Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-02 / 204. szám
IV •A DÉL SPORTJA" HÉTFŐ, 2002. SZEPTEMBER 2. A koalíció jelöltjeit támogatják Jóllehet Csongrád megye városaiban nem állít önálló polgármesterjelöltet, az egyéni körzetekben több helyen elindítja képviselőjelöltjeit a Munkáspárt az októberi önkormányzati választáson. Erről Nagyvári László, a párt megyei elnöke tájékoztatta lapunkat. A pártelnök elmondta: a megye városaiban a kormánykoalíció pártjai által jelölt polgármester-aspiránsokat támogatják. Hódmezővásárhelyen és Szentesen együttműködési megállapodást is kötöttek erről, így ezeken a településeken 2-2 körzetben indít jelöltet a Munkáspárt, amely a közös kompenzációs listán is kapott helyet. Csongrádon, ahol önálló listát állítanak, 10 kerületből háromban indul majd munkáspárti képviselőjelölt. Míg Makón mind a 14 körzetben, addig Szegeden a 25 körzetből egyetlenegy helyen sem indít önálló jelöltet a Munkáspárt. Ugyanakkor a baloldali polgármesterjelöltet mindkét helyen támogatják. Műkincsek a kocsiban Ötmillió forint értékű római kori tárgyakat találtak a vámkommandósok vasárnap délelőtt egy bolgár állampolgár kocsijában a jugoszláv határ közelében. MUNKATÁRSUNKTÓL Csongrád megyében, nem meszsze a jugoszláv határtól állítottak meg közúti ellenőrzés során a vámkommandósok egy bolgár rendszámú Renault-t vasárnap délelőtt. A járművet átvizsgálták és az ülések között, valamint a kesztyűtartóban különféle, több évszázaddal ezelőtti tárgyakra bukkantak. A kihívott szakértő megállapította, hogy a főleg használati eszközöjc muzeális értékűek, így a kulturális javak közé tartoznak. A lefoglalt tárgyak között található egy fém buzogányfej, egy kerámiakorsó, egy mécses, egy fedő és egy tál is. A feltehetően a római korból származó leletek értéke megközelíti az ötmillió forintot. A bolgár férfi ellen csempészet alapos gyanúja miatt indított eljárást a vám- és pénzügyőrség. A természet egyensúlya érdekében dolgoznak A vadászat nem öldöklés Az eb még a kitömött ragadozót is gyanakodva szemléli. Fotó: Tésik Attila Az igazi vadászatnak soha nem haszonszerzés, sokkal inkább a természet megóvása, az ökológiai egyensúly helyreállítása a célja. Ebben a szellemben rendezték meg a hét végén Vásárhelyen a megyei vadásznapot. A vásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. kutasi űti kiállítási centrumának bejáratához már szombat délelőtt ki lehetett volna tenni a „megtelt" táblát, a kilencedik megyei vadásznap ugyanis rengeteg látogatót vonzott. Nemcsak Csongrádból, de a környező megyékből, sőt az ország más vidékeiről is érkeztek látogatók az alföldi városba. - Talán még többen látogattak volna ki a rendezvényre, ha nem egy időben tartottuk volna a pápai országos vadásznappal - vélte Dudás Ferenc szervező, a székkutasi Petőfi Vadásztársaság intézőbizottsági tagja, aki egyébként Nagy Sándor és idősebb Égető József mellett megkapta a vadászok egyik legnagyobb elismerését, a Hubertus-kereszt aranyfokozatát. A kiállítási centrum egyik legforgalmasabb része az az utcácska volt, ahol hatalmas bográcsokban készültek a pörköltfőző verseny „pályamunkái". Vaddisznó, őz, szürkemarha gőzölgött az edényekben, Varga Mihály, az Előre Vadásztársaság tagja pedig a szakácsok eligazítása közben elárulta: a szakmai zsűri színre, ízre, állagra pontozza az ételeket. Varga Mihály egyébként kiemelte: e rendezvény legfőbb célja a szórakoztatáson kívül mégiscsak az, hogy megmutassák a civileknek: a vadászat soha nem öncélú öldöklés. A leggyengébb példányok „selejtezésével", a túlszaporodó, gazdaságokban kárt okozó fajok ritkításával a természeti egyensúlyt óvják meg. Az afrikai országokban ugyanis oroszlánok, tigrisek és más nagyragadozók végzik el ezt a feladatot, vidékünkön azonban sok, gyakran kárt okozó fajnak nincs természetes ellensége. Persze sokan azért nem értenek maradéktalanul egyet ezzel az állásponttal, néha még házastársak közt sem teljes a konszenzus, ha állatok megöléséről van szó. Likel László, aki feleségével és három gyermekével Békés megyéből jött el az ünnepre, közel két évtizede vadászik. Állítása szerint mindenkiben benne van ez az ösztön, más kérdés, kiből mennyire bűjik elő a vadászat vágya. Felesége azonban ügy véli, csak akkor lenne képes lelőni egy állatot, ha az élete műlna rajta - ha viszont táplálkozás gyanánt kellene puskát emelnie egy vadra, inkább a vegetáriánus kosztot választaná. Szerencsére ilyen döntésekre senki nem kényszerült az elműlt hét végi vásárhelyi vadásznapon, hiszen a rengeteg vadpörkölt mellett sült húsok és sok más finomság mellett pihentek meg az ünnep látogatói. SZÖGI ANDREA Keresik a domaszéki tragédia felelősét A rendőrség műszaki, igazságügyi és orvos szakértők bevonásával vizsgálja, kit terhel a felelősség egy másfél éves kislány haláláért, akit édesapja gázolt el. Mint szombaton megírtuk, megdöbbentő családi tragédiához riasztották pénteken a mentőket és a rendőrséget: egy Domaszék melletti tanyán egy férfi Mercedes kisteherautójával tolatott, nem vette észre a jármű mögött játszó kislányát, akit elgázolt. A másfél éves gyermek súlyos fejsérülést szenvedett, életét a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni, a kislány a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a szakértői vizsgálatok megállapításai után dönt arról, hogy indít-e, és ha igen, ki ellen eljárást. Hétfőtől indítják a tanév alatt közlekedő járatokat Az SZKT és a Volán őszi menetrendje életbe lép Szeptember 2-ától, hétfőtől, ismét indulnak a tanév ideje alatt közlekedő autóbuszok, sűrűbben járnak a trolik és villamosok - tájékoztatta lapunkat a Tisza Volán Rt. és a Szegedi Közlekedési Társaság. MUNKATÁRSUNKTÓL Szeptember l-jétől, vasárnaptól változik néhány távolsági és helyközi autóbuszjárat menetrendje. A Szegedről induló járatok közül a Tótkomlóson át Battonyára, Kübekházára, Sándorfalvára és Zsombora tartó járatok közlekedési rendje módosul. Változik a Csongrád, Felgyő, Maszlaghalom, valamint a Szentes, Csongrád járatok indulási ideje is. Új autóbusz-gyorsjárat indul Makóra, valamint Baján át Pécsre. A menetrendváltozás részleteiről a forgalomirányító és információs helyeken, valamint a Tisza Volán Rt. közönségkapcsolati irodájának 550-180-as telefonszámán érdeklődhetnek az utasok. Az SZKT 5-ös és 9-es jelzésű trolibuszai csúcsidőben a jelenlegi 6 perc helyett 5 percenként járnak, az l-es villamos a mostani 6 perc helyett 3-4 percenként közlekedik. A 3-as és 4-es villamost délelőttönként ugyancsak sűrűbben indítják. A troli- és villamosjáratok ma életbe lépő részletes menetrendjéről a közönségkapcsolati iroda 485-495-ös telefonszámán tájékozódhatnak az érdeklődők. Pocsai Sándor erdélyi természetfotói A Somogyi-könyvtár két fiókkönyvtárában mától, szeptember 2-ától Pocsai Sándor erdélyi fotóművész természetfotóiból nyílik kiállítás. Az északvárosi és a rókusi fiókkönyvtárban Pocsai Itthon című természetfotóit láthatja az érdeklődő közönség a nyitvatartási időben. Mindkét bemutatót szeptember 27-éig lehet látogatni. Angolból és németből - a nyelvvizsgáért Nyelvi vetélkedő Brainy Barnie angol és Hugó Hund német országos nyelvi levelező verseny indul általános iskolák 3-8. osztályosai részére. A verseny félévenként három .fordulóból áll, fordulóként pedig hat-hét tréfás, játékos feladatot kell megoldaniuk a gyerekeknek. A második félévben a levelező verseny mellett írásbeli elődöntőre is nevezhetnek a tanulók. A legjobbak pedig az országos szóbeli döntőbe jutnak. Az angol nyelvi döntő résztvevői nemzetközileg elismert ifjúsági nyelvvizsgát is szerezhetnek. Bővebb információt kérni és október l-jéig jelentkezni a következő címen lehet: Litterátum Nyelvi Versenyek, 4401 Nyíregyháza, Pf.: 125 (tel.: 42/504-072, e-mail: litterat@freemail.hu). Az adós elhunyt, az örökös nem fizet Sarnyai István: „Hogy kapom meg végre a pénzemet?" Több mint öt év pereskedés után a bíróság kamatokkal együtt mintegy ötmillió forint kártérítést ítélt meg a szegedi Sarnyai Istvánnak. Az adós azonban két évvel ezelőtt elhunyt, az örökösök pedig nem fizetnek. A szegedi Sarnyai István kálváriája még 1985-ben kezdődött. A Nagyállomástól kétszáz méterre, a Bem utca I/A alatt lévő ház tulajdonosa nem gondolta, mennyi bosszúsága származik majd abból, hogy ingatlanának pincehelyiségét bérbe adja egy kft.-nek. - Tönkretettek. Anyagilag és egészségileg is teljesen a padlón vagyok - kezdte a beszélgetést Sarnyai István, aki öt évvel ezelőtt indított polgári pert a bérlő cég ügyvezetője, Aczél Tibor ellen. A bírósági tárgyalásokon az alperes egy alkalommal sem jelent meg. - Hiába akartam kérdéseket feltenni Aczélnak, mivel nem volt jelen, így válaszolni sem tudott - tette hozzá a ház tulajdonosa. Később a bérlő és ügyvédje elfogultságot jelentettek be a bíróságon, mondván Sarnyai .ülnökként dolgozott az intézményben. - Előbb még csak a szegedi bírókat találták elfogultnak, később, amikor Hódmezővásárhelyre helyezték át az ügy tárgyalását, akkor már valamennyit Csongrád megyében - mesélte a felperes. A Legfelsőbb Bíróság végül úgy döntött, az ügyet Vásárhelyen tárgyalják. Sarnyai elmondta, a bérlő éveken keresztül nem fizetett közüzemi díjakat sem. Az áramot emiatt lekapcsolták, az órát leszerelték, ezért a vendéglőként üzemeltetett pince mellékhelyiségében gyertyával világítottak. Aczél végül áramot is lopott a bérlemény tulajdonosától. A Hódmezővásárhelyi Bíróság végül két évvel ezelőtt ítéletet hozott az ügyben. - A keresetben 2 millió 860 ezer forint bérletidíj-hátralék szerepelt. Ezt és ennek az összegnek a büntetőkamatait ítélte most nekem a bíróság. Ez mintegy ötmillió forint mondta Sarnyai, aki egy váratlan fordulat miatt még ma sem jutott hozzá pénzéhez. Az üzlethelyiséget bérlő vállalkozó ugyanis nem sokkal a jogerős ítélet meghozatala után elhunyt. Sarnyai szerint az elhunyt vállalkozó már korábban megszabadult ingatlanjaitól, értékeit pedig családtagjaira íratta. Halála után a cégét pedig felszámolták. A felperes most az örökösöket perli pénzéért. „Hogy kapom meg a saját pénzemet?" - ez az a kérdés, amit a szegedi férfi számtalanszor feltett már magának, és ami még mindig megválaszolatlan. Sőt úgy néz ki, sokáig az is marad... A. T. J. Elemért pólót és italt adtak a szombat éjszakai bulin Land Roverek és a Volvox Több ezer darab használt elem gyűlt össze szombaton este a szegedi Laposon. Az első Elemér-partin pólókat és italkedvezményeket értek a laposok, a góliátok és a zsebtelepek. Volt, aki csak zsebből, a rutinosabbak viszont egész szatyorral hozták szombaton este a Laposra az elhasznált elemeiket. Az első szegedi Elemér-partin ugyanis tréfás feliratú pólót és italkedvezményt kaptak a résztvevők elöregedett energiaforrásaikért. A „sima" kukába dobva az elem szennyezi környezetét, ezért külön gyűjtve és külön megsemmisítve lehetne csak tőlük megszabadulni. A szombati bulinak többek között az is a célja volt, hogy a fiatalokat rávegyék a szelektív hulladékgyűjtésre. A Belvárosi híd űjszegedi hídfőjénél ácsolt színpad mellett várták az elemeseket. A legfiatalabb gyűjtő, egy ötéves fiúcska 30 darab ceruzaelemet is bozott. Tíz darabért pedig egy-egy póló volt az ajándék. Az ifjonc nagy bánatára már elfogyott a S-es méret, így be kellett érnie egy neki hálóingnek is beillő M-essel. A legidősebb résztvevő, egy 65 éves bácsi 15 darab elemet dobott be a műanyag kukába. Az Elemérek sem távoztak üres kézzel a Laposról: ugyancsak egy pólót vehettek át a színpadnál. Persze a gyűjtés csak része volt a hajnalig tartó bulinak. Napközben a Land Rover-találkozó gépeit csodálhatták meg az érdeklődők, este pedig a Volvox koncertezett a fák alatt. K.T. Kukában gyűltek az elemek a Tisza-parti Elemér-partin. Fotó: Miskolczi Róbert Zebrakaland A gyalogátkelő két oldalán zöld jelzésre várók úgy sorakoztak egymással szemben, mint két fegyelmezett, s ezúttal békés szándékú hadsereg. Ritkultak az autók, amikor az egyik arcvonalból kiugrott a tilosba két kislány. Testvérek lehettek: a fehér blúzos nagyobbik (úgy tíz-tizenkét éves) kézen fogva húzta maga után óvodás kishúgát, aki alig tudott vele lépést tartani, s szinte úszott utána a levegőben. A felnőttek sorfala némán és mozdulatlanul nézte, amint a gyerekek átfutnak a zebrán. Megúszták, csak egyetlen kocsi húzott el mögöttük, biztonságos távolságban. A túloldalon a kicsi még visszanézett a közlekedési lámpára (még virított a vörös), rámutatott, s mondani akart valamit, de nővére határozottan továbbhúzta. A kisebbik így kapott meggyőző, alapos leckét elmélet (piros: tilos) és gyakorlat (úgyse jön semmi) összefüggéséből, s talán arra gondolt, hogy ha ez ilyen egyszerű, legközelebb ő is megpróbáljaNY. P.