Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-28 / 200. szám
I 14 • S P 0 R T • SZERDA, 2002. AUGUSZTUS 28. SALAKMOTOR A szegedi salakmotoros, Nagy Róbert június 15-én súlyos balesetet szenvedett a csehországi világbajnoki sorozaton. A vaspapucsos sérülése szépen gyógyul, már a visszatérést tervezi. Egy aktív versenyző legnagyobb büntetése a sérülés. A szegedi salakmotoros, Nagy Róbert június 15-én szenvedett súlyos balesetet a csehországi világbajnoki sorozaton. A kiváló vaspapucsos mindkét lába eltört, hetekig csak tolókocsival tudott közlekedni. A sérülése szépen gyógyul, igaz, a jobb lábszárában még mindig egy hatalmas fémrögzítés található, így mankóval tud csak közlekedni. - Sokkal jobb a kedvem - kezdte a beszélgetést Nagy Róbert -, nem tagadom, amikor ágyhoz voltam kötve, az az időszak lelkileg nagyon megviselt. Hiányzik a mozgás, szeretném már a mankókat eldobni. Tüdőm, nem szabad kapkodni, a legfontosabb, hogy teljesen rendbe jöjjek, és újból versenyezhessek. Ezután a régi emlékek kerültek előtérbe. Nagy Róbert ugyan gyulai színekben motorozik már évek óta, azonban a nosztalgiázás alatt az egykori szegedi viadalok hangulata, a Tisza Volán salakmotoros csapata szerepelt a terítéken. - Szegeden imádták ezt a sportágat. Egykor a Szeol-stadionban, majd a Napos úti pályán is népes publikum előtt zajlott minden viadal. Erős csapata volt a Volánnak, kár, hogy megszűnt a megyeszékhelyen ez a sportág, pedig állítom: még mindig nagy igény lenne a salakmotorversenyekre. Mankó ide, sérülés oda, a versenyző nem tud meglenni a sportága nélkül. Egyelőre a motorozás csak a gondolataiban szerepel, azonban hazánk első villanyfényes versenyének a szervezésében tevékenyen részt vesz. _ - Augusztus 30-án, pénteken este fél hétkor kezdődik a gyulai pályán a viadal. Premierre kerül sor, ilyet még nem rendeztek Magyarországon. Egykori szegedi salakmotorosok mellett természetesen a hazai menők is rajthoz állnak a páros viadalon, melyen külföldi sztárok, cseh, lengyel és szlovák versenyzők is megmutatják tudásukat. SÜLI RÓBERT Nagy Róbert súlyos balesete után jövőre szeretne visszatérni a pályára. Fotó: Frank Yvette CSELGÁNCS Hatalmas érdeklődés mellett rendezték meg Szegeden a Szent István-kupa nemzetközi utánpótlás cselgáncsfesztivált, majd utána a négycsapatos felkészülési tornát. Nagy sikert aratott az újszegedi sportcsarnokban lebonyolított, i egész napos Szent István-kupa cselgáncsfesztivál, amely az idén Szentesről került Szegedre. Kora reggeltől az utánpótlás vette birtokba a létesítményt. A hat korosztályban négyszáznyolcvanegy gyerek dzsúdózott, ebből 150 volt a magyar és 331 a külföldi. Érkeztek csapatok Csehországból, Romániából és Jugoszláviából is. A csapatok versengésében három megyei gárdát találhattunk. A Szegedi VSE a román Temerin, a Baja és a cseh Carina mögött, 76 ponttal a negyedik lett. A Tisza-partiak a két elsőség mellett egy második és kilenc harmadik helyet értek el. Szentesről két együttes érkezett, közülük a Klauzál négy (két arany és két bronz) medált, míg a Pollák minden éremből egyet szerzett. A fiatalok után, ezer néző előtt kezdődött el a>nmezetközi négyes csapattorna. A házigazda Vasutas a romániai Csíkszeredát 5:2-re, a Baját 7:0-ra győzte le, míg a jugoszláviai Beocsintől 5:2-re kikapott. A csapatverseny végeredménye: 1. Beocsin, 2. SZVSE [Nett László, Csomor Benny, dr. Nahóczky Endre, Ábel István, Petrovics Milán, Bürgés Mihály, Szabó Csaba, Tóth Ferenc, Kovács Szabolcs, edző: Krajkó Gyula). A Szegedi VSE, a Szentesi Pollák és a Klauzál DSE fiataljainak eredményei. Gyermek korcsoport (93-94-esek), 33 kg: 5. Kalvdi Petra (Szentes, Pollákl. 36 kg: 1. Öri József (Szentes, Pollák). 42 kg: 3. Miklós Balogh Ádám. Diák A ('90-esek). fiúk, 34 kg: 3. Stiák Tamás (Szentes, Pollákl, 5. Farkas Ádám. 41 kg: 3. Bodó Ádám. Lányok, 56 kg: 1. Nagypál Katalin (Szentes, Klauzál). Diák B l'91-esek), fiúk, 26 kg: 1. Mónus Ottó. 32 kg: 2. Kalydi Gábor (Szentes, Pollák), 5. luracsek László. 41 kg: 3. Bodor Martin, 5. Hódosi Norbert. 45 kg: 3. Nagy Erik Tamás. Lányok, 33 kg: 5. Lajos Eszter. 36 kg: 5. Matejka Andrea (Szentes, Pollák). 49 kg: 1. Dékány Dóra (Szentes, Klauzál). Diák C f92-esek), fiúk, 24 kg: 1. Kicska Bence. 27 kg: 5. Fekete Árpád (Szentes, Klauzál). 36 kg: 5. Papp Norbert. 45 kg: 3. Balasi Ádám. 49 kg: 3. Bíró Ákos. Lányok, 30 kg: 3. Bodor Szimonetta, 5. Körmöczi Tímea. Serdülők, lányok, +63 kg: 3. Győri Alexandra (Szentes, Klauzál). Fiúk, 36 kg: 3. Boros Tamás, 5. Piti Csaba (Szentes, Klauzál). 40 kg: 5. Köröndi Bernát (Szentes, Klauzál). 48 kg: 5. ICrajkó Attila. 63 kg: 3. Szilágyi András. Ifjúságiak, fiúk, 55 kg: 3. Bürgés Milán. 66 kg: 1. Sebők Rajmund. 90kg: 3. Gurzó Dávid. +90kg: 3. Korcsik János (Szentes, Klauzál). A nem jelöltek a Szegedi VSE sportolói. Felkészítők: Tóth Béla (Szentes, Klauzál), Kalydi Zoltán (Szentes, Pollák), Körmöczi Lajos és Petrovics Milán (SZVSE). MÁDI JÓZSEF Az újszegedi sportcsarnokban közel ötszáz gyermek versenyzett a Szent István-kupán. Fotó: Gyenes Kálmán ! INDUL 1 AZ Ul TANÉV! JELENTKEZHET 1. Adótanácsadó 2. Okleveles adószakértő 3. Mérlegképes könyvelő 4. Pénzügyi tanácsadó 5. Személyügyi ügyintéző 6. Pénzügyi és számviteli szakellenőr 7.TB-ügyintéző H.TB-szakelőadó 9. Okleveles pénzügyi revizor 10. Pénzügyi és számviteli ügyintéző 11. Ingatlanközvetítő és értékbecslő 12. Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító 13. Okleveles könyvvizsgáló képzésekre 14. Jogász szakvizsgára felkészítő konzultációkra Az 5. és 13. sorszámú képzésekre a Munkaügyi Központtól tantogatás igényelhető! perfekt Csongrád megyei Igazgatósig Szeged, Métev u. 6/b. Tel.: 62/420-652,4)11-060 • ANGOL, számítástechnika. gépírás képzések több szinten, egész nap. 62/424-484 HUNIT-Magyarország (06-0050-02). Szeged (14512390 A KISOSZ A KÖZELJÖVŐBEN KERESKEDŐ ÉS VENDÉGLÁTÓ TANFOLYAMOKAT INDÍT SZEGEDEN. MUNKANÉLKÜLIEK, GYESEN LÉVŐK TÁMOGATÁST IGÉNYELHETNEK. JELENTKEZNI: KISOSZ. SZEGED, DEBRECENI U. 24/B. 62465-610. (14310355) • EGYETEMI előkészítő, Szeged, Gogol u. 22. 62484-928. (14411878) SZOFISZTIKA \oktatásszervezés Szeged, Szent István tér 6. Tel.: 62/421-260 ósszel induló képzések Logisztikai üi. Tb. ügyintéző Marketing és reklám üi. Pénzügyi és számviteli üi. Mérlegképes könyvelő Munkaügyi Központ támogatása igényelhető! Államilag elismert képzesek. kedvező árak, részletfizetés. Biztos tudás-minőségi oktatás SZAKKÉPZÉS: • ABC-eladó (+ pénztárgépkezelfl) • kereskedő-boltvezető • vendéglátó-üzletvezető • gyorsétkeztetési eladó • pincér • vendéglátó-eladó és számitógépkezelő • ruházati eladó * OKJ-s tanfolyam indul az UNIC0RNIS STÚDIÓNÁL. I Ero.: Gogol u.22., 62/481-928. A munkaügyi központ támogatása igényelhető! Engsz.: 064)011-02 • ANGOL -, németnyelvtanfolyamokat indítunk az Európa Nyelviskolában 8 tudásszinten, kezdőtől a nyelvvizsgára (elkészítőig. Érdeklődni: hétköznap: 1018-ig Kossuth sgt 43 62486-453, 70/241-7359 (14715366) • ANGOL/NÉMET és/vagy SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐ tanfolyam indul a STAR GATE NÉL szeptember 16tól Munkaügyi központos támogatás igényelhető (060045-02). Érdeklődni: Püspök u. 11/A. 8 30-tól 12-ig. 62/421-515. 70/216-75-08 Szeged. (144U645) • ÉRINTÉSVÉDELEM íelülvizsgálója tanlolyam indul október elején Szegeden, a Megamos Kft. (Nyt sz.: 030088-02) szervezésében Jelentkezés: Lengyel László 62/478-227. (14815792) MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA OKTATÁSI KÖZPONT Reg. szám: 07-0134-02 2002. őszi szakképzések - Okleveles kinyvvlzsgálé - Okleveles adószakértő • Nemzetközi adózás szak - Adótanácsadó - Pénzügyi és számviteli szakellenőr • vállalkozási szak • államháztartási szak -.Pénzügyi-számviteli ügyintéző - Vállalkozási ügyintéző -Tb.-ügyintéző -Tb.-szakelőadó - Mérlégképes könyvelő • vállalkozási szak - Mérlegképes kőnyvelő kiegészítő szakok • vállalkozási szak • államháztartási szak • pénzügyi szak • egyéb szervezet (non-profit) szak - Mérlegképes könyvelők ismeretfelújító képzése • vállalkozási szak • államháztartási szak RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG. Kérje részletes tájékoztatónkat! Szeged. Kossuth Lajos sgt. 17. Tel.: ((2)542-500. 542-501 A MEGBÍZHATÓ SZAKMAI HÁTTÉR! Il'tW Ks kl ttl'.Skl.lH I MI Oki \i isi Közi-ont LAKBERENDEZŐ (OKJ 52 7899 02) VIRÁGKÖTŐ (OKJ 21 7862 01) tanfolyamokat indít. Munkanélküliek, gyesen lévők, rokkantnyugdíjasok kérhetik a munkaügyi központ egyéni támogatását. „ Kulturált környezetben, 3 légkondicionált tantermekkel F várjuk: 6722 Szeged, o Tisza L. krt. 83. III. em. Tel.: 62/555-595,30/2-697-692 c-mall: ikok@vnet.hu Nyilvántartási szám: 06-0017-02 • EGYETEMI ELŐKÉSZÍTŐ tanfolyamokat indítunk GARANCIÁVAL. jogi. közgazdasági, orvosi egyetemekre. BTK-ra, TTK-ra. Unicornis Oktatási Stúdió Szeged. Gogol u. 22. 62-481-928. (145)2881) • GYÓGYPEDAGÓGIAI asz szisztens (felsőfokú, OKJ-s) tanfolyam indul szeptembertől, szombatonként Szegeden, a Széchenyi gimnáziumban (Felső Tisza-pari 25.), 62/475-574, 06-30402-1600. (14613885) • TANDÍJMENTES is lehet! SZÁMÍTÓGÉP KEZELŐI cs SZOFTVERÜZEMELTETÓI OKJ-s tanfolyamok a MER LIN Stúdiónál. Munkanélküliek. gyesen lévők a Munkaügyi Központ támogatását igényeihetik! Érd.: 62/424314. 30/907-3654, 13-18 óráig (06-0004-01) (14815648) EBB222SS21 • CRONOS Társkereső Klub - a komoly kapcsolatra vágyók igazi partnere. Hangulatos rendezvények, kirándulások. 62/430-814, 06-20/433-98-42, Szeged. (14411810) ÜBEÖ2HS3 (Hfc* INGATLANKÖZVETÍTŐ iroda ) Fodorkert - 120 nm-ei. garánot, parkotitott udvart étdláirnt 21 FI l Temesvári kre 52 nm, 2 stoba, III. em. 6,5 N e Jósika u. I) nm. 2 sióba. 9.1 M Szeged, Ságul u. lé. Tel.: 62/5+ 30-30.06 10/4454546. 06 )0/265-68-40 • BELVÁROSBAN, Szent István tér 2. alatt épülő, liftes társasházban 66; 78 nm-es lakások leköthetők. 06-20/9460-083. Szeged (14815816) • EGYETEMHEZ közeli, 72 nm-es, tetőtéri, Fekete sas utcai lakás eladó. Irányár: 12 millió. 06-30/349-06-72. Szeged. (14715011) • KÜLFÖLDI befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1/210-4904, 210-4673, Budapest (14715396) • A MAKKOSERDŐ soron, augusztusi átadással az alábbi új, kulcsrakész társasházi lakások eladók: földszinti, 2 szoba + konyha, 74, 72 nm-es: 10.237.000 Ft, első emeleti: 1+2 szobás, 70,62 nm-es: 10.749.000 Ft. Felvilágosítás REÁL HUNGARY Kft Szeged, Pacsirta u. 1. Tel.: 62/555-821, 06-30-90470-45. www.realhungary.hu (14715046) • FELSŐVAROSON a Szent György tér mellett a Munkácsy utcában téglaépitésű. 2 különbejáratú szobás, 65 nm-es összkomfortos gázkonvektoros földszinti lakás eladó. Ár: 7,9 M Ft. 06-203564-472. (14816033) M SZEGED, ÖSZ u. 43. SZ. alatt épülő társasházban 54, 62, 65, 94 nm. kétszintes, tetőtéri 52, 117, 118 nm lakások. 15, 15,5 nm garázsok. 14 nm udvari parkolók eladók. Tel.: 0630/9-537-287. (14411395) • SZEGED, Öthatom u 26. sz. alatt épülő, 11 lakásos társasházban még 46, 64, 87 nm lakások (a 64 nm-es lakás üzlethelyiségnek is alkalmas), 20, 22, 24 nm garázsok kulcsrakészen, igények figyelembevételével eladók. ERSTE BANK által lakáscélú állami támogatások és kamattámogatott hitelek igénybe vehetők. T.: 06-30-9-537-287. (14411386) 38 Utazás • BELVÁROSI 40 nm-es. magántulajdonú, parkettás, egyedi gázfűtéses, hidegburkolatú, alacsony rezsijű, teljesen felújított lakás eladó 4.500.000-ért, 06-70/29462-59. (Szeged) (14714824) EE^B^BSS • MORZSOLT kukorica eladó Tápén 62/495-205. (14714911) • FÉMZÁROLT őszi kalászos gabona- és lucernavetőmagok. valamint műtrágyák kis és nagytételben kedvező áron kaphatók. Érdeklődni: Déli-Farm Kft. Szeged-Kiskundorozsma, Kettőshatári út 6. (Nagybani Piac mellett), vagy 62/556120, és 556-130 telefonon. (14714860) • LUCERNAMAG a megszokott minőségben eladó, 650 Ft/kg, 62/271-440. (DeSZk) (14714916) • LUCERNAMAG (idei, kiváló minőségű) eladó. 0620/442-15-68 Algyő. (14714927) • ZÁKÁNYSZÉK 265. számú tanyánál tíz hold fü kaszálásra eladó. Ára: 2500 Ft/hold. Telefon 62/444-282. (14715005) EBBEOm • AKÁCFAAKCIÓ 1100 Ft/q szállítással és mindenfajta szén megrendelhető. 72267-234 (Pécs). (14815797) PROKO TRAVEL 6720 Szeged, Kígyó u. 3. TeUfax: 62/484-225. 486-283. 543-385 ' KULTURÁLIS KÖRUTAZÁSOK: Alpok kincsei 09. 09-13.: Erdélyi körutazás 09.18-23.: Benelux körutazás 09.14-20.: , Velence és Szlovénia csodái osztrák látnivalókkal 09.15-19. Arany Prága és a Morva-vidék 09. 24-28.: Felvidéki barangolások krakkói kirándulással 09.24-28.: LAST MINUTE AJÁNLATAINK: Tunézia repülővel, *"*-os szállodában, télpanzióval Szegedtől Szegedig trenezterrel: 96 500 Ft/W Görögország, autóbusszal 33 500 Ft/fő Egyiptom, repülővel: 69 900 Ft/W ™ rvi képvisel, MAGIC UEE, GULET, TERRA Valutaváltás kedvező árfolyamon! 62 950 Ft/fö. 10 59 900 Ft/fő.10% 56 880 Ft/fő. 10% ft 39 900 Ft/tő j 39 900 Ft/fő I • ITÁLIA kincsei! Nagy utazás. Velence-San Marino-Assisi-Róma-PompejiSzicllia-Trieszt, szeptember 11-20. Félpanziós ellátás. Utazás: Volvo típusú légkondicionált autóbusszal. Részvételi díj: 89.700. Érd.: Tatradol Travel Szeged, Szent István tér. 6„ 62/487835. (14715506) • MINDSZENTI Nagyrévnél 385 négyszögöl zöldkert eladó. fúrtkút van. 06-1-27589-51, esti órákban. (Budapest) (14715007) gríEESÖSm • 100 nm-es full extra üzlethelyiség eladó. Szeged, Csongrádi sgt. 64. (Lakást beszámítok). Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 06-70/213-6944. (14714964) • HÓDMEZŐVÁSÁRHELY cent-rumában 20 nm-es üzlethelyiség berendezéssel átadó. 06-70/247-55-83. (14715132) • BANKOK, cégek figyelem! Bankfiók, kirendeltség vagy irodaháznak alkalmas belvárosi ingatlan saját zárt parkolóval (Ossz.: alapterület 1545 nm) eladó. (62)426297 hétköznap 8-16 óráig. Szeged. (14614361) HIRDETÉSFELVÉTEL KISTELEKEN: MÁRVÁNY Kft. Temető sor 1.62/259-058. • KISÁLLAT eledel bolt. 45 nm-es átadó. Szeged, 0630/2198-183. (14815757) • KÖLCSEY utcai földszinti 50 nm-es lakás-iroda bérleti joga eladó. Szeged, 20/988-68-39. (14815709) M NAGYKÖRÚTON, 72 nmes üzlethelyiség eladó. 0620/957-24-89, Szeged (14815611) M SZEGED-BELVÁROSI exkluzív szórakozóhely örökös bérleti joga eladó vagy kiadó, 30-24-996-28, 3020-665-47. (14815789) M SZEGED tavasz utcai 350 nm-es. háromszintes, exkluzíván felújított IRODAHÁZ (lakóháznak is alkalmas) 80 fős előadóterem, parkosított udvarral eladó. Irányár: 50 M FI + áfa. Érd.: 30/90-20356. (14815736) • SZEGEDEN, a belvárosban szépen berendezett, teljesen felszerelt étterem kerthelyiséggel kiadó. 0630/9433-216. hétköznap 8.00-16.00 (14614363) M SZEGEDEN, a belvárosban 100 nm-es irodahelyiség kiadó. 62/426-297, 8-16 óráig hétköznap. (14614365) Vállalkozás • VESZTESÉGES cég tartozásmentesen, korrekten könyvelve, könywizsgálva adómegtakarítás lehetőségével eladó. Infó.: www.adocsokkentes.hu, 20/3567435. (14715142) HIRDETÉSI LEVELEZŐLAP- ÁRUSÍTÁS Zöldság-gyümölcsbolt (Dombiák) MAROSLELE, KOSSUTH ÚT 64. Mini ABC, Tanács Vilmos Rúzsa, Felszabadulás u. 17. A Délmagyarország napilap szegedi kézbesítői csapatába KERESÜNK (kézbesítő, területfelelős és helyettes kézbesítő kollégákat. Telefon: 20/9511-918