Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-20 / 168. szám
20 "MOZAIK" SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 20. Kereszt SZÍV ERNŐ Mint azt jól tudjuk, a kereszt a megváltás jelképe, szörnyen megszenvedett rajta egy szegény, elhagyott ember, viszont a szenvedésével megváltotta a világot, és bár ezt a tényt most sem tagadjuk, de azért azóta is, mióta, hát úgy kétezer éve, sok polgártársunk érzi ramatyul magát, holott örülhetne, hogy nem neki kellett a megváltás ügyét elrendeznie, vállalta helyette más, mégse ezt teszik. Az ember hálátJan dög. Bennünket pedig az az élmény ért. hogy egy fullasztó, dögletes nyári napon, melyiken, talán egy szerdai délelőttön ötször is láttuk a keresztet gyors egymás után. Nem volt gólöröm, ahogy egy kicsit mégis az volt. Az utcán történt, mint a világtörténelem eseményeinek egy százaléka. Mert a többi kilencvenkilenc hálóhelyen, tanácsteremben, kocsmában esik meg, ráadásul a történelem még a toalettre is utánunk jön. Tébláboltunk az izzó pesti flaszteron. Angyal ragadt egy elköpött rágógumiba, jobb, ha nem idézzük, nút mondott. Kikerültünk, téptünk a hátából egy tollacskát, haladtunk tovább. És egyszer csak jött egy lány, húszéves, szép, távoli, és nagyon mély volt a dekoltázsa. És ahogy odapillantottunk, mármint a dekoltázsába, nem akartuk mi ezt, de ha mély, hát mégis oda kell nézni, nem azért mély egy dekoltázs, hogy az ember ne nézzen oda, tehát a parancsnak engedelmeskedtünk. Néztünk, mint egy ember. És megláttuk a keresztet. Aranyból volt, arany kereszt, éppen leereszkedett, (xiaereszkedett a barna dombok közé. Ó, nemde a Golgotához van szerencsénk • Jó napot kívánok, ez lenne, kérem, a Koponyák hegye, kérdeztük magunkban, és mire ezt a semmi kis élményt elrendeztük volna, egy másik nő jött, ugyancsak szép és távoh szerkezet, igaz, valamivel idősb, mint az előző, viszont neki is mélyrendezésű volt a dekoltázsa. És ebben a dekoltázsban is ott volt az aranykereszt, ott ringott, remegett, fényeskedett. Legyen elég annyi, hogy aznap öt ilyen keresztet konstatáltunk. Abból kettő figurás volt, tehát a szenvedő alak is rá volt aranyozva. Meg kell ezt kérdezni. Az nagyon is rendben van, hogy valaki, mondjuk egy ifjú politikus megtér, mint Saulus, abbahagyja a Playboy magazinok fikszálást, s hivatali szobájának falára felszögezi a keresztet, a nyaka köré pedig fokhagymafüzért teker. Az is rendben van, hogy kicsiny zsellérlakások hálóiban vagy rózsadombi villák francia ágyai fölött szintén ott a kereszt, s a gazda álmára éppúgy vigyáz, mint a selyemhálóinges bébibabáéra. Mi csak azon tűnődtünk, hogy neki vajh tetszik-e, hogy odakerül az ötödik legszebb női testrészre. (Első a száj, aztán jön az, harmadik a csukló belső párnája, negyedik a váll, ötödik a melldomborulatok mélye, stb). Végül is odajutottunk, hogy helyette nem válaszolhatunk. Legfeljebb annyit tehetünk, ha jön a hatodik, tizedik, ötvenedik kereszt, hogy megdicsérjük, á, milyen szép és kifejező a keresztje, kisaszszony, és már ránthatjuk is el a fejünket az ószövetségi dühvel felénk zuhogó pofon elől. A tolókocsis vágyai WEST PALM BEACHK (MTI) Pert indított egy floridai sztriptízklub és bordélyház ellen egy mozgássérült férfi, mert nem tudott tolókocsijával vágya szerint közlekedni benne. A férfi szerint a klub megszegi a mozgássérültek segítéséről szóló törvényt. Edward Law keresetében részletesen leírja, milyen lehetőségektől esnek el a tolókocsival érkezők a szriptízklubban: nincs részükre kijelölt parkolóhely és mosdó, a színpad pedig túl magasan van, így nem lehet rendesen látni a táncosokat. Legfőképp azonban az háborította fel, hogy az intim szolgáltatást nyújtó privát szobák az emeleten vannak, és oda csak lépcsőn lehet feljutni. A mozgáskorlátozottakról szóló amerikai törvény előírja, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket kell biztosítani a munkához, az akadálytalan közlekedéshez és a többi társas érintkezési formához. Az éjszakai klub nem kívánta kommentálni a történteket, illetve a meg nem történteket - írta a Reuter. Ukrán kannibálok KIJEV (MTI) Több-kevesebb napsütés Készítette A változó felhőzet mellett többé-kevésbé napos idó várható, csak elszórtan lehet zápor, zivatar. Időnként megélénkül az északnyugati szél. Szeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások Vasárnap sok napsütésre, meleg nyári időre van kilátás. A jövő hét elején átmenetileg megnövekszik ugyan a felhőzet, záporeső, zivatar is lehet, a hét közepén azonban ismét a napsütés lesz a meghatározó. te 26° Mórahalom te 25° te 26° Mindszent te 25° te 26° Békésosaba te ttAí. 25° te 26° Szolnok te 25° te 25° Kacskomét te 25° te 26° Orosháza 26° Vasárnap ü Max:32 Min: 18 Napos Hétfő Kedd Szerda te te Max:30 Mln:ir Zápor Max:2S° Mln:18 Változó Max:29° Mln:ir Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 105 cm (hőfoka 27 C°), Csongrádnál - 100 cm, Mindszentnél -3 cm. A Maros Makónál - 50 cm. A Nap kel: 5.07, nyugszik: 20.33. A Hold kel: 17.18, nyugszik: 1.27. • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cserepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER. Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. • Telefon: 02-241-209, Ó2-230-44Ó. c A LINDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! Az ukrán rendőrség őrizetbe vett három férfit és egy nőt azzal a gyanúval, hogy öt embert meggyilkoltak, majd ettek is áldozataik húsából. A kannibálok legutolsó áldozata egy fiatal nő volt: vele egy erdőben végeztek, a gyilkosságot követően pedig a holttestből kivágott húsdarabokat fogyasztottak. „Ez szörnyű" summázta döbbenten a lényeget az ukrán rendőrség szóvivője. Egy házaspár, a feleség fivére és egy barátjuk alkotta a társaságot. Az Interfax-Ukrajna nevű híriroda a szörnyűségeket taglalva megemlíti, hogy a tettesek megkínozták utolsó áldozatukat, s még mielőtt megölték volna, levágták a nő mindkét fülét. ISTEN ÉLTESSE! Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum Németh György karikatúrája Jódlizott egy jót OFFENBACH (MTI) Csak a jódlivizsgájára gyakorolt az a 76 éves nő, akihez a szomszédai azért riasztották a rendőrséget, mert azt hitték, hogy ölik. A Frankfurt melletti Offenbach városában a már nem túl fiatal asszony szorgosan próbált jódlizni, ám nem túl felismerhetően. Produkciójának minőségéről sokat elárul, hogy szomszédai gyilkosság miatti visítozásnak és sikoltozásnak vélték a nő szárnypróbálgatásait, ezért aztán jobbnak látták riasztani a rendőrséget. A hölgy meglepetésénél csak a rendőröké volt nagyobb: nemigen tudták megítélni, hogy vajon a szomszédok fülének túlságosan idegen a bajor népzene, vagy az idős hölgynek kell még sokat gyakorolnia, hogy tevékenysége legalább felismerhető legyen. A napokban hasonló félreértésből riasztották a rendőröket egy aacheni férfi szomszédjai. Neki sem volt semmi baja, őt sem ölte senki, egyszerűen csak az erdőben, ordítozással szokta levezetni felgyülemlett feszültségét. ILLÉS Héber eredetű név, alapja az „Elijjahu". Görög és latin formája az Elias. Az első ismert viselője az a zsidó próféta, aki száműzte Izraelből a gyermekáldozatot bemutató Baal-kultusz követőit. A monda szerint Illés tüzes szekéren emelkedett az égbe. DÁNIEL, DANIELLA Vasárnap ünnepeljük. Lehet magyar s lehet héber eredetű név a Dániel. Régi magyar személynevek között szerepel a „Da", s belőle családnevek is váltak (Dankó, Dáni, Dani, Dánfi). Héberül viszont a dán bírát jelent, az él pedig az istenség fogalmát fedi. Ily módon a Dániel: „isten a bírám". Tömeggyilkos orvos MANCHESTER (MTI) Minden idők leghírhedtebb nagy-britanniai töneggyilkosának számít az egykori háziorvos, Harold Shipman, akiről egy manchesteri bíróság pénteken megállapította, hogy 1975 márciusa és 1998 júniusa között öszszesen 215 páciensét tette el láb jlól. A sorozatgyilkost 2000 januárjában többszöri életfogytig1 lani börtönbüntetésre ítélték, de akkor még „csak" 15 személy haláláért tették egyértelműen felelőssé. A brit hatóságok azóta is folytatták a vizsgálatot, mert mintegy 500 esetben merült fel a gyanú, hogy Shipman - aki Manchester Hyde nevű külvárosában háziorvosként tevékenykedett morfium alapú injekcióval végzett pácienseivel. A pénteken közétett első ilyen jellegű hivatalos bírósági jelentés megállapította, hogy Shipman 215 többnyire idős áldozat haláláért felelős. Az áldozatok között 171 nő és 44 férfi található. A bíróság szerint az elmebetegnek tartott orvos a bűncselekményeket minden indíték nélkül követte el. A vizsgálatok nem fejeződtek be, a bíróság még legkevesebb 45 gyanús esetet vizsgál a Nagy-Britanniát megrázó ügyben. A NAP VICCE — Mi a különbség két pol! villája között? - A magyarázat... \ \ \ Bölcs intelem a nemzedékeknek Rejtvényünk vízszintes 5., függőleges 23. és 28. számú soraiban felnőtteknek, idősebbeknek címzett intelem olvasható. VÍZSZINTES: 1. A föníciai ábécé első betűje. 5. A megfejtés első sora. ll.Annektáltam. 13. Evezni kezd! 14. Banki jegy jelzője. 15. Ellenben. 16. A Mali Köztársaság fővárosa. 18. Rabul ejt. 20. Névelő. 21. Jótékonykodik. 22. Házikó. 24. Székely férfinév. 25. Magatok. 26. Romlatlanok. 27. Josip ... Tito (volt jugoszláv vezér). 28. Orosz helyeslés. 29. Karcol. 31. Faló. 33. Udvarra. 35. Mosópor. 36. Francia autójel. 37. Vaddisznó vágya. 39. Női belső szerv. 41. Erotikus érzés. 43. Vágórész. 44. Német tojás. 46. Szelídítetlen. 48 Ló tájszóval. 49. Erőtlen. 52. Testi fogyatékos. FÜGGŐLEGES: 1. Addis... (főváros). 2. Pénz Szófiában. 3. Félek a végén! 4. Postára bíz. 5. Zárt helyre taszító. 6. Látókörébe. 7. Bálnák. 8. Fafajta. 9. Odasóz. 10. Mélybe vetem. 12. Bajnokcsapatok Európa Kupája. 17. Friss. 19. Családi gazdaságok. 23. A megfejtés második sora. 25. Egy évvel korábbi. 26. Lásd a vízszintes 26. sort! 27. Apó 1849-ből. 28. A megfejtés harmadik sora. 30. Sem14. Lám. 38. Maga, régiesen. 40. Naptári idő'ÍÖOítér 47. Indulat. 50. Ötvenen a végén! 5f E.IHS. W#í£Ú<redl 54. Római ötven. ftNTEW /ejtvényünk helyes megfejtése: Az alvástól éhes leszek, az evéstől álmos leszek - az élet szép. Végzetes lódarazsak RENNES (MTI) 145 ezer euró kártérítés megfizetésére kötelezték egy bretagne-i falu lakóit, mert nem jelezték elég feltűnően, hogy lódarazsak élnek a közelben, s gondatlanságuk egy csendőr halálát okozta. Gérard Pepe 4 évvel ezelőtt a környéken kirándult, amikor lódarazsak támadtak rá, és néhány órával később belehalt a csípésekbe. Az ügyben eljáró rennes-i bíróság szerint a település lakói nem jelezték egyértelműen, hogy a környéken lódarázsfészek van. Kivégzés, zsákba kötve MASHAD (MTI) Zsákba kötve egy szikláról dobnak le Iránban egy gyilkost, aki megerőszakolta, majd megölte 16 éves unokaöccsét. A gyilkost tavaly tartóztatták le Mashad városában. A vád szerint elcsábította a kamasz fiút, aki segédként dolgozott az ácsműhelyében. Ha a sajátos kivégzési mód nem lenne eredményes, az elítéltet egyszerűen felakasztják. A férfinak 20 napja van a fellebbezésre. Német táncosok mutatják bc Sasha Waltz koreográfus NoBody (Tbsuelenül) című darabját a szakmában az egyik legnépszerűbb, az 56. avignoni táncfesztiválon. MTI Telefotá/EI'A/Gerard Julién