Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-23 / 222. szám

6 -MEGYEI TÜKÖR­PÉNTEK, 2002. SZEPTEMBER 27. Egy hét alatt félezerre nőtt a Szabi Fan-club taglétszáma A Nagy Testvér Csongrádon járt Küllemi bírálók szemegyeztetése Vásárhelyen Mustra, fültől a farokig Hetvenötmilliós hiányból hetvenötmilliós nyereség Kistelek eredményes négy esztendeje A tehenek megadóan tűrtek a szemlét. Fotó: Tésik Attila Tapasztalhatták, milyen a vá­sárhelyi vendégszeretet az eu­rópai küllemi bírálók konferen­ciájának résztvevői, mert szak­mai kirándulásként szombaton ellátogattak a Hód-Mezőgazda Rt. vajháti tehenészeti telepé­re. A szemegyeztető tanácskozásra, vagyis a különböző országok kül­lemi bírálóinak szempontjait összehangoló gyakorlati bemuta­tóra negyven szakember érke­zett. A szíverősítő fölhörpintését követően megkezdődött az érde­mi niunka. A főszereplök itt a holstein-fríz tehenek voltak. A már előzetesen kiválasztott negyven jószág megadóan tűrte a szakemberek mustráját, akik át­vizsgálták az állatokat - a fülük­től a farkukig. Az aprólékos ta­nulmányozás közben pontozták a látottakat, így a későbbiekben összehasonlíthatták az adott ér­tékeket, és megvitatathatták az eltérések okát. A szakemberek küllemi bírála­ta végén, az értékelőlapokat ösz­szevetve mutatkozott néhány el­térés. - A munkát elsősorban az ne­hezíti, hogy a tehén legtöbb test­részének pontozása a bíráló szubjektivitásán múlik - avatott be a részletekbe Fekete Balázs, a Hód-Mezőgazda Rt. állatte­nyésztési igazgatója. A jószágnak csupán a farmagassága mérhető, a többi tizenöt tulajdonság a szakember megítélésére bízatik. Az egyeztetési folyamat bonyo­lultságát jelzi, hogy a küllemi bí­rálók által használatos meghatá­rozások és az értékmérő skála összehangolása már több mint tíz éve elkezdődött. - Ilyen jellegű szakmai konfe­renciának hazánk második al­kalommal adott otthont - tud­tuk meg Bognár László tói, a Holstein-Fríz Tenyésztők Egye­sületének ügyvezető igazgatójá­tól. A mostani tanácskozásra Litvániából, Lettországból, Finnországból és Olaszország­ból hölgyek is érkeztek. Közü­lük Pia Zamboni Itáliában ­huszonhét férfi kollégája mel­lett - küllemi bírálóként egye­dül képviseli a gyengébbik ne­met. Politikatudományokat ta­nult, azonban az állatok szere­tete erre a nem mindennapi pá­lyára vezérelte. Itt egy amerikai szakembertől - aki mellett tol­mácsként segédkezett - leste el a szakma csínját-bínját. A hölgy már kilenc éve végzi a te­henek bírálatát, imádja a hiva­tását, főként azért, mert a sza­badban dolgozhat, és csak saját magára, a tapasztalataira szá­míthat. T.A. Több mint hetvenötmillió fo­rintos hiánnyal vette át a kis­teleki önkormányzat vezetését Nagy Sándor 1998-ban. A pol­gármester elmondta: az elmúlt négy esztendőben csaknem két­milliárd forintnyi forráshoz ju­tott a város. Egy eladósodott, kifizetetlen számlákkal és hitelekkel terhelt önkormányzat vezetését vette át 1998-ban Nagy Sándor kisteleki polgármester. A négy évvel ez­előtt leköszönt városvezetés szinte alig hagyott hátra futó pá­lyázatot vagy beruházást, sőt már az új vezetés számláját ter­helték a korábban meg nem való­sított vállalások visszafizetési kötelezettségei. - A több tízmillió forintos hi­ány mellett szembesülnöm kel­lett azzal, hogy a település nem fejlődik, nincs jövőképe - mond­ta Nagy Sándor, aki hozzátette: a hetvenötmilliós hiányból mára hetvenötmilliós tiszta nyereség, az elmaradottságból pedig fejlő­dő városkép alakult a jelenlegi városvezetés munkája során. A máig építészmérnökként dolgozó polgármester korábban a balástyai önkormányzat vezetője volt, és a nagyobb fejlesztések re­ményében vállalta a városveze­tést. Mindenekelőtt a kistérségi egészségügyi központ megvalósí­tását támogatta, hiszen Kistelek és a környező falvak sürgősségi és szakorvosi ellátása nem felelt meg az itt élők elvárásainak. - Egy csaknem 104 millió fo­rintos beruházás eredménye­képp megkezdhette működését a kisteleki mentőállomás és a kis­térségi sürgősségi ügyelet. Idén átadtuk a felújított szakorvosi rendelőt, ahol méltó környezet­ben dolgozhatnak az egészség­ügyiek és várakozhatnak a bete­gek - fogalmazott a polgármes­ter. Csaknem 220 millió forint ér­tékben fejlesztették a település közúthálózatát, amely az aszfal­tozás mellett a városközpontban található körforgalom kiépítését is magában foglalta. A lakosság nagy megelégedésére pályázati forrásokból és társadalmi mun­kával kegyeleti parkká alakítot­ták a korábban elgazosodott „öreg temetőt" és a több mint százesztendős temetői kápolnát. A leglátványosabb beruházás azonban a városközpontban léte­sült sportcsarnok-építkezés befe­jezése volt, a létesítményt idén augusztus 18-án adtak át. A sportcsarnokkal egy építészeti egységet alkot az áruházépület­ből átalakított közösségi ház, amely végre helyt adhat a városi szintű rendezvényeknek, mond­ta Nagy Sándor. - Számos, még folyamatban lé­vő beruházás és pályázat vár megvalósításra. Az elmúlt négy esztendőben csaknem kétmilli­árd forintnyi forráshoz jutott Kistelek, és a szemmel látható fejlődés mellett egy stabil, fizető­képes és jelentős anyagi tartalé­kokkal rendelkező városkasszá­val számolhat a következő ön­kormányzati ciklus önkormány­zat-vezetése - foglalta össze a polgármester. ILLYÉS SZABOLCS Gyovai Gáspár, Szabi apja elhozta fia kedvenc lovát, Robit is. Fotó: TésíkAttila A tv2 Big Brother (Nagy Tfestvér) című műsora révén szombat es­te a „fél ország" Csongrádra figyelt. A kukkolóshow egyik fő­szereplője, Szabi sokak szim­pátiáját kiváltotta, így a barátai által alakított rajongói klub egy 'hét alatt már tévés karriert is befuthatott. A Nagy Testvér házában élő Gyovai Szabolcs (Szabi) nem sejtheti, hogy szülővárosában félezres tömeg gyűlt össze a Sza­bi Fan-club első, nagyszabású rendezvényén, melynek helyszí­néről a tv2 bigbraderes stábja szombaton este, a jelölőshow al­kalmával több alkalommal élő­ben jelentkezett. Till Attila mű­sorvezető körül már a fél 8-as adáskezdési időpontban az or­szág szinte minden szegletéből érkezett Szabi-rajongók skan­dálták kedvenc szereplőjük ne­vét. A felpergetett hangulat mi­att a stáb tagjai némiképpen ag­gódtak is, hiszen - bár Szabi kedvenc lova, Robi 10 kilométe­res ügetés után érkezett ugyan a Goldcn Horse Irish Pub étterem elé -, de a nemes négylábú moz­gásvágyát a hosszas ügetés sem elégítette ki. Szerencsére riada­lom helyett Robi is szimpátiát váltott ki a rajongók, a nézők és a lovat jórészt csak képernyőn látó budapesti tévések körében egyaránt. A Gróf Andrássy utcában és környékén - az útlezárástól elte­kintve - nem okozott különö­sebb gondot a többórás rendez­vény. A közlekedési problémák megoldásában a rendezőket a Csongrád és Térsége Polgárőr Egyesület több tagja önzetlenül segítette, ők ugyanis jól ismerték ama titkot, mely a nézők számá­ra csak a show végén vált ismert­té: Szabi a különleges, országo­san egyedülállónak számító csongrádi lovas polgárőrség egyik legaktívabb tagja. A műsorkezdés utolsó pillana­táig a kamerák kereszttüzéből menekülő Surányi Éva, Szabi ba­rátnője - barátok és ismerősök biztatására - végül mégis vállalta a televíziós szereplést. A főisko­lás lány bízik ugyan barátja kitar­tásában, ám kissé sokallja már, hogy mindenki egy ismeretlen lány, a Nagy Testvér házában élő Zsanett miatt nyöszteti. A Rabi­ra néha igencsak ráhajtó bigbra­deres „vetélytárs" miatt a töré­keny teremtés nem aggódik, per­sze senki sem tudhatja, mi törté­nik ilyen helyzetben egy 19 éves leány lelkében. Szabi szülei - a csongrádi alpolgármesteri tiszt­séget is betöltő Gáspár, valamint neje, a mindig víg kedélyű Klári ­sokat törődnek Évivel, ráadásul ­a. szombati műsor alkalmával ­ország és világ szeme láttára és füle hallatára jelentették be, hogy őt immár családtagnak te­kintik. A tv2 csongrádi közvetítésének reklámértékét a marketingszak­emberek legalább 25-30 millió forintra becsülik. Az ingyenes propagandához szombaton este Szabi és barátai, a Délvilág, a Csongrád Rádió, valamint Füri Imre vállalkozó révén juthatott az idegenforgalmáról (is) híres kisváros. A Szabi Fan-club következő összejöveteleit szombatonként, este 6 órától a Gróf Andrássy ut­cai étteremben tartja. Az ország minden szegletéből érdeklődőket vonzó programok összeállításá­ban Szabi legjobb barátai is folya­matosan részt vesznek. M. SZ. J. -iifJ * f .n 1.1. i -l*'. \!A Nsö&V Kisteleki sportcsarnokavató. Fotó: Karnok Csaba Lázár János Derekegyház, Arany J. u. 32. A nyeremények átvételével kapcsolatban kérjük, hívja munkatársunkat a 06-80/821-821 es, ingyenesen hívható telefonszámon Hmagyarország és Délvilág - ...hogy otthon legyen!

Next

/
Oldalképek
Tartalom