Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-17 / 192. szám

2 B E L F 0_L D - K JJ LFOLD« A Duna magas vízállasa miatt Budapesten elmarad a légi- és víziparádé Szigetköz: megdőlt az árvízrekord A sződligeti Paulik György és családja csak gumicsónakkal tudja megközelíteni házukat. MTI Telefotó: Tóth Gyula A honvédség hathatós segítsé­gével, valamint a vízügyi szak­emberek áldozatkész munkájá­val a dunai védvonalakon fel­készültünk az árvíz hétvégi tá­madására. NAGYBAJCS, BUDAPEST, DREZDA (MTI) A Szigetközben pénteken meg­dőlt a 37 éve mért árvízrekord; a Duna mellett több helyütt lakó­kat költöztetnek ki, illetve meg­kezdték a felkészülést az evakuá­lásra; az ár a Margitszigetet is ve­szélyezteti; a folyó vízhozama a normál érték négyszerese. A Szi­getközben - a pénteki adatok szerint - Nagybajcsnál már 40 eentiméterrel meghaladta a víz­szint az 1965. évi maximumot, és még további 10-15 centiméte­res emelkedést várnak. Rajkától Budapestig rendkívüli készültsé­gi fokozatban vigyázzák és erősí­tik a gátakat. Különösen nagy erők dolgoznak Ásványrárónál a fövédelmi vonalak erősítésén, Komárom és Szőny között is ma­gasítják és megtámasztják a gá­takat, Dunaajmáson pedig a Fény-patak torkolatát zárják le, hogy ne nyomulhasson be med­rébe a magas dunai árhullám. A dunai árhullám fogadására a vízügyi szervezet a főbb védvona­lakon kellő időelőnnyel felké­szült - jelentette ki a környezet­védelmi és vizügyi miniszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten. Kóródi Mária el­mondta: a fővárosban és az a fö­lötti Duna-szakasz harminc tele­pülésén az ideiglenes művek zö­me elkészült, az árhullám ellen nem védhető területeken pedig kitelepitették az embereket. - A GLÓBUSZ CSAK FÜGGETLENEKET Brit lapértesülések szerint Irak kész fogadni az ENSZ fegyverzet­ellenőreit, ha őket független megfigyelők is kísérik. Bagdad brit egyházi személyeket, szak­szervezeti vezetőket és újságíró­kat várna. ROMBOLÁS Az izraeli csapatok péntek haj­nalban lerombolták két palesztin öngyilkos merénylő házát Cisz­jordán iában. BIN LADEN RENDELTE EL Egy volt magas rangú tálib veze­tő, Muhammad Hakszár molla szerint Oszama bin Laden ren­delte cl Ahmed Sah Maszudnak, az afganisztáni Északi Szövetség kormány minden segítséget megad a hatékony árvízvédelmi munkához - hangsúlyozta a mi­niszter. Jelenleg több mint 1100 kato­na vesz részt az árvíz elleni véde­kezéssel kapcsolatos munkála­tokban, szükség esetén pedig akár ötezer egyenruhás is bevon­ható a védekezésbe - mondta Ju­hász Ferenc honvédelmi minisz­parancsnokának meggyilkolását még a tavaly szeptember 11 -i, Egyesült Államok elleni terrortá­madásokat megelőzően. Magu­kat tévériporternek álcázó ön­gyilkos merénylők Maszudot 2001. szeptember 9-én sebesítet­ték meg halálosan. LEXASZABAD A Szlovák Köztársaság Legfel­sőbb Bíróságának határozata alapján szabadlábra helyezik Ivan Lexát, aki a Meciar-kor­mány idején a titkosszolgálat igazgatója volt, s akit - miután számos bűncselekménnyel kap­csolatba hoztak - két évi nemzet­közi körözés után a közelmúlt­ban fogtak el és szállítottak haza a Dél-afrikai Köztársaságból. ter az MTI-nek nyilatkozva pén­teken. Juhász Ferenc közölte, hogy a négynapos hétvégén nem mehetnek haza a sorkatonák, mert bármikor szükség lehet rá­juk. Isaszegi János, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Hadműveleti Központja pa­rancsnokának tájékoztatása sze­rint a Magyar Honvédség 12 lánctalpas úszó eszköze és 12 he­Nem készült bizottsági jelentés a kormányfő múltjáról. A kor­mánypártiak és az ellenzék nem tudott szinte semmiben sem megegyezni. BUDAPEST (MTI) Balogh László szegedi országgyű­lési képviselő szerint Medgyessy Péter alkotmánysértést követett el, mert a bizottság újbóli meg­idézésére nem jelent meg a testü­let előtt, s ezzel akadályozta an­nak munkáját. A miniszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság elnöke úgy fogalma­zott: Medgyessy Péter nem vála­likoptere készenlétben áll, ezeket és kiszolgáló személyzetüket a térségbe telepítették. Elmondta: Győrnél a Magyar Honvédség Légvédelmi Rakétadandár 380 katonája vesz részt a védekezési munkálatokban. • A Duna magas vízállása miatt elmarad az augusztus 20-ra ter­vezett vízi- és légi parádé, és nem rendezik meg a Margitszigeten a sport- és családi programokat sem - jelentette be a kormány­szóvivő pénteki, budapesti sajtó­tájékoztatóján. Gál J. Zoltán el­mondta: a főváros több pontján szabadidős programok, koncer­tek várják majd az érdeklődőket. Kiemelte a város több pontjáról látható, úgynevezett körpanorá­más tűzijátékot, amely este ki­lenc órakor kezdődik. A kor­mányszóvivő szólt arról, hogy az árvíz miatt a szabadságát meg­szakító miniszterelnök autóval Magyarország felé tart, és forró dróton tartja a kapcsolatot az il­letékesekkel. Gál J. Zoltán be­számolt arról: a miniszterelnök kedvező választ kapott arra a kezdeményezésére, hogy a né­met kancellár - az árvíz sújtotta államok vezetőin kívül - a veszé­lyeztetett országok, így Magyar­ország és Lengyelország minisz­terelnökét is hívja meg a hétvé­gén, Berlinbe tervezett csúcsve­zetői értekezletre. * Németországban az árvízi helyzet továbbra is drámai - je­lentette a Deutschlandfunk. A halálos áldozatok száma tizen­egyre emelkedett. Szászország székhelyén, Drezdában a víz ma­gassága meghaladta a kilenc mé­tert, miután a reggeli órákban szolt minden kérdésre a bizott­ság előtt, ezért újból meghívták, de nem jelent meg. Balogh Lász­ló elmondta: a bizottság ellenzé­ki tagjai komolyan vették mun­kájukat, több alkalommal is kí­sérletet tettek a testület munká­ját összegző kompromisszumos jelentés elkészítésére, de ezt ­szavai szerint - a szocialisták megakadályozták. Simicskó Ist­ván, a bizottság egyik fideszes tagja szerint Magyarország meg­ítélését hátrányosan érinti a mi­niszterelnök titkosszolgálati múltja, s ezért azokat terheli a fe­lelősség, akik eltitkolták Med­gyessy Péter szt-tiszti tevékeny­SZÁMLÁK ÉS SZÁMOK TOKAJ, BUDAPEST (MTI) Az árvízi védekezés elősegíté­se érdekében több számlaszá­mon várják az adományokat. A Polgári Védelemért Alapít­vány két számon várja a pénz­beli felajánlásokat: Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet: 56100055-16100037, Orszá­gos Takarék Pénztár: 11742001-20041504. Várják a lehetséges adományokat a Budafok-Tétény Polgármeste­ri Hivatalánál is az 11784009-15522001-103 20000 számlán. túllépett már az 1845-ös rekor­don is, a 8,77 méteren. Szakem­berek nem zárják ki, hogy az el­bai vízszint hamarosan eléri a ki­lenc és fél métert - pénteken este 9,24 métert mértek -, de utána már apadásra számítanak, a víz szintje pénteken este már las­súbb ütemben emelkedett. A meteorológusok viszont szom­batra esőt ígérnek. Az emberek azt mondogatják egymásnak, hogy ennél rosszabb már nem jö­het. Drezdában a barokk óváros egy részét víz borítja, egy héten belül másodszor változott tóvá a világhírű gyűjteményeknek helyt adó Zwinger udvara, a Semper opera pincéjében barnás lé ör­vénylik. Az elbai áradás miatt a félmilliós városban négy kórhá­zat ürítettek ki. A betegek egy ré­szét a repülőtéren tábori kórház­ban helyezik el, mielőtt tovább­szállítanák őket. ségét. Mint mondta, elsősorban azok az MSZP-s politikusok a fe­lelősek, akik ezt az ügyet kirob­bantották. • Kovács László külügyminiszter felháborítónak tartja, hogy Ba­logh László, a Medgyessy-bizott­ság MDF-es elnöke számos or­szág budapesti nagykövetének küldött egy angol nyelvű össze­foglalót a testület munkájáról. Kovács László úgy látja: a vizsgá­lóbizottság hivatalos papírján el­küldött anyag olyan látszatot kelt, mintha a testület közösen kialakított véleményét foglalná össze, ami nem fedi a valóságot. •KAPCSOLATOK- CSÜTÖRTÖK, 2002. AUGUSZTUS 15. RÖVIDEN ELHUNYT BALOGH JÁNOS Életének 90. évében elhunyt Ba­logh János zoológus, ökológus, az MTA rendes tagja. Az 1963-ban Kossuth-, 1993-ban Széchenyi- és Pro Natura díjjal, 1995-ben Akadémiai Arany­éremmel, négy évvel később pe­dig a Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány fődíjával kitüntetett tudós, a Corvin-lánc birtokosa temetéséről később in­tézkednek. NAGYVÁLASZTMÁNY Nagyválasztmányi ülést tart au­gusztus 20-án a Független Kis­gazdapárt. Korényi Attiláné, az FKGP alelnöke elmondta: az ülé­sen megerősítik a testület június 15-i választásának eredményeit, emellett megemlékeznek au­gusztus 20-áról. Az alelnök em­lékeztetett arra, hogy a június­ban megtartott nagyválasztmány Torgyán Józsefet választotta a párt elnökének. FINNUGOR NÉPEK Péntek délutántól Szombathe­lyen ülésezik a Finnugor Népek Világkongresszusának Koordiná­tori Tanácsa. A hatfős tanácsnak egy-egy finn, észt, illetve magyar tagja van, míg az oroszországi finnugor népeket két fő képvise­li. Az 1992-ben alakult világ­kongresszus és a koordinátorok tanácsának elnöke a komi Valerij Markov, az Orosz Föderáció Par­lamentjének tagja. LEBONTATJÁK A Kulturális Örökségvédelmi Hi­vatal (KÖH) lebontatja a Citadel­la melletti Lődombon engedély nélkül felépített kávézót - közöl­te Varga Kálmán, akit Görgey Gábor kulturális miniszter au­gusztus 21-i hatállyal nevezett ki a főhatóság elnökévé. BUX-INDEX A Budapesti Értéktőzsde hivata­los részvényindexe, a BUX 19,96 pontos csökkenéssel, 7294,07 ponton zárt pénteken. A csütör­töki záró értékhez képest ez 0,27 százalékos gyengülés. KUNSZENTMÁRTONI HÍD A Tiszatenyő-Kunszentmárton vasútvonal felújítása keretében befejezték a kunszentmártoni, Körösök felett átívelő vasúti híd korszerűsítését; a több elemből álló acélszerkezet sikeres terhelé­si próbája után pénteken 19.30 órától megindult a forgalom. MAISAI MENTŐÁLLOMÁS Átadták az ország 206. mentőál­lomását Kiskunmajsán. A sür­gősségi betegellátást szolgáló mentőállomás Kiskunmajsán kí­vül öt, igen kiterjedt tanyavilágú község lakóit is szolgálja, körül­belül 20-25 ezer embert. Balogh szerint Medgyessy alkotmánysértést követett el Nem készült bizottsági jelentés Mádi nem legitimál Két bankár - két, eddig titkosított történet Boros és Járai esete A köztársasági elnök alkot­mánysértőnek tartja a Mécs-bi­zottság tevékenységét - az or­szággyűlési felhatalmazás elle­nére. BUDAPEST (MTI) Jó szándékának elismerése mel­lett is alkotmánysértőnek tar­tom az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak állambiz­tonsági múltjával foglalkozó par­lamenti bizottság működését, amit államfőként nem legitimál­hatok, ezért sem elutasító, sem beleegyező nyilatkozatot nem te­szek azzal kapcsolatban, hogyan kezelje jelentésének rám vonat­kozó részét a testület - jelentette ki az MTI érdeklődésére Mádi Ferenc pénteken. Az államfő ál­láspontja szerint az alkotmány értelmében az országgyűlés hatá­rozattal csak önmagát kötelezhe­ti, állampolgárokra kötelező nor­mát azonban csak törvényben ál­lapíthat meg. - Az átvilágításról van hatályos törvény, amelyet nem lehet parlamenti határozat­tal pótolni - hangsúlyozta a köz­társasági elnök. Mádi Ferenc ki­jelentette: soha nem volt tagja egyetlen pártnak, és semmilyen formában nem működött együtt az állambiztonsági szervekkel. Az államfő leszögezte, hogy egyik ügyosztálynak sem végzett semmilyen tevékenységet, nem írt alá nyilatkozatot, és nem írt jelentéseket. A köztársasági el­nök elmondta, hogy egyetért a múltat érintő vizsgálat szüksé­gességével. - A múlt tisztázása nem történhet alkotmányellene­sen, nem vezethet a jogállamiság elveinek sérelméhez - hangsú­lyozta az államfő. Boros Imre, az Orbán-kormány Phare-ügyeket koordináló tárca nélküli minisztere a rendszer­változás előtt kapcsolatba ke­rült a titkosszolgálatokkal; Já­rai Zsigmond volt pénzügymi­niszter, jelenlegi jegybankelnök pedig „többszöri nyomásra" alá­írt egy nyilatkozatot, hogy a külföldi útjairól készült útije­lcntéseit megküldi a BM-nek. BUDAPEST (MTI) Boros Imre a Magyar Nemzet cí­mű napilapban megjelent inter­júban igennel felelt arra a kérdés­re, amely arra várt választ: kap­csolatban állt-e valaha a titkos­szolgálatokkal. Elmondása sze­rint az MNB-nél töltött évei alatt kiderült, hogy „egy nemzetközi­leg is nagyon jelentős partne­rünk hosszú éveken keresztül ál­üzleteket hamisított a Magyar Nemzeti Bank nevét felhasznál­va". Az interjúból kiderül, hogy az 1992-ig tartó ügyre „nagy szá­mú rendőr telepedett, de szolgá­lati beosztásuk 'kilétét' nem fed­ték fel, azonban volt egy pont, amikor a lapokat fel kellett fedni­ük". Járai Zsigmond a Magyar Nemzet csütörtöki számában közölte, hogy a '80-as években megpróbálták beszervezni, ám ezt elutasította- és az MSZMP-nek sem volt tagja. ­Többszöri nyomásra ugyan aláír­tam egy nyilatkozatot, hogy a külföldi útjaim úti jelentéseit megküldöm a BM-nek is, ám ez a tevékenység mai mércével is vállalható - szögezte le. SZEGED LEGKEDVEZŐBB REPÜLŐJEGYÁRAI A VISTÁNÁL! f- A VISTA Utazási Központ akciója: Minden augusztusban lefoglalt repülőjegyet — bármely úti célra — rendkívüli kedvezménnyel vásárolhat meg szeptember végóig. A részletekről érdeklődjön Irodánkban! Aktuális repülőjegyárainkból: BOLOGNA, VELENCE: 34 900 Ft BERLIN, FRANKFURT, KOPPENHÁGA, MILÁNÓ: 39 900 Ft MANCHESTER, LONDON, DUBLIN, MADRID, LARNACA: .. 46 600 Ft TORONTO: 103 000 Ft LOS ANGELES: 133 000 Ft Áraink meghatározott teltételekkel érvényesek és nem tartalmazzák a repülőtéri illetéket! További kedvezményes, 1 éves érvényességű repülőjegyek diákok részére - akár 34 éves korig! Társasutak, üdülőprogramok, rafting- és kalandtúrák, egzotikus uta­zások, egyéni szállásfoglalás, autöbéríés, autóbuszjegyek, utasbizto­sítások, nemzetközi diákigazolványok, vizűm ügyintézés. Vlsta Utazási Központ 6720 Szeged, Oroszlán u. 4. Tel.: (06 62) 548 480, Fax: (06 62) 548 481 E-mail: szeged@vista.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS e Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR e Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (mcllékicteki, M1SKOLCZI RÓBERT |totő), OLAH ZOLTÁN (hír és iníormaciól, SÜLI IÓZSEE (sport! • Délvilág szerkcsztóségvczcló UISZÁSZI ILONA • Kiadó cs szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delmagyar.hu • E-mail szerkesztosegCitdetmagyarszeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. HsL/tuc 62/241-905. Hirdetési te!./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. Tel.: 62/213-391. Tel./íax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tél.: 63/401 024 "IFI./fax. 63 114-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéna) Trl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel. 62/567-832, 62/567-835 Fax 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 Fl (Délmagyarországi, ] 055 Ft (Délvilág) • Arus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Úgyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom