Délmagyarország, 2002. augusztus (92. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-08 / 184. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. AUGUSZTUS 8. •AKTUÁLIS­5 Cukorbetegek kirándultak Nemzetközi megmérettetés Kerekes székesek versenye A Szegedi Mozgássérültek Al­ternatív Egyesülete kerekes szé­kes versenyt rendez. Augusztus 9-10-én tartják, első alkalommal, a nemzetközi kere­kes székes és kerékpáros ügyes­ségi versenyt. Az ünnepélyes megnyitó ma dél­után 3 órakor lesz a Széchenyi téren. A versenyek mindkét nap a Dorozsmai úti Napfény Kem­pingben, 9.30-kor kezdődnek. Az érdeklődőket busz viszi a helyszínre, mely 8.30-kor indul a Széchenyi térről. A kempingben többek között lesz főzőverseny is, valamint kiállítás nyílik a kézzel és lábbal festők munkai­ból. Pénteken este 8 órától pedig táncházba várják az érdeklődő­ket. Érdekesség, az egészségesek együtt fognak táncolni a halmo­zottan sérültekkel. Különbusszal utaztak el tegnap Felsőtárkányba a szegedi kórház vonzáskörzetéhez tartozó cu­korbeteg gyerekek. MUNKATÁRSUNKTÓL A 20. alkalommal megszervezett táborban 40 gyerek üdülhet, köz­tük négy határon túli, szabadkai fiatal is. Az augusztus 16-ig tartó hegyi táborba orvosok, asszisz­tensek, védőnők és dietetikus szakemberek, valamint szülők kísérték el őket. A 6-15 éves ko­rú gyerekek valamennyien az I. típusú cukorbetegségben szen­vednek, ami annak következté­ben alakul ki, hogy elpusztul a hasnyálmirigy inzulintermelő apparátusa - mondta lapunknak a Diabetes Gyermekeket Támo­gató Egyesület elnöke, Román Ferenc főorvos. - Emiatt életük végéig injekcióval történő inzu­linpótlásra szorulnak. Magyarországon körülbelül 2 ezer gyermek szenved ebben a betegségben, aminek kialakulá­sában szerepet játszik a veleszü­letett hajlam és a környezeti ha­tások. A szegedi kórház által szervezett cukorbeteg gyermekek táborát a szponzorok támogatá­sát élvező egyesület finanszíroz­za. t Halálos áramütés Fábiánsebestyénben HÍREK Faragott kerítés a homokozó körül Az újrókusi Vértót benőtte a hínár, s ter­jeszkedik a nád is. Az elburjánzó növények miatt romlik a víz minősége. A hínár és a nád annyira elborította az újró­kusi Vértót, hogy már a víz lecsapolását is fontolóra vették a vízügyi szakemberek - hív­ta föl lapunk figyelmét Péter Szilveszter, a te­rület önkormányzati képviselője. A kérdés most az, megállítható-e a vízminőség romlá­sa más úton is, vagy - a tarjáni Záportóhoz hasonlóan - csak a tó lecsapolásával és a me­der kikotrásával javíthatnak a helyzeten. A Vértó (akárcsak a már említett Záportó) esővízgyűjtőként is szolgál: a környező, mintegy 80 hektáros terület csapadékvizét csatornák vezetik a mederbe. Bár az élővíz minősége sokat javult az utóbbi években, az utcákat lemosó csapadék­kal bekerülő piszok miatt a tóban fürödni és horgászni is tilos. Az utóbbi tilalomra sokan fittyet hánynak, pedig a szennyezett vízben élő hal elfogyasztása csöppet sem egészséges. A képviselő elmondta, hogy négy évvel ez­előtti megválasztásakor egyik fő céljául tűzte ki a Vértó állapotának javítását. A rekonst­rukciós terv megvalósításában sokat segített a tó kezelője, a Szegedi Vízmű Rt., amely kö­zel 10 millió forintos költséggel megszüntet­te a tóba vezető, szabálytalan csatornabekö­téseket. A tavat nem csak a környékbeli házakból kiömlő szennyvíz pusztította. A szakembe­rek 970 csatornafedél alá kukkantottak be, s nem hiába: a környezetükkel mit sem törődő lakók mosó- és oldószert, festéket, fáradtola­jat és mindenféle hulladékot dobáltak és ön­töttek az esővízgyűjtő csatornákba. A Vértót sokan hulladéklerakónak nézték: a kotrásnál többek között gumiabroncs és -csizma, számtalan műanyag palack, hűtő­szekrény, s még egy íróasztal is előkerült a tó­fenékről. És ki tudja, mi van még ott? A víz kellemetlen szaga miatt éveken át panasz­kodtak a környékbeli lakók. Halpusztulás is előfordult. A tavaly befejezett rekonstrukció óta sokat javult a helyzet: még a legnagyobb melegben sem „fordult fel" a víz, újabb haltetemek sem lebegtek a Vértón. Az iszap szaga időnként érezhető még, de már nem annyira. Elszaporodott viszont a hínár és egyre na­gyobb vízfelületet hódít meg a part menti ná­das. - Félő, hogy a növények teljesen benövik a tavat - emelte ki a képviselő, aki már tár­gyalt is a teendőkről a szakemberekkel. Bodor Dezső, a Szegedi Vízmű Rt. műszaki igazgatója szerint egyelőre nincs szükség a tó vizének leeresztésére. Az iszapréteg vékony, s egyelőre nem kell kikotorni. A hínárt és ná­dat biológiai módszerekkel irtják. A nádas nem tűnik el teljesen, csupán a kívánatos mértékig szorítják vissza a vizet szűrő növé­nyek terjeszkedését. A munka megkezdődik, ősz végére kiderül, milyen eredményt hoz. NYILAS PÉTER Ölt a betonkeverő Egy 21 éves szentesi fiatalember meghalt a betonkeverő okozta áramütés miatt szerdán délután Fábiánsebestyénben. A fábiánsebestyéni házban lakó fiatal pár az épületet újította fel, és a ta­tarozásnál segített az asszonyka Szentcsen élő 21 éves testvére is. A balesetet megelőzően a község területén esett az eső. Valószínűsíthető, hogy a betonkeverő műszaki állapota nem felelt meg a szabványnak. Egyelőre feltételezés, hogy mivel hiányzott a gépről a szigetelés, az a rá esett csapadéktól zárlatos lett. Dr. Kós György fábiánsebestyéni polgármester, a helyi háziorvos perceken belül ért a Hámán Kató utcai házhoz, s a klinikai halál álla­potában találta a fiatalembert, akit a szentesi mentőkkel közösen próbált újraéleszteni. Sajnos, sikertelenül. B.I. Szakemberképzés A József Nádor Szakképző Is- zaton tavaly három közgazdasá­kola szegedi tagozata sikeresen gi, egy idegenforgalmi, valamint pályázott, idegenforgalmi gya- egy marketing- és reklámszak­korlótermet alakítanak ki. embereket képző osztály tanult. A tagozat vezetősége pályáza­A Magyar Iparszövetség Oktatási tot nyújtott be, hogy elnyerjék a Központ Alapítvány (MIOK) szakképzési alap támogatását, 1992 óta működtet egy olyan or- amelyből idegenforgalmi gyakor­szágos iskolai rendszert, amely- lótermet alakítanának ki. Ebben ben mintegy kétezer fiatal tanul- többek között modellezni lehet­hat különféle szakmákat. A MI- ne egy konferenciát, valamint a OK budapesti központja mellett diákok elsajátíthatják az ügyfél­három megyeszékhelyen, köztük forgalmi feladatokat is. Új képzé­Szegeden is folyik oktatás. A seket is beindítanak a szegedi ta­négy iskola tavaly egy intéz- gozaton, például a pénz­ménnyé egyesült és felvette a Jó- ügyi-számviteli ügyintézőt, a zsef nádor nevet. A szegedi tago- PR-munkatársit. Faragott fából készült a rókusi Kukovecz Nana utcai játszótér homokozójának kerítése. Népi iparművészek faragta kerí­tés díszíti a szeged-rókusi Kuko­vecz Nana utcai játszóteret ­tudtuk meg Kalmár Ferenctől, a terület önkormányzati képvise­lőjétől. A homokozót körbefogó, legömbölyített formákból álló, alacsony palánk a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület tagjai­nak munkája. Fölösleges előre­gyártott (s többnyire drága) tuca­telemeket vásárolni a játszóterek építéséhez, ha jó kezű, helyi mesterek olcsóbban és szebben is elkészíthetik a játékokat, a te­rek más berendezési tárgyait. A Kukovecz Nana utcai homo­kozót korábban régi autógumik­kal rakták körbe, ezeket váltotta föl a hullámvonalas kerítés, amelynek egyik sarkába még ap­ró, karfás ülőkét is elhelyeztek. lellinek Márta, a népművészti egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kerítést Balogh Mihály tervezte, őt Lekrinszki Mátyás segítette a munkában. A népi iparművészeket bemutató igazgató érdekességképpen meg­jegyezte, hogy az egyesületnek nem csupán Csongrád megyé­ben, de szerte az országban is akadnak tagjai: így például a ke­rítésfaragó Balogh Mihály a Zala megyei Hottó településen él, de munkájával az egyesület munká­ját is támogatja. Az igazgató kiemelte, hogy ügyes kezű, jó képességű fara­góik nem csupán egyszerű kerí­tést, de hintát, mászókát és minden egyéb játékszert is el tudnak készíteni. Az egyesület tavaly mutatta be a városi ön­kormányzatnak játszótér-építé­si tervét. így szerzett tudomást a mesterek tudományáról a ki­vitelezéssel megbízott Szegedi Közterület-fenntartási Kht., s bízta meg a munkával a népi iparművészeket. A 3x3 méteres homokozó kerí­tése 200 ezer forintba került, a költségeket a városi zöldalapból fedezték. NY. P. A sarokülőkés kerítést a Dél-alföldi Népművészeti Egyesület fafa­ragói készítették. Fotó: Miskolczi Róbert Biológiai módszerekkel tisztítják meg a tó vizét Vértón a hínár és a nád az úr A tó lecsapolására egyelőre nincs szükség. Fotó: Miskolczi Róbert Vígjátékpremier lesz a fürdőudvarban A szegedi színész, Rácz Tibor rendezésében ma este fél 9-kor mutatják be a Tisza Lajos körúti fürdőudvarban Török Rezső és Wal­ter László Ki gyereke vagyok én? című zenés bohózatát. A fürdőudvarban saját bemutatóként mától négy estén át látható darabban a Szegedi Nem­zeti Színház társulatának színészeit, Sarádi Zsoltot, Ihtaki Ferencet, Borovics Tamást, Rácz Ritát, Janik Lászlót, Dobos Katit, Sinka Károlyt, Csomor Ágit, Gömöri Krisztiánt és Varga T. Zsuzsát láthatja a közönség. - Régóta gondol­kodtam azon, hogy nekünk, szegedi színészek­nek is szerepelnünk kellene a fürdőudvaron, ta­lán bennünket is szívesen látna a közönség ­mondja Rácz Tibor, aki nemcsak rendezi a pro­dukciót, hanem a hordár szerepét is magára vállalta. A népszerű szegedi művész sok olyan darabot gyűjtött össze az elmúlt években, amelyről úgy gondolta, alkalmas a fürdőudvari színpadra. Hrabovszky András, az estek szerve­zője is keresgélt, ö bukkant a Ki gyereke vagyok én? című zenés vígjátékra, amelynek dalait már elsó hallás után fütyülni szokták az utcán. Egy­szerű, fülbemászó dallamok, amelyeket imád a közönség. A darab a harmincas években szüle­tett, sok olyan szám szerepel benne, amely a dzsesszslágerek mintájára íródott. H. ZS. Fotó: Schmidt Andrea HIBA A RENDELŐINTÉZETBEN A hálózati feszültség ingadozása okozta tegnap Szegeden, a Tisza Lajos körúti rendelőintézetben a számítógép-informatikai rend­szer hibáját, ami néhány órára fennakadást okozott a betegirá­nyításban és információban. A rendelőintézet vezetősége ezért a kellemetlenségért a betegek elné­zését és megértését kéri. KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA Botka László országgyűlési kép­viselő fogadóórát tart augusztus 9-én, pénteken 14 és 16 óra kö­zött az MSZP szegedi irodájában (Tisza Lajos körút 2-4.). FESTMÉNYKIÁLLÍTÁS A szegedi egyetem Dugonics téri aulájában Maderspach Katalin festményeiből nyílik tárlat ma este 6 órakor. A szegedi kórház elől indult a különbusz a felsőtárkinyi táborba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom