Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-05 / 207. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. SZEPTEMBER 5. "MŰSOR-HIRDETÉS" 9 SZTÁRKOKTÉL KÜLCSÍN Boris Becker élvezi a magányt • Becker júliusig volt együtt Patrice-szal. Boris Becker élvezi az agglegénykedést, legalábbis ezt mondja több kudarcba fulladt párkapcsolatát követően. „Magányos vagyok. Teljesen. És pillanatnyilag élvezem a szabadságnak ezt az érzését" - mondta a 34 éves teniszcsillag a Bild című magazinnak. „Nem keresek asszonyt" - tette hozzá a két fiú apja. Becker 2001. januárban elvált feleségétől, Barbarától, akitől két gyermeke született. Azóta a háromszoros wimbledoni győztes milliomosnak több párkapcsolata is volt. A legutóbbi, Patrice Faramehhel (képünkön) néhány hónapos együttlét után júliusban bomlott fel. Jamie levetkőzött Különös indíttatásból vetkőzött melltartóra és bugyira a 43 éves Jamie Lee Curtis a More című női magazin fotósa előtt: meg akarta mutatni, hogy teste egyáltalán nem olyan tökéletes, mint hinnék. A panamai szabó sztárja ráadásul ragaszkodott hozzá, hogy a képeken semmilyen eszközökkel ne szépítsék meg a.valóságot: nem engedte, hogy kisminkeljék, nem lőhette be a haját profi fodrász, és ékszereket sem volt hajlandó hordani. „Egyáltalán nem jó a combom, a mellem hatalmas, a hasam pedig löttyedt és párnás. Az emberek azt hiszik, spagettipántos ruhácskákban szaladgálok, és tökéletes az alakom. Ez hazugság, amelyet eddig én terjesztettem" - mondta a képeket kísérő cikkben Curtis, aki azt is bevallotta, hogy tíz évvel ezelőtt plasztikáztatta az arcát, és zsírleszívást is végeztek rajta, ám szerinte egyik sem ér semmit. • A Golden Globe-díjas színésznő önostorozása meglepő módon egyébként terápiás célokat szolgál: az alkohol- és drogfüggőségétől megszabadítani próbáló orvosai tanácsolták neki, hogy gyógyulása érdekében minél kendőzetlenebbül mutassa meg magát a nyilvánosságnak, és számoljon le a mítoszával. Róbert De Niro és a paparazzók Róbert De Niro egymillió dolláros kártérítést követel a róla és Sean Permről készült fotó miatt. A kép tavaly készült a két színész közös születésnapi partiján - mindketten augusztus 17-én születtek. De Niro az 58., Penn a 41. születésnapját ünnepelte a De Niro tetőtéri lakásában megrendezett bulin, Manhattanben. De Niro ügyvédje, Tom Harvey azt állítja, hogy a Celebrity Vibe nevű fotóügynökség megvételre kínálta a képet, amit legalább egy napilap és egy országos terjesztésű magazin le is közölt. A színész így nyilatkozik a történtekről: „A feljelentésben azt sérelmeztük, hogy valaki besurrant a magántulajdonban lévő "lakásba, és ott haszonszerzés céljával engedély nélkül készített fényképeket." A színészpáros a cég társtulajdonosa, feffrey Boyard ellen tett feljelentést, akinek meggyőződése, hogy az ügynökség semmilyen hibát nem követett el. „A fotósunk meghívást kapott" mondta. Piros Ildikó nem vágyik több pihenésre „Még előttem az egész élet" A copf Mesés látvány az aláomló, selymes, csillogó hosszú haj, különösen, amikor a szél belekap a rakoncátlan fürtökbe, ám sem melegben, sem munka közben nem a legkényelmesebb viselet. Melegít, belelóg a szembe, szájba, becsípi a tincseket a válltáska, pillanatok alatt összekócolódik, a strandon való fürdőzés után vizes hínárként tapad a vállakra és a hátra, napozáskor pedig takarja a nyakat, a vállat. Legegyszerűbb megoldás a gyorsan elkészíthető copf, fonás vagy lófarokfrizura. Egy copfot elkészíteni pillanatok kérdése, hiszen nem kell hozzá más, csak egy jó hajgumi, fésű és némi rutin, ám néhány dolgot a haj egészsége érdekében érdemes szem előtt tartani. - Ne használjunk befőttes gumit a copf készítésénél. Ezek megtörik, roncsolják a hajat. Az elasztikus pamutalapú gumik kevésbé károsítják a szálakat. - Ne húzzuk túl erősre a copfot, mert túlságosan* terheli a hajgyökereket. Hajhullást, töredezést idézhet elő. Sokaknál fejfájást is okoz. - Ne hordjuk a végtelenségig összecopfozva a hajat, mert még egy gyengébb szorítás is hosszú idő után fejfájást okozhat, nem is beszélve a hajhullásról. „CSAK A SAJTLEVES KÉSZÍTÉSÉNEK A TITKÁRÓL NE FAGGASSON!" MONDJA PIROS ILDIKÓ, AMIKOR INTERJÚRA KÉREM. A MŰVÉSZNŐ, AKINEK MINDENE A SZÍNHÁZ, TERMÉSZETESEN BESZÉLGETNI IS A MUNKÁJÁRÓL SZERET A LEGINKÁBB. AZ ÚJSÁGÍRÓK AZONBAN EZT NEM MINDIG TARTJÁK TISZTELETBEN. - Ilyen rosszak a tapasztalatai ? - Tudja az életem a színház. A gyerekeim már felnőttek, így szinte reggeltől estig a munkám körül járnak a gondolataim. így egy-egy interjú alkalmával kézenfekvő lenne, hogy a színházról beszélgessünk, ezzel szemben a legjelentéktelenebb dolgokról faggatnak. - Akkor maradjunk is mindjárt a színháznál. A soproni ünnepi heteken egy hirtelen jött műsorváltozás kapcsán léptek fel férjével, Huszti Péterrel. Beteg kollégájukat, Koltai Jánost húzták ki a csávából azzal, hogy elvállalták a fellépéseket, ezzel azonban, gondolom, oda lett a tervezett pihenés. - Ez bizony így van. Kétéves folyamatos munka után teljes pihenést terveztünk azokra a napokra. Amikor azonban Koltai János megkeresett minket, egy nagy sóhajtás után igent mondtunk. Egy színész valahol a lelke mélyén állandó készenléti állapotban van. Mi már megszoktuk ezt, csak fiatalon talán könnyedebben vettük a váratlan akadályokat. - Napközben nem lehet azt „játszani", hogy nyaralnak? - Ha este fellépés van, akkor napközben lehetetlen igazán lazítani. Legalábbis aki így van „bekötve", ahogy én. Pályakezdésem óta számtalan sorsot éltem meg a színpadon. Ha kiszámolnánk, hogy összességében menynyi időt töltöttem a szerepekkel, akkor valószínűleg kiderülne: többet foglalkoztam velük, mint önmagammal. szek. Nagyon szerettem Ruttkai Évát, aki szintén ebben a jegyben született. Amióta „kiszaladtak" a gyerekeim alólam, a munkamániám még inkább fokozódott. Ez pedig igazi teher a férjemnek. Ha éppen nem játszom, akkor egészen ijesztő, hogy mit csinálok egész nap. Hihetetlen energiák működnek bennem. Hajnaltól teszek-veszek otthon,, amit az éjszakai olvasás követ. Mindig hajt a kíváncsiság. Úgy érzem - a korom ellenére -, hogy előttem van még az élet, nem pedig mögöttem. Mindig előre nézve élem az életemet, nem nosztalgiázok azon, hogy ez vagy az a szerep milyen jó volt. A Filmmúzeumban sem nézem meg a régi filmjeimet. Engem a ma este érdekel, a ma esti fellépés lázában égek, és soha sem a tegnapiban... - Ez olyan szemlélet, amelyet az idő múlása hozott magával / - Nem, én mindig így működtem. Valószínűleg a munkamániából ered, ami magával hozza az állandó szellemi és testi önépítkezés igényét. - Ebben a szellemi építkezésben előkelő helyet foglalhat el a Lyukasóra. - A második, harmadik felvétel után rájöttem, hogy leírhatatlan szellemi útravalót, bölcsességet kapunk mi, színésznők a nagyoktól, Mészöly Dezsőtől, Lator Lászlótól, Gyurkovics Tibortól. Fantasztikus közöttük lenni. Felidézi azokat a régi szép időket, amikor még Karinthy Ferenc is járt a lakásunkra. Hatalmas esti beszélgetések alakultak ki ilyenkor, felejthetetlen nyomot hagytak bennem, pedig én voltam a társaságban a legfiatalabb. Mind a mai napig vágyom az ilyen tartalmas beszélgetésekre, amelyekre ma már sajnos nincs idő. Persze alapvetően nem vagyok keserű, hiszen megvan minden okom a boldogságra. Az elmúlt évadban öt darabban, öt teljesen különböző szerepet játszhattam, egy színésznek pedig ez a legnagyobb ajándék. KÖVES ANDREA Az ismert nők férjei is osztozhatnak a sikerben Egyenjogú névhasználat - Ez az arány az utóbbi években sem javult 1 - Nem, de nem is szerettem j volna ezen javítani. Mi erre a pályára, erre a szerelemre esküdtünk fel. Sokszor gondoltam pár ; évvel ezelőtt, hogy lazítani kellene, kevesebbet kellene a pályával ; foglalkozni, de rájöttem, hogy er- : re egyszerűen alkalmatlan vagyok. Ha este előadásom van, akkor már reggel ezzel a tudattal ébredek, onnantól kezdve egy másik ; ember vagyok. Mindez viccesnek tűnik, de valójában ezt a szakmát én csak így, teljes erővel, állandó készenlétben tudom csinálni. - Nem szeretnék a sajtlevesről beszélgetni, de azt mindenképpen szeretném tudni, mi a véleménye a horoszkópokról. Ugyanis ön bak, márpedig ennek a jegynek a szülöttei általában munkamániásak. - Ez bizony így van. Komolytalannak tartom a különböző újságok napi horoszkópjait, de a csillagok meghatározó erejében hiTöbbféle ok motiválhatja a férfiakat abban, hogy feleségük nevét hordják. Szabóné Lucz Margit szentesi anyakönyvvezető elmondta: hosszú évekre visszamenőleg alig tíz olyan esettel találkozott, amikor a férj a feleség nevét kívánta volna felvenni. • „Engem a ma este érdekel, a ma esti fellépés lázában égek, és soha sem a tegnapiban." (Fotó: Somló Samu) VISZONYLAG RITKÁN, DE AZÉRT ELŐFORDULT AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKBEN, HOGY A FÉRFIAK SZÍVESEBBEN VISELTÉK VOLNA FELESÉGÜK CSALÁDNEVÉT. SZENTESEN ALIG TÍZ ILYEN ESETRE EMLÉKSZIK AZ ANYAKÖNYVEZETŐ. DECEMBER TIZENÖTÖDIKE UTÁN NEM LESZ AKADÁLYA ENNEK SEM. Az Alkotmánybíróság döntésének értelmében az Igazságügyi Minisztérium szeptemberben teszi le az országgyűlés elé javaslatát, mely a házasulandók számára névhasználat tekintetében az eddiginél jóval nagyobb lehetőségeket biztosíthat. Az uniós szokásokhoz és szabályozásokhoz igazodva Kovács László, miután elvette Szabó Ágnest, megtarthatja „legénykori" nevét, lehet Kovács Szabó László, Szabó Kovács László vagy Szabó László. Amikor az ifjú pár eldönti, hogy milyen nevet visel a házasságkötés után, egyben dönt arról is, milyen nevet viseljen gyermekük, mert ez csakis a házassági nevük lehet. A válás utáni névhasználat a készülő módosítás szerint nem változik, tehát válás után a következő házasságkötésig viselheti a feleség a férj nevét. A következő válás után viszont csak az utóbbi házastárs nevét viselheti. A patriarchális megközelítés szerint a nőt elsősorban az jellemzi, hogy férfihoz tartozik. A párok egy része számára ez az ; egyedül természetes, míg más párok hölgytagjai ragaszkodnak a saját nevükhöz, ezzel is jelezve kapcsolatukban az egyenrangúságot. Ezek egyike arra hivatkozott, hogy ellenkező esetben kihal hitvese szépen csengő neve. A leányanyáknak nagyobb biztonságot ad a törvénymódosítás, hiszen rosszalló társadalmi megítélés nélkül adhatják gyermeküknek a saját nevüket. A férfiak számára előrelépést is jelenthet feleségük neve, hiszen akadnak nők, akik a saját nevükön lettek sikeresek, s ezt meg is akarják osztani kedvesükkel. BLAHÓ GABRIELLA • Az ifjú párok decembertől számtalan lehetőség közül választhatnak, ami a névhasználatot illeti.