Délmagyarország, 2002. július (92. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-22 / 169. szám

12 •SPORT" HÉTFŐ, 2002. JÚLIUS 22. Minden idők legeredményesebb Európa-bajnokságát zárták a magyarok Szeged, az aranyváros Vereckei Ákos egy hátraszaltóval tette emlékezetessé az ötszázas kajakegyesben elért győzelmét. Fotó: Karnok Csaba KAJAK-KENU Tíz arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel minden idők legeredményesebb Európa-baj­nokságát zárta Szegeden a ma­gyar kajak-kenu válogatott. Négy elsőségről indultak neki az Eh utolsó napjának a magyarok. Nagyon jó esély volt arra, hogy az ezren szerzett aranyérmek száma nem a végeredmény lesz. így is történt már ötszázon, amelyen az eredményhirdetések után újra négyszer szólt a Himnusz. Elképesztő női négyes A szokásokhoz híven a női né­gyesek kezdték a napot, és az aranytrendjük folytatódott. A kvartett - Kovács, Viski, Szabó Sz., Bóta - egészen elképesztő futamot produkált. A második spanyolok csak a hátukat nézhették egészen végig, hiszen az első métertől kezdve az élen volt a magyar hajó. Az egység ugyanabban az összeál­lításban megismételte a 1999-es és a 2001 -cs sikerét. Az ezer után C1 -ben Kolonies Györgynek a má­sodik fellépése is feledhetőre sike­rült. Ötszázon ugyan a hetediknél előrébb, a negyedik helyen vég­zett, ám a nagy trió - Opalev, Ditt­mer és Doktor - mögött későn hajrázott, és ha csak három tized­del is, dc lemaradt a dobogótól. ­Sosem volt ilyen gyors az ötszázas mezőny. Csalódott vagyok - érté­kelt Kolonies. Vereckei Ákos viszont nem pa­naszkodhatott a szerencséjére, persze, badarság lenne csak arra fogni a KI-ben aratott győzel­mét. A női négyeshez hasonlóan ugyanis ő szinten mesterhár­massal büszkélkedhet, mert az utóbbi három kontinenstalálko­zón egyaránt első lett KI-ben. Ezúttal a féltávnál még mindösz­sze az ötödik pozícióban szerény­kedett, vezetett - meglepetésre ­a litván Petrukanecas, majd be­indult a magyar hajó, és meg sem állt a célban az első helyig. A szoros befutó miatt csak néhány másodperccel a futam vége után derült ki a végeredmény, és ezt Vcrcckci egy hátra szabóval ün­nepelte meg. - Ilyen jó időben ta­lán csak 1996-ban, Atlantában versenyeztünk. A mezőny ki­egyensúlyozott, erős lett, az utol­só száz méteren már vezettem, ám nem annyival, amennyivel akartam - nyilatkozta Vereckei. Kovács, Kovács és megint csak Kovács. Tagadhatatlan, hogy ő volt az Európa-bajnokság legna­gyobb egyénisége. Ezt KI-ben új­ra bebizonyította, 250-nél ugyanis már egy hajóval vezetett az olasz Idem előtt. A talján hölgy talán már inkább a múltat képviseli, Kovácsé viszont a jelen és még egy darabig a jövő is. - Ta­valy óta javult a technikám. Egy­előre még a skalpvadászatnál tar­tok, az olimpián kiderül, mit is ér ez a produkció - mondta a Sze­geden háromszoros Eb-első Ko­vács. A kenu kettesek döntőjé­ben Fürdők Gábor és Hüttner Csaba, a Démász-Szegedi VE kettőse igyekezett, hajtott, küz­dött, ám a mezőny rendkívül ke­mény volt, így a hatodik helyen fejezték be a szereplésüket. - A szereplés arra sarkall bennünket, hogy a vb-n, Sevillában még job­ban menjünk - fogadkozott Für­dők. Vereckei KI-ben szerencsés volt, a Storcz Botond, Kammerer Zoltán (Démász-Szegedi VE, Győr) K2-es duó viszont balsze­rencsés. Mert mit mondhatunk arra, amikor alig több mint hét századdal kap ki valaki? Storcz­ékkal ez történt: a kilencedik helyről lapátoltak egyre feljebb, ám a németek jobban rúgták be a hajót, így ók végeztek az első he­lyen. A fél kilométerek utolsó há­rom számát a nők indították, egy ezüsttel. Szabó és Bóta nem tu­dott százszázalékos lenni, így másodikak lettek. - Alapos fej­mosást kaptunk Fábiánné Rozs­nyói Katalintól, rendesen kiosz­tott bennünket - mondta Szabó, U. Sfltuízi Kajak-kenu Európa-bajnokság 2002 Szeged a média nem kis megdöbbenésé­re. Lehet, hogy ez a szigor a női szakág sikereinek a titka? Jött a nap két kellemes meglepetése: C4-ben és K4-ben - utóbbiban a szegedi Hegedűs Róberttel - a magyar egység elsőként lapátolt át a célvonalon. Ekkor nyolc arany-, valamint négy ezüst­éremnél jártunk, és még messze volt a vége. Kétszázas iram Hatalmas lélegzet, majd lapá­tolás teljes erőből. Körülbelül er­ről szól a kétszázas sprinttáv. Ezekben a döntőkben indulás­ként elmaradt a magyar női győ­zelem, hiszen Paksy Tímea, Sza­bó, Bóta és a szegedi lanics Nata­sa a spanyolok mögött végzett. Maíomsoki Sándor jött Cl-ben, aki ötödik lett. A Démász-Szege­di VE hétszeres világbajnoka, Fe­hérvári Vince 2001 után újra ki­kapott KI-ben a német Rauhé­tól. janics KI-ben nem bírt a do­bogóra állni, bár elképesztő iramban rajtolt. Száztól aztán visszaesett a negyedik helyre. A kenusok megint bravúrt értek el: Buzál Miklós és Végh Attila a ki­élezett harcban jobban rúgta be a hajóját, ők is mehettek a 30 ezer Storcz és Kammerer 500-on második lett. Fotó: Karnok Csaba néző előtt a Himnuszt hallgatni, így tett Fehérvári a szegedi csa­pattárs, Hegedűs oldalán, ők két évet követően szerezték vissza az elsőséget a németektől. Ez volt a magyar küldöttség tizedik - és mint később kiderült, Szegeden az utolsó - aranyérme. - Har­mincéves leszek, de kb. negyven­nek nézhetek ki - nyilatkozta fá­radtan Fehérvári. - Nem is a fu­tamok, hanem elsősorban az iz­galmak vették ki belőlem az erőt. lanics Dékány Kingával K2­ben is negyedik lett, majd a kenu négyes egy percig első volt. Nem tévedés, annyira szoros volt a mezőny, hogy a célfotó megérke­zéséig mindenki a mieinket hitte győztesnek. Ám végül az orosz egységet hirdették ki Európa-baj­noknak. - Inkább verjenek buci­ra, minthogy így kapjunk ki ­szomorkodott Iván Gábor. A nap és az Eb zárószáma a kajak kvar­tetteké volt. Fehérvári és Hege­dűs mellett Beé István és Hor­váth Gábor ült a hajóba. Sokáig az élen haladtak, ám az orosz és a spanyol együttes megelőzte őket. - Az ötszázas négyes ezüst meglepetés számomra, a kétszá­zas páros arany viszont óriási elégtétel. Két esztendeje nem bír­tuk megverni a németeket, óriási öröm, hogy épp Szegeden sike­rült. A négyes csalódás, de a sors a korábbi, pár centis sikereink után most valamit törlesztett ­vallotta be Hegedűs. A különdíjasok Nézzük ezek után az Eb száraz tényeit! A magyar válogatott a tíz aranyéremmel minden idők leg­eredményesebb produkcióját nyújtotta. Emellett hét ezüst- és két bronzmedál jutott Angyal Zoltán szövetségi kapitány tanít­ványainak. A Waxholm-számí­tás alapján Magyarország 210 pontot gyűjtött, 68-at a férfi, 78-at a női kajakosok, míg 64-et a kenusok, ezzel pedig elsők let­tünk a nemzetek között. Az egyéni elismerések tekintetében a legjobb női kajakosnak Kovács Katalin bizonyult, Bóta Kinga hetedik lett. A férfi kajakosoknál Fehérvári Vince a második, Ve­reckei Ákos a harmadik helyet szerezte meg, míg a kenusoknál Maíomsoki Sándor a hatodik, Kolonies György a hetedik he­lyen végzett. Lapunk különdíját a legjobb szegedinek, Fehérvári Vincének Szetey András főszer­kesztő adta át, míg a nézők Kam­merer Zoltánt találták a legszim­patikusabb magyarnak. MÁDI JÓZSEF Vasárnapi versenyeredmények Az 500 méteres döntők: Férfiak. Cl, Európa-bajnok: Makszim Opalev (orosz) 1:45.614, 2. Dittmer (né­met) 1:46.826, 3. Doktor (Csehország) 1:48.038. 4. Kolonies György 1:48.342, 5. Atanasov (bolgár) 1:49.350, 6. Cannone (olasz) L50.642. C2, Európa-bajnok: Ser­guey Ulegin, Alekszandr Kostoglod (oroszok) 1:38.502, 2. Simiocencu, Popescu (romá­nok) 1:39.650,3. Wylenzek, Gille (németek) 1:40.866,4. Gajownik, Jezierski (lengyelek) 1:40.898, 5. Bea Garcia, Mascato Garcia (spanyolok) 1:41.322, 6. Hüttner Csaba, Fürdők Gábor 1:41.626. C4, Európa-baj­nok: Magyarország (Maíomsoki Sándor, Kozmann György, Belicza Béla, Iván Gábor) 1:29.956, 2. Oroszország (Krougliakov, Fo­michev, Artemida, Volkonskij) 1:30.424, 3. Románia (Vartolomei, Anisin, Grigore, Averi­an) 1:30.640, 4. Lengyelország (Kobierski, Jedraszko, Sliwinski, Grzybowski) 1:31.340, 5. Fehéroroszország (Zhukovski, Bahdano­vich, Kurlandchuk, Skavarodkin) 1:33.744, 6. Csehország (Simecek, Minarik, Heller, Brecka) 1:35.344. KI, Európa-bajnok: Ve­reckei Ákos 1:36.868, 2. Markov (bulgár) 1:36.924, 3. Gonzalez Comesana (spanyol) 1:37.440.4. Kolganov (izraeli) 1:37.808, 5. Darby-Dowman (brit) 1:38.304,6. Petruka­necas (litván) 1:38.316. K2, Európa-baj­nok: Ronald Rauhe, Tim Wieskötter (néme­tek) 1:26.971, 2. Kammerer Zoltán, Storcz Botond 1:27.047, 3. Oskarsson, Nilsson (svédek) 1:27.263,4. Twardowski, Wysocki (lengyelek) 1:27.427 5. Duonela, Balciunas (Litvánia) 1:28.671,6. Soti, Zoric (jugoszlá­vok) 1:28.723. K4, Európa-bajnok: Szlová­kia (Richárd Riszdorfer, Michal Riszdorfer, Erik Vlcek, Juraj Baca) 1:19.650, 2. Ma­gyarország (Gyökös Lajos, Borhi Zsombor, Kökény Roland, Hegedűs Gábor) 1:20.278, 3. Olaszország (Rossi, Benedini, Facchin, Piemonte) 1:20.350, 4. Csehország (Lesti­na, Záruba, Holubar, Kusák) 1:20.422, 5. Spanyolország (Munoz Arestoy, Acuna Igle­sias, Gonzalez Comesana, Aizpurua Aran­zadi) 1:20.714, 6. Románia (Curuzan, Bá­bán, Magyar, Serban) 1:20.786. Nők. KI, Európa-bajnok: Kovács Katalin 1:47.343 2. Idem (olasz) 1:48.703 3. Ur­banczyk (lengyel) L49.963,4. Sanchez Jime­nez (spanyol) 1:50.755,5. Katin Wagner (né­met) L50.759,6. Karmi (izraeli) 1:51.367. K2, Európa-bajnok: Aneta Pastuszka, Joanna Skowron (lengyelek) 1:37.987, 2. Szabó Szil­via, Bóta Kinga 1:39.087,3. Manchon Pöríllo, Monales Costa (spanyolok) 1:39.795,4. Pind­jeva, Dacheva (bolgárok) 1:40.579, 5. Karts­son, Paldanius (svédek) 1:41.575,6. Lefebure, Marié (franciák) 1:42.415. K4, Európa-bajnok. Magyarország (Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet Bóta Kinga) 1:30.765,2. Spa­nyolország (Garcia Suarez, Manchon Portillo, Molanes Costa, Portela Rivas) 1:32.049, 3. Lengyelország (Pastuszka, Skowron, Sadalska, Bialkowska) 1:33.077,4. Németország (Wag­ner, Schuck, Mucke, Opgen-Rhein) 1:33.793, 5. Oroszország (Tichtchenko, Poryvaeva, Gulij, Ershova) 1:34.521,6. Románia (Vulpes, Rusa­nescu, Ciobanu, Ciurescu) 1:35.645. A 200 méteres döntők: Férfiak. Cl, Európa-bajnok: Maxim Opalev (orosz) 39.904,2. Jezierski (lengyel) 40.748, 3. Maíomsoki Sándor 40.988, 4. Dittmer (német) 41.072, 5. Doktor (cseh) 41.076,6. Sablin (ukrán) 41.552. C2, Euró­pa-bajnok: Buzál Miklós, Végh Attila 36.899,2. Fuksa, Netusil (csehek) 36.971, 3. Vartolomei, Averian (románok) 37.011,4. Fomichev, Artemida (oroszok) 37.519, 5. Testa, Bonini (olaszok) 37.943,6. Sliwinski, Jedraszko 38.127. C4, Európa-bajnok: Oroszország (Román Krougliakov, Serguey Ulegin, Maxim Opalev. Aiexandre Kostoglod) 33.854, 2. Magyarország (Maíomsoki Sán­dor, Iván Gábor, Vasali László, Kolonies György) 33.886, 3. Csehország (Procházka, Fuksa, Brecka, Kozísek) 34.322,4. Lengyel­ország (Ginter, Rynkiewicz, Gajownik, Jezi­erski) 34.758, 5. Románia (Vartolomei, Si­miocencu, Popescu, Averian) 34.882, 6. Lettország (Sicevskis, Sidomks, Vinogra­dovs, Andrejevs) 35.750. KI, Európa-baj­nok: Ronald Rauhe (német) 35.201, 2. Fe­hérvári Vince 35.441, 3. Petrukanecas (lit­vániai 35.621, 4. Chorvath (szlovák) 35.757, 5. Mendelski (lengyel) 36.017, 6. Vindel Marin (spanyol) 36.189. K2, Euró­pa-bajnok: Fehérvári Vince, Hegedűs Ró­bert 32.382, 2. Rauhe, Wieskötter (néme­tek) 32.546, 3. Twardowski, Wysocki (len­gyelek) 32.554, 4. Duonela. Balciunas (lit­vánok) 32.866, 5. Perez Rial, Merchan Alonso (spanyolok) 32.922, 6. Zaychenkov, Luchnyk (ukránok) 33.038. K4, Euró­pa-bajnok: Szlovákia (Rastislav Kuzel, La­dislav Belovic, Martin Chorvath. Juraj Lip­tak) 30.414, 2. Spanyolország (Munoz Arestoy, Acuna Iglesias, Gonzalez Comesa­na, Aizpurua Aranzadi) 30.482, 3. Magyar­ország (Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, Beé István, Horváth Gábor) 30.518, 4 Oroszország (Zaroubin, Ivanik, Tourtchen­kov, Gorobij) 30.650,5. Olaszország (Rossi, Benedini, Facchin, Piemonte) 30.970, 6. Románia (Scoica, Baban, Magyar, Serban) 31.354. Nők. KI, Európa-bajnok: Teresa Portela Rivas (spanyol) 40.319, 2. Pastuszka (len­gyel) 40.563, 3. Train (brit) 41.227, 4. Ja­nics Natasa 41.775, 5. Erbanova (szlovák) 42.059, 6. Ivasenko (ukrán) 42.723. K2, Európa-bajnok: Manchon Portillo, Molanes Costa (spanyolok) 37.145, 2. Pastuszka, Skowron (lengyelek) 37.529, 3. Poryvaeva, Goulij (oroszok) 37.637, 4. Dékány Kinga, Janics Natasa 37.841, 5. Pindjeva, Dache­va (bolgárok) 38.137, 6. Nollen, Wagner (németek) 38.321. K4, Európa-bajnok: Spanyolország (Garcia Suarez, Manchon Portillo, Molanes Costa, Portela Rivas) 34.317, 2. Magyarország (Paksy Tímea, Szabó Szilvia, Bóta Kinga, Janics Natasa) 34.521, 3. Oroszország (Tichtchenko, Pory­vaeva, Goulij, Jatsun) 35.165, 4. Svédor­szág (Nordlöf, Tyborn, Paldanius, Karlsson) 36.089, 5. Németország (Wagner, Mucke, Opgen-Rhein, Schuck) 36.137, 6. Románia (Ciobanu, Rusanescu, Vulpes, Ciurescu) 36.481. Éremtáblázat A szegedi kajak-kenu Eb-n a résztvevő 33 nemzet közül 14 képviselői osztoztak a dobogós helyezéseken, az élen toronyma­gasan Magyarország végzett. A sorrend: 1. Magyarország 10 arany-, 7 ezüst-, 2 bronzérem. 2. Oroszország 4, 2, 4. 3. Németor­szág 3, 2, 4. 4. Spanyolország 3, 2, 2. 5. Szlovákia 3, 1, -. 6. Len­gyelország 1, 6, 4. 7. Románia 1, 3, 2. 8. Nagy-Britannia 1, -, 1 és Svédország 1, -, 1. 10. Olaszor­szág-, 2, 1. 11. Bulgária -, 1, 2 és Csehország -, 1,2. 13. Litvánia -, -, 1 és Norvégia -,-, 1. Angyali összegzés MUNKATÁRSUNKTÓL Sokan mértéktartóak voltak, amikor arról kérdezték őket: va­jon hogyan szerepel majd a sze­gedi Maty-éren, az Eb-n a ma­gyar csapat? A végeredmény is­mert, a teljesítmény pedig alapo­san felülmúlta Angyal Zoltán vá­rakozásait, aki, utólag megálla­pítva, a sikerek ismeretében ta­lán túlzottan szerényen mind­össze öt-hét aranyérmet remélt. A szövetségi kapitány így ösz­szegzett: - Az olimpiai számok­ban három aranyat nyertünk, s ezzel azt hiszem elégedettek le­hetünk. Az ezüstöket nagy csatá­ban szereztük, többször is csak centiméterek választottak el minket a fényesebb medál meg­szerzésétől. A világbajnokság au­gusztus végén, szeptember elején Sevillában sokkal nehezebb lesz. Elsősorban a szegedi közönség hiányzik, amely hátborzongató­an lelkes, eurfórikus hangulatot varázsolt a pályára. Egyénileg most még nem szeretnék senkit értékelni, mindenkivel maximá­lisan elégedett vagyok. Ha ki ké­ne emelnem valakit, akkor a há­rom számban győztes Kovács Katalin és az ötszázon egyesben Eb-első Vereckei Ákos- lenne a je­löltem. Ezúton is köszönetet mondok edzőkollégáim munká­jáért, akik tökéletesen végezték el a munkájukat, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ez a csodálatos végeredmény meg­születhessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom