Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-30 / 228. szám
r Akciós 8,79%* 'EBKM havi lekótessel 3 hónapra 5 millió forint feletti lekötés eseten, évi kamat 7,2%, évi kamatprémium 1.5 %. A Bank a kamatváltoztatas jogát fenntartja. Ajánlatunk taarotag szeptember 16-át követően elhelyezett uj ügyfélbetétekre ervényes. A betéti szerződés reszletes leírását a Bank üzletszabályzata tartalmazza. SZERDA, 2002. SZEPTEMBER 25. * A K T U A L I S • Röpcédulák a tanárképző karon Térítési kísérlet Engedély nélkül szórt szét vallási tartalmú röpcédulákat egy hivatalosan nem is létező, magát keresztényeknek nevező közösség a Szegedi Tudományegyetemen. A kancellár és a főigazgató kijelentette: az intézményben nincs helye a térítésnek. Engedély nélkül terjesztettek vallási tartalmú szóróanyagot a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kara Szilléri sugárúti épületében. A röpcédulákat kézzel írták, rajzolták és szerkesztették, majd fénymásolóval sokszorosították. „Nem vagy egyedül! A világ szép!" - olvasható a szóróanyagon, amelynek címlapja felhívja a figyelmet: „Isten szeret téged", valamint: „Isten az ő jóságából teremtette a világot". A hátlapon félreérthetetlen felhívás található: ha felkeltette az olvasó érdeklődését a röpcédula tartalma, a megadott e-mail címen, vagy telefonszámon érdeklődjön a kör zösség felől. A szórólapokat egy magukat keresztényeknek mondó csoport terjeszti. A közösség nem bejegyzett vallási szervezet, egyetlen egyházhoz sem tartozik, a Biblia iránt érdeklődő, különböző korosztályú szegediek egy csoportja. Heti rendszerességgel összeülnek a találkozók előtti napon egyeztetett helyen és időben, a Szentírást olvassák, magyarázzák, vagy kirándulást szerveznek. Földi Gyulától, a közösség vezetőjétől megtudtuk: nem vallási szervezetként, hanem baráti társaságként hívták fel magukra a figyelmet. Tari Ferenc főiskolai hallgató ugyan nem látta az épület folyosóján szétszórt cédulákat, de úgy véli, nem ez a megfelelő módja az igehirdetésnek. - Biztos, hogy sok fiatalhoz eljut így a közösség üzenete, de a szabályt be kell tartani. Szerintem más fórumot kellene találniuk az egyházaknak a térítésre mondta a diák. - Sem politikai, sem vallási rendezvénynek, kampánynak vagy térítésnek nem adhat helyet senki az egyetem épületeiben nyilatkozta lapunknak Merényi Mária, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Galambos Gábor, a tanárképző főiskolai kar főigazgatója lapunktól értesült róla, hogy a Szilléri sugárúti épületben szóróanyag segítségével térít egy vallási közösség. - Biztos, hogy engedélyem nélkül juttatták el a hallgatók közé a vallási tárgyú szórólapokat. Egyébként sem engedélyeznék hasonló akciót, sem politikai, sem vallási rendezvény részére nem biztosítottam még termet, nem engedélyeztem egyetlen ilyen tárgyú plakát vagy falragasz kihelyezését sem. Úgy vélem, az egyházak megfelelő nyilvánosságot kapnak térítőmunkájukhoz fogalmazott a főigazgató. Galambos Gábor még elmondta: nem kívánja szankcionálni a szórólapok illegális elhelyezését, de leszedeti a falragaszokat. I. SZ. Vallási tárgyú röpcédulák a szegedi egyetem Szilléri sugárúti épületében. Fotó: Karnok Csaba További részletekért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu Euroland-gyorsmérleg: a nagyközönség fázott és otthon maradt A szakma díjazta a vásárt Folytatás az 1. oldalról Vizsgálatot kezdeményeztek az adománygyűjtő alapítvány ügyében Irányt váltott a Medicopter Romlik az egyensúly A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalását lassúnak és bizonytalannak tartja a Gazdaságkutató Rt.-nek a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-vel közösen készített elemzése. BUDAPEST (MTI) A jelentés figyelmeztet: a külső és belső egyensúly romlik, rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása, az üzleti beruházások viszont stagnálnak. Az infláció eddig kedvezően alakult, de a következő hónapokban kissé emelkedni fog, az év átlagában 5,2 százalékos lehet. Az Irak körüli háborús feszültség 30 dolláros világpiaci olajárhoz vezetett, ez másfélszerese az egy évvel ezelőttinek, de kisebb, mint két évvel korábban. Az ipari termelés - bár június után júliusban is érezhetően emelkedett még nem sokkal haladja meg a tavalyit, az év egészében 3 százalékkal nőhet. Az ipari export az első hét hónapban már közel 4 százalékkal bővült, ezen belül azonban a kivitel nagyobbik felét adó ipari vámszabad területeken csak 1 százalékkal. A jelentés szerint az első félévben a versenyszférában 14,2 százalékkal, a költségvetésiben 28,7 százalékkal emelkedtek a keresetek. A második félévben a különbség további bővülésére lehet számítani. A reálbérek átlagosan 12 százalékkal, a GDP növekedésének négyszeresével emelkedtek. A lakosság nettó pénzmegtakarításai viszont alig nőttek, ami a rendkívül gyors ütemben emelkedő lakás-, ingatlan- és fogyasztási hitelfelvétel következménye. Elveszett illúziók HOLLÓSI ZSOLT A színháziak borultak ki legjobban Demis Roussos szombati botránya miatt. Bármi legyen is a háttérben, egy művész nem teheti meg, hogy semmibe veszi a közönséget. A koncerten elhangzott hivatalos verzió szerint - és ehhez ragaszkodott később Korognai Károly színidirektor is-a görög sztár délutáni fellépése előtt egy telefonhívást kapott, amely tragikus hírt közölt vele. Hogy pontosan mit, az homályban maradt. Mindenesetre haláh nyugalommal besétált a színpadra, flegmán körülnézett - és nem énekelt. Miután kifütyülték, ráengedték a függönyt, jóízűt vacsorázott és nagyokat nevetett a Boney M-lányok gyűrűjében. Ahgha valószínű, hogy ilyen gyorsan feldolgozta a tragikus hírt. Túl sokat ivott volna' Ez is sokakban felmerült. Semmi jelét nem láttam a részegségének. Hidegen, racionálisan, előre megfontolt szándékkal tette, amit tett. Ez pedig azt a színháziaktól származó információt látszik alátámasztani, amit senkivel sem sikerült megerősíttetnem: a szervezők csak az esti koncertre kötöttek vele szerződést. Azaz délután nyilvános főpróbán kellett volna közreműködnie... Bármi legyen is az igazság, az ügynek akadnak tanulságai. Az átlagbéren tengődő magyar művészek két-három évi fizetéséért idehívnak egy világhírű, kiöregedett amorózót régi slágereire tá. togni. A szervezőiroda többszörösen bebiztosítja magát, hiszen a szokásos helyárak hat-nyolcszorosáért elkel minden jegy, és a produkciót a közszolgálati televízió is megveszi. A közönség kivételével mindenki jól jár. Az adófizetők pénzéből fenntartott színház újabb bevételekhez jut, a vállalkozás prosperál, a sztár is elégedett lehet, hiszen a világhír ismét eurótízezreket fialt. Szép gesztus, hogy a fele pénzt visszafizetik. És az elveszett illúziókkal mi lesz ? A tegnap esti gyors értékelés szerint az ágazat szereplői elégedetten távoztak, az országos és a határokon túli kapcsolatok erősödtek, a szakmai kísérő rendezvények pedig a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlottak. Öszszesen hat konferenciát tartottak a négy nap alatt, a régiók, az élelmiszergazdaság és a növénytermesztők napja mellett magyar-jugoszláv befektetési tanácskozást rendeztek az ITDH, családi gazdaságok konferenciáját az agrárkamara, s egészséges életmód fórumot a természetgyógyász egyesület szervezésében. A nagyközönség azonban hiányzott a rendezvényről - tette hozzá az ügyvezető igazgató, holott a lovasbandériumok felvonulása, a fogathajtó verseny (nyertese Vass Ferenc szatymazi fogathajtó), a kutyaszépségverseny és a Dáridó mind-mind a szegedieknek szóló program volt. Míg a Szeged Expo több mint tízezer látogatót, az Euroland csak mintegy ötezret képes regisztrálni. Ezt az október véginek megfelelő hűvös időjárással is lehet magyarázni, ám az is tény: Szeged nem úszott Euroland-lobogókban. A nagyobb reklámnak azonban idén még hiányoztak a forrásai, hiszen a Kamara Expo Kft. csak márciusban alakult. A cég megtette mindazt, amit a vásár kerítésén belül meg lehetett tenni. Az Eurolandnek a megyei önkormányzat adott meg minden segítséget, az egyik legnagyobb Az Euroland látogatóit ez a látvány fogadta. standot is ők bérelték, amelyen valamennyi testvérmegye bemutatkozott. Frank József, a megyei közgyűlés elnöke, a vásár egyik házigazdája vasárnap elmondta, az új testvérmegyével, az olasz Toscana Arezzo provinciájával csak tavaly vették fel a kapcsolatot. A mostani viszontlátogatás eredménye, hogy az olaszok a gyümölcstermesztés témában kutatóintézetekkel veszik majd fel a kapcsolatot. Nekik jó fajtáik, technológiáik vannak, ezeket szeretnék Magyarországon meghonosítani. A szatymazi térségnek metszési, öntözési technológiákat ajánlanak. Szegeden textilipari befektetések is érdekelnék őket. Az oroszok magyar kukorica és napraforgó vetőmagot és technológiát kérnek, vegyes vállalat alapításában gondolkodnak, a franciák pedig zöldségtermesztésre Fotó: Karnok Csaba ajánlottak fajtákat. A vajdasági delegációval a megye forgószínpadszerű vásári bemutatkozásban állapodott meg, a romániai Temes és Arad megyék határait átlépve pedig a Kárpátokon túliakkal is vetőmag-szaporításról tárgyaltak. Eredményes tárgyalások folytak a Csongrád Megyei Agrárkamara 54 termelőt bemutató közös standján is. F.K. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot kezdeményezett annak az alapítványnak az ügyében, amely helikopteres mentésre, illetve légi mentőbázis létrehozására gyűjt adományokat különböző cégektől és önkormányzatoktól. Értesüléseink szerint a budapesti székhelyű Medicopter Alapítvány Csongrád megyében két önkormányzatot, a hódmezővásárhelyit és a makóit kereste meg levelével, amiben anyagi támogatást kér légi mentőbázis létrehozására. Hódmezővásárhely alpolgármestere, Almási István Csongrád megye mentőfőorvosához, Simon Mariannhoz fordult az ügyben, s továbbította neki a hazai légi mentés helyzetét is taglaló, adományt kérő levelet. Simon Mariann nem érti, hogy a Medicopter Alapítvány miért célzott meg egy olyan megyét, amelyben a Mentés a Jövőért Alapítvány jóvoltából már évek óta működik helikopteres mentés. Csongrád megye mentőfőorvosa tételesen cáfolta a Medicopter Alapítvány levelében leírt „szakmai érveket". Elmondta: a helikopteres légi mentésnek, valamint a mentőbázis létrehozásának igen szigorú szabályai vannak, amihez a légügyi hatóság, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) engedélye kell. A Medicopter Alapítvánnyal kapcsolatban nemcsak Csongrád megye mentőfőorvosának, illetve Hódmezővásárhely alpolgármesterének vannak kételyei. Megtudtuk, az OMSZ-nek több megyéből is jelezték, aggályosnak tartják a Medicopter Alapítvány adománygyűjtő levelét. Kérdésünkre az OMSZ kommunikációs igazgatója, Győrfy Pál elmondta: az Országos Mentőszolgálat csak a hozzájuk eljuttatott adománygyűjtő levelekből értesült a Medicopter Alapítvány létezéséről. A mentőszervezet és a Medicopter között nincs együttműködési szerződés. Az OMSZ vizsgálatot kezdeményezett az alapítvány működésével kapcsolatos kérdések tisztázására. Tudomásunk szerint az alapítvány nem rendelkezik a légügyi hatóság mentési engedélyével - tette hozzá az OMSZ kommunikációs igazgatója. Mivel a Medicopter Alapítvány támogatást kérő levelében arra hivatkozik, hogy a légi mentéshez a Polgári Védelem Alapítvány biztosítja a egyebek mellett a két mentőhelikoptert, a diszpécserközpontot, a hangárt és az üzemanyagot, megkerestük az érintett alapítványt is. Benkovics Zoltán szóvivő lapunknak elmondta: a Medicopter Alapítványtól elhatárolódnak, mert nem értenek egyet kéregető módszerükkel. - A Medicopternek nincs felhatalmazása arra, hogy a Polgári Védelemért Alapítványra hivatkozva, s annak nevében adományokat gyűjtsön hangsúlyozta a szóvivő. Megkeresésünkre a Medicopter Alapítvány sajtószóvivője, Papp Z. András sajnálatos botlásnak, ballépésnek nevezte, hogy a pénzadományokat kérő levelükben légibázis létrehozását jelölték meg célul. Ez a tervük azóta (a levelek augusztusban íródtak - a szerk.| módosult, s most már úgy ítélik meg: inkább a hazai légi mentésre gyűjtenek, s a pénzt az Országos Mentőszolgálatnak adják. Kérdésünkre, nem érzi-e úgy, hogy megtévesztették a címzetteket, a potenciális adományozókat, Papp csak annyit mondott: jóllehet az alapítvány menetközben megváltoztatta gyűjtésének célját, változatlanul a hazai légi mentés helyzetén szeretne javítani. KALOCSAI KATALIN