Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-15 / 241. szám
BELFOLD - KÜLFÖLD KEDD, 2002. OKTOBER 15. Gy. Németh: Budapest nem lesz a jobboldalé Horn nem tudta Nincs napirenden a szocialista főpolgármester-jelölt vissza léptetése, Horn Gyula állításával szemben. BUDAPEST (MTI) Gy. Németh Erzsébet közlése szerint visszaléptetésével kapcsolatos kérdés jelenleg még nincs napirenden. Az MSZP főpolgármester-jelöltje hétfőn erről annak kapcsán beszélt fővárosi sajtótájékoztatón, hogy Horn Gyula volt miniszterelnök egy reggeli televíziós műsorban 'felvetette: Gy. Németh Erzsébetnek vissza kellene lépnie Demszky Gábor javára. A szocialisták főpolgármester-jelöltje hozzátette, hogy a kampány során mindig azt hangoztatták: ezt a várost a jobboldal által támogatott jelölt nem szerezheti meg. Gy. Németh Erzsébet hangsúlyozta: a kampány vége előtt üjra át kell tekinteni, hogy fennáll-e ennek veszélye vagy sem. Kijelentette, hogy Budapest soha nem lesz a jobboldalé, dönteni pedig esetleges visszalépéséről akkor fog, ha megérik a helyzet. - Nincs olyan ok, ami miatt Gy. Németh Erzsébet visszaléptetését terveznénk*- mondta Lénárt László, az MSZP budapesti kampányfőnöke. Lénárt László Horn Gyula volt miniszterelnöknek a Nap-kelte című tévéműsorban elmondott személyes véleményére reagált; a szocialista politikus szerint Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-jelöltnek vissza kellene lépnie Demszky Gábor főpolgármester javára. A kampányfőnök hangsúlyozta: nem tervezik Gy. Németh Erzsébet visszaléptetését, mert azt a közvélemény-kutatási eredmények nem indokolják. Hozzátette, amíg a szocialista és a liberális jelölt támogatottsága együttesen hetven százalék, addig nincs „jobboldali veszély" Budapesten. Lénárt László megjegyezte, ha ez mégis bekövetkezne, akkor mindenképpen tárgyalni kell az SZDSZ-szel. Kudarccal zárult a szerb elnökválasztás Az EBESZ sürget Az alacsony részvételi arány miatt eredménytelen volt a szerbiai elnökválasztás második fordulója. BELGRÁD (MTI) A Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) belgrádi irodája a szerbiai elnökválasztási kudarc miatt hétfőn felszólította a belgrádi hatóságokat, hogy haladéktalanul végezzék el a szükséges kiigazításokat a hatályos választási törvényben. A szükséges módosításokat még az elnökválasztás megismétlése előtt meg kell tenni. A legfontosabb az, hogy a jogszabályból töröljék azt a cikkelyt, amely a második választási forduló érvényességét ötvenszázalékos részvételi arányhoz köti. A felhívásával egy időben az elnökválasztást felügyelő Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) nevű szervezet bejelentette: kedden aláírásgyűjtést kezd, hogy a parlament napirendjére kerüljön a szervezet által kidolgozott választási törvénytervezet, amelyet a CESID már áprilisban letett a parlamenti pártok asztalára. Vojislav Seselj radikális pártvezér hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a választási törvényben szereplő ötvenszázalékos részvételi arányról rendelkező cikkelyt nem lehet törölni anélkül, hogy ne változtatnák meg az alkotmányt, mert az alaptörvényben is szerepel az ötvenszázalékos részvételi küszöb. Két párt az alkotmányról Az ellenzék távolmaradása miatt csak két párt tárgyalt az alkotmánymódosításról. BUDAPEST(MTI) A kormány kedden nyújtja be az országgyűlésnek az európai uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen alkotmánymódosítást célzó javaslatot. Erre azért van szükség, mert Magyarország olyan nemzetközi szervezethez csatlakozik, amelyben a tagállamok néhány alapvető alkotmányos hatáskörüket részben közösen gyakorolják az unióval, illetve a többi tagállammal. Az alkotmánymódosítás-tervezetről szóló igazságügyi minisztériumi tájékoztató szerint ez a közös hatáskör-gyakorlás az alapszerződésekből eredően elsősorban a jogalkotó, végrehajtó és bírói hatásköröket érinti. A tájékoztatás szerint a magyar alkotmány nem tartalmaz előírásokat arra nézve, hogy egyes hatáskörök átengedése milyen feltételekkel történhet. Ezért az alaptörvényt alkalmassá kell tenni a csatlakozásra, vagyis lehetővé kell tenni az alapvető alkotmányos hatáskörök gyakorlásának átengedését az EU részére. Az elképzelések szerint a törvényjavaslatban szerepelne a népszavazás időpontja, azaz 2003. március 15. is. Vastagh Pál, Bárándy Péter és Fodor Gábor a csonka egyeztetésen. MTI Fotó: Soós Lajos Az írásos tájékoztató szerint a csatlakozási klauzula az alkotmánymódosítás kihirdetésével egyidejűleg lép hatályba és azonnal hatályosak lennének azok a rendelkezések is, amelyek már ma is alkalmazhatók vagy szükségesek. Az ellenzéki pártok nem vettek részt az egyeztetésen, mert úgy vélik, nem volt elég idejük a felkészülésre. A kormánypártok viszont azon az állásponton vannak, hogy a módosítás tartalmát minden politikai erő ismeri, az egyeztetés egy gesztus, első lépés egy folyamatban. Áder János, a Fidesz ügyvezető elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke vasárnap jelentette be, hogy nem vesznek részt a Bárándy Péter igazságügy-miniszter által összehívott Bin Laden a támadásokról DUBAJ (MTI) Oszama bin Laden, az al-Kaida iszlám terrorista hálózat vezére hétfőn a katari Dzsazíra televízióban és az interneten közzétett nyilatkozatában dicsérte a Kuvaitban állomásozó amerikai haditengerészek és egy francia tartályhajó ellen Jemennél végrehajtott támadásokat. A nyilatkozat, amelyen a Dzsazira szerint bin Laden aláírása szerepelt, egységre szólította fel a muzulmánokat az amerikaiak és a zsidók ellen. Az amerikaiak tálib-ellenes afganisztáni hadművelete kezdetének egyéves évfordulóján két iszlám internetes oldalon megjelent hasonló tartalmú írás megbízhatósága nem bizonyítható. A Kuvaitban végrehajtott hősi hadművelet igazolja azt a veszélyszintet, amely az iszlám országokban tartózkodó amerikai erőket fenyegeti. Az al-Kaida vezére szerint a háborúnak ebben a szakaszában az amerikaiak és a zsidók ellen kell harcolni, akik nem hagynak fel a jogtiprással. - Nagyra tartjuk az iszlám nemzetet a dzsihád hősi akcióiért, amelyeket Jemenben hajtottak végre a „keresztesek" ellen, és Kuvaitban az amerikai „megszálló erőkkel" szemben. Kuvaitban a múlt héten fegyveresek megöltek egy amerikai haditengerészt, társát pedig megsebesítették. Egy héttel ezelőtt vasárnap Jemen partjainál robbanás rongálta meg a francia zászló alatt közlekedő Limburg tartályhajót. Szaddam Húszéin ellen tüntettek Budapesten Szabadságot az irakiaknak Magyar sérült nincs, áldozat lehet Bálin Az al-Kaidát vádolják ABali szigetén történt robbanás sérültjei között nincsenek magyarok, de még nem lehet kizárni, hogy a halottak között vannak. JAKARTA (MTI) Az indonéz védelmi miniszter hétfőn lényegében az al-Kaidával együttműködő helyi terroristák számlájára írta a Bali szigetén elkövetett szombati gyilkos merényletet. Matorí Abdul DjaLU a jakartai kormány ülése után kijelentette, hogy a 190 ember életét kioltó robbantásokat profik követték el, és biztosra vette az al-Kaida jelenlétét hazájában. Kifejezte meggyőződését, hogy Oszama bin Laden terrorhálózatának van „belföldi kapcsolata". Az AFP szerint az indonéz miniszter magát az üdülőszigeti mészárlást is összefüggésbe hozta az al-Kaidával. Mindenesetre vezető indonéz tisztségviselő még nem állította ennyire határozottan, hogy a nemzetközi terrorhálózat megtelepedett hazájában. Ennek lehetőségét az indonéz hatóságok csak a múlt hónapban ismerték el. Az indonéz rendőrség hétfőn jelezte, hogy a merénylethez köthető személyek nevének birtokába jutott. Egy Londonban élő muzulmán pap, akiről az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy kapcsolatok fűzték bin Ladenhez, a Reutersnak nyilatkozva biztosra vette, hogy az al-Kaida szerepet játszott a bali öldöklésben. Orbán kontra Lendvai Az iraki nagykövetség előtt az irakiak közleményét is felolvasták. MTI Fotó: Kovács Tamás BUDAPEST (MTI) BUDAPEST (MTI) Szaddám Húszéin politikája ellen tiltakozott mintegy kéttucatnyi demonstráló hétfőn délután Budapesten. A demonstrálók a Hősök teréről az iraki nagykövetség Hermina úti épülete elé vonultak transzparensekkel és zászlókkal. A résztvevők a szerintük hamis elnökválasztás, a katonai diktatúra ellen, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása és az alkotmányos jogállam mellett foglaltak állást. A nagykövetség előtt a tüntetést szervező Magyarországon élő irakiak közleményét is felolvasták, amelyben többek között kitérnek arra, hogy az Irakot vezető Szaddám Húszéin csak katasztrófát és háborút hozott az országnak, miközben elherdálta a nemzet vagyonát. A közlemény kitér arra is, hogy az Irakot sújtó nemzetközi embargó miatt egymillió gyermek halt meg. Orbán Viktor volt miniszterelnök a bíróságtól kéri személyiségi jogai megsértésének megállapítását, és nyilvános elégtételt követel Lendvai Ildikótól. Az MSZP országgyűlési frakcióvezetője ellen indított perében; az első tárgyalást hétfőn tartották a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Orbán Viktor keresete Lendvai Ildikó május 23-i sajtótájékoztatóján kiosztott „Fehér lapok az Orbán-kormány bukása utáni korrupció-gyanús döntésekről" című sajtóanyagra hivatkozik. A keresetlevél szerint személyiségi jogokat sért az irat. A Lendvai Ildikót képviselő ügyvéd szerint nem biztos, hogy Orbán megfelelő alperest választott. találkozón. Mindketten azzal indokolták távolmaradásukat, hogy a tervezett alkotmánymódosítás szövegét nem ismerik. Áder János szerint egy ilyen súlyú ügyben már a kormánydöntés előtt konzultálni kellett volna. Dávid Ibolya azt mondta, hogy alkotmánymódosítás esetében látszategyeztetésnek és kapkodásnak nincs helye. RÖVIDEN NYOLC HÓNAP A TELEFONÁLÓNAK Közveszéllyel fenyegetés vétsége miatt első fokon 8 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság hétfőn azt a férfit, aki a Malév párizsi járatát bombával fenyegette meg hétfőn. A 26 éves budapesti fiatalembert szombaton fogta el a rendőrség és gyorsított eljárásban hétfőn állították bíróság elé. Az ítélet nem jogerős. MEGÚJUL A CSABAI REPTÉR Ötszázmillió forintos beruházással megkezdődik és jövő év júliusára elkészül a békéscsabai repülőtér fejlesztésének első üteme. A jelenlegi központi épületet teljesen felújítják és részben bővítik. SZOMJAN HALTAK Legalább hetven szomáliai halt meg Afrika partjai előtt a nyílt tengeren, amikor felmondta a szolgálatot az őket szállító hajó motorja. A hajó Mogadishutól 1200 kilométerre északra zátonynak ütközött. A hajó 120 utasából hetven nem élte túl az éhezést és a szomjazást. FELFÜGGESZTETT ÉSZAKÍR JOGOK A brit kormány hétfőn felfüggesztette a protestáns és katolikus közösség hatalommegosztásán alapuló északír nemzetgyűlés és kormány jogköreit, és a tartományt ismét saját igazgatása alá rendelte. Az északír alkotmányos testületeket hétfő éjféltől a brit kormány északír ügyek minisztériuma irányítja, amelyet két új államminiszterrel egészítenek ki. George W. Bush amerikai elnök támogatásáról biztosította brit kollégáját, Tony Blairt. IRAKI HŰSÉG Az iraki parlament hűségesküt tett Szaddám Húszéin iraki elnöknek, teljes támogatásáról biztosítva a diktátor politikáját. A nemzetgyűlés vasárnap esti ülésén a képviselők teljes támogatásukról biztosították „Irak dicsőségének megteremtőjét". Főszerkesztő. SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: HEGEDÚS SZABOLCS (mellékletek, mb.l, MISKOLCZI RÓBERT (fotói, OLÁH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI IÓZSEF (sportl • Délvilág szerkesztőségvezetó: ÚISZÁSZ1 ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: 153. Telefon. 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www delmagyat hu »E-mail: szerkesztőségei dclm.igyar.szcged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. t-3. Tel/fax 62/241-905. Hirdetési telefax: 62/242-419. 6900 Makó, Csanád vezér tér 13./A Tel 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Széchenyi tér 10. Tel./fax:-62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel 63/401-024 Ikl /lax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galériai fhl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. • Kiadói titkársági lax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Tkrjesztésl zöldszám: 80/821-821. Előfizetési dii egy hónapra 1165 Ft (Délmagyarországl, 1055 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X |Délmagyarország|, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Úgyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.