Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-19 / 193. szám
HÉTFŐ, 2002. AUGUSZTUS 19. • SPORT13 Győr és a Fradi LABDARUGÓ NB A labdarúgó NB I 4. fordulója maratoni hosszúságú volt, péntektől vasárnap késő estig birkóztak egymással a csapatok. A százszázalékosok rangadóját a Győri ETO nyerte. A labdarúgó NB I, lcupacsapataink hétközi kötelezettsége miatt, hosszúra nyúlt. Pénteken a Kispest fogadta a Videotont, sajnos a két gárda erejéből csak fociparódiára futotta. A kispesti drukkerek közül akadt olyan, aki békésen szundikált a lelátón. A tévékamerák azt is megörökítették, amint az egyik oldaláról a másikra fordult. Nem volt, ami felébressze: 799 társa csendesen figyelte a találkozót. Másnap a százszázalékosok rangadója, a Győr MTK elleni párharca már színvonalas játékot hozott. A Rába-parti alakulat bizonyította, nem véletlenül nyerte meg az eddigi három mérkőzést. Tamási Zsolt fiai kulturáltan fociztak, korszerű játékot mutattak be, egyérintős támadásokat vezettek. A győzelmet jelentő gólt Németh Norbert szerezte, bár másoknak is volt még sansza arra, hogy betaláljon a kék-fehérek kapujába. A Békéscsaba vesszőfutása Siófokon sem szűnt meg, az első pontra, vagy pontokra még várni kell a Viharsarokban. Vasárnap három meccset rendeztek, a „matinén" a Manchestert verő ZTE a Dunaferr otthonában lépett pályára. A közönség izgalmas, fordulatokban gazdag összecsapást láthatott, a pontosztozkodáshoz - mindkét gárdának volt sansza a sikerre - hat gól kellett. Az „éjszakai" meccseken Fradi és az Újpest hívek örülhettek.. KISPEST-VIDEOTON 0-0 Budapest, Bozsik-stadion, 800 néző. Vezette: Makai. GYOR-MTK 1-0(1-0) Győr, 4 ezer néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerző: Németh N. (43.) SIÓFOK-BÉKÉSCSABA 4-1 (3-1) Siófok, 2500 néző. Vezette: Drucskó. Gólszerzők: Gaál (28.), Szabó Cs. (31.), Usvat (34.), Kuttor (63.) illetve Miculescu (38.). DUNAFERR-ZTE 3-3 (2-1) Dunaújváros, 4 ezer néző. Vezette: Kassal. Gólszerzők: Alex (19., 82.), Horváth (25.), illetve Ljubojevic (16.), Egressy (53.), Faragó (63.). FERENCVÁROS-SOPRON 2-0 (1-0) Budapest, Üllői út, 6 ezer néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Tököli (35.), Gyepes (68.) DEBRECEN-ÚJPEST 2-5 (1-2) Debrecen, 7600 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Sumudica (35. és 88.), illetve Tokody (10.), Horváth F. (42., 60.), Kovács Z. (77.), Móri (82.). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Ferencváros 4 4 — — 10- 012 2. Győri ETO 4 4 - - 9- 312 3. MTK Hungária 4 3-1 9-69 4. Siófok 4 2 11 7-5 7 5. Újpest 4 2 - 2 9- 8 6 6. Debrecen 4 2 - 2 10- 12 6 7. Dunaferr 4 112 9-9 4 8. Zalaegerszeg l-l - 3-32 9. Videoton 4 - 2 2 4- 7 2 10. Kispest-Honvéd 4 - 2 2 5- 10 2 11. Sopron 3 - - '3 1-6 0 12. Békéscsaba 3 - - 3 3- 10 0 A következő forduló párosítása, agusztus 23. (péntek), 18 óra (m2): MTK Hungária-Zalaegerszeg; agusztus 24. (szombat), 17 óra: Dunaferr-Ferencváros, Sopron-Siófok, Békéscsaba-Kispest; 18.30 (m2): Újpest-Győr; 19.30: Videoton-Debrecen. Makói pontok Orosházáról LABDARUGÓ NB II Felemás mérleget tudhatnak maguk mögött a labdarúgó NB II-ben a megyei csapatok. A Makó Orosházán nyert, míg a Szeged Nyírbátorban kikapott. OROSHÁZA-MAKÓ 0-2 (0-2) Orosháza, 500 néző. Vezette: Hajdó. Orosháza: Such - Szrenka, Raducu, Serban - Ferenczi, Kiss L., Kovács R (Stef), Kovács T. - Pozsár (Belvon), Dobi - Hadár (Baranyai). Edző: Fodor Sándor. Makó: Kovács K. - Görög, Dálnaki, Magyar, Kazán - Bagi, Varga (Szilvási), Brakszatórisz, Krucsó (Gyenes) - Mádi (Szegedi), Maróti. Edző: Kolozsvári János. Gólszerzők: Bagi (11-esből), Maróti. A találkozó első néhány perce a hazaiaké volt. A Makó szinte alig tudott kiszabadulni a szorításból. Aztán, amikor átlépte a félpályát, rögtön gólt szerzett. A 12. percben Brakszatórisz bal oldali, hatalmas bedobása átpattant Szrenka felett, a hosszú oldlaon Vargát Kiss a mezénél fogva viszszahúzta, a játékvezető pedig 1 l-est ítélt. A büntetőt Bagi magabiztosan a jobb sarokba helyezte, 0-1. Az Orosháza még támadóbb lett, és az oldalról belőtt szabadrúgásai, valamint a szögletek mind veszélyt jelentettek. A 20. percben Hadár fordult le a védőkről, ám középre tartó, nem túl erős lövését Kovács K. kiütötte. A következő sarokrúgás után Raducu fejesét Kazán a gólvonalról fejelte ki. A meccs ezen szakaszában a Makó a szerencsét is áldhatta. A 29. percben remek akcióból nőtt a vendégelőny. Bagi indította Mádit a bal oldalon, aki középre passzolt, és Maróti az ötös sarkáról a kifutó Such felett a hálóba pörgetett, 0-2. A szünet után folytatódott a hazai nyomás, ám Belvonék tanácstalanok és ötlettelenek voltak a jól védekező, a széleket lezáró Makó ellen. Kolozsvári János: - Fegyelmezett, harcos játékunk három pontot ért. Örülök, hogy visszaA sötét mezes szegediek sok helyzetet kihagytak Nyírbátorban. Fotó: Karnok Csaba vágtunk az Orosházának a tavaszi, hazai verségért. Jók: Raducu, Hadár, ill. Dálnaki, Kazán, Kovács, Maróti, Brakszatórisz, Varga. NYÍRBÁTOR-FC SZEGED 3-0 (1-0) Nyírbátor, 350 néző. Vezette: Nagy L. Nyírbátor: Szalma - Kovács M., Balogh, Czerula, Dobi - Erdei Z. (Lengyel), Minczér, Szabó (Fehér), Gerliczki (Kovács I.) - Lőrincz, Bernáth. Edző: Németh Károly. Szeged: Dobó - Gelbmann, Mórocz, Kiss Z. (Kurucsai) - Babos - Kulacsik, Krausz, Csűri, Fábián - Dóra, Bány. Edző: Szalai István. Gólszerzők: Bernáth (2), Balogh. Kiállítva: Krausz. A találkozó első félóráját szegedi fölény jellemezte. A vendégek részéről Babos fejelt mellé ígéretes helyzetben egy labdát, majd Kulacsik lövésszerű beadásáról maradtak le középen a támadók. A Nyírbátor a 35. percben szinte először lépte át a félvonalat, ám rögtön vezetéshez jutott. Jobb oldali szabadrúgást követően az előrehúzódó középhátvéd, Balogh három méterről juttatta a játékszert a hálóba, 1-0. A második félidőben még inkább a vendégek uralták a mérkőzést, de a lehetőségek sorra kimaradtak. Babos kissé kisodrodva megint hibázott, majd Dóra robbant a kapu elé egy beadásra, ám estében rosszul találta el a labdát, Szalma pedig védett. A félidő közepén a szegedi tréner védő [Kiss Z.) helyett csatárt (Kurucsai) cserélt, de ez sem segített a Tisza-partiakon. Sőt, a 82. percben, a második sárga lapja után Krauszt a bíró kiállította. Az utolsó két percben kontrából kétszer is eredményes volt Bernáth. Előbb 10 méterről félfordulatból bombázott a felső sarokba, majd fejjel csúsztatott a kapuba, 3-0. Szalai István: - Van olyan, amikor semmi sem sikerül. Jók: Bernáth, Czerula, Minczér, ill. Dobó, Babos. További eredmények: Ózd-Tiszaújváros 10-0, Baktalórántháza-Bőcs 2-2, Mátészalka-Gyula 1-2, Nyíregyházi Kertváros-Kazincbarcika 4—1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Nyíregyháza 3 3 Ő 0 11- 19 2. Makó 3 2 1 0 7- 3 7 3. Bocs 3 2 1 0 7- 5 7 4. Ózd 3 2 0 1 15- 4 6 5. Nyírbátor 3 2 0 1 6- 5 6 6. Mátészalka 3 1 0 2 5- 5 3 Kazincbarcika 3 1 0 2 5- 5 3 8. Szeged 3 1 0 2 5- 6 3 9. Orosháza 3 1 0 2 3- 6 3 10. Gyula 3 1 0 2 3- 8 3 11. Baktalórántháza 3 0 2 1 5- 7 2 12. Tiszaújváros 3 0 0 3 1- 16 0 A következő forduló párosítása, augusztus 24. (szombat), 17: Tiszaújváros-Bőcs. Augusztus 25. (vasárnap), 17: Makó-Nyírbátor, Szeged-Nyíregyháza, Kazincbarcika-Mátészalka, GyulaÓzd, Orosháza-Baktalórántháza. Két csapatunk idegenbeli bravúrja Az algyői Kothencz Péter (fehérben) hiába próbált meg mindent társaival Jászberényben. Fotó: Karnok Csaba Bode befejezte BRÉMA (MTI) Bejelentette visszavonulását Marco Bode, a német élvonalbeli Werder Bremen világbajnoki ezüstérmes labdarúgója. A harminchárom éves, negyvenszeres válogatott csatár tárgyalásai a norvég Rosenborggal és az angol Fulhammel is megfeneklettek, ezért döntött a befejezés mellett. Bode az elmúlt szezonban Lisztes Krisztián csapattársa volt Brémában. Néhány eredmény a Bundesliga rajtján: Bremen-Hamburg 2-J, Bayern-Bielefeld 6-2, Bochum-Cottbus 5-0, HerthaStuttgart l-l. LABDARÚGÓ NB III Mindhárom megyei NB III-as labdarúgócsapat idegenben lépett pályára. A Szentes és a Vásárhely is győzelemmel térhetett haza. JÁSZBERÉNY-ALGYŐ 4-2 (2-1) Jászberény, 250 néző. Vezette: Gulyás. Jászberény: Bak - Oláh, Szabó, Boros, Nagy A. (Gerőcs) - Szerencsi, Tasi (Beszteri), Kádár, Vígh - Balázs (Nagy R.), Konka. Edző: Vígh Tibor. Algyő: Dénes - Pécsek, Gál, Gábor, Koncz - Krisztin B. (Pataki), Kothencz, Erhardt, Varga - Brinszky, Terhes (Podonyi). Megbízott játékos-edző: Brinszky Adrián. Gólszerzők: Balázs (2), Konka (2), ill. Brinszky, Erhardt. Már az első negyedóra végén kétgólos előnyre tett szert a hazai együttes. Mindkétszer az Algyő támadott, ám a kontrákból eredményes volt a tavaly még az NB II-ben szerepelt Jászberény. A 21. percben Brinszky 26 méteres szabadrúgásból szépített. A második félidő ismét jászsági találattal indult: Konka a vendégvédők között fejelt a hálóba, 3-1. A 70. percben Erhardt 20 méteres lövéssel ismét közelebb vitte a csapatát az ellenfélhez, ám Konka újabb fejese eldöntötte a három pont sorsát. Brinszky Adrián: - Megilletődötten játszottunk, a herényiek pedig lekontráztak bennünket. Jók: Szabó, Balázs, Konka, ill. Varga. GYOMAENDRŐD-VÁSÁRHELY 1-2 (1-2) Gyomaendrőd, 200 néző. Vezette: Bozsár. Gyomaendrőd: Hanyecz - Csikós, Hídvégi, Szabó, Kondacs, Mester, Kéri, Osan, Bakos, Szeurwerger, Katona. Játékos-edző: Hanyecz János. Vásárhely: Erdélyi - Marczinka, Nagy, Huszár, Sípos, Kirsner, Tóth (Papp), Fábián (Juhász), Borbás R (Kovács), Antal, Borbás Zs. Edző: Rostás Károly. Gólszerzők: Osan, ill. Nagy (2). Rosszul kezdett a vendégcsapat, a 3. percben egy szöglet után a védők megfeledkeztek Osanról, aki a hosszúsaroknál felugorva a kapuba bólintott. Összekapta magát a Vásárhely, mezőnyfölénybe került, s ez 26. percben eredményre vezetett. Egy szabadrúgás után Nagy emelkedett a legmagasabbra, s mintegy 8 méterről a kapuba csúsztatott, l-l. Támadásban maradtak a Rostástanítványok, a 33. percben egy előreívelt labdát Antal remekül tett vissza Nagy elé, aki 13 méterről a hálóba bombázott, 1-2. A második játékrészben kontrákra rendezkedett be a Vásárhely, több gólszerzési lehetősége is adódott a vendégeknek, azonban ezeket elpuskázták, így maradt az első félidőben kialakult eredmény. Rostás Károly: - Lelkes és jól játszó csapatom megérdemelten szerezte meg a három pontot. Jók: Osan, Hídvégi, Mester, ill. Nagy, Sípos, Antal, Kirsner. KISÚJSZÁLLÁS-MÉH-SZENTES 1-4(1-2) Kisújszállás, 300 néző. Vezette: Balogh. Kisújszállás: Kui - Szűcs G., Kállai, Majlát, Horváth Gy., Tanács, Hegedűs, Csillag, Bognár, Gubucz, Kántor. Játékos-edző: Csillag László. MÉH-Szentes: Bíró - Márics, Erdei, Balogh (Fajkusz), Koncz, Pálfi, Kerepeczki (Törtei), Tóth, Tóth-Kovács, Török, Juhos (Nana). Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Hegedűs (11-esből), ill. Koncz, Török, Balogh, Pálfi. Az első húsz perc ismerkedéssel telt el, igazán egyik csapat sem kockáztatott. A 25. percben egy eladott labda után a szentesi védők szabálytalankodtak a 16oson belül, a jogos tizenegyest Hegedűs magabiztosan értékesítette, 1-0. A gól felébresztette a vendégeket, a 35. percben Koncz bombaszabadrúgásból egyenlített, majd a rutinos Török találata után már a Szentes vezetett, i-2. A második félidőben fölénybe került a Kurca-parti legénység, a 61. percben Balogh, majd négy perc múlva Pálfi mattolta Kuit. Ezután is az történt a pályán, amit a bajnokesélyes akart, a védelem jól zárt, a hazaiak helyzetbe sem kerültek. Bozóki Zoltán: - A második félidőben nyújtott játékunk alapján rászolgáltunk a győzelemre. Jók: Csillag, Kui, ill. Tóth-Kovács, Erdei, Török, Koncz. Tbvábbi eredmények: Fegyvernek-Békés 7-0, RákóczifalvaHarta l-l, Jamina-Kondoros 2-2, Szajol-Szarvas 3-2, KarcagTúrkeve 2-1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. MEH-Szentes 2 2 0 0 6-1 6 2. Jamina 2 1 1 0 6-3 4 3. Rákóczifalva 2 1 1 0 43 4 Haifa 2 1 1 0 43 4 Szajol 2 1 1 0 4-3 4 6. Fegyvernek 2 1 0 1 93 3 1. Jászberény 2 1 0 1 44 3 8. Karcag 2 1 0 1 2-2 3 9. Kisújszállás 2 1 0 1 3-4 3 Algyó 2 1 0 1 3-4 3 11. HFC 2 1 0 1 23 3 12 Kondoros 2 S 2 0 4-4 2 13. Gyomaendrőd 2 0 1 1 34 1 14. Túrteve 2 0 1 1 2-3 1 15. Szarvas 2 0 0 2 4-6 0 16. Békés 2 0 0 2 1-11 0 A következő forduló párosítása, augusztus 24. (szombat), 17: Szarvas-Karcag, Túrkeve-Jászberény, Algyő-Kísújszállás, Kondoros-Békés, Fegyvernek-Rákóczifalva. Augusztus 25. (vasárnap), 17: Harta-Szajol, MÉHSzentes-Gyomaendrőd, HFCJamina. Totó BUDAPEST (MTI) A totó 33. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Dunaferr-Zalaegerszeg 3-3 X 2. Györ-MTK 1-0 1 3. Siófok-Békéscsaba 4-1 1 4. FTC-Sopron 2-0 1 5. Bayern Müncben-Bielefeld 6-2 1 6. Bochuui-Cottbus 5-0 1 7. Hannover-1860 München 1-3 2 8. Hertha BSC-VfB Stuttgart l-l X 9. Kaiserslautern-Schalke 04 1-3 2 10. Leverkusen-Dortmund l-l X 11. Rostock-Nürnberg 2-0 1 12. Wolfsburg-Mónchengladbach 1-0 1 13. Bremen-Hamburg 2-1 1 Pluszmérkózés: 14. Aston Villa-Liverpool 0-1 2