Délmagyarország, 2002. szeptember (92. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-09 / 210. szám

16 •MOZAIK* HÉTFŐ, 2002. SZEPTEMBER 9. Vágyak PODMAN1CZKY SZILÁRD Józsi bácsi felöntött a garatra. Nem tudott rá ké­sőbb se magyarázatot adni, mégis megismételhe­tetlen, visszavonhatatlan vágyat érzett arra, hogy bemenjen a kocsmába, és ott megismételhetet­len italozásba kezdjen. Előbb kedvencét, illatos pálinkát ivott, úgy szaglászta, hogy közben mor­gott hozzá, mantrázott és kontrázott a maga módján, majd sör következett, csapolva és vastag habbal, olyan vastaggal, mint három háncslábtör­lő. Ezután bekapott három sós perecet, és áttért a mélyebb régiókba a félmediterrán borokkal, ló volt így akkor, sokat beszélt magában, mint tán még soha mással, jól megértette magát, és min­den gondolat olyan otthonosan ismerős volt, a ka­bátja melegítette a hátát, kint a vécé húgyszaga is ismerős volt, a kosz, a csempén maradt maréknyi női hajszál; utálta ezt a világot, de mindenestül ismerte is. Kifizette a számlát, üveg bort íratott még utóbb hozzá, és hazavánszorgott. Másnap nem emlékezett az útra, csak a cipőjén alvó sár­ból gondolta, merre jött haza-, egy vonalon lehet téglaporos sár. Márton aznap reggel, mikor fózsi bácsi nem éb­redt föl, iszonyú éhesen pattant ki az ágyból, a pa­pucsot fel sem húzta, meztéláb a hideg konyha­kőn korgó gyomorral, gondolta, ez már gasztroér­zés. Kirámolta a hűtőt, még a jégkockát is kirakta elébb, hogy aztán visszavegyen a tempón. Kolbá­szok, vajak, mogyorókrém, akadt egy váratlan fogpaszta is a pasztellasorban, tegnapi, de jól pi­ritható kenyér, dinnye, vastag szőlőfürt, egy gu­midarab, nyilván a szifontartóról szakadt le, üve­ges málnakrém, mustár, nyers virsli füstölt sajttal töltve, banán szeletek héjában, tüzes gulyás-' krém, leveskockák, ókeletü sajt penészes seggel fölfelé, nadragulya- és gyömbérháncsok, belül tár­konyos ánizsmag, s a gondolat néha köztük, hogy a kéz a hús, mi folyton ki- és beszalad, és ott volt még a zöldségkert java, paprikák és paradicsomok egymás színe határán, jéghideg karalábé, gyöngy­nedves káposztalevél, s volt még sajnálatos mó­don Márton részéről egy harsány szélgörcs, mely valahogy visszafogottságra intette a lakmározás előtt. Ekkor jött ki Pesztonka a szobájából, álmos volt, mint napra nap, az arcán párnagombok sor­nyoma, a haja viszont megint kifogástalan. Kér­dezte is Márton, hogy csinálod, hogy csak az arco­don alszasz? Savanykás mosoly volt a válasz, leült Peszton az asztal túlfelére, még forró volt minden porcikája. Márton orrát megcsapta lengve ez az il­lat, hajnal volt még, mint amikor bármi lehet. Márton nem szelt kenyeret, nem aprított papri­kát, a szalámi is szelet nélkül maradt. Pesztonka észrevette Márton habozását, megint nevetett, de már nem savanyúan. Márton a pizsamát leste, azt a puha és vékony anyagot, a nyakívnél lélegző bórt. Fölállt. Nem gondolt semmire, nem tudta, mi mivégre vezet majd, elborult a feje, hogy szót ne halljon. Ám nem tudta, mire készül az öreg, aki ekkor lépett ki szobájából izzó gyomorral és garattal, kiszáradt szájjal és szemgolyóval, s hogy egy mondatot elgyakoroljon, ennyit szólt: Ó, de nagyállat vagy te! Márton megtorpant, nem tudta mire vélni, hogy neki szól-e, vagy saját magára ér­tette az öreg... Megmentették a kisvasutat. Tíz évnyi szünet után újraindult a Nagybörzsöny-Nagyirtás közötti kis­vasút. Az erdészettől a nagybörzsönyi önkormányzat átvette a kezelői jogot, felújították a síneket és az állomásokat, egyúttal helyrehoztak két kocsit és mozdonyt. A kirándulók a hét végén már hasz­nálták a 18 kilométeres vonalat. MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd ISTEN ELTESSE! ADAM E személynevet szinte minden nyelvben az ősidők óta használ­ják, azonos alakban. Európában, Kis-Azsiában, Ázsiában és Észak-Afrikában is egyaránt el­terjedt. Az „adamu" a sumer nyelvben atyámat, az óhéber és török nyelvben egyaránt embert jelent. Dobos világrekord BUDAPEST (MTI) Guiness-világrekordot állított fel egy magyar dobos Budapesten; Szamosi Viktor 42 óra 12 percig dobolt, s ezzel megdöntötte egy kanadai zenész 36 órás világcsú­csát - közölte az új rekorder me­nedzsere. A dobos szerdán, a Showexpo kiállítás és vásár ren­dezvényén kezdett neki a csúcs­kísérletnek, amely a Gui­ness-elöírásoknak megfelelő fel­tételek között zajlott le és pénte­ken ért véget. Szamosi Viktor ze­nére dobolt, és csak meghatáro­zott időközönként tarthatott rö­vid szüneteket. 100%-os német tulajdonban lévő reszvenytarsaaag - DAS. Jogvédelmi RT.­Magyarországon egyedülálló, EU-kompatibIMs tevékenységének értékesítésére MUNKATÁRSAKAT KERES. Feladat: szolgáltatás értékesítése (jogvéde­lem), ügyfélkapcsolatok kiépítése, ápolása. Elvárás: kitűnően kommunikál és határozott fellépésű, kreatív. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, az alábbi elérhetőségeinken keresztül jelent­kezzen: Mobil: 06-30-96-16-739 E-mail: philipp@vnet.hu A papagáj és a gyilkos DALLAS (MTI) Az áldozat papagájának csőrén talált vérnyomok buktatták le Dallasban egy madártulajdonos gyilkosát. A 48 éves Kevin But­iért tavaly karácsonykor két rab­ló ölte meg. A 45 cm magas, ter­metes papagáj harcba szállt a tá­madókkal, mire a tettesek villá­val agyonszúrták. A bátor madár csőrén azonban ott maradt a gyilkos árulkodó vére, amelynek DNS-vizsgálata végül lebuktatta a 30 éves betörőt. A DNS-vizsgá­gálat szolgáltatta bizonyíték ha­tására az egyik tettes már be is is­merte a bűncselekményt. Kedvező kamatú Citibank Személyi Kölcsön! Citibank 6722 Szeged, Gutenberg u. 5. © (62) 554-770, 554-772, 554-779 Nyitva tartás: H-P 8-16 CMai* Itt - a awwaruiv OM neeort 4s a OHgra® t«n A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati leltételei al eredményeiéi fuqg. E; a hirdetés kizárólag a fi tálékoztali ' tájékoztatónak THM: 25.57% . a szerződést kővetően nyúlta. A szerződéskötés a hitelbírálat felkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek vagy 44.99% ...már csak Cirkuszi kistigrisek BORDEAUX (MTI) Egyszerre három szibériai kistig­ris jött a világra a Pinder cirkusz­ban, amely az örvendetes ese­mény napján érkezett meg bor­deaux-i vendégszereplésére. A három újszülött egyenként 200 grammot nyom, a cirkuszigazga­tó tájékoztatója szerint remek ál­lapotban vannak. Nemüket egy­előre nem tudták megállapítani, mert anyjuk nem engedi el őket maga mellől. Az ötéves Penelopé és a kistigrisek apja, a négyéves Mózes szintén a Pinder sátorlap­jai között született. A kihalóban lévő ritka szép nagymacska meg­lepő módon szívesen szaporodik fogságban. A vándorcirkusz ve­zetője azzal büszkélkedik, hogy alig négy hónapja három másik tigriskölyökkel gyarapodott a Pinder menazsériája. Jelenleg 48 vadállatuk van, ebből 12 orosz­lán és 6 szibériai tigris szerepel a porondon. Védett csimpánzok AMSZTERDAM (MTI) A csimpánzok 90 százalékát kiir­tó AIDS-szerű járvány pusztított a Földön kétmillió éve. A ma élő utódok ennek köszönhetően el­lenállók a vírussal és annak vál­tozataival szemben - vélik hol­land tudósok, bizonyos tapaszta­latok és kísérletek alapján. Ha a holland elmélet beigazolódik, ar­ra is magyarázatot kapunk, hogy az ember DNS-étől mindössze két százalékban eltérő csimpán­zok miért nem kapják meg a be­tegséget. Dr. Ronald Bontrop, a kutatá­sok vezetője arról tájékoztatta az AP hírügynökséget, hogy a csim­pánzok azon génjei, amelyek a betegségek kivédéséért felelősek, azt mutatják, hogy a távoli múlt­ban halálos kór pusztította a faj egyedeit. Feltételezéseik szerint a vírus valószínűleg az összes olyan csimpánzt elpusztította, amely nem rendelkezett a védő génnel, vagyis a túlélők immúni­sak, védettek a régi pusztító ví­russal szemben. Közismert tény, hogy ez a majomfaj nem kapja el az AIDS-et és annak megjelent változatait. Lottószámok ÖTÖSLOTTÓ 13,15,16,28,54.Jokerszám: 239801 HATOSLOTTÓ 2,5,26,27,35,42. Pótszám: 4 A NAP VICCE Két cimbora összefut a kocsmá­ban. - Mit iszol? - Nekem nyolc! -Nekem is! - Csapos! Tizenhat kisfröccsöt kérnék! Marad a nyárias meleg Készítette Ma s sok (esz a napsütés, a délután megnövekvő gomotytelhókből csupán elvétve alakulhat ki zápor, zivatar Acsúcshóméfsélűet29,301okköri8yártiató Szeged 3«° Mér ahatom O 30° vásárhely 30° Mindszent O 29 Szentes £, 29 Béfcfi £5 39 Makó 3O* Szoktok O 29 Csongrád £2 29° Kecskemét 29° Kistelek £2 29° Orosháza O 30° További kilátások Kedden egy légköri front én el hazánkat, amely szerdán el is hagyja térségünket, de itt a keleti országrészben csak néhány helyen okoz maid záport, zivatart. Csütörtök­től ismét száraz, napos, ám egy-két fokkal hűvösebb időre számíthatunk Szerda Csütörtök £2, £, £> O Max39° Mhcir Mhi:ir Változó Hax:26° Mki:15° Változó Mln:14 Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 90 cm (hőfoka 22,9 C' ], Csongrádnál -111 cm, Mindszentnél -8 cm. A Maros Makónál -26 cm. A Nap kel: 6.13, nyugszik: 19.09. A Hold kel: 8.54, nyugszik: 20.38. Alsóban a rendőrfőnök POMPANO BEACH (MTI) Elrabolták egy floridai város rendőrfőnökéről a nadrágot. Ed Phillips a rablás estéjén épp kár­tyapartiról sétált hazafelé. A lap­járás nem volt annyira kedvezőt­len, hogy inge-gatyája ráment volna, és játékostársai sem tették fel tétként ruhadarabjaikat. Mégis ráment valamennyiük nadrágja az estére: egy autó féke­zett le mellettük, kipattant belő­le két símaszkos fegyveres, és ar­ra kényszerítette a társaság tagja­it, hogy adják át pénztárcáikat és nadrágjaikat. Senki sem ellenke­zett, a rendőrfőnök sem, így az­tán neki is alsógatyában kellett hazakullognia. Ed Phillips a nad­rágon kívül mintegy 50 dollárt vesztett készpénzben. Az ősziek tovább élnek BERLIN (MTI) Az ősszel születő emberek to­vább élnek, mint azok, akik ta­vasszal jönnek a világra - állítja a német Max Planck Demográfiai Kutatóintézet. Több mint egy­millió osztrák, dán és ausztrál ember adatai alapján jutottak ar­ra, hogy az őszi születésűek hosszabb életre számíthatnak, és kevésbé lesznek hajlamosak kró­nikus betegségekre öregkoruk­ban. Az „őszikék" sem örök éle­tűek, mindössze pár hónap „élet­hossz-prémiumuk" van. Meteo­rológiai évszakokat vizsgáltak, nem naptáriakat: az október-de­cember időszakban világra jöttek adatait vetették össze az ápri­lis-júniusban születettekéivel. Az eredmény: Ausztriában hét hónap a különbség az ősziek ja­vára, Dániában négy. Ausztráliá­ban is négy hónap a differencia, ám ott természetesen - az átelle­nes félteke folytán - a tavasziak a hosszabb életűek. Az okot a tu­dósok elsősorban a táplálkozás­sal és a táplálással magyarázzák. Az anya, aki tavasszal szül, ter­hességének utolsó hónapjaiban ­télen - kevesebb vitamint fo­gyaszt, mint az, aki ősszel szül és „végighabzsolja" a nyár gyümöl­cseit, zöldségeit. Nem időre megy a játék! nap a sorsolási $0 VÍZSZINTES: 1. Will Rogers, amerikai humorista gondolata. 11. Igyekszik. 12. „Az amerikai Elektra" írója. 13. Földre teperés a birkózásban. 15. Páros pihe! 16. Lendület. 17. Újság. 19. Elekt­rokardiogram, röv. 20. Gyere, költó'iesen. 21. AAA! 22.... shave (arcszesz). 24. Bizony! 25. Az idézet harmadik, befejező része. 27. A tőkés monopólium egyik fajtája. 28. Sáv vége! 29. Balatoni üdülőhely. 31. Paripa. 32. Hírszolgálati irodánk. 33. Közterület. 34. Megszűnt európai focitrófea. 36. Rét, angolul (=MEAD). 37. Megszólítás. 39. Adam balettje. 41. Favágó szerszám. 44. A fénysűrűség r égebbi mértékegysége. FÜGGŐLEGES: 2. Pl. a víz és a tűz, filozófiai értelemben. 3. Ko­pár, kietlen. 4. Német tagadás. 5. Balett vége! 6. Női becenév 7. Kiejtett betű. 8. Tagadószó. 9. Nikkel jele. 10. Bee. Ilona. 13. Az idézet második sora. 14. Motorkerékpárt, kerékpárt jogtalanul el­visz. 18. Helyiség fa aljazata. 19. Végtelen Etna! 21. Kárpitosok tömítőanyaga. 23. Tejről szedik le. 25. Angolna, németül. 26. Pszichéig A kéz része. 28. Restell. 30. Fa külső rétege. 32. QoiwfwKes (György). 35. Ijedt, vagy csodálkozó felkiáltás. 36. A^PjtetÉben). 38. Nagyhatalom névbetűi. 40. Kettőzött kétjegyű A^"2- Néma jel! 43. Zloty, röv 3 SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: A kitöltetlen bosszú önerőből tartja fenn magát. 1 ,3 J K • 6 7 s 9 10 Ái 1 K • • • >4 • • i< • * • 23 30 • • • • 23 24 • • 0 R I • 24 30 • • • 31 • • 37 • • «1 42 0 • O • O _BJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom