Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-25 / 224. szám
SZERDA, 2002. SZEPTEMBER 25. SPORT 19 Csibészség! A magyar labdarúgó-válogatott leendő és jelenlegi tagjai meglelték a bőségszarut. Ráadásul úgy kereshetnek milliókat, hogy azért igazán teljesítményre, értékelhető produkcióra sincs szükség. A Magyar Labdarúgó-szövetség elkészítette az Európa-bajnoki selejtezők premizálási rendszerét. Ennek alapján a San Marino ellen hazai pályán aratott győzelem ugyanannyit ér, mint a svédek, vagy lengyelek ellen idegenben szerzett három pont - 800 ezer forintot. A döntetlen, ismét minden súlyozás nélkül, 400 ezretkóstál. Az információ az interneten is megjelent, s a fórumoldalon azonnal reagáltak a drukkerek: nem a fiúknak kellene fizetni, ha Budapesten San Marinóval, vagy Lettországgal ikszelnek? Legyünk egy kicsit demagógok: a 800 ezer pontosan a korábbi minimálbér tizenhatszorosa, s van, aki ennyit sem visz haza. Havonta, nem kilencvenpercenként. Őszintén szólva, ha focista lennék és a tehetségnek csak a szikrája is pislákolna bennem, most keményen melóznék, hogy a kondér közelébe kerüljek. Vegyük a minimális verziót, a legkevesebbet, ami a markukat ütheti. Mert a fociban és területét tekintve is miniállam kétszeri legyőzése nem lehet gond, s a hazai pályán lettek ellen is összejöhet „nagy nehezen " egy iksz. Ez már kétmillió forint fejenként. S ehhez focizni sem kell. Nem tehetek róla, erről az a szó jut eszembe: csibészség! De az MLSZ elnöke, Bozóky Imre mindenkit megnyugtatott: a fiúk markát csak a kijutás esetén ütné - ahogy ő fogalmazott „valóban nagy" (az addigi prémcsi kétszerese) pénz. Mert a 2 millió ezekben a körökben már nem az... Az a gyanúm, a duplázásra nem lesz szükség. IMRE PÉTER UEFA-vita a bírókról Bardóczki Kornélt is szeretnék Vásárhelyre igazolni Építkezik a Hód TC A többszörös magyar bajnok, Bardóczki Kornél eddig vendégként játszott a Hód TC-ben. Fotó: Gyenes Kálmán VARSÓ (MTI) Varsóban, az Európai Labdarúgó Szövetség által rendezett, szerdáig tartó nemzetközi edzőkonferencián a bírói munka modernizálásáról tanácskoztak a résztvevők, elsősorban a júniusi világbajnokság sok esetben botrányos játékvezetése kapcsán. Sven Göran Eriksson, az angol válogatott svéd szövetségi kapitánya a több sportágban már sikerrel alkalmazott „videobíráskodás" bevezetését javasolta. - A játékvezetők sokszor nem tudnak százszázalékos biztonságRonaldo nem játszik A tegnapi meccsek után ma ismét a Bajnokok Ligájára figyelnek a labdarúgás kedvelői: Európa nyolc stadionjában kerül sor a csoportmérkőzések első körének 2. fordulójára. MUNKATÁRSUNKTÓL A múlt heti nyitó felvonás számos váratlan eredményt hozott, ezért több sztárcsapat a javítás szándékával várja a folytatást. A mai meccsek közül az Ajax Amsterdam milánói látogatása emelkedik ki. Az évekig szenvedő hollandok ismét Európa legjobbjai közé igyekeznek, s az Internazionale elleni rangadó sokat elárul majd a tehetséges fiatalok tudásáról (ml 20.45). A Real Madrid könnyű fellépésre számíthat a belga Genkkel szemben, ám a vasárnap 26. életévét betöltött Ronaldo nélkül. A brazil világbajnok és vb-gólkirály kisebb sérülés után most mutatkozhatott volna be a spanyol főváros elitcsapatában, ám a hétfői edzésen még fájdalmat érzett a bokájában. - Az orvosaink azt tanácsolták, hagyja ki ezt a mecscet. A sérülése nem súlyos, ám mi öt évre szerződtettük, nem pedig egy összecsapásra - nyilatkozta Vicente del Bosque, a királyi gárda vezetőedzője. A csoport: Borussia Dortmund (német)-Auxerre (francia), PSV Eindhoven (holland)-Arsenal (angol). B csoport: Szpartak Moszkva (orosz)-Valencia (spanyol), FC Liverpool (angol)-FC Basel (svájci). C csoport: Real Madrid (spanyol)-Genk (belga), ÁEK Athén (görög)-AS Roma (olasz). D csoport: Olympique Lyon (francia)-Rosenborg (norvég), Internazionale (olasz)-Ajax Amsterdam (holland). gal dönteni, különösen a 16-oson belüli büntetőgyanús szituációkban bizonytalanok, ilyenkor nem kéne mást tenniük, mint kiszaladni az oldalvonal mellé és visszanézni az esetet. Ez a játékot sem hátráltatná - fejtegette a szigetországi szakvezető. A vb-döntőt dirigáló olasz Pierluigi Collina szkeptikus a lehetséges változtatásokkal kapcsolatban: - A futball egy gyönyörű játék, amit már hosszú ideje változatlan szabályokkal játszanak. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi viszonyok között tökéletes élvezetet nyújt mindenkinek. A teremlabdarúgó NB I-ben óriási csatát hozott a szegedi Első Beton hazai bemutatkozása. Vargáék négygólos hátrányból fordítottak a fővárosi Gulf ellen, ám a végén ikszeltek. ELSŐ BETON-GULF SE 7-7 (2-6) Újszegedi sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Kárász, Pataki. Első Beton: Kovács K. - Koncz, Dimics, Maróti, Geleta. Cserék: Szekeres (kapus), Varga, Tóth-Kovács, Mahler. Keller, Kazán, Tóth Cs. Edző: Bódi Attila. A szegedi gólszerzők: Koncz (6), Dimics. Nem hiába tartott a találkozótól Bódi Attila, a hazaiak trénere. A szakember kemény csatát, izgalmas meccset várt a rutinos rivális ellen - és igaza lett. A vendégek a félidőre 6-2-re elhúztak, majd a szünetben biztos győztesAz UEFA hattagú szemlebizottsága tovább folytatja a magyarországi terepszemléjét a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság pályázatával kapcsolatban. Szegedre holnap érkezik a delegáció. BUDAPEST (MTI) A kedvezőtlen légköri viszonyok miatt kisrepülő helyett mikrobusszal érkezett meg Kaposvárra a 2008-as labdarúgó Európa-bajnoki pályázatot vizsgáló UEFA-szemlebizottság. A delegációt a városháza előtt Szita Károly polgármester és Bene Ferenc, a helyi Kinizsiben is megfordult egykori válogatott újpesti csatár fogadta. A kétórás megbeszélés során a vendégek megismerkedtek a környék közlekedési és szálláshelyzetével, Pápai József TENISZ Lassan vége a szabadtéri teniszszezonnak, a játékosok hamarosan a terembe kényszerülnek. A Hód TC sportolói nem állnak le, a téli programjuk is elég sűrű lesz. Az idei szezonban is sok örömet okoztak a Hód TC teniszezői a vásárhelyi sportbarátoknak. A felnőtt férficsapat az ezüstérmet szerezte meg a a bajnokságban. A Zsiga László edzette együttes nem mindennapi izgalmak közepette maradt alul a fináléban, a Pécs-Vasas 6:3-ra győzte le a Csongrád megyeieket. A közelmúltban, Serfőző István, a csapat kapitánya említette: elképzelhetően lesznek változások a Hód TC keretében. Egy friss igazolásról már be is tudott számolni a sportvezető: - fancsó Miklós visszatér hozzánk. Tavaly, amikor bajnokságot nyertünk, az egyik erősségünk volt. Vele sokat erősödünk. Bardóczky Kornélnak, a Davis Kupa-válogatott játékosának is tettünk ajánlatot, a jelenleg Banja Lukán versenyző játékost szeretnénk leigazolni. Sávolt Attilával telefonon tárgyaltunk, a jelenlegi világranglistán 72. helyen álló teniszező konkrétumot nem tudott mondani. Közültük vele, hogy továbbra is szívesen magunknál tartjuk a tagsági igazolványát. Minden versenyző szeretne maradni, Bardóczky leigazolása nagy erősítés lenne, hiszen így megnyílna a kapu, hogy esetleg külföldi játékost szerződtessünk. Nem csak az erősítési tervekkel foglalkoztunk, hanem döntött az elnökségünk a teniszcentrum további korszerűsítésének tűntek. A Beton azonban nem így gondolta, és a házigazdák Koncz gólerős játéka révén nemcsak felzárkóztak, hanem a vezetést is átvették. A végén azonban egy. rövidzárlat miatt meg kellett elégedniük a döntetlennel. Bódi Attila: - Szenzációs csapatmunka, plusz szenzációs egyéni teljesítmény, plusz az első félidőben egy szenzációs ellenfél: egyenlő szenzációs meccs. További eredmények: Szentendre-Siófok 0-3, Trans-AmCsömör 4-10, Vasas-Cső-Montage 2-7, Miskolc-Harkány 7-5, Aramis-Reálprint 4-1. Szabadnapos: Kanárik, Pécs. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Cső-Moniage 3 3 0 0 36- 5 9 pedig bemutatta az új aréna általa készített terveit. Az UEFA képviselői végül megtekintették az átépítés alatt álló Rákóczi-stadiont. Székesfehérváron Warvasovszky Tihamér polgármester fogadta az UEFA szemlebizottságát. A létesítmény építése már a 2008-as Európa-bajnokság szempontjainak megfelelően kezdődött. A delegáció vezetői gratuláltak a tetszetős prezentációhoz, s kiemelték, meg vannak győződve arról, hogy Székesfehérvár jó helyszín lehet az Eb rendezésére. Az UEFA szakértőit szerdán a Parlamentben fogadja Medgyessy Péter kormányfő és Jánosi György sportminiszter, ezután Miskolc és Debrecen feltérképezése szerepel a programban, majd holnap délelőtt Szegedre érkezik a delegáció. ről. Elkészült az egykori fóliasátor helyén a két új szabadtéri pálya, a többit leválasztottuk, így a nyolc pálya önállóan van elkerítve. A felnőttek mellett az utánpótlás területén is hatalmasat lépett előre a Hód TC. A vásárhelyi fiatalok több figyelemre méltó eredményt értek el. A sikerekről a vezetőedző, Zsiga László számolt be: - Közel húsz gyerek szinte minden hétvégén versenyez. A közelmúltban a Tízek-bajnokságán Zsiga Máté a hatodik lett úgy, hogy két évvel fiatalabb volt a riválisainál. Kiss Anikó a nyolcadik helyet kaparintotta meg. Rummel Iván, Zsiga Márton és Farkas Sebastián a hazai versenyek mellett már külföldön is 2. Csömör 2 2 0 0 14- 6 6 3. Aramis 2 2 0 0 10- 5 6 4. Kanárik 2 2 0 0 13- 10 6 5. Gulf 3 111 21- 19 4 6. Első Beton 2 1 1 0 12- 10 4 7. Siófok 3 1 0 2 8- 9 3 8. Reálprint 2 10 1 3-5 3 9. Miskolc 2 10 1 9- 26 3 10. Pécs 10 0 1 2-4 0 11. Szentendre 2 0 0 2 1- 5 0 12. Vasas 10 0 1 2-7 0 13. Trans-Am 2 0 0 2 7- 16 0 14. Harkány 3 0 0 3 10- 21 0 Az NB II-ben: Első Beton II.-Fehér Trans-Szentesi Vasutas 3-3 (l-l), gólszerzők: Tokai, Balog, Kovács, ill. Varga Zs., Györgyi, Rúzs Molnár. Fonté Pardiso Lajosmizse-Charlton-Gellért Szeged 6-6 (5-0), a szegedi gólszerzők: Mádi (4), Hűvös, Buchholcz. DíszA magyar 14 évesekből álló labdarúgó-válogatott 1-0-ra nyert Bajmokon, a jugoszláv nemzeti együttes ellen. A két csapat ma délelőtt tizenegy órakor Szegeden, a Hunyadi téri pályán újból megmérkőzik. MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar 14 évesekből álló labdarúgó-válogatott - Horváth, Somodi, Bereczki, Deák, Gulyás, Sipos, Tóth, Vass, Fekete, Fiikor, Szigeti, Vági, Vass Vituska, Zsivóczki, Csermelyi, Kisznyér, Simon - két előkészületi mérkőzést játszik a jugoszláv nemzeti együttes ellen. Az első összecsapásra tegnap délután Bajmokon került sor, s Ubrankovics Mihály együttese 1-0-ra diadalmaskodott a plávik ellen. letette a névjegyét. Egyre többen jönnek hozzánk játszani, közel száz gyerek rendszeresen tréningezik a Hód TC teniszcentrumában. Segítőmmel, Huszti Lajossal és a másik három trénerrel, Zsiga Lászlónéval, B. Nagy Árpáddal és Palócz Árpáddal azon munkálkodunk, hogy még több tehetséget sikerüljön felnevelnünk. Október végén nálunk rendezik majd meg a felnőtt férfi Raffaeisen Magyar Grand Prix utolsó előtti fordulóját, míg a tizenhat évesek országos fedett pályás bajnokságának is Vásárhely lesz a házigazdája. Emellett több tornán is részt veszünk, így a téli időszakban is versenyről versenyre járnak a fiataljaink. SÜLI RÓBERT kert SE Kecskemét-Domaszék SE 6-3 (3-1), a vendégek gólszerzői: Herédi (2), Sádt. A Temesvári Hús Domaszék-Gödöllő találkozóra a vendégek nem érkeztek meg. Kiskunfélegyháza-Csillaghegy 10-5, Budaörs-Abony 4—4. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Kiskunfélegyháza 3 2 1 0 2012 7 2. Kecskemét 2 2 0 0 117 6 3. Csillaghegy 3 2 0 1 16-17 6 4. Abony 3 1 2 0 17-11 5 5. Charta-Gellért 3 1 1 1 18-13 4 6. Budaőrs 3 1 1 1 10-14 4 7. Első Beton II. 3 0 2 1 8-11 2 8. Lajosmizse 1 0 1 0 6-6 1 9. Gödöllő 1 0 1 0 4-4 1 10. Szentes 1 0 1 0 3-3 1 11. Temesvári Hús 2 0 0 2 8-12 0 12. Domaszék 3 0 0 3 7-18 0 M.J. A magyarok az első félidőben álltak a hazaiak rohamait, sőt, több helyzetet is kidolgoztak a jugoszláv kapu előtt, azonban gólt nem sikerült szerezniük. A második játékrészben bátrabbá váltak a magyarok, átvették a játék irányítását, s a salgótarjáni Simon Attila révén megszerezték a vezetést. Ezután a déli szomszédaink mindent megtettek az egyenlítésért, a mieink ebben az időszakban jól álltak a sarat, és a végén megőrizték egygólos előnyüket. A két válogatott ma délelőtt tizenegy órakor ismét megmérkőzik egymással, a fiatalok Szegeden, a Hunyadi téri pályán csapnak össze. A keretnek egyetlen Csongrád megyei kötődési tagja van: Tóth Imre - jelenleg MTK - Makón sajátította el az alapokat. REFLEKTOR PICK: PÉNTEK! Megváltozott a férfi kézilabda NB I-ben a Pick Szeged-Pestszentlőrinc-Elektromos mérkőzés időpontja. A találkozó pénteken, 17 órakor kezdődik az újszegedi sportcsarnokban. MAROS-KUPA 2002 A makói Maros-kupa kispályás labdarúgótorna újabb fordulójának eredményei, A csoport: Magép-Magyarcsanád 2-3, PostaTűzoltóság 0-0, ASS Fehér sasok-Batida SE 2-1; B csoport: Vörös-feketék-Dinamó Ráday 5-0, Sport-Mix-Déligyümölcs 5-2, A. S. Coma-VB FC 2-3; 35 év felettiek: Sport-Mix- Phoenix Csatalovak 4-0, Dundi UnitedPosta 0-1. ÉLETMÓD-FUTÁS A Pulzus Életmód Klub következő foglalkozását szeptember 28án (szombat), 9 órakor tartja az újszegedi Ligetben. A szokásos futásra, kocogásra az szervezők minden érdeklődőt, mozogni vágyót szeretettel várnak. SZABADIDŐS KÖZGYŰLÉS A Csongrád Megyei Szabadidősport-szövetség szeptember 26án (csütörtök), 15 órától a megyeháza (Szeged, Rákóczi tér) Csanád Termében rendezi meg soros közgyűlését. Az összejövetel napirendi pontjai között kiemelten szerepel a 2001. szeptember l-jétől 2002. augusztus 31 -éig terjedő időszak munkájának az értékelése. SERDÜLŐSZEGEDEN Az Ubrankovics Mihály szövetségi edző dirigálta U14-es labdarúgó-válogatott ma 11 órakor a jugoszlávok hasonló korú csapatával mérkőzik meg Szegeden. Az összecsapást a Hunyadi téri egykori Dózsa-pályán bonyolítják le. AZ SZNRC ITTHON A Szegedi NRC NB l-es női röplabdacsapatának a 2002/2003-as bajnokságban játszandó hazai mérkőzései, szeptember 28., 14: SZNRC-Tatabánya, október 12., 14: SZNRC-MÁV Előre, október 23., 14: SZNRC-BITT, november 23., 14: SZNRC-Kalocsa, december 14., SZNRC-Haladás, 2003. január 19., 14: SZNRCAtlant, február 3., 14: SZNRCEger. A meccseket a Németh általános iskolában rendezik meg. VÁSÁRHELYI PONTOK Az NB II-NB III-as utánpótlás labdarúgó-bajnokságban, U16: Csongrád-HFC 0-8, gólszerzők: Horváth Á. (4), Varga M. (2), Rácz, Papp (öngól). U19: Csongrád-HFC l-l, gólszerzők: Bertók, ill. Tóth Cs. EDZŐMECCS Szerdán, 16.30-tól a Vasutas-stadionban labdarúgó edzőmérkőzést jászik az SZVSE és az FC Szeged. AMERIKÁBAN TÁNCOLTAK A Papíron SC Szeged TSK és a Valcer Debrecen vegyes táncduója, Faluvégi András és Tóth Orsolya az Egyesült Államokban versenyzett. A Miamiban tartott viadalon a világ minden részéről összesen 90 pár vett részt. A jobb helyezést azonban nem itt, hanem az orlandói eseményen érték el, amely egyben az amerikai nyílt bajnokság volt. Ebben a mezőnyben, a latin-amerikai táncokban első helyen végeztek Zsilák Zsuzsanna tanítványai. TOBORZÓ Az idén tízéves szegedi Ju-jitsu Egyesület toborzót tart az Etelka sori munkacsarnokban. A gyerekeket hétfőn és csütörtökön 17.30-tól, a felnőtteket pedig kedden és csütörtökön 19 órától várja Rusz Alajos. BÖKÖNYI ARANYAI Budapesten, a Főbusz szenior atlétikai versenyen a 93 éves Bökönyi Sándor a korosztályában a 100 méteres síkfutásban és a távolugrásban győzött. A Beton gólzáporos döntetlenje Folytatódik a szemle Győzelem Bajmokon