Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-07 / 209. szám

A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG KULTURÁLIS MAGAZINJA • SZERKESZTI KECZER GABRIELLA Napos oldal A Hódgép föliratra mindig rápillantanak az állástalanok Ezer ember munkahelye volt egykor • Havránek Ferenc: Nagyvállalati osztályvezetőből kisvállalkozás ügyvezetője lettem. • Enyedl Sándor: Én voltam a legidősebb abból a gárdából. HÓDGÉP - HIRDETIK A SOKMÉTERES BETŰK EGY VÁSÁRHELYI SOKEMELE­TES PANELHÁZ TETEJÉN. A FÉNYKORÁBAN KÖZPONTI TELEPÉN MINTEGY EZER EMBERT FOGLALKOZTATÓ, EGYKORI NAGYVÁLLALAT HIÁNYÁT AZÓTA IS ÉRZI A VÁROS. A HÓDGÉPNÉL, ÉS A BELŐLE ALAKULT, AZÓTA MÁR SZINTÉN NEM LÉTEZŐ CÉGEKNÉL FOGLALKOZTATOTTAK KÖZÜL SOKAKNAK SIKERÜLT MUNKÁT TALÁLNIUK - SZÁMOSAN KÖZÜLÜK ÖNÁLLÓ, SIKERES VÁLLALKO­ZÁST ALAPÍTOTTAK SOKAKNAK VISZONT NEM. AMINT EGY VALAHAI HÓD­GÉPES MONDJA: AMIKOR MEGY FÖLVENNI A MUNKANÉLKÜLI-JÁRADÉKOT, ARRA JÁRVA MINDIG FÖLPILLANT E FÖLIRATRA. Egyszerű, az ötvenes években lét­rehozott mezőgazdasági gépjaví­tó állomásként kezdte a Hódgép, ebből fejlődött föl nagyvállalattá - mondja Havránek Ferenc, akit elsőként bocsátottak el a rend­szerváltozás táján, „a vég kezde­tén". Osztályvezetőként az igaz­gatói tanács tagja volt; meg akar­ták választani szakszervezeti ve­zetőnek is. Elbocsátása után egy évig munkanélküli volt, aztán kisvállalkozást alapított, és azóta ügyvezető, fia szintén; Magyar­országon az adott népességlét­számra vetített ügyvezetőarány egyedülállóan magas. „Kényszer­vállalkozó vagyok", hangoztatja Havránek Ferenc, aki egyértelmű visszaesésként tartja számon a mai időszakot a korábbival szemben, mikor a Hódgépnek Makótól Szentesig megyeszerte voltak telephelyei. Egy időben Közép-Európa legnagyobb dízel­motorjavító üzemeként reklá­mozták a céget, ami igaz is volt, mert - mondja Havránek Ferenc - nyugaton egyébként sem vol­tak jellemzőek a nagyüzemek. El kell ismerni egyszersmind: világ­színvonalú termékeket állított elő a cég, repülőtéri vontatóktól a gépjárműhűtőkig; az egyik leghí­resebb Hódgép-termék a borsó­kombájn volt. - Néhány éve még láttam ilyet üzemelni Zsíros Gé­za birtokán - emlékszik vissza a volt osztályvezető. Zöldbab-be­takarító gépeket ugyancsak gyár­tottak, keleti piacokra. Létezett egy T-088 jelű, sokhasznosítású gép is, angol, holland kivitelre egyaránt jutott belőle, huszon­négy darab készült naponta. Ezen kívül is gyártott termékeket a Hódgép a szabad világnak, el­sősorban alkatrészeket. Az or­szágból az elsők közt jelent meg a nyugati piacon, az elsők közt vett nyugati licenceket, s kapcso­latba került a hadiiparral is. A cégnek a története alig, csak a hi­vatalos elnevezése - Mezőgazda­sági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat - szerencsés: dolgozói nem azért maradtak munka nél­kül, mint a fáma szerint a buda­pesti villamoskalauz, aki a lám­pagyári megállót mindig így je­lezte annak idején: „Leszállás, lámpuskagyár!" Leszálló ág a fénykor után A csúcsidőszakot követően, a rendszerváltozás táján aztán be­szűkültek a piacok, a tevékeny­ség veszteségessé lett, leszálló ágba került a cég, éppúgy, mint szinte minden magyarországi nagyüzem. - Ebben politika volt, az állami elvonások kölcsönök fölvételére kényszerítették a cégeket, és a bankok a kölcsönöket túl magas kamattal biztosították. Vélemé­nyem szerint a cél az üzemek minél kisebb értékűvé tétele, s így későbbi, könnyű privatizálá­sa volt, ami részint hasznot ho­zott a privatizátoroknak, részint lehetett arra hivatkozni, hogy mindez a befektetők Magyaror­szágra vonzása érdekében törté­juk-e a munkát az új cégnél, és ha igen, mennyiért. Ezt azután elbí­rálták... Engem személy szerint marasztalt a megbízott igazgató, egyébként én voltam a legidősebb, s a legrégebben ott dolgozó abból a gárdából, de inkább a nyugdíjat választottam. Mondanom sem kell, előtte rengeteget tépelődtem, mi legyen, hogy legyen, hisz har­minchét évet húztam le a cégnél, ott telt el a fél életem. Végül is sze­rintem jól jártam; az utolsó elszá­molás óta nem is voltam a kapun belül. Láthatatlan építőanyag A nyolc gyermeket fölnevelő Baksics Ferenc lakatosként dolgo­zott a Hódgépnél, majd a belőle létrejött Puli Kft-hoz került, az­tán a Speedhez. Egészségügyi okok miatt először könnyebb munkakörbe helyezték, portás­nak, aztán leszázalékolták. Beteg­sége, mint fölhívja a figyelmet, nincs összefüggésben a cég körül történtekkel, ugyanakkor, teszi hozzá, szeretett ott dolgozni, „jó kollektíva volt, lakásfölújításban is segítettek a brigád tagok". Nyolc gyermekét egyedül nevelte föl, kettejük még tanul, az idősebbek mind szakmával rendelkeznek. Az emberi sikertörténet után szóljunk egy cég-sikertörténetről is. Gregus Máté - annak a Gregus Máténak a leszármazottja, akiről középiskolát neveztek el Vásárhe­lyen - soha nem fogja megtudni, miként alakult volna sorsa, ha a Hódgépnél marad, megvárva a megszűnést. Azért nem fogja megtudni, mert évekkel a vállalat fölbomlása előtt elköszönt, meg­alapítva a Gregus és Társa Bt.-t, ami azóta is prosperál. Épü­let-acélvázakat, különféle, acélból készülő lakatosipari termékeket állít elő a cég. Tudásanyagát a Hódgépnél szerezte be Gregus Máté, s az ő vállalkozása állította elő a vásárhelyi Penny acélvázait is, de még Sopronba is gyárt lép­csőkorlátokat. E korlátok nem annyira korlátozzák, sokkal in­kább biztonságossá teszik a lép­csőn fölfelé haladók útjait. Talán ilyenre lett volna szüksége az egy­kori Hódgépnek is, nem acélból, hanem valamiféle láthatatlan, szellemi építőanyagból. FARKAS CSABA kor részben más munkahelyek­re, részben utcára. Az elbocsátá­sok Havránek Ferenc szerint azért kezdődtek épp vele, mert a vezetőség tudta: nem ért egyet a privatizáció ez esetben alkalma­zott formájával. A vezérigazgató saját kezűleg adta át a felmondó­levelet neki. Havráneknek" a munkanélküliség egy éve után létrehozott cége, a Susán Gép­ipari Kft. azóta is működik. Egyébként az elküldötteket több­féleképpen küldték el, amint szűntek meg az utódcégek, vol­tak, akiknek fölmondták, mások korkedvezményes nyugdíjba me­hettek, ismét mások közös meg­egyezéssel távoztak, és így to­vább. - A volt dolgozók szétszó­ródtak a városban. Sokuknak si­került elhelyezkedniük, sokuk­nak nem. Az akkori politika azt hirdette, váltani kell. De kérdem én, hová váltson egy negyven-öt­ven éves ember egy olyan város­ban, ahol mindenütt máshon­nan is küldik el a dolgozókat? ­így Havránek, s folytatja: - Nem kellett itt se asztalos, se kőmű­ves, se senki. Nemcsak sorsok törtek derékba, hanem a jól kép­zett szakembergárda tudásanya­ga is elveszett az ország számára. Dolgozik, igaz, aki meg tudott tervezni egy borsóbetakarító gé­pet, ám olyan munkakörben, mint mikor egy agysebész ágytá­lazni kényszerül. Semmivé vált az a sok-sok pénz is, amit e szak­embergárda képzése került. Eny­nyivel is kevesebb lett az ország. „Azóta sem voltam a kapun belül" A cégszéthullás körüli időkben az is szerencse volt sok ember szá­mára, ami más esetben nem biz­tos, hogy szerencsének minősül. Életkormúlásnak többnyire nem szokás örülni, Fnyedi Sándor üzemvezető, művezető azonban ­mint mondja - szerencsésnek érezte magát, hogy korkedvezmé­nyes nyugdíjba mehetett, amikor megszűnt munkahelyét átvette az - azóta szintén nem működő ­utódvállalat. - Kiosztottak egy kérdőívet, ki kellett tölteni, vállal­• Egykor virágzó nagyvállalat volt a Hódgép. Termékei mindenhová eljutottak. Angliától Kínáig. (Fotók: Tésik Attila) nik - mondja Havránek Ferenc. Véleménye szerint a privatizálás szerencsés eseteiben a tőkés tényleg beruházott, s a cég azóta is termeli a hasznot a tulajdo­nosnak, és az országnak, s elfo­gadhatóan élnek a munkásai is. - A Hódgép esetében viszont nem ez történt, hanem az, hogy a nagyvállalat elébb részekre da­rabolódott, önálló cégek lettek j belőle (köztük volt az elektromos kisautóiról emlékezetes Puli Kft.), utóbb ezek egymás után : megszűntek. Tüdomásom sze­rint a legtöbb, volt hódgépes a si- ; kerrel működő Speed Kft.-ben te­vékenykedik - halljuk Havránek Ferenctől. A széthullási folyamat mellékhatásaként a dolgozók először az így létrejött cégekhez kerültek, majd, azok megszűnte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom