Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-07 / 209. szám

V. •NAPOS OLDAL* SZOMBAT, 2002. SZEPTEMBER 7. Macskássy Izolda: Csurkára úgy néztem, mint egy nagy diófára Az én kezem szűz maradt MACSKÁSSY IZOLDA (KÉPÜNKÖN) MA IS GYAKORLÓ RÓMAI KATOLI­KUS, NÉPNEMZETI, SZÉKELY MA­GYAR ASSZONYNAK VALLJA MAGÁT. A SZEGEDI FESTŐ- ÉS GRAFIKUS­MŰVÉSZT, AKI 1961 ÓTA ÉL MA­GYARORSZÁGON, NEMRÉGIBEN VÁ­LASZTOTÁK MEG A SZEGEDI SZE­RETTE VÁROSUNKÉRT EGYESÜLET TISZTELETBELI ELNÖKÉNEK. - Azért vállaltam el az egyesület tiszteletbeli elnöki tisztét, mert szeretem, ha szép férfiember kéri meg a kezem. Ábrahám László hí­vott meg az alakuló ülésre, ame­lyen kilenc aranyos férfiember várt rám. Természetesen a leg­szebb ember, Ábrahám doktor kérte meg a kezem, akinek nem tudtam nemet mondani. A Rekor­dok könyvében csúcstartó lennék a lánykérés kategóriában. Tizen­három évvel ezelőtt a budapesti székely kör alapításánál például két férfiember kért meg. Nekik is igent mondtam, hiszen népem­nek, fajtámnak tartoztam ezzel. A vitalitást otthonról, Székelyföldről hoztam, ahol évszázadokon ke­resztül matriarchátus uralkodott. Jóllehet a férfiembert mi válasz­tottuk ki, mindent elkövettünk, hogy szép és jó legyen az élete. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy én a feminizmust nem hirdetni szoktam, hanem gyakorlom. így mindent elkövetek annak érdeké­ben, hogy az egyesületben okos asszonyok is dolgozzanak. Nem baj a lyukas gatya - Medgyessy Péter nagyon szép férhember, akivel régóta ismerjük egymást. Okos és bölcs, aki szere­ti a családját és a feleségét. Jómó­dú erdélyi szász, aki nem most lett vagyonos. Nekem nincs ba­jom azokkal, akik mélyről jön­nek, csak becsüljék meg a mély­ség tisztaságát. Nem a lyukas ga­tyával van baj. Azt szépen meg le­het stoppolni, ki lehet mosni és vasalni, s lesz olyan elegáns, mint az új gatya. A lánykori férfiideá­lom Giscard d' Estaing és Michel Piccoli volt. Medgyessy doktor­nak olyan gesztusai vannak, mint az előbbi uraknak. Az is tetszik benne, hogy elegánsan, úriember módjára reagált a piszkálódások­ra. Medgyessy doktor abban a sze­rencsés helyzetben van, hogy leg­kevesebb öt arisztokrata támogat­ja. Ezt az előző kormány olajos te­kintetű bonvivánja nem mond­hatja el magáról. Medgyessy túl szép ahhoz, hogy csak négy évig dolgozzon. Négy évet vidáman át­repül. Szeretem, mert olyan em­ber ő, aki nem költözik más fész­kébe, amibe valaki már belerondí­tott. - Én nagyon szerettem a ma­gyar trikolórt. A Himnuszt min­den egyes alkalommal megköny­nyeztem. Most volt életemben az első március tizenötödike, hogy nem voltam hajlandó feltenni a kokárdát, ugyanis gusztustalan­nak tartottam, hogy a trikolórból pártjelvényt csináltak. Azok, akik ezt csinálták, tizenkét évvel ezelőtt imádkozó sáskáknak ne­vezték a papokat és kivonultak a parlamentből, amikor Trianon került szóba. Aztán rájöttek, hogy a csuha sok pénzt hoz, hogy a magyar népet fel lehet szeletel­ni - csak a kés be legyen festve pi­ros-fehér-zöldre. Rájöttek továb­bá, hogy ha a papoknak különbö­ző dolgokat ígérnek és adnak, ak­kor fel tudják használni a szószé­ket saját céljaikra. Az a szörnyű ebben, hogy értelmes embereket hoztak megalázó helyzetekbe. Pedig tudniuk kellene, hogy nem ilyen a magyar. A magyar nép vi­rulens, bölcs és rátarti, ugyanak­kor a tömeghisztériát megkenték keréksárral, s az egész dolog ide vezetett. Lelkem tökmagot árult - Sajnos az árulást azok követ­ték el, akikben egykor feltétel nélkül hittem, akikre mint egy­fajta szépségre, szentségre néz­tem. Engem Léstyán atya, Már­ton Áron fizikai és pszichikai tisztasággal engedett el. És itt most ámulok-bámulok. - Kampányoltam a népnemzeti oldalnak is. Nem pártokat, ha­nem egyes embereket segítettem. A KDNP-s Giczy doktort a mai napig nagyon szeretem. Az MDF-ben is sok barátom volt és van, Antall Klárára szent asszony­ként tekintek. Kampányoltam Dávid Ibolyának és a kisgazda Lá­nyi Zsoltnak. Csurkát tizenkét évvel ezelőtt úgy képzeltem el, mint egy nagy diófát. Akkor még európai módon volt lokálpatrióta, később aztán rájött, mire iszik a vendég. Eltelt egy kis idő, és kide­rült, a lelkem tökmagot árult, de az a teóriám, hogy aki ma tökma­got árul, az holnap már tököt. Percről percre bizonyosodott be, hogy akik a legjobban fröcsögtek, azok voltak a legszennyesebbek. A Fideszen belül senkit sem segí­tettem. Orbán Viktornak többször bemutattak, de azzal hárítottam el a kézfogást, hogy már ismerjük egymást, így az én kezem szűz maradt. - Hogy közelebb kerül-e egy­máshoz ember, egyház, politi­ka? Szinte már nem is érdekel, olyan károkat okoztak eddig. Családokat, szerelmeket, ba­rátságokat tettek tönkre. Ez már csak akkor tisztul meg, ha azok, akik szétváltak, tragédiát élnek meg, amely újra összeko­vácsolja őket. Gyulay Endre püspök és köztem nem barát­ság, hanem rokonság van. Nem rontotta meg a kapcsolatunkat az a sok sár, ami az elmúlt években az egyházra ragadt. O is nagyfiú, csinálja a dolgát. Az az ő meccse. Nem szólunk bele egymás életébe. Az enyémbe nem is lehetne. Ebbe bele lehet halni - Óvodákat, egészségügyi in­tézményeket támogattam, támo­gatok, de segítem a nélkülöző kollégáimat is. Ha megkeresnek, s látom, hogy valós a gond, akkor rögtön adok. Volt már olyan, hogy a telefon- és villanyszámlá­mat nem fizettem ki, ugyanak­kor százezreket adtam a bajba ju­tottnak. Engem is vertek már át, de ez nem érdekel, benne van a pakliban. Nerri az anyagi átveré­sektől borulok ki, hanem attól, ha valaki eljátssza nekem a tisz­tát, mert tudja, vevő vagyok erre, s közben kiderül, nyüves az egész - ebbe bele lehet halni. Mindent elviselek, csak azt nem, ha el­árulnak. Akkor sírig tart a harag. Szó szerint. Az egyik árulóm te­metésére elmentem, az özvegy kérésére. És ott, a hant fölött, ke­zemben a fehér liliom koszorúval megbocsátottam. Mert az árulók úgyis megbűnhődnek: mindig nyomorultul halnak meg. - Háromnaponként nyolc órát alszom. Néha álomba ájulok, azután hajnalban munkához lá­tok. Nem tartom magam hjaj, de nagy művésznek. Nem arra ke­lek fel, hogy én vagyok a legna­gyobb, és egész nap nem csinálok semmit. Nem. Olyanokat főzök a barátaimnak, hogy kettéáll a fülük. Szeretek főzni, enni, mos­ni és vasalni. Élem az életem. LEJEGYEZTE: KÉRI BARNABÁS-SZABÓ C. SZILÁRD StalS&fc ik Csaba Kotler örökzöldje MEGÚJULT TARTALOMMAL JELENT MEG ISMÉT PHILIP KOTLER MARKE­TING ALAPMUNKÁJA, AMELY NEM HIÁNYOZHAT A TÉMÁVAL FOGLALKOZÓ SZAKEMBEREK KÖNYVTÁRÁBÓL. A közemberek mellett gyakran a vállalatok felső vezetői sem értik, mit takar korunk egyik közgazdasági alapfogalma: a marketing. So­kan úgy tekintenek rá, mint tolakodó reklámra, eladási módszerre, egy újabb üzleti fogásra. Vagyis úgy képzelik, a marketing megkísérli a vonakodó vevőt rávenni, hogy általa nem kívánt árut vásároljon. Ve­vőből persze soha nincs elég, s nélkülük a vállalatok megszűnnének létezni. Éppen ezért tervet kell kidolgozni a vásárlók megszerzésére és megtartására, ami pedig rendkívül összetett feladat. Hiszen a vevő elégedettségét nemcsak a termék minősége befolyásolja, hanem pél­dául a szállítás megbízhatósága, a pontos számlázás vagy a cég mun­katársainak telefonálási modora. Ezért a marketingnek keményen kell dolgoznia azért, hogy a vállalat tagjai a fogyasztók elvárásainak és a cég ígéreteinek megfelelően teljesítsék feladataikat. A marketing része a piackutatás is, amivel a szakemberek igyekeznek felmérni a lehetőségeket: olyan egyéneket, illetve embercsoportokat ta­lálni, akiknek az érdeklődése felkelthető valamely termék vagy szolgál­tatás iránt. A marketingtevékenység nem csak árukra és szolgáltatá­sokra alkalmazható. Bármire, beleértve a gondolatokat, eseményeket, szervezeteket és személyiségeket. S mivel a piac folyamatosan újabb ki­hívásokat teremt, a vállalatoknak reagálniuk kell - újabb és újabb mar­keting-elképzelésekkel. Csak így maradhatnak sikeresek. A világ egyik leghíresebb marketing szakembere, Philip Kotler vas­kos kötetben foglalta össze a legkorszerűbb marketingismereteket. A tudásanyag mélysége, a gyakorlati problémák megoldására irányuló szemlélete, valamint olvasmányos stílusa miatt a könyv a legkereset­tebb alapmű Európában és Észak-Amerikában - s a korábbi kiadások tapasztalatai alapján Magyarországon is. (Philip Kotler: Marketing - menedzsment, K]K-Kerszöv Kiadó, Bp. 2002, 875 oldal, 4905 Ft) H. SZ. www.fokuszoniine.hu könyvflruliúz Telefon: (+36 62) 420-624 Fax: (+36 62) 424-789 | e-mail: fokusz.szeged@lira.hu Podmaniczky Szilárd Ork és Orkla Ahogy kilépnek az orvosi rendelőből, mintha a légnyomás a tize­dérc esne vissza, a szemük kitisztul, a fejük kitisztul, mozgásuk könnyeddé válik. Ork egy közeli bankban pénzt vesz magához, a pénztáros fur­csán méregeti. Ork nem tud dönteni az okról. Talán ismeri a ne­vét? Kétséges. Vagy a pénz miatt, nem illenek össze? Ez már in­kább. Mikor kilép az ajtón, a pénztárosnő tekintetét a sarkában érzi. Orkla az utcán vár, hődara hull le a fönti ágról, kigombolja Ork kabátját, bebújik a melegbe. Ork ráhajtja a fejét, elvégre maga­sabb. Az autók puhán járnak a friss hóban, késő délután van, de még nincs sötét. Orkla valamit dünnyög Ork pulóverébe, Ork nem kérdez vissza, a meleg levegő átüt a pulóveren és trikón, a bordabőrön szétterül. Ha tudnának se mozdulnának, túl könnyű lenne bármerre is elindulni, gondolja Ork, már amennyire a fejé­be láthatok. Orkla kibújik a kabát alól, elindulnak. Mintha minden új lenne számukra, a kirakatok, a hó is, mintha nagyon régen látták volna mindezt, és most nagyon kellemes emlékezetből haladnak tovább az ismeretlen úton, még akkor is, ha ez ellentmondani látszik egy pillanatra. Orkla egy gyógynövényesnél kiváltja Ork új tablettáit. Előbb egy edényboltban kötnek ki, aztán egy zokniszaküzletben, a könyvek most is túlontúl lidércesek a kirakatban, de Orkla meglát egy úti­lexikont, megveszik. A könyvesboltban kissé zavarban vannak, Orkra rászáll az egyik eladö. Nem emlékszel, mondja Orknak az eladó. Nem, válaszolja Ork hidegen, miközben Orkla kettőjük között állva méregeti az ismeretség új szövésű szálait. A buli a Kesztyűs kézzel koncert után, mondja az eladó. Nem, mondom, hogy nem emlékszem, válaszolja Ork. Egyezz már bele, mondja Orkla. Akkoriban sokat ittam, mondja Ork. Az eladó elhúzza a száját, és még valamit sziszeg, talán azt: azt hittem... Nem jött be neki, mondja Orkla az utcán, mosolyog, de csak a szája. Nem emlékszem a csajra, mondja Ork, ne haragudj. Ugyan, semmi, nerri ráznak meg az emlékeid. Főleg a ködösek, brummogja Ork. Ork lesöpri egy padról a friss havat, alatta csonthidegek a desz­kák, a támlán jégkések lógnak alá, kicsomagolja az útilexikont, a papirt a padra teríti, leülnek. Ork átszalad az utca túloldalára, két pohár gőzölgő bort hoz, beleisznak. A bor nem jó, túl savanyú, már a cukor se segít rajta, sőt, beleragad az ember arcába a forró pohár. És csak ülnek a padon, mint két madár. És csak ülnek a padon, mint két szobor. És csak ülnek a padon, mintha ketten lennének az egész vilá­gon. És tudják mit? Igazuk van. Üljenek egy padon egy álló napon át, ne gondoljanak a múlt­jukra, ne gondoljanak az életük végére, egyedül arra a pillanatra, hogy ott vannak, és semmi más dolguk nincs, mint fenntartani a lélegzés ritmusát, semmi más dolgunk a világban, mint léle­gezni, és esetleg valami olyasmibe belefogni, ami van annyira egyszerű és személyes, hogy bármelyik pillanatban ki lehet szállni, visszaszállni ide a padra, és csak lélegezni, nézni a ha­vat, ahogyan ő is önmagában csak hó, nem gondol se jégre, se forró párára. Ork picit fulladozik a röhögéstől, ahogy kimondja: hóóó! Orkla felüti a lexikont, de ujjai hamar elfagynak. Az az érzésem, mondja Ork, mintha most kezdődne az élet. Orkla nem válaszol, persze. Egy szó nélkül állnak fel, és indulnak haza, már sötétedik, var­jak az égen, mire Ork megkérdezi: Varrjak az égen? Otthon langyos víz rohan a csövekben, néha mintha valaki be­lekortyolna. Ork előveszi a tablettákat, az apró betűvel írt adagolást boga­rássza. Bevesz egy-egy szemet egy pohár vízzel, most nem kívánja a sört, Ork egy pohár borral jön vissza a konyhából, az útilexikont kinyitja az asztalon, aztán hátra dől, iszik egy kortyot, elnéznek egymás mellett. Tényleg mintha minden most kezdődne, mondja Orkla, mint­ha a tervek lennének az egész világ, hülyén hangzik az biztos, ja­vítja magát. Talán jobb is, ha nem próbáljuk meg elmondani, mondja Ork, ki kell próbálni, és kész. Egyszer azért megpróbálhatnád leírni, mondja Orkla. Fölösleges, éppen az a jó benne, hogy nem kell, mondja Ork. Te tudod, mondja Orkla. Lényegében, ha elkezdeném a világérzések konkrétságát fesze­getni, biztosan belebuknék, ennek így nem sok értelme van, a ho­zadéka inkább olyan igazi másodlagos, úgy érdemes ezt fölhasz­nálni, hogy észre sem veszi az ember, és benne lesz, mondja Ork. Nem az van, hogy túlfinomkodod, kérdezi Orkla. Lehet, de nem tudom másképp csinálni, mondja Ork, és úgy gondol most magára, mint egy módszerre, amelyik még nem vál­totta bc igazán a hozzá fűzött reményeket. (FOLYT. KÖV)

Next

/
Oldalképek
Tartalom