Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-10 / 186. szám
18 •SPORT* SZOMBAT. 2002. AUGUSZTUS 10. Lukics próbajátékon KOSARLABDA A Szeviép-Szeged A csoportos női kosárlabdacsapatánál jugoszláv idegenlégióst tesztelnek. A Szeviép-Szeged kedd óta az újszegedi Gellért Szabadidőközpontban tréningezik. A programban ezen a héten csak atlétikus edzések szerepeltek, hétfőtől azonban már a teremben is folytatják a felkészülést az új mester, Újhelyi Gábor irányításával. A szakember a pénteki beszélgetéskor elmondta, hogy próbajátékon vesz részt a csapatnál a jugoszláv Barbara Lukics, aki az első osztályú Beopetrol Beograd kosarasa volt. A 27 éves játékos az egyes és a kettes poszton vethető be, ám hogy a klub leigazolja-e, az majd csak a labdás edzések után derül ki. - A válogatott irányító, Donkó Orsolya kiesése után a fiatal Fűrész, valamint Pungor mellett szükségünk van egy rutinos játékosra is ebben a pozícióban mondta Újhelyi. - Meglátjuk, mire lesz képes Lukics. Szeretnénk még egy magas embert is igazolni, a jelöltet egyelőre keressük. Az eltelt néhány nap alapján szimpatikus az együttes hozzáállása, a régiek mellett az újakon látszik, hogy szeretnének bizonyítani. A hírek alapján a ponterős jugoszláv játékosról, Lukicsról megtudtuk, hogy nem volt még válogatott hazájában, és a Szeged lenne az első külföldi csapata. A gárda a hétvégi pihenő után hétfőtől napi két edzéssel folytatja az alapozó munkát. A délelőtt továbbra is futással és úszással telik majd, míg délután már a labdák is előkerülnek a Gellért sportcsarnokában. A csapathoz kapcsolódó hír, hogy a Szeviép friss igazolását, a Szekszárdról érkezett, egyszeres válogatott Kajdacsi fuditot - Oroszországban kapott lehetőséget - meghívták a nemzeti csapatba. A keret augusztus 20-ától két hétig közösen, Budapesten készül az idei feladatokra. M. J. Szegediek Szolnokon KAJAK-KENU MUNKATÁRSUNKTÓL Alig néhány nappal a zágrábi, junior és ifjúsági Európa-bajnokság után a két említett korosztály már a hazai országos bajnoki címekért küzd. Péntektől vasárnapig Szolnokon, a Holt-Tiszán rendezik az ob-t, amelyre harmincnégy fős szegedi küldöttség utazott el Váradi Márton (férfi kajakosok), Kovács László (női kajakosok) és Kása Ferenc (kenusok) edzők irányításával. A horvát fővárosban szerepelt Démász-Szegedi VE-versenyzők közül a magyar szabályok szerint már túlkorosnak számító, kétszeres junior Eb-első Molnár, valamint Pusztay és Szélpál nem indulhat az eseményen. A többiek azonban - így a kajakosoknál Almási, Börcsök, Biczók és Sík, míg a kenusoknál joób, Vajda és Kálmán - ott lesznek Szolnokon, sőt a szegedi küldöttséget kiegészíti még a Maty-éri felnőtt Eb-n négyesben ezüstérmet szerző Janics Natasa. A Démász kitűnőségei nem csak önmagukért, hanem az egyesületi pontokért is hajtanak, így fordulhat elő, hogy többen startolnak több számban is. Joób például tíz, Vajda pedig kilenc számban érdekelt, de rajtuk kívül mások is kemény és fárasztó hétvége elé néznek. A verseny pénteken a kétszázas futamokkal kezdődött, szombaton • az ötszáz, vasárnap pedig az ezerméteres távon hirdetnek győzteseket. Ügyel az erőnlétre F0RMA-1 BUDAPEST (MTI) A Forma-1 1997-es világbajnoka, jacques Villeneuve a pihenője alatt is ügyelt erőnléte megtartására. - A Hungaroringen versenyezni fizikailag és pszichikailag is egyaránt megterhelő. A csapat egész évben keményen dolgozott, így most ránk fért a kikapcsolódás, de semmiképp sem szabad leeresztenünk - mondta a 31 éves kanadai pilóta. Villeneuve 1999 óta tagja a brit BAR-Honda csapatnak, szerződése 2003-ig szól. Ebben az idényben egyszer végzett pontszerző helyen, amikor július 7-én Silverstone-ban 4. lett. A nemzetközi szövetség (FIA) szabályainak megfelelően a július 28-i német nagydíj óta a csapatok kötelező pihenőt tartottak, a jövő vasárnapi Magyar GP előtt a tesztelés is tilos. Jacques Villeneuve 1996-ban és 1997-ben győzött a Hungaroringen, Négy évvel ezelőtt 3. volt, mindháromszor a Williams színeiben. A legutóbbi három alkalommal - már az új istállóját képviselve - nem szerzett pontot. Madaras feladta KEREKPAR0ZAS MUNKATÁRSUNKTÓL Üldözi a balszerencse, illetve az ítéletidő a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt. A tegnapi, Jászberény és Miskolc közötti 169 kilométeres szakaszt nem is fejezte be a mezőny. A rajt után nem sokkal a csütörtöki etapgyőztes, az összetettben a második helyen álló Madaras Zoltán egy álló autónak ütközött. Komoly sérülést ugyan nem szenvedett, de a viadalt feladta. Társa nem úszta meg ilyen könnyen. - Már Miskolc belterületén, a cél előtt 8 kilométerrel jártak a kerekesek - mondta Ali Csaba, a verseny technikai igazgatója -,. amikor újabb baleset történt. Ömlött az eső, az utak rendkívül csúszóssá váltak. Az Avasról tekert lefelé a mezőny, amikor az egyik jugoszláv résztvevő egy vízátfolyáson elvesztette egyensúlyát, az ott álló személygépkocsi alá csúszott és súlyosan megsérült. A mentősök csak annyit tudtak mondani, hogy a keze biztosan eltört. A baleset pillanatában a bírók biztonsági okok miatt azonnal leállították a versenyt, így az eredményhirdetés is elmaradt. A szakasz értékelésével kapcsolatban több verzió merült fel, ezt technikai értekezleten vitatták meg az érintettek. A Tour de Hongrie ma időfutammal folytatódik. Három napig az újszegedi arénában gyakoroltak Hubáék Csarnokot avat a HNKC Fesztivál a kéziseknek MUNKATÁRSUNKTÓL A jövő héten, augusztus 18-án, vasárnap rendezi meg a Szeged Városi Sportigazgatóság kézilabda szakcsoportja a Fesztivál-kupa női tornát. Az eseményen hat csapat két csoportba osztva vesz részt, A: Kiskunhalas NKSE, Domaszéki SK, Sándorfalva KG; B: Algyő KE, Csorvási SK, Makó KC. A részletes program, augusztus 18., 8 óra: Domaszék-Sándorfalva, 9.10: Algyő-Csorvás, 10.20: Kiskunhalas-Domaszék, 11.30: Makó-Csorvás, 12.40: Sándorfalva-K.-kunhalas, 13.50: Algyó-Makó, 15 óra: helyosztó az 5. helyért, 16.10: bronzmérkőzés, 17.20: döntő. Marostői sikerek MUNKATÁRSUNKTÓL Már javában zajlanak a strandkézilabda országos bajnokság végküzdelmei, döntői. A serdülő korcsoport |'89-es születésűek) fináléjának Zánka adott otthont, melyen a szegedi Marostő SE Újszegedi Vagányok nevű alakulata az első helyen végzett. Az idősebbek követték az ifjak példáját, ők Balatonbogláron szálltak harcba az elsőségért. A Maros tó SE 6 Puttony bizonyult ebben a mezőnyben is a legjobbnak. A spanyolországi Európa-bajnokság azonban nem úgy sikerült az újszegedi egyesületnek (ők képviselték a férfiaknál Magyarországot), ahogy tagjai tervezték. A torna előtt kulcsjátékosok (pl: Farkas József, Zsódi Imre) estek ki különböző okok miatt, így csak a 15. helyet sikerült megszerezniük. KÉZILABDA A kemény munka dacára a Liss-HNKC női kézilabdásai valószínűleg szívesen maradtak volna Vrnjacka Bánján, a síparadicsomban; de az élet nem állhat meg. Vásárhelyen és Szegeden folytatják tovább a felkészülést a bajnokságra. Kezdjük a krónikát egy kuriózummal: a jugoszláviai síparadicsom, Vrnjacka Banja vezetői testvérvárosi kapcsolatot szeretnének kialakítani Vásárhellyel. Ebben szerepe van a szimpatikusán viselkedő együttesnek is. A szerdai, a csütörtöki és a pénteki napot a hódtói aréna elfoglaltsága miatt az újszegedi sportcsarnokban töltötte a Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata. A tavalyi meglepetésgárda (bajnoki 6., Magyar Kupa 3. helyezés) tréningjeit már a porckorongsérv-operáció után felépült Farkas József irányította. - Elsősorban labdás edzéseket végzett a keret - mondta a szakember -, a pénteki napon pedig már egymás elleni játék szerepelt a programban. A hét elején a védekezést gyakoroltuk, sulykoltuk, elsősorban a hatos falas rendszert. A hét közepétől, Szegeden viszont a csoportos támadási feladatok kerültek előtérbe. Ezt is jól oldották meg a lányok. Az új szerzeményekre nem lehet panasz, lelkesen, nagy akarással küzdenek, dolgoznak; nyugodtan állíthatom: már nem beszélhetünk új emberekről, hanem egységes csapatról. A vásárhelyi játékosok nem kímélik egymást az edzéseken. Fotó: Schmidt Andrea Az együttes játékosai már nem sokat pihenhetnek a szeptember 11 -ei rajtig, ekkor az Esztergomot fogadják a hódtóiban Baunokék. Ma és holnap ezt azért tekinthetjük kikapcsolódásnak, lazításnak is - a siófoki Beach Houson rendezik meg az országos strandkézilabda-bajnokság felnőtt korcsoportjának a döntőjét, melyben Liss-HNKC egy része Brutális néven érdekelt. Augusztus 24-én csarnokavatón szerepel a vásárhelyi gárda, Kisteleken a Dunaferr-rel mérkőzik meg. A két csapat Ónozó István meghívásának tesz eleget. Jó hírek érkeznek a Helsinkiben rendezendő junior Európa-bajnokságra készülő válogatottakról, Kocsis Ágnesről és Szabó Valériáról, mindketten az együttes erősségei, a szövetségi edző, Kovács Péter számít rájuk. Végezetül pedig, eldőlt, hogy a kék-sárgák egykori - átlövője, a szlovák Renata fancsarova az újonc Túrkevében folytatja pályafutását. Új csapatával január 18-án jön bajnoki mérkőzést játszani a Hódtói Sportcsarnokba. I.P. A Biacsi testvéreknek a sport teszi teljessé az életét Érmek, csikók, malacok Budapesten rendezték meg a fogyatékos atléták második Európa-bajnokságát. A baktói ikrek, Biacsi Hona és Bernadett (SZVSE) egy aranyat és három ezüstöt szereztek. Antal Andor edző munkáját és a 17 éves Biacsi lányok tehetségét dicséri a fogyatékosok (mindketten az átlagnál lassabban, nehezebben tanulnak) Budapesten rendezett Európa-bajnokságán nyert négy medál. A szép eredményekről már beszámoltunk, de a sztori kedvéért elevenítsük fel a fővárosban történteket. Ilona 3000 méteres síkfutásban aranyérmes lett, míg a rövidebb távon, 1500 méteren másodikként haladt át a célvonalon. Bernadett a 800 méteres síkfutás eredményhirdetésekor és a 4x400 m-es váltó tagjaként is ezüstérmet vehetett át. - Tavaly szeptemberben kerültek hozzám és az egyesülethez IIcsiék - mondta Antal Andor, a Szegedi VSE atlétikai szakosztályának a vezetőedzője. - Az általános iskolában olyan alapokat kaptak, amelyre bátran építkezhettem. Nagyon jó velük dolgozni, foglalkozni; rendkívül fegyelmezettek, mindent maradéktalanul teljesítenek, amit elvárok tólük. Igaz, időnként még összekeverem őket, úgy tudom megkülönböztetni kettejüket, hogy Ilonának van egy kis szemölcs a szájánál. A már említett alapokat a Sólyom utcai általános iskolában szerezték meg Biacsiék. Ötödikes korukban kezdtek el atletizálni, felfedezőjük, nevelőedzőjük lusztné Vass Sarolta volt, majd nyolcadikban átkerültek Makra Anikóhoz. Nem lustálkodnak, pillanatnyilag 70 érmet és négy kupát (természetesen fele-fele arányban osztozva a diBiacsi Ilona (balról) és Bernadett négy érmet nyert a budapesti Európa-bajnokságon. Fotó: Miskolczi Róbert csőségen) őriznek otthon, a család baktói házában. - Az első versenyen Kiskunfélegyházán indultunk - mesélte a beszédesebb Ilona, Bernadett jobbára bólogatásával nyugtázta testvére szavait - és rögtön nyertünk is. Ez még nem atlétikai viadal, hanem sorverseny volt. Az első futóversenyen éppen a Szegedi VSE pályáján szerepeltünk először a területi bajnokságon. Ezt követően már zsinórban vettünk részt a megmérettetéseken és nyertük az érmeket. Aki azt hiszi, hogy a pesti Eb volt az első nemzetközi erőpróbája Ilonának és Bernadettnek, az téved. Tavasszal Lengyelor-' szágban képviselték az országot a mezeifutó-vb-n, amelyen egyéni ben a 14. és a 15. helyen végeztek, csapatban viszont bronzérmet szereztek. A kontinensviadalon nem számítottak esélyesnek, de remek formájukkal meglepték a mezőnyt, edzőjüket és szüleiket egyaránt. S jöhet a folytatás: idén még a kismaratoni bajnokság és egy késő őszi nemzetközi verseny vár rájuk, jövőre pedig a mesés Tunéziában rendezik a világbajnokságot. - Nagyon jó lenne oda eljutni mondták szinte egyszerre -, de az igazi nagy álom az athéni paralimpia. Olimpikonok szeretnénk lenni. Ha sokat dolgozunk, ez is valóra válhat, hiszünk benne, és addig szeretnénk sportolni, amíg csak lehet. Naponta minimum egy órát edzenek, de nemcsak a sport tölti ki az életüket. A 624-es szakmunkásképzőben tanulnak, a pék és a mezőgazdasági szakmák valamelyikével kacérkodnak. Otthon pedig várja őket Villám és Vihar, a két csikó, a két anyakoca a majd két tucatnyi kismalaccal (a közelmúltban születtek), őket Ilonánál^ és Bernadettnek kell teljesen ellátni. A szájuk a fülükig ér, kacagnak, mikor kedvenceikről beszélnek. Akárcsak a futásról... IMRE PÉTER