Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
• MOZAIK" SZOMBAT, 2002. JÚLIUS 27. Rendőrlányok SZÍV ERNŐ Az az igazság, hogy a legjobb, a legtanulságosabb tárcatéma ezekben a filozófikus nyári pillanatokban a somogyi fegyőr kislány esete. aki. mint tudjuk, véletlenül nagyon megtetszett egy őrizetes horvát tolvajnak, és. És a többit tudjuk, lekváros bukta, mázsa lopott rézdrót a nagymama. dereka körül, hah, tizenötezer forint, hát, nem sok. de nem is kevés. Néhány éve egy amerikai rendőr kisasszonyt sürgősen elbocsátottak a kötelékből, mert testét adta a Playboy magazin címlapjára, ami azért nem akármi, oda fölkerülni, hírnév, dicsőség, rang, ragyogás, és a mindig elégedetlen retusáló mester. Menekül például a két rabló a kétszázadik sugárúton, az egyik hátrakancsaUt, te, Dzsoni állj már meg, egy viszonylag ismerős csaj üldöz bennünket, de tényleg, nem a kisbúgod az ?! Dehogy állok, lihegi Dzsoni, de azért hátranéz ő is, és megáll, már mondja is, hát persze, hogy ismerős, hát ő volt a múltkor a Hustlerben, nem. ellenkezik a másik, a Playboyban volt, te barom, mondom, hogy a Hustlerben, és mire ocsúdnak, már kattan is azon a mocsok tetovált csuklójukon a bilincs. A Playboyban, fiúk. mondja fölényes mosollyal az őrmester, és beviszi őket az őrsre, mint a rongyot. Na, és erre mi történt?! Az történt, hogy a korlátolt amerikai rendőrfőnök maga elé kérette az ominózus Playboyt, jól megnézte. fekete löttykávét ivott közben, mert arrafelé az a divat, aztán elbocsátotta a rendőrlányt. Mars, get out, hinaus. Nem dicsekvésképpen mondjuk, de mi azt is tudjuk, hogy hol van a világ legjobb rendőrnője. Hát persze, hogy Oroszországban, a múltkor iszonyatos fölénnyel abszolvált egy világszépe)!) versenyt, ás azóta a szolgálati helyén, Szentpéterváron gyakorlatilag megszűnt a bűnözés, fónapot kívánok, tavaly télen az Önök kertjéből elloptam egy Sztálin nevű hóembert, szánom bánom, bocsánatot kérek, tessék visszahoztam, mert városunkban világszépe rendőrlány van. Nem, nem Anna Kurnyikovának hívják, aki egy ideje minden teniszverseny első fordulójából kizuhog, csak hogy többet lehessen a címlapfotósokkal, őt, a mi orosz rendőrhadnagyunkat úgy hívják, hogy Okszana Fjodorova. jegyezzük meg a nevét, előfordulhat még, hogy átruccanunk a családdal Szenpétervárra, és ő szondáztat meg bennünket. Nagyon helyes, hogy szűkebb környezetünkben is vannak rendőrhölgyek. A múltkor a könyvtár előtt láttam őket, néztem erősen, néztem, de csak nem igazoltattak. A tyúkcsip jó vezető DELAWARE (MTI) Aki komputert használ, jól ismeri az egeret. De hogy kerül a tyúk a számítógépbe? A válasz: a delaware-i egyetemen olyan proceszszort fejlesztettek ki, amelyhez tyúktollat és szójababot használtak. A két összetevőt addig keverték, amíg a szilikonhoz hasonló állagú anyagot nem kaptak. Richárd Wool kémikus szerint a tyúktoll szára üreges, mégis nagyon erős és sok levegő van benne, ezért jól vezeti az elektromosságot. Kétszer gyorsabb áramvezetőnek bizonyult a tollcsip, mint a hagyományos szilíciumcsip. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy a szárán vannak különböző kitüremkedések, kisebb egyenetlenségek. A mikrocsipgyártó cégek viszont csak tökéletesen sima és egyenletes anyagokból tudnak kiváló minőségű alkatrészeket gyártani. A „tyúkcsip" feltalálóinak megtollasodására még várni kell... Megérkezett Gandhi, a Szegedi Vadaspark hópárducának társa. A másfél éves nőstényt Lengyelországból, a poznani állatkertből teherautóval hozták a Tisza-parti városba. A kct ragadozót pár napos ismerkedés után engedik a közös kifutóba. Fotó: Schmidt Andrea Hetvenhét kancától CAMBRIDGE (MTI) Brit genetikus szerint a háziasított lovak nem egyetlen, hanem több vádló populációból származnak. A Cambridge-i Egyetem munkatársai szerint a ma élő lovak elődeinek megszelídítése nem köthető egyetlen földrajzi ponthoz, az több területen ment végbe. A tudósok úgy vélik, hogy legalább hetvenhét nőstény vadló vére csörgedezik a kései utódokban. Peter Forster szerint kutatásaik során bebizonyosodott: a mai lovakban különböző ősi vadlófajták genetikai nyomai találhatók, és ez alapján bizton állítható, hogy a lovak háziasítása a világ több pontján zajlott. A felfedezés azért meglepő, mert más állatok - például a szarvasmarhák, a kecskék és a juhok esetében - jól körülhatárolható területen zajlott a háziasítás. A kísérletek során 25 „kortárs" lőfajta és -változat 300 tagjának génállományát vonták vizsgálat alá és vetették össze DNS-mintáikat a Svédországban és Észtországban 2000 évvel ezelőtt élt lovakéval. Az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS mutáció mértéke alapján arra a következtetésre jutottak: legalább 77 ősanyától származnak a mai lovak. Ravasz koalavédelem SYDNEY (MTI) Elgázolt koalák fényvisszaverő festékkel bemázolt tetemei hevernek az ausztrál utakon, hogy felhívják az ott is száguldó autósok figyelmét az óvatosabb vezetésre. A horrorisztikus sokktaktikát Queensland államban vezették be. Az ötletgazdák abban bíznak, hogy a döglött erszényesek látványa nagyobb körültekintésre ösztönzi a különben óvatlan vezetőket. Az új rendelkezés szerint a tetemek nem örökre maradnak az utak szélén, hanem csak 24 órán át „oltalmazzák" az élő koalákat. Hogy könnyebb legyen észlelni a kimúltakat, fluoreszkáló, könnyen észrevehető vörös festékkel csíkot kennek bundájukra. Az újítás egyelőre fél évnyi próbaidőre vezették be. Az összesítések szerint 2001-ben 609 koalát gázoltak el autók csupán egyetlen megyében a fákkal szegélyezett utakon, ebből 146 volt (az állatokra nézve) halálos kimenetelű - jelentette Ausztráliából a Reuter hírügynökség. Nap és gomolyfelhők Meleg, nyári idő lesz. sok napsütéssel. A déli és keleti országrészben (tehát éppen a mi környékünkön) a délutáni órákban itt-ott frissfló, futó zápor lehet. Mórahalom Mindszent Békésotaba Szolnok Kecskemét Orosháza További kilátások A hét legvégén még napos, száraz marad az idó, a jövő hét elsó napiaiban azonban egyre gyakrabban növekednek a gomolyfelhők. Többszőr lehet záporesőre, zivatarra számítani. A szél akkor már csak zivatarok idején erősödhet meg. Fülledt idő lesz. Vasárnap Szeged te 28° Hódmezővásárhely te 28° Szentes 27° Makó te 2 r Csongrád te 27° Kistelek te 28° te 28° te 28° te 28° te 26° te 27° te 27° te Max:31 Mln:16° Változó Mln:19° Zivatar Mln:20° Zivatar Min 20° Zivatar Vízállás: A Tisza Szegednél 125 cm (hőfoka 24.8 C"), Csongrádnál - 50 cm, Mindszentnél 38 cm. A Maros Makónál - 39 cm. A Nap kel: 5.15, nyugszik: 20.25. A Hold kel: 22.22, nyugszik: 8.06. Leharapott palánta RABAT (MTI) Leharapta egy szamár Marokkóban egy hétéves kisfiú nemi szervét. Az orvosoknak szerencsére sikerült visszavarrniuk a hímvesszőt. Az operáció 45 percig tartott - mondta a műtétet végző marrákesi kórház urológus főorvosa a marokkói MAP hírügynökségnek. A hivatalos sajtóorgánum arra nem tért ki, hogy vajon miként haraphatta le egy szamár a férfipalánta vesszejét. Marokkóban a szamarakat mezei munkára és szemétszállításra használják és viszonylagos tiszteletnek örvendenek - jegyezte meg a Reuter. ISTEN ELTESSE! OLGA, LILIANA Az Olga eredeti alakja az ógermán Helga. Az orosz nyelvben „magasztos" a jelentése. A Liliána a Lili és a Lilián latinos alakja. Angliából terjedt a kontinensre. Felfogható az Elisabeth beceneveként. Alapja az angol „lily": a liliom. SZABOLCS Vasárnap köszöntjük. Ősmagyar név, így hívták honfoglaló elődeink egyik vezérét, Előd fiát. Ő lett az Ottó ellen vonuló hadak parancsnoka. • trapézlemez, síklemez • ereszcsatorna-rendszer • cscrepeslemez • könnyűszerkezetes épületek, csarnokok kivitelezése. SZAPPANOS ÉP-KER. Hódmezővásárhely, Zrínyi u. vége. • Telefon: 62-241-209, 62-230-446. A L1NDAB TERMÉKEK KIEMELT MÁRKAKERESKEDŐJE! fflLindab Kilenc magzattal terhes DZSIDDA (MTI) Kilenc magzatot mutatott ki az ultrahang egy kéthónapos terhes szudáni nő méhében. A mindössze 20 éves nőt két éven át kezelték meddőség ellen a szaúd-arábiai Dzsiddában. A város központi kórházának orvosai szerint a terápia során kapott hormonok miatt fejlődhetett ki a nő méhében kilenc embrió. Az egyedi esetet több orvosszakértő vizsgálja és követi figyelemmel. A magsatokon semminemű rendellenesség vagy esetleges közbeavatkozást igénylő mellékkörülmény nem tapasztalható, de egyelőre nem tudható, közülük hány jön majd élve, egészségesen a világra - jelentette a Reuter. Tömörkény tömör mondata A NAP VICCE - Ki az abszolút vénlány? - Akit csak a lelkiismerete furdal. Skoda az IKESZ-tői az Izabella—híd lábánál. www.ikeszauto.hu IKESZ Autócentrum Tartós szörtelenités, epilalas. Tetoválás és szeplők 6724 S«g«l, Kossuth L sgt 112 THeton 62/471-242 Lézeres archámlasztás. Plasztikai sebészet FORRÁS MAGÁNKLINIKA Td.: 62/431-899. DELMAGYARORSZAG VÍZSZINTES: 1. Elvakult, szélsőséges. 9. Indulatszó. 11. Formai. 12. Pest megyei nevelőintézet jelzője. 14. Vác közelében lakik. 15. Rosszkívánságokkal illetés. 16. Kálium és hidrogén. 17. Idegeivel és érzékeivel felfogja. 19. Cseh autók jelzése. 20....-Lara (francia filmrendező, Claude). 22. Csekély mértékben. 24. Páncélszekrény. 25. Almoz, népiesen. 27. Gyümölcs, vagy villanyégő. 29. Elet, angolul (=LIFE). 31. Belgrád hegye. 33. Holland város. 35. Kicsinyítő, -ke párja. 36. Halk zörej. 37. Kétjegyű betű. 38. Nehéz, fárasztó munkával járó. 41. Hollandiai folyó. 43. Vízzel átitatódás. 44. Húsétel főzésekor képződő folyadék. 45. Gallium. FÜGGŐLEGES: 1. Szembetegség, mely szürkületkor erős látáscsökkenéssel jár. 2. Kiemel, hangsúlyoz. 3. Ústi.. Labem (cseh város). 4. Tömörkény István egy „tömör" mondása. 5. Tudni illik, röv. 6. Becézett Katalin. 7. Puska belseje! 8. Társadalmi, politikai rendszertípus. 9. Hevesi község. 10. Túlzott jóhiszeműség, bizalom. 13. „A csodák csodája". 15. Előmosást végez. 18. Párna darabja! 21. Tár, tartó, ismert görög szóval. 22. Karaj szélei! 23. Korhol. 26. Lopva lepillant. 28. Heyerdahl papiruszhajója. 30. Ideges járkálás iránya lehet. 32. Higiénés, fehér anyag. 34. Einsteinium. 36. Házasság. 39. A tetejére. 40. Páratlan prágai! 42. Fél hanggal leszállított zenei „a" hang. 44. Horvát autójelzés. PÉNTEKI rejtvényünk helyes megfejtése: Ő azért nem találja önmagát, mert csecsemőkorában elcserélték a szülészeten. i 2 3 4 r 6 7 • 13 10 ii r • • 13 14 r 16 • 21 15 • • 20 • 21 • 28 • 23 24 • 28 26 • • • 28 • 30 31 32 • 34 • 35 • » • • 38 39 40 9 42 43 • 9 45 • vt 9 bemutatja: öperettfalu - T\übekl>á<zá Ő0/405-2A-97 • www.aperettfaLu.dcltav.hu au<-