Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-16 / 216. szám

6 -MEGYEI TÜKÖR­HÉTFŐ, 2002. SZEPTEMBER 16. Megéri foglalkozni a strucctenyésztéssel, de szakismereteket igényel. Fotó: Tésik Attila Az ősszel várhatóan Vásárhe­lyen is megjelenik a strucchús, a belőle előállított készítmények sora a bevásárlóközpontokban. Uniós minőségben dolgozó struccbérkcltető vállalkozás máris működik a városban. Egy-egy struccból egy év leforgá­sa alatt jelenleg 20-30 ezer fo­rint tiszta haszon „hozható ki". Magyarországon ma mintegy négyszázan foglalkoznak strucc­tenyésztéssel. Három-négymil­lió forint kell az induláshoz, ha valaki tenyésztésre vagy húsának értékesítése céljából tartani akar­ja a struccot - mondja Mucsi Im­re professzor, az SZTE Mezőgaz­dasági Főiskolai Karának főigaz­gató-helyettese. Mire szükséges ez a pénz? Például kifutólétesí­tésre, melynek mintegy 50 méter hosszúnak, és 15 méter széles­nek kell lennie, egyik végében háromoldalú, fedett helyiséggel,­illetve a madarak beszerzésére ­egy kakasra két tojót kell számí­tani. Keltetőgépből modern, au­tomata vezérlésűt érdemes be­szerezni, ám bérkeltetéssel is foglalkoznak vállalkozások. Ér­demes rájuk bízni a keltetést, mert összetett feladat, sok szak­ismeretet követel. - Vásárhelyen Béketelepen működik bérkeltető cég, amely az európai minőség csúcsaihoz közelít - halljuk Mu­csi professzortól. - A struccte­nyésztők ide hozzák a tojásokat, a vállalkozás pedig, korszerű kel­tetógépben, s minden, speciális ismeret birtokában, gondoskodik biztonságos kikeltetésükről - te­szi hozzá; a cég már azt tervezi: az előnevelést is beiktatja tevé­kenységei közé. Sok vállalkozás a megyében vá­góhídra állítja elő a struccot. Egy-egy struccból - föltéve, ha kellő nagyságú, és minden sártól, telente jégtől mentes kifutóban tartják, s igényeinek megfelelően táplálják - egy esztendő leforgása alatt jelenleg 20-30 ezer forint tiszta haszon „hozható ki". A ta­karmányozással kapcsolatban a fóigazgató-helyettes felhívja a fi­gyelmet: csak látszólag igényte­len ez a madár, a szemestakar­mányon kívül tápkeverékeket, ásványianyag- és vitaminkiegé­szítőket, illetve zöldtakarmányt (nemcsak lucernát!) is kell kap­nia ahhoz, hogy kellő hús-, illet­ve tojáshozamot érjen el. Kavi­csokkal szintén el kell látni, zú­zája csak ezek segítségével tudja fölapritani a táplálékot. Miért keresik a strucchúst, mennyivel „tud többet", mint más húsféleségek? Átlagon felül energia- s koleszterinszegény, te­lítetlen zsírsavakban, fehérjék­ben viszont gazdag, tehát a kor­szerű táplálkozás kitűnő eleme lehet. Hasznosítható húsa jósze­rével csak a combja - mellehúsa gyakorlatilag nincs is — egy száz­kilós madár két combja együtte­sen 25-30 kilót nyom. Steakhús­ként, húskészítményként hasz­nosítják - szalámi éppúgy készül belőle, mint parizer, bácskai. Csontjaiból, szintén csontos nyakrészéből kitűnő, ökör­uszályleveshez hasonló étel ké­szíthető. Hája, azaz zsírszövete zsírként, töpörtyűkrémként hasznosul. A tojás is fogyasztha­tó; egy strucctojás jó huszonöt tyúktojásnyi; vastag héjából iparművészeti termékeket állíta­nak elő. F. CS. EVSZAZADOS STRUCCTORTENELEM A törökök egyszer már behozták a struccot Magyarországra, ám a hódoltság százötven éve után, úgy tűnik, ki is vitték - min­denesetre nem honosodott meg tartása. A nyugati civilizáció köreiben először a búr tele­pesek kezdték el tenyészteni Dél-Afrikában az 1800-as évek közepén, elébb a tolláért, majd bőréért is. Az 1900-as évek végén tenyésztése Európa-szerte általánosan elterjedt, főképpen nyugaton, de 1993-tól kezdve Magyarországon is; ma már kimondottan a húsáért tartják. Szintén futómadár az emu és a nandu, utób­biakat - főleg az emut - ugyancsak tartják, te­nyésztik nálunk is, igaz, a struccnál kisebb mennyiségben. Kitűnő táplálkozástani tulaj­donságaik, s egyéb kedvező adottságaik révén mindhárom madár a jövő fontos fehérjeforrása lehet. Honvédelmi ismeretekből verték a mezőnyt Országos győztes csongrádi lányok Ép testben ép lélekkel a honvé­dő ifjakért címmel országos ta­nulmányi versenyt írt ki a Hon­védelmi Minisztérium a Bel­ügyminisztériummal közösen. A csongrádi Kossuth Lajos Álta­lános Iskola fiú- és lánycsapat­tal is jelentkezett. A lányok job­ban teljesítettek, mint a fiúk. Az országos verseny döntőjébe egy sikeres pályamunkával jutot­tak be a csongrádi diákok. Az anyaggyűjtés során elsőként a szentesi II. Rákóczi Ferenc Mű­szaki Dandárt látogatták meg. Ott nyílt napon kipróbálták a gyakorlópályát, beszélgettek a katonákkal, tájékozódtak a NA­TO és Magyarország kapcsolatá­ról, a haderőreformról. Egy má­sik alkalommal a csongrádi rendőrök munkájával és a DA­DA-programmal kerültek köze­lebbi kapcsolatba a kapitánysá­gon. Természetesen a Kos­suth-emlékhelyeket is felkeres­ték. Végül az iskola lánycsapata jutott be az ország 20 legjobb csa­pata közé. Ők vettek részt Bala­tonlellén, a Honvédségi Gyer­mektáborban megrendezett dön­tő versenyein az egyhetes táboro­zás keretében. Kétszáznegyven diák mérte össze erejét, tudását. A csongrádi lányok bemutatták iskolájukat, történelmi teszteket töltöttek ki, sportversenyeken mérkőztek, járőrversenyen küz­döttek, honvédelmi ismereteik­ről adtak számot. A táborvezetők gondoskodtak arról, hogy egyet­len percig se unatkozzanak. A versengés szüneteiben a Balaton­ban fürödtek, hajókiránduláson vettek részt. Az utolsó napon, amikor már pattanásig feszültek az idegek, végre kiderült: a csongrádi lá­nyok győztek. Szorgalmuk és tu­dásuk jutalma: 300 ezer forint és a számítógép... Csapattagok: Uj­szászi Ildikó, Szeri Nikolett, Ká­dár Éva, Brezovai Sára, Keller Nóra, Bánfi Erika, Fülöp Enikő, Keller Bianka, Huszka Zsuzsan­na, Brezovai Dorottya, Kiss Clau­dia, Pétersz Nóra, Tarjányiné Csatári Márta (felkészítő, kísérő tanár). Kétmillió-háromszázezer kellene az újraélesztőhöz Segítséget kér a makói kórház A magyar gyártmányú berendezés jó néhány újszülött megmenté­sében segíthetné a makói orvosokat. Fotó: Szabó Imre Az egyik hazai orvosi műszer­gyár a makói kórháznak adott ­egyelőre csak kipróbálásra - egy korszerű újszülött-új raélesztő berendezést. A makói kórház szülészetén évente több mint háromszázöt­ven gyermek látja meg a napvi­lágot. Nagy többségük szeren­csére épen, egészségesen érke­zik, az esetek néhány százaléká­ban azonban sürgős orvosi be­avatkozásra van szükség a csöppség életének megmentésé­hez. A szülőszobán eddig újraélesz­tésre használt készülék immár közel húszesztendős: a szegedi női klinika műhelyében készült, csak a legalapvetőbb funkciókra képes. Mostanra elavult és meg­érett a cserére. A napokban jelentkezett dr. Ta­káts István igazgatónál az egyik hazai műszergyártó cég azzal az ajánlattal, hogy kipróbálásra Makóra hozza legújabb, saját fej­lesztésű újszülött-újraélesztőjét. Ez a berendezés bármilyen légzé­si, keringési vagy más probléma esetén bevethető: képes például leszívni a váladékot a baba lég­utaiból, ha szükséges, segítséget jelent az intubálásnál és lélegez­tetni is tud, sőt szívmasszázsra is alkalmas. A nyitott inkubátorra hason­lító készülék ráadásul folyama­tosan melegen tartja az aprósá­got. Dr. Takáts István szerint a műszerre nagy szükség lenne Makón, ám az intézménynek a vásárlásra nincs elegendő pén­ze, mi több, a kórházat működ­tető megyei közgyűlés forrásait is leköti a most folyó épületre­konstrukció. Az igazgató az újraélesztő meg­vásárlásához a Makón és környé­kén élők segítségét kéri. Az ado­mányokat a kórház a Makó város és vonzáskörzetébe tartozó köz­ségek gyermekeinek egészségéért alapítvány 19084918-1-06-os számú számlájára várja. Mint megtudtuk, a készüléket 2,3 mil­lió forintért lehetne megszerezni - ez a hasonló külföldi berende­zések árát figyelembe véve ki­mondottan kedvező ajánlat. A gyártó cég egy hónapos határidőt adott az összeg előteremtésére. SZ. I. M. Már az ősszel kapni lehet Vásárhelyen Koleszterinszegény strucc Két fővárosi kiállítóhelyen is látható Kiss Ferenc grafikus munkája Manipulált harcos óriásplakáton Az ARC és az lxl tábla elnevezésű óri­ásplakát-versenyen is a díjazottak között szerepel egy szegedi grafikus, Kiss Ferenc Manipulált harcos című munkája. Szeptemberben a főváros VII. kerületében, a Lövölde téren látható az lxl tábla elnevezé­sű verseny győztes plakátja, a szegedi Kiss Ferenc Manipulált harcos című alkotása. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Bakos Gábor vezette Personal Press Pro­ject által szervezett megmérettetésen sze­replő plakát meghívást kapott a Hősök te­rén rendezendő, neves ARC óriásplakát-ki­állításra is. A Manipulált harcoshoz lapunk munkatársa, Podmaniczky Szilárd írt aján­lást, ez szerepel a meghívón is. Kiss Ferenc tanulmányait a szegedi ta­nárképző főiskolán és a pécsi Janus Panno­nius egyetemen végezte. Több csoportos kiállításon vett részt 1996 óta, főként az in memóriám Geriub Gepleki képzőművésze­ti csoporttal közösen. Önálló kiállításai mellett részt vett akciókban, performan­ce-okban Szegeden, Szabadkán, Kanizsán és Budapesten. Alkotásaival szerepelt már az Országos Amatőr Képző- és Iparművé­szeti Kiállításon, a Műcsarnokban, az Or­szágos Grafikai Biennálén is. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek. Je­lenleg Szegeden dolgozik tervezőgrafikus­ként. W.A. A szegcdi Kiss Ferenc grafikus plakátja egy hónapig látható a fővárosban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom