Délmagyarország, 2002. október (92. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-01 / 229. szám
14 • S P 0 R T - M U S 0 R • KEDD, 2002. OKTOBER 1. Először itthon a DFRC RÖPLABDA MUNKATÁRSUNKTÓL Az extraligás DFRC-Szeged férfi röplabdacsapata a nyitófordulóban 3:0-ás vereséget szenvedett a bajnok Dunaferr SE-től. Az első hazai találkozóra szerdán 17 órakor a Németh Imre (lila) Altalános Iskola sportcsarnokában kerül sor, a starton Kaposvárott 3:0-ra nyerő Kecskemétet látják vendégül Nacsáék. - Jó mérkőzés volt, fiatal együttesünknek hasznos tanulságokkal szolgált - mondta furij Melnicsuk játékos-edző. - Láttam biztató jeleket, Nacsa és Maksa is jól produkált, Szeleczky játékán viszont meglátszott, hogy eddig nem sok közös edzésen vett részt. A leglyukasabb posztunk a négyes ütő, ezt kellene a jövőben megnyugtatóan megoldani. A Kecskeméti RC-ről az átigazolási időszakban ijesztő infók érkeztek, minden híradás arról szólt, hogy a Bács megyeiek alaposan megerősödtek. Két szegedi, Péterfy és Rácz is ott folytatja pályafutását. Az első fordulóban mégis sima vereséget szenvedtek Nagy Péter edző tanítványai a légiósok nélküli Kaposvártól. - Mindenkitől azt hallom, hogy a Kecskemét erősebb, mint a Dunaújváros. Majd meglátjuk. Nekünk nem a győzelem a célunk, hanem a tisztes helytállás mellet az, hogy a vitán felül tehetséges fiataljaink minden edzéssel, mérkőzéssel gyarapodjanak, fejlődjenek. Ennek szentelem az egész alapszakaszt, azt szeretném, ha a play offra összeállna a csapat és abban a szakaszban már akár meglepetésekre is képes legyen. Holnap 18 órakor: Liss-HNKC-Dunaferr SE Már egységes a csapat KÉZILABDA A Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata Cornexi-Alcoa otthonában csupán három góllal (29-26) kapott ki. Előrehozott találkozón szerdán, 18 órakor máris következik az újabb nehéz feladat, a Hódtói Sportcsarnokba a Dunaferr SE látogat. - Legalább a döntetlent, az egyik pontot megérdemeltük volna vélekedett Farkas József, a Liss-HNKC vezetőedzője. - A találkozó utolsó harmadában a Székesfehérvár könyörtelenül kihasználta, büntette a hibáinkat. Ennek köszönhetően fordítottak, és amikor lendületbe jöttek Kenyeresék, már nem tudtuk megállítani őket. Következik a Dunaferr, jól jönne már egy bravúr... A fehérvári meccs pozitívuma, a jó játék mellett, hogy Prok Beatrix egyre jobban beépül az együttesbe és vitathatatlanul hasznos tagja lesz a Vásárhelynek. A Cornexi elleni derbin a védekezés és a kapusteljesítmény volt elsősorban kiemelkedő, ezt kellene megismételni az Újvárossal szemben is. - Kedden egy Dunaferr-válogatást nézünk meg videón a csapattal és elemezzük ki a lehető legrészletesebben. Az MK-győztes valószínűleg a nyitott védekezést választja majd, sok múlik azon milyen hibaszázalékkal tudunk ez ellen a formáció ellen kézilabdázni. A támadásoknál figyelni kell, lehetőleg minimálisra csökkentve a pontatlan passzokat, labdaeladásokat, mert ezekből kegyetlenül indul és gólokat szerez a Dunaferr. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, bármi megtörténhet - bízom a lányokban. - Optimista vagyok - csatlakozott az elmondottakhoz Pintér József elnök -, mert úgy látom kezd összeállni az a csapat, amit elképzeltünk, megálmodtunk. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Herz-FTC 6 5 - 1 197-145 10 2. Győr 5 5 -- 155-110 10 3. Dunaferr 6 5 - 1 175-135 10 4. Cornexi 6 4 - 2 170-144 8 5. Esztergom 6 4 - 2 154-149 8 6. Debrecen 6 3 - 3 164-162 6 7. Vác 6 3 - 3 152-175 6 B. K. Spartacus 5 2 - 3 138-141 4 9. Liss-HNKC 6 2 - 4 153-165 4 10. Pécs 6 2 - 4 140-181 4 11.Vasas 6 -- 6 150-167 0 12. Túrkeve 6 -- 6 117 - 200 0 A forduló további párosítása, október 4., 17.30: Debrecen-Cornexi-Alcoa; október 5., 16: Vasas-Túrkeve, 17 óra: Pécs-K. Spartacus; október 6., 17: Esztergom-Vác, 18: Győr-Herz-FTC. I.P. MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten, az UTE-pályán rendezték meg a serdülő atléták korosztályos országos bajnokságát. Az eseményen a Szegedi VSE tizenhat versenyzővel és három edzővel (Kiss Gábor, Eperjesi László, Menyhárt Zoltán) képviseltette magát. A „vasutas" fiatalok négy aranyérmet - a futó Papp Gabriella és a dobóatléta Márton Anita egyaránt duplázott -, egy ezüstérmet és három bronzérmet szereztek. Hasonlóan eredményes, bravúros szegedi szereplésre több mint két évtizede nem volt példa, amely a szakszerű munkát bizonyítja. Eredmények, 13 éves korcsoport. Lányok, súlylökés: 1. Márton Anita 10,96 m; diszkoszvetés: 1. Márton 29,03 m; kalapácsvetés: 3. Márton 35,09 m; 300 m-es síkfutás: 4. Tűhegyi Sára 44.06, 6. Bezdán Andrea 44,46; 600 m-es síkfutás: 1. Papp Gabriella 1:37.57, 3. Tűhegyi S. 1:39.33; 2000 m-es síkfutás: 1. Papp 6:39.37. Fiúk, súlylökés: 9. Rácz Gábor 11,17 m; diszkoszvetés: 9. Rácz 26,10. 14 éves korcsoport. Lányok, súlylökés: 9. Kovács Dóra 9,00 m. Fiúk, kalapácsvetés: 2. Török Péter 48,41 m. 15 éves korcsoport. Fiúk, súlylökés: 3. Belovai Dániel 16,34 m; diszkoszvetés: 4. Belovai 48,59 m; gerelyhajítás: 6. Belovai 49,50 m. • Továbbra is remekül szerepelnek az ausztriai utcai futókörversenyen a Szegedi VSE fiatal atlétái, Menyhárt Zoltán edző tanítványai. A legutóbbi fordulót Feistritzben rendezték meg. Eredmények, '93/94-es korcsoport, 900 m: 1. Széles Benjámin; '91/92-es kcs, 900 m: 1. Miklós Judit, 2. Fóris Katalin; '89/90-es kcs, 1600 m, fiúk: 1. Tűhegyi Boldizsár; lányok: 2. Széles Flóra, 4. Fodor Emese; '87/88-as kcs•, 1600 m: 1. Balla Tamás; '83/84-es kcs, 6600 m: 4. Lóczi Attila. Szegedi éremeső az UTE-pályán, az országos serdülőbajnokságon Papp és Márton duplázott A fővárosban bizonyító edzők és aranyos tanítványaik (balról) Eperjesi László, Márton Anita, Papp Gabriella és Menyhárt Zoltán. Fotó: Schmidt Andrea TELEVÍZIÓMŰSOR Ml 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00 Megveszem ezt a nőt Mexikói tévéfilmsorozat, 8-9 9.45 Nyolc évszak Tévéfilmsorozat, 7 10.55 Egy római felügyelő Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat. 7 A teafolt. 2 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Princ, a katona Tévéfilmsorozat. 10 Az árva 13.35 A papiros Térviszonyok 13.50 Nemzeti értékeink Az egn történelmi borvidék 14.05 Srpski ekran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 14.30 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi magazin 15.00 Betűvető 15.30 Androméda Amerikai sci-fi tévéfilmsorozat. 21 Szállt ható. szállj116.20 Popzenei válogatás Sikeres slágerekből 16.25 Ökovízió 16.55 Családfa Családi magazin 17.20 Katolikus krónika 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó hatkor, Időjárás 18.10 Szórakoztató műsor 19.10 Rajzfilmsorozat 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek, Időjárás 20.05 Rex Tévékomédia. 20.55 Don Matteo Olasz tévéfilmsorozat, 13. 2145 Panoráma 22.20 Híradó este, Időjárás 22.30 Aktuális 23.00 TS 23.50 Kárpáti krónika 23.55 Vllághiradó TV2 5.45 Faluvilág 6.00 Segíts magadon! 6.35 Jó reggelt, Magyarország! Reggeli friss, aktuális hírmagazin 7.15 Laza(c) Szórakoztató, vidám reggeli cseye| 9.00 Angéla Mexikói filmsorozat, 8 9.50 Gazdag ember, szegény ember Amerikai filmsorozat, 4 10.40 Közvetlen aiánlat 11.35 Szerelemgyár Amenkai vigjátéksorozat. 1 Könnyelmű szerződés 12.15 Vad angyal Argentin filmsorozat 13.05 Alice Csodaországban Bnt kalandfilm. 1 14.35 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 15.05 Yago Spanyol argentin kalandfilmsorozat. 75 15.55 Melrose Place Amerikai filmsorozat. 132. Katasztrófa árnyékában 16.50 Jakupcsek - Tűr, tilt. támogat Élő talkshow Jakupcsek Gabriellával 17.35 Claudla-show 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív A TV 2 magazinja 19.30 Szeret, nem szeret Napi komédia 19.45 Blg Brother 20.45 Terror az 534-es járaton Amerikai akciófilm. 22.30 Blg Brother 23.00 Jó estét, Magyarorszag! 23.45 Ablak Európára 0.15 Civil a pályán Magyar filmvígjáték. 2.00 Aktív A TV 2 magazinja (ism.) 2.35 Vers éjfál után RTL Klub 5.55 ValéVilág A magyar valóságshow 6.30 Reggeli Benne: ValéVilág 9.00 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 9.05 Receptklub (ism.) 9.15 Julieta Mexikói filmsorozat. 91.9.45 Teleparti 10.05 Top-shop 10.40 Teleparti 1105 Top-shop 11.35 Delelő Vidám show. Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás. ValéVilág 13.10 Teleparti 14.05 Hélene és a fiúk Francia filmsorozat, 24 14.35 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 14.40 Receptklub 14.50 Airwolf Amerikai akciófilm-sorozat, 17. Az üldözött 15.45 ValóVilág A magyar valóságshow 16.20 Hegylakó Amenkai kalandfilmsorozat, 75. A hírnök 17.10 Mónika A kibeszélőshow 18.05 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz Közszolgálati magazin 19.30 ValéVilág A magyar valóságshow 20.10 Barátok közt 20.45 Szupermozi: Rocky 2. Amerikai film. 23.10 valóvilág A magyar valóságshow 23.35 Művószbejáró: Fekete vidék Amerikai filmdráma 130 Híradó - Késő esti kiadás 2.00 Fókusz, időjárás-jelentés 2.25 Divatklip Duna TV 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30- 8.30 Indul a nap 8.30 Hungarorama 8.35 Műsorismertetés 8.40 Határok fölött (ism.)9.10 Verbunkoka Kárpát-medencében 9.26 Szívtipró gimi 10.10 Mikor felragyog a nap Olasz tévéfilm 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Gazdakór (ism.) 12.25 Halld, Izrael! (Ism.) 12.56 Heuréka! Megtaláltam! (ism.) 13.30 Ugrásváltás 14.00 Logisztikai központok 14.25 Mamma Klub 14.50 Az arborétum színei 14.55 Katedra nélkül 15.40 Kovácsmester 15.55 Táncoló parázs" 1645 Öt órai zene 17.00 Halló, halló! 17.25 Dúdoltam én... Erdélyi énekes asszonyok 17.40 Táncpercek 17.50 Hej, hej, helyes beszéd118.00 Híradó, sport, meteorológia 18.30 Égtájak Határon túli magazin 19.00 Mese 19.15 Szívtipró gimi 20.00 Ennyiből ennyi Magyar játékfilm 2125 Takács Jenő: Tarantella zongorára és zenekarra 2145 Híradó, sport, meteorológia 22.10 Talentum 22.40 Mozgókép Filmmagazin 23.10 Urán Rövidfilm 23.25 Különbózó helyek Magyar dokumentumfilm 0.00 Összkép (ism.) 0.15 Hírek 0.20 Műsorismertetés, vers M2 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 9.00-kb. 13.00 Közvetítés a padament ütéséről 13.00 Híradó délben 14.00 Operett a jelmeztárban Zenés összeállítás 14.55 Jelfák Mindenfajta szélnek. Nagymező 15.10 Egymillió dolláros zsákmány Amerikai film. Fsz.: John Fáyne, Coleen Gray, Preston Foster. R.: Phil Karison (ism! 16.50 Hidas Frigyes: Auartettino 17.00 Volt egyszer egy Monarchia 18.00 Határátkelő Közéleti szolgáltatómagazin határon innen és túl 19.30 Esti mese 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek, időjárás 20.35 Unokáink sem fogják látni Ráday Mihály városvédő műsora 2105 Beszéljünk a jövőnkről! Balogh János műsora 2120 Haláléra Svéd tévéfilm. 23.05 Záróra 0.10 Szindbád nyolcadik utazása Tévéfilmsorozat, 7 0.55 Mérföldkövek a magyar technika történetében (ism.) 130 Aktuális 155 Topmodell Brazil tévéfilmsorozat, 101-102. 2.55 Világhíradó 3.15 Családfa Családi magazin 3.45 Betűvető 4.10 Operett a jelmeztárban Zenés összeállítás (ism.) 5.15 Panoráma Járai Judittal Szeged TV 6.00 Estelő (ism.). 7.00 Sport (ism.). 7.30 Zenevonal. 13.00 Képújság. 15.00 Zenevonal. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Természetfilm. 18.00 Estelő. 19.00 Híradó. 19.30 Hírháló. 20.00 Föld körül az Equator vitorlással, 12. rósz. 20.30 Választási műsor: egyéni jelöltek. 21.30 Trópusi hőség. Amerikai bűnügyi sorozat, 15. rész. 22.30 Híradó (ism.). Telin TV 22.00-18.00 Hangos képújság 18.00 Telemagazin. 19.00 Törzsasztal - borászati, gasztronómiai magazin. 20.05 Deszki Falunap 2002 20.30 Hoppá - ifjúsági műsor. 21.00 Diagnózis (ism.). E-mail: info@tktv.hu http^Www.tktv.hu 15.00-17.30TKTV Képújság 17.30-19.00 TKTV „Kedd délután". VTV Makó 6.00 Települési hírmagazin. 6.30 A kőbe zárt világ - a keszthelyi tv műsora. 7.00 A hétfői adás ismétlése. 9.00 Képújság. 17.00 Dokumentum Műhely. 17.30 Gyermekfilm. 18.00 Terhestoma. 18.30 Összefoglaló a Honvéd Emléknapról. 19.00 Híradó. 19.10 Gyermekfilm 19.30 Sport hírmagazin. 20.00Természetfilm. 21.00 Trópusi hőség Amerikai bűnügyi sorozat, 16. rész. 22.00 Képújság Vásárhelyi TV 16.00 Thalassa - természetfilm. 16.40 Expedíció - természetfilm. 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése. 18.00 Mozidélután. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 A birtok. Amerikai film. 22.30 Híradó (ism.). 22.55 Expedíció - természetfilm. O.OO-tól Képújság MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. BELVÁROSI MOZI NAGYTEREM Du. fél 4, háromnegyed 6'és este 8 óra: A kismenő. Színes, m. b. amerikai film. BELVÁROSI MOZI FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 óra: A kanyaron túl. Színes magyar film. BELVÁROSI MOZI KAMARA Du. 3, nefjed 6 és este fél 8 óra: Szitakötő. Színes amerikai film.' GRAND CAFÉ Este 7 óra: Szembesítés. Színes magyar-német-francia film. R.: Szabó István; este 9 óra: Witman'fiúk. Színes magyar film. R.: Szász János. PLAZA Cl NÉMA CITY Szilaj: 14.15,16.15 óra. Scoobi Doo: 14 óra. Jégkorszak: 14 óra. Sötét zsaruk 2.-. 20.30 óra. Bizsergés: 15.45,20 óra. Milliókért a pokolba: 17,19.45 óra. Vándormadarak: 18 óra. Asterix és Obelix: 13.15,15.30, 17.45,20 éra. Rossz társaság: 16,20.15 óra. Austin Powers3:18 óra. On-lány: 13.45,18 óra. Különvélemény: 14.15,17,19.45 óra. A kismenő: 14.15,16.15, 18.15,20.15 óra. Egy fiúról: 14,16,18,20 óra. A kaptán 18.15 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: On-lány. Színes amerikai vígjáétk; este 8 óra: Katonák voltunk. Szfnes amenkai óim. MAKÓ Este 7 óra: Felpörgetve. Színes, m. b. ausztrál-kanadai—amerikai akcióthriller. SZENTES Du. fél 6 óra: Valami Amerika. Színes magyar vígjáték; este 8 óra: Sötét zsaruk 2. Színes, m. b. amerikai scifi. RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 4.34 Határok nélkül (ism.) 5.00 Reggeli krónika 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Rádiószínház: A zenélő angyal 12.02 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma' 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Magyarországról jövök..." - a vidék magazinja 17.05 Európa-klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.49 Mese 20.04 Agárdi Gábor színművész 20.35 Rádiószínház: Utas és holdvilág, 7.21.05 A falu kultúrája az Anjouk idején 21.35 Népdalok, népdalfeldolgozások 22.00 Késő esti krónika 22.30 Tér-idő 23.00 Kenő 23.04 Déry Gabriella és llosfalvy Róbert énekel PETŐFI 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport - interjú - stúdióbeszélgetés 10.10 A vélemény szabad .. 10.45 Kelet kapujában 11.10 Gordiusz-plusz 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Magyarnóta-előadók felvételeiből (monó!) 13.00 Verkli 14.00 Csúcsforgalom (élő) 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz-játék-tér 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00Váltóhang 21.04 Mindszent hava - 2002 22.00 Tangó Faragó Judittal 22.25 Moziklub 23.18 Telestúdió 0.00 Éjfél után... Nyakas Szilárddal 3.03 Gramofon- és rádióslágerek 4.03 Lakatos Sándor zenekara muzsikál BARTÓK 6.03 Muzsikáló reggel 8.06 Sura Cserkaszkij zongorázik 9.24 Madrigálok 9.40 Rézfúvós kamarazene 10.05 Ládafia. A címzett: Dayka Margit 10.33 Donizetti: A csengő 11.40 Népdalaink foglalatban 12.06 Hangverseny délidőben 13.10 Pengetős muzsika 13.29 Reich: Tehillim - héber nyelvű zsoltárok 14.05 Rádiószínház 14.38 Népszerű operarészletek 15.30 Találkozás ifj. Bartók Bélával 16.05 Muzsikálé délután 18.05 Klasszikus mesterművek 18.40 100 éve született Csomasz Tóth Kálmán 19.35 A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok hangversenye 20.25 Teleobjektív 21.30 Operarészletek 22.05 Hangverseny-különlegességek 0.05 Notturno RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1MHz 5.55- 22.30. Szentes 66.29 MHz 5.55 Alföldi Hírmondó: zenés hírműsor. 5.30 Bejelentkezés - regionális hírek, meteor. 5.35 Zene. 5.37 Falurádió Kossuthról - úinform. 6.00 Reggeli krónika (Kossuth). 6.18 Aktuális riport - 1D perc sportidő. 6.28 Zene. 6.30 Dél-alföldi krónika, útinform, meteor. 6.46 Reggeli párbeszéd - a Dél-alföld közéletéről. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.18 Riport - aktuális anyag vagy jegyzet. 7.30 Dél-alföldi krónika, úinform, meteor. 7.45 Riport, interjú, lapszemle. 7.53 Sportidő - zene, búcsú. 8.00 Kapcsolás a Kossuth adóra. 9.05-11.57 Hétfőtől péntekig: Kossuth - Napközben. 15.00 Délutáni magazin. 15.05 Hírek, meteor. 15.10- 16.00-ig Szegedi Folyamat. 16.00 Délutáni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Regionális hírek. 17.05 Riportok, hírháttér beszélgetések - zenében. 17.45 Dél-alföldi Krónika. 18.00 Esi Krónika (Kossuth). 18.30- 22.30 Országos nemzetiségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók frekvenciáin. Regionális nemzetiségi műsorok: 9.00-12.00 ig Szentes 66 29 MHz Kornádi 6614 MHz. 9.00-10.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 10.30 12.00 Román nyelvű nemzetiségi műsor. RÁDIÓ 88 FM 95.4 Tel.: 62444-088. www.radio88.hu Címünk: 6721 Szeged, Madách u. 6. 5.55 tol 8.55-igfélóránként, 9.55-tól 18.55 ig óránként hírek, időjárás. 6.40. 7.40. 8.40. 11-40 és 15.40-kor sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 Szonda (Patkós Attila). 20.00 Zenemix. TISZA RÁDIÓ, SZEGED A Jövő Hangjai. Vételi lehetőség rádión: a 102 MHzes városi kábelfrekvencián, televízión: az S8-as információs csatornán.Teletoivfax: 495-495. SMS: 06-30-31-91-777. E-mail: bszaradio@mail.tiszanet.hu 6.00 Zenesziget. 17.00 Tisza-party (fiataloknak szóló hírek, információk, érdekességek, pletykák, programajánlatok, kívánságok sok zenével) 20.00 Rádió Dance. 22.00 Radio Dream. JUVENTUS RÁDIÓ SZEGED FM100.2MHZ Cím: 6724Szeged, Kossuth L. sgt 48. Tel.: 6244 22-44; kívánságműsor: 06-3030-30-244 SMS: 06-30-30-244. Web: www.iuventus.szeged.hu E-mail: juventus@juventus.szeged.hu 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júliával és Hegyasi Sándorral. 10.00 Genscher. 14.00 Vass Marian. 17.00 Kívánságműsor. 19.00 A zene rádiója. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 óráig szerkesztett műsorok a 976 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62533 677, telefax: 62533-678. Adástelefonok: 62533 777 és 6253X778 SMS: 30 26 77-777 E-mail: radio7@deltav.hu Címünk: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71, (piaccal szemben.) 5.00 Jó reggelt - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálati magazinműsor. Téma: választási délelőtt. Vendégek: Feketéné dr. Szemző Margit, a vásárhelyi Helyi Választási Bizottság elnöke, dr. Hajdú Bálint, a Helyi Választási Iroda tagja, a választási bizottság titkára. 12.00 Hírösszefoglaló. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 16.00 Női magazin. 18.00 Top 20.20.15 Kvízműsor. 23.00 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hixtadioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63315-472 és 315-482 E-mail: radioszentes@mail.tiszanet.hu Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óta 30. percében Tisza Merrti Krónika - hétköznap: 17.15-től 17.45ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, úbnform, lapszemle. 9.00 Riportok - interjúk. 10.00 Zeneóra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Zeneóra. 15.00 Agóra - délutáni magazin. Amiről a múzeumi tárlók mesélnek. Szentes testvén szálai. 17.15 Tisza Menb Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érdekességek. 19.00 Esb mese. 20.00 Zenés éjszaka.