Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-25 / 249. szám

NAPI MELLÉKLETEK Szombat SZIESZTA Hétfő A DÉL SPORTJA Kedd ÉP TESTBEN, A PÉNZ BESZÉL Szerda RANDEVÚ Csütörtök BIZALMASAN WWW.DELMAGYAR.HU VENDÉGTOLL: LITKAI GERGELY Hajnalban még a nap is más A hajnalban még a nap is más a XXI. századi popköltészet jelentős alkotása annak ellenére, hogy valószínűleg csak nagyon sok sör elfogyasztása után hozható párhuzamba Kosztolányi Hajnali részegségével vagy a Toldi szintén a nap körül forgó nyitósoraival. A szerző már az első versszak kezdetén egy komoly költői kép elé állítja a hallgatót: ,Az éjjel mámora körbevett, az idő tűzgolyóként szállt / Biztosan tudtam azt, hogy ő szeret, mert mindig ébren várt." Az idő pusztító meteoritként repül az éjszakában, ám a szerzőnek nincs miért izgulnia, mivel élettársa/párja ébren várja otthon, amiből egyértelműen adódik a következtetés, hogy érzelmileg olyan közel vannak egymáshoz, mint egy súroló aszteroida és a Föld légköre. Kapcsolatuk még a halálbolygó támadását is túlélné, feltéve, hogy ők maguk nem válnak áldozatokká. Meg kell jegyeznünk, a magyar szociológiában az éjjeli várakozás inkább az alkoholos befolyásoltság állapotában hazaérkező társ előli jobb menekülési pozíció záloga, ám a szerelem is valós gyöke lehet ennek a kozmikus egyenletnek. lói megfigyelhető a képben a később is visszatérő apokalipszismotívum, ami a dal „szeretlek, de nem vagyok otthon, csak ritkán" mondanivalóját szinte univerzális távlatokba repíti. Sajnos nem egyértelmű a szövegezésből, hogy ki kit szeret, ki a titokzatos ő, lehetséges, hogy az idő (esetleg a tűzgolyó) szereti a szerzőt, de az sem kizárható, hogy az éjjel mámora. A múlt idő tovább bonyolítja a helyzetet, hiszen ha nem feltételeznénk, hogy a szerző nincs tisztában a múlt és jelen idő különbségével, akkor arra gondolhatnánk, hogy a kapcsolat már lezárult, és a zenekar csak egy retrospektív hűrtépés keretében emlékezik meg egy régi spanról. A gondolat tovább bonyolódik a következő négy sorban: „Az a perc, az a szó, az az apró báj / Ami elmúlt, már nem fáj / Az a kincs, az a tincs, az a fénylő szem / Látod engem vár." Ezek alapján elsőre az emlékezés hangjainak disszonáns előretörésére gyanakodhatunk. Lehetséges, hogy a szerző a nővel csak egy percig beszélt, de túl apró volt a bája, ezért a múlt viszonylag hidegen hagyja. A kincs és a tincs kérdése azonban jóval összetettebb táptalajon nyugszik, hiszen mind a Bud Spencer-filmekből ismert Kincs, ami nincs, mind a Kozsó egyéniségét meghatározó tincs erős nyelvi horgonyt képez a szövegben. Ha összeolvassuk, megkapjuk a választ: tincs, ami nincs, tehát vége a kapcsolatnak. A fénylő szem azonban végleg beigazolja a kozmikus távlatokba vetett hitet; a szeretett nő földönkívüli, aki várja a szerzőt. Nem csodálkozhatunk tehát, ha bájai nem éppen a földi kritériumoknak felelnek meg. A refrén teszi fel a koronát erre a felfokozott harmadik típusú találkozásra: „Hajnalban még a nap is más / Értsd meg, fájna a szakítás / Minden édes fénye arra vár, hogy / Téged megtalál / Hajnalban még a nap is más/ Cinkos Holddal a kacsintás / Minden édes fénye arra vár, hogy / Téged megtalál." Mi, földlakók már fel sem figyelünk rá, hogy a nap nem ugyanolyan. Évmilliók alatt hozzászoktunk. Például délben nem is gondolnánk, hogy ez ugyanaz a nap, ami naplementekor például csak egy félkör. A hajnali félkör ráacásul egészen máshol van, mint az esti. logikusan következik ebből, hogy a szakítás fáj, hiszen ha már a napban sem lehet megbízni, mit várhatnánk egy földönkívüli nőtől (ha nő egyáltalán). Másik értelmezés szerint a földönkívüli nő súlyemelésre kényszeríti a szerzőt, aki hiába próbálja megértetni vele, hogy egészségügyi állapotára tekintettel a szakítás helyett inkább egy kímélőbb sportot (pl. golf) választana. Jól ismert kép, amikor E. T. a kis Tímothyval elrepül a hold előtt, jelen esetben ez még azzal is kiegészül, hogy a hold rákacsint a nőre. Mégis mit gondoljunk egy olyan nőről, aki Verne Utazás a holdba című regényének 1902-es megfilmesítéséhez hasonlóan a holddal kacsingat? A kétségek között vergődő hallgatónak szerencsére csak a következő versszakig kell kibírnia. Ebből ugyanis kiderül, hogy: „Az ágyad jó meleg, adj helyet, az óra megkergülve jár / repüljünk egyet még a föld felett, az égben nekünk áll a bál / Az a szó, ami jó, az az apró jel / Az ébredésre az felel / Az a fény, az a tény, az az édes csók / Mindent elterel." Bele kell törődnünk, hogy itt egy erotizálástól sem mentes (spermarablás) harmadik típusú randiről van szó, föld feletti repkedéssel, óramegzavarodással és az elmaradhatatlan fényjelenségekkel. Ahogy ezt az Ufó magazinban vagy Nemere István, esetleg Erich von Danikén hézagpótló műveiben olvashatjuk. A kedélyek megnyugtatására a refrén még elhangzik párszor, addig pedig bámulhatjuk a diszkógömböt, ami a naphoz hasonlóan szintén más, akár egy repülő csészealj fényei. SZÓRAKOZTATÁS, HUMOR, SZATÍRA MINDEN PÉNTEKEN DELMADAR SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA, KOLOSZÁR TAMÁS • 2002. OKTÓBER25. A közélet színe és visszája BALOGH LÁSZLÓ: MÁR GYERMEKKOROMBAN SE BÍRTA A HINTÁT A HÓLYAGOM. KATONA TAMÁS: - HOGY MEGNŐTT A NÉNI!? AMIKOR UTOLJÁRA LÁTTAM, EKKORA FOTÓ: SCHMIDT ANDREA VOLT. FOTÓ: MTI. SZÖVEGEK: MANCZY A politikus is ember! - hangzik gyakorta a jól csengő mondat, és bizony így is van. És hogy milyen ember? Politikusa válogatja. A rendszerváltás óta még nem volt ilyen kiélezett a politikai közhangulat, mint az idei parlamenti és önkormányzati választások idején. Mára azonban fellélegezhetünk, a mindent eldöntő voksolásnak vége. Alábbi fotó-összeállításunk a közelmúlt eseményeiből, érdekes pillanataiból kínál egy csokorravalót. SZORÍTS MAGADHOZ TE PARTIZÁN, KÜLÖNBEN KIHŰL A SZÁMBAN A KRUMPLILEVES. FOTÓ: MTI NA, MEGVÁROM EZZEL A SZAVAZATTAL, AMÍG APU BELEPISIL AZ URNÁBA. FOTÓ: MTI VEZETŐ A JOBBOLDALI KORMÁNYNÁL. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA EZ A PAPÍRFORMA NEM JÖTT BE. FOTÓ: KARNOK CSABA ÁLMOT LÁTTAM AZ ÉJJEL, MÓKUSOK TÉPTEK SZÉJJEL, REGGEL MEG CAFATONKÉNT SZAVAZTAM, JOBBRA-BALRA KÉJJEL. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA