Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

• A K T U A L I S • SZOMBAT, 2002. SZEPTEMBER 28. w e c ">» fi « i? di S * -V 8) jü "N fi « i? di S * -V V) c fi ti fi 4* §1 2 Ambrózfalván minden marad a régiben ? Az evangélikus lelkész ügyét már vizsgálják Mónus Áron a Fővárosi Bíróság előtt A vád: jogsértés és izgatás Október elején ismét bíróság elé áll Mónus Áron. A vásárhelyi írót közösség elleni izgatással vá­dolja az ügyészség, míg egy másik vádpontban szerzői jogok megsértésével és sajtórendészeti vétséggel gyanúsítják. Az ügyet a Fővárosi Bíróság tárgyalja. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei című könyv meg­jelentetése miatt hat személyt, míg az Interseas Edition által kiadott ugyanezen kötet miatt a vásár­helyi Mónus Áront, a könyvkiadó megbízottját kö­zösség elleni izgatás vádjával állítják bíróság elé. A vád szerint ez a könyv egyértelműen zsidóságelle­nes, s ennek a vádlottak is tudatában voltak. Mónus Áront Hitler: Mein Kampf (Harcom) cí­mű könyvének ügyében a szerzői jogok megsértésé­vel is vádolja az ügyészség. A vádirat szerint ugyan­is a mű szerzői jogvédelem alatt áll 2015-ig. A Népszabadság információi szerint Mónust saj­tórendészeti vétséggel is vádolják, hiszen 1997-ben a Legfelsőbb Bíróság megtiltotta a könyv nyilvános terjesztését. Mónus pedig 2000-ben több száz pél­dányt értékesített belőle. - A Pesti Központi Kerületi Bíróság egy korábbi ítéletében úgy értelmezte a Legfelsőbb Bíróságnak a nyilvános terjesztést megtiltó korábbi ítéletét, hogy a Mein Kampfot lehet árusítani, de nem szabad azt kirakni a boltok kirakatába - mondta lapunknak Mónus Áron, aki úgy véli, a Hitler-könyv magyar nyelvű kiadása nem sértette meg a szerzői jogot, hiszen az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Bri­tannia nem ismeri el a Bajor Szabad Államot a Mein Kampf jogtulajdonosának. A magyar nyelvű kiadást pedig a brit Man-szigeteken 1987-ben ala­pított Interseas Edition adta ki. Ugyancsak Nagy Britanniában jelent meg Soros György kiadásában a Mein Kamp angol fordítása, melyet árusítanak Budapesten. Erről pedig a Legfőbb Ügyészség már megállapította, hogy csak akkor lehetne szerzői jog megsértése miatt eljárást indítani Magyarorszá­gon, ha ez Angliában is megtörtént volna. - Márpedig ha ez ellen nem lehet eljárást indíta­ni, akkor ellenem sem - tette hozzá Mónus. A Cion bölcseinek jegyzőkönyvével kapcsolatban elmondta: ezt védekezésképp adta ki, hiszen a Ci­on bölcsei korábbi kiadásában engedélye nélkül át­vették az Összesküvés című könyvének egy részét. B.K.A. Ittas „FBI-ügynök" is próbálkozott az irányítással A kereszteződésben a kar hatalom MACSKÁSSY IZOLDA TÁRLATA Botka László országgyűlési kép­viselő, a megyei közgyűlés alel­nöke nyitja meg hétfőn 18 óra­kor a Szegedi Tudományegyetem aulájában Macskássy Izolda gra­fikus* és festőművész Trisztán és Izolda című kiállítását. Közre­működik a Szöllősy Vonósné­gyes. Ezzel a rendezvénnyel in­dul az egyetem október 21-éig tartó 7. őszi kulturális fesztivál­ja, amit hivatalosan Ványai Éva alpolgármester és Mészáros Re­zső rektor nyit meg kedden 18 órakor az aulában. EGÉSZSÉGHÉT DESZKEN Hetedik alkalommal szervez egészségheti rendezvénysoroza­tot Deszk önkormányzata. Szep­tember 30-a és október 4-e kö­zött a falu lakói tüdőszűrő- és légzésfunkció-vizsgálatok mel­lett urológiai, szemészeti, nő­gyógyászati, bőrgyógyászati, fül-orr-gégészeti és vastagbélszű­réseken, valamint ultrahangos vizsgálaton vehetnek részt. Lesz véradás is, amire október 3-án várják a deszkieket. ÜNNEP MAROSTŐN Befejezte Marostőn a Fő fasor, Fülemüle és Katalin utca által határolt több mint húszhektáros terület teljes közművesítését a Cranium Kft. Ebből az alkalom­ból ma délután 2 órától különbö­ző programokat rendeznek a közpark területének Fülemüle utca felőli részén, amelyre várják az érdeklődőket. Lesz faültetés­sel és aszfaltrajzverseny is. A karos fogalomirányító magánya. Egyedül a forgalommal szem­ben. Fotó: Miskolczi Róbert Kilencedik alkalommal rendez­ték meg Szegeden az országos karos forgalomirányító ver­senyt. A két helyszínen zajló rendezvényt csak egy erősen it­tas FBI ügynök zavarta meg teg­nap délelőtt. Egy megye kivételével az .egész országból érkeztek közlekedési rendőrök Szegedre, a kilencedik karos forgalomirányító verseny­re. Péntek délelőtt 9 órakor már rémülten tekergették fejüket az autósok a Párizsi körút és a Kos­suth Lajos sugárút, valamint a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében. Ek­kor ugyanis mindkét helyen vil­logó sárgára váltottak a jelzőlám­pák, a rendőrök elfoglalták he­lyüket a kereszteződés közepén, aztán mint egy jó karmester, ve­zényelni kezdtek. A forgalomirányítókat öt szempont szerint pontozták a szigorú bírók. Külön figyelték a szakszerűséget, dinamikát és mozgást, valamint a kiegészítő eszközök alkalmazását. A ver­senyzők hárompercenként vál­tották egymást. Az egyéni próba­tétel helyszíne a Párizsi körút­Kossuth Lajos sugárút kereszte­ződésében volt, míg a Rókusi körút és a sugárút kereszteződé­sében páros, más néven tükrös forgalomirányítás zajlott. A gépjárműoktatók közül jó páran, mint később kiderült, ki­használták az alkalmat, és a sze­gény tanulóvezetőket több alka­lommal is a két kereszteződés fe­lé irányították. A mazsolák jól vették az akadályokat, nem úgy néhány román rendszámú gép­kocsi vezetője, aki csak ment a feje után, bele a világba. A rendezvény érdekes színfolt­ja volt a Párizsi körúti csomó­pontban egy erősen ittas idősebb férfi, aki kezdetben a sarki posta lépcsőjén ülve figyelte a versenyt, majd egy üveg bor elfogyasztása után fogta magát és besétált a délelőtti csúcsforgalommal küz­dő rendőr mellé. A férfit két rendőr azonnal „kikapta" a ke­reszteződésből. Az idős ember később elmondta, ő tulajdonkép­pen FBI-ügynök. Az egyéni kategória legjobbja a Veszprém megyei Waldmann Zsolt főtörzsőrmester lett. Páros kategóriában a Hajdú-Bihar me­gyei Nagy Sándor főtörzszászlós, Markovics László főtörzsőrmes­ter végzett az első helyen. Az ünnepség végén Lukács Já­nos dandártábornok, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelkedő munkájá­nak elismeréseként főkapitányi jutalomban részesítette Kovács Mihály alezredest, a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottság ügyvezető elnökét. ARANYT. JÁNOS Évadnyitó bábpremier Szegeden A szegedi Kövér Béla Bábszín­házban vasárnap 11 órától tart­ják az évad első bemutatóját. Ko­vács Géza és Hideg Antal Öt kis kínai című darabját Balasi Jolán, Huszár Zoltán, fenei Endre, Kiss Ágnes, Matuska Zoltán és Szka­liczki Adél előadásában láthatja a közönség. A produkciót Kovács Géza ren­dezte, a koreográfia Nemes Zsó­fi, a zene Sáry László munkája, a bábokat és a díszleteket Grossch­mid Erik tervezte. A darab egy ré­gi kínai népmesét dolgoz fel, amelyben egy gyermektelen asz­szony az istenekhez könyörög gyermekáldásért. Az égtájak is­tenségei meghallgatják imáját és öt csodálatos képességű gyer­mekkel ajándékozzák meg. A fel­cseperedett fiúk konfliktusba ke­verednek a vidék rettegett kor­mányzójával, aki el akarja pusz­títani a családot. A fiúk azonban rendkívüli képességeik segítségé­vel legyőzik a hatalmaskodó ura­ságot. Falunap Zákányszéken Védett madarak Röszkén akart magyar területre belépni tegnap F. W. G. német ál­lampolgár. A vámvizsgálat előtt egy szóval sem említette, hogy elvámolnivalót rejtene autója. Ám a pénzügyőr a csomagtartó­ban öt tengelicét talált. A védett­nek minősülő állatok behozata­lához szükséges engedéllyel a né­met utazó nem rendelkezett, ezért F. W. G. ellen természetká­rosítás bűncselekményének ala­pos gyanúja miatt indul eljárás. Nyolcadik alkalommal rendez­nek falunapot Zákányszéken szeptember 28-án, szombaton. MUNKATÁRSUNKTÓL A nyolcadik zákányszéki falunap szombat reggel 9 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik. 10 órakor Balogh László országgyű­lési képviselő mond megnyitó beszédet. 12 órakor nyílik a gyer­mekrajz, kézimunka és fest­ménykiállítás az általános isko­lában, majd ugyanitt különböző gyermekprogramok várják a ki­csiket. 12.30-kor tartanak bemu­tatót a hőlégballonosok. A fogathajtó verseny 13.30-kor kezdődik a Petőfi Sándor utca melletti téren. 15 órától sárkány­repülősök parádéznak majd. 16 órától Makrai Pál gyermek­műsorral szórakoztatja a jelenlé­vőket, majd kezdődik a bál! En­nek megnyitóján a község pol­gármestere, Kovács József mond beszédet. Az esten a Sasi Teshow, Sasvári Sándor és Annamária szórakoztatja a bálozókat. A vizsgálat megkezdődött, intézkedésre azonban egyelőre nem került sor az ambrózfalvi evan­gélikus lelkész ügyében. Sikcs Attila olykor fizikai erejével próbálta jobb belátásra bírni a helybéli neveletlen kamaszokat. Ambrózfalván sajátos módszerekkel, fizikai erőfö­lényével igyekszik megregulázni a fegyelmezetlen gyerekeket a helyi evangélikus lelkész - adtuk hírül néhány hete. Megírtuk, hogy Sikes Attila karon, olykor nyakon ragadja a rosszcsontokat, mi több, azóta azt is beismerte, hogy egyiküknek „kokit" adott a fejére. Azt viszont tagadta és mindmáig ta­gadja a lelkész, amivel a szülők ugyancsak megvá­dolták, nevezetesen, hogy csőre töltött légpuskával is megkergette volna a paplak környékén és a köze­li parkban randalírozó kölyköket. A gyerekek szülei riportunkban elismerték, csemetéik nem angya­lok, azt azonban furcsállták, hogy egy pap nem jó szóval, vagy programok szervezésével igyekszik ne­velni a gyerekeket, hanem fizikai erejével. A lelkész érdeklődésünkre azt mondta: nem tartja magát hi­básnak nevelési módszerei miatt, hiszen amit tesz, nem számít tettlegességnek, a gyerekeket pedig meg kell valahogyan regulázni. A szülők még cikkünk megjelenése előtt levelet írtak az evangélikus püspöki hivatalba Sikes Attila tevékenységéről. Ennek nyomán vizsgálatot indí­tott a helyileg illetékes esperes, az orosházi Ribár fános. Mint helyettesétől, Lászlóné Házi Magdolna pusztaföldvári lelkésztől megtudtuk, ez a vizsgálat annyiból állt, hogy az esperesi hivatal tájékoztatást kért az ambrózfalvi polgármestertől, illetve a jegy­zőtől és magától a lelkésztől. Ezek a tájékoztató vá­laszlevelek már megérkeztek az espereshez. Tartal­mukról Lászlóné Házi Magdolna annyit árult el, hogy lényegében rágalomnak nevezik a szülők pa­naszait. A pusztaföldvári lelkész asszony úgy fogal­mazott: elhiszi ambrózfalvi kollégájának, hogy tűr­hetetlen a helybéli fiatalok viselkedése, hiszen hit­oktatóként maga is gyakran találkozik nehezen ke­zelhető nebulókkal. Azt azonban megjegyezte, ma­ga sem tartja helyesnek a fizikai fenyítést. Mint megtudtuk, az ügyben a Déb Evangélikus Egyházkerület jelenleg külföldön tartózkodó püs­pöke, Harmati Béla fog intézkedni - amennyiben szükségesnek látja. A püspök hazaérkezése a jövő hét közepére várható. Az érintett szülők közül csak egyet tudtunk telefonon keresztül elérni. Azt kérte, nevét ne hozzuk nyilvánosságra. Ó azt mondta, a fejlemények ismeretében attól tart, hiába fordultak a püspökhöz, Ambrózfalván minden marad a régi­ben. SZABÓ IMRE Sikes Attila elismeri: az egyik gyereknek valóban adott egy „kokit". ~~~"""~'"""~~— POLITIKAI HIRDETÉS Mihálytelek, Kecskéstelep, Klebelsberg Kúnó-telep, Gyálarét Akinek a város nem a körtöltésnél ér véget! Tisztelt Választópolgárok! Én olyan képviselő szeretnék lenni, aki együtt él a választókkal. Keresztnevén szólítják a polgárok, fogadóórája nincs időhatárok közé szorítva és aki a szombat délelőtti bevásárlásnál több infor­mációt kap, mint a végeláthatatlan önkormányzati üléseken. KÖZÖS CÉLUNK: A környezetgazdálkodásban lakókörnye­zetünk megóvása. ELSŐDLEGESEN AZ ELHANYAGOLT KÖZTERÜLETEINK FELÚJÍTÁSA. - Meglévő játszótereink, sportlétesítményeink fejlesztése (szo­morú, hogy Gyálarét kivételével a többi település ilyennel nem rendelkezik, mert ami van, az minden, csak nem az, aminek nevezik). - Lakossági erőből készült utak aszfaltfedése és tovább folytatni a meglévő föld­utak aszfaltozását. - Szükségesnek tartom a Kecskéstelepet és Szentmihályt összekötő halálút korszerűsítését, mellette a kerékpárút megépítését. - Úgy gondolom, hogy Szeged város polgárai vagyunk egyúttal, az általunk befize­tett adóból épül és szépül a város Széchenyi tere, nekünk viszont nincs kábelté­vénk. Ennek megoldása lakossági érdek. » Holt-Tisza kotrása, szennyvízbekötésének és a szúnyoginvázió melegágyának megszüntetése. - Hattyastelep-Alsóváros közötti balesetveszélyes vasúti átjárón keresztül kerékpár­kismotor út építése. - Központi kérdésként kezelném telepeink biztonságának megszervezését. — Végezetül idős nyugdíjas embereinek kultúrházi program biztosítása. Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom