Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-07 / 131. szám

PENTEK. 2002. JUNIUS 7. A K T U A L I S • 3 Újabb Sole-invesztíció: a tej nem alszik Milliárdos beruházás a tét Gyógyuló sebek KISIMRE FERENC Mintegy 1,2 milliárd forintos be­ruházás valósulhat meg a térség­ben, ha a Sole Hungária Rt. szá­mára a szegedi önkormányzat és a Délép Ipari Park csaknem 90 tulajdonosa biztosítja a fejlesz­téshez szükséges területet. Szegedtől ezer négyzetméternyi önkormányzati telket, míg az ipari park tulajdonosaitól hozzá­járulást kér a Sole ahhoz, hogy terveit megvalósítsa. A társaság új csarnokot, árudepót építene, s kialakítana egy, a szállításhoz szükséges és az üzem kapacitá­sának megfelelő kamionparkolót is. A Sole Hungária Rt. cserébe összesen mintegy 1,2 milliárd forint értékű beruházást és csak­nem 40 új munkahelyet ígér, s a terület teljes gondozását. Mint arról a cég elnök-tulajdo­nosa, Alfio Consentino Puglisi la­punknak nyilatkozott, a várossal hagyományosan jó az olasz tej­ipari óriáscég kapcsolata, s ebben az ügyben a jelek szerint sikerül megállapodniuk. Apróbb admi­nisztrációs probléma nem itt, hanem a másik terület esetében adódott. Lassítja ugyanis az ügy­menetet az, hogy a Délép Ipari Park mintegy kilencven tagjának mint osztatlan közös tulajdon „birtoklóinak", tanulmányozni­uk kell a Sole ajánlatát, s egyen­kénti hozzájárulásukkal zöld utat adni az építkezést is igérő beruházásnak. A cég szegedi központjában a A megyében elosztható fejlesz­tési források megháromszoro­zását kéri a Dél-alföldi Térü­letfejlesztési Társulások Egye­sülete. A régió háttérparlament­jeként működő szervezet abban bízik, hogy ismét nagyobb sze­repet kapnak az önkormányza­tokat tömörítő kistérségi tár­sulások. A kormányhoz fordul a Dél-al­földi Területfejlesztési Társulá­sok Egyesülete. A régió háttér­parlamentjeként létrehozott szervezet - amelynek a települé­sek önkormányzatait egyesítő kistérségek a tagjai - Makón tar­tott elnökségi ülésén és taggyűlé­sén fogalmazta meg javaslatait. A DATTE azt kéri, hogy a me­gyei területfejlesztési tanácsok­ban ezentúl minden megyei kis­térségnek legyen képviseleti joga, eddig ugyanis csupán három kis­térség képviselője szavazott a pá­lyázatok elbírálásakor, a többiek kívülről figyelhették az esemé­nyeket. Búzás Péter, a DATTE elnöke azt mondta, fontosnak tartják, hogy a kormányváltás után a te­rületfejlesztésben se a fiskális, elosztó szemlélet érvényesüljön, hanem a kistérségekből épülő ré­gió elve mentén szerveződjön a munka. Azt is szeretnék elérni, hogy a három megyére kiterjedő regionális fejlesztési tanácsban a mostani egy kistérségi képviselő hosszabb szavatosságú, ultra­pasztőrözött termékeket gyárt­ják, így ez az invesztíció - gépek és berendezések vásárlása mel­lett - főként a helyi tárolókapaci­tások bővítését célozná meg. Szeged stratégiailag fontos terü­let a Sole számára, ám amennyi­ben nem sikerül megállapodást kötni július 30-áig, úgy az ország Híd a helyett három kapjon helyet me­gyénként. Szintén fontosnak tartják, hogy a nemzeti fejlesztési terv régiós fejezetét a hét régiónak megfelelő alfejezetekben dolgoz­zák ki a terv készítői. A DATTE véleménye szerint célszerű len­ne, ha a kistérségi megbízotta­kat a jövőben a kistérség válasz­taná ki, és legyen normatív tá­mogatás formájában érkező mű­ködési forrásuk a kistérségi tár­sulásoknak. jelenleg második legnagyobb tej­ipari társasága Pásztón valósítja meg fejlesztési terveit. A cég szegedi központjában je­lenleg az ultrapasztőrözött tej gyártása folyik, míg Pásztón friss fogyasztású termékek kerülnek ki az üzemből. A hazai piac ked­vence, a trappista sajt a Sole bácsbokodi gyárából jut öl a bol­A DATTE kezdeményezi, a kormány próbálja elérni, hogy egységesek legyenek az autópá­lyadíjak az országban, és minél hamarabb épüljön meg az autó­pálya Szegeden keresztül a hatá­rig. Azt is kérik, hogy 2003-tól ­az ígéreteknek megfelelően - há­romszorozza meg az országgyű­lés a megyei decentralizált fej­lesztési forrásokat. A DATTE tagjai elhatározták, hogy még jú­niusban konferenciát szerveznek Makón, ahol megtárgyalják a tokba, s a csaknem 150 dolgozót foglalkoztató makói üzemben a krémfehér és a fetasajtokat gyártják. Makón egyébként a kö­zeljövőben nem várhatóak fej­lesztések, a gyártás kielégítő, a fetasajtok értékesítése megdup­lázódott, így az üzem sorsa bizto­sított. O. K.K. megye, a régió és a kistérségek szerepét. Búzás Péter polgármester hoz­zátette: minden önkormányzat, minden kistérség lojális volt és marad a mindenkori kormány­hoz, legföljebb az egyik kor­mány esélyt ad arra, hogy ez a lojalitás megnyilvánuljon, a másik pedig nem. A most meg­alakult kabinet a reményeik sze­rint már nem az utóbbi kategó­riába fog tartozni. B. A. •• 1 / Folyítatás a; 1. oldalról Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspökkel már évek óta jó kapcsolatban áll. Szalay hang­súlyozta, a Karolina iskola bein­dításában még a tanárképző főis­kola főigazgatójaként vállalt te­vékenynek mondható szerepet, de a piarista gimnázium alapítá­sában is részt vett. Az egykori szegedi polgármestert - aki jelen­leg az Szegedi Tudományegye­tem tanárképző főiskolai kar ma­tematika tanszékének vezetője ­a kilencvenes évek elején Szent Száva-renddel tüntette ki a szerb ortodox egyház vezetője, Pávle pátriárka. Az ismert matemati­kus évek óta tagja a Szege'di Ma­gyar-izraeli Baráti Társaságnak. Lapunk kérdésére, miszerint többször bejelentette már, hogy a 2002-es országgyűlési választá­sok után véglegesen visszavonul a politikától, válaszul elmondta: az is szerepelt korábban tett nyi­latkozataiban, hogy amennyiben szakterületének - ilyen a felső­oktatás, a tudomány és a kultúra - megfelelően felkérik valami­lyen feladatra, szívesen elvállalja azt. Szerinte a vallás a kultúra ré­sze, így nincs ellentmondás a nyilatkozataiban. Szalay István úgy tudja, hogy kinevezése kap­Fotó: Karnok Csaba csán különböző fórumokon fo­lyik az egyeztetés. A Magyar Katolikus Püspökka­ri Konferencia tegnap ülést tar­tott, amelyen részt vett Gyulay Endre is. A megyés püspök la­punknak nyilatkozva elmondta: az összejövetelen nem merült fel Szalay István neve mint lehetsé­ges egyházi ügyekért felelős ál­lamtitkáré, így biztos abban, hogy hivatalosan még egyetlen püspök véleményét sem kérték ki a felelős pozícióra jelöltek kap­csán. SZ. c. sz. Timár László gazdasági alpolgármester és Alfio Consentino Puglisi közösen méregetik, merre ter­jeszkedjen a Sole. Fotó: Karnok Csaba Mesterházy Attila az ifjúsági tárcáról Jóllehet elődje számos kezdeményezését folytatja, mégis megújítja az ifjúsági tár­cát az MSZP-SZDSZ kormány - tudtuk meg Mesterházy Attila államtitkártól. Az ifjúsági és sporttárca az elmúlt négy évben az ifjúságpolitika területén nem tudott ko­moly eredményt felmutatni, inkább csak sportminisztériumként működött - jelentet­te ki tegnap az új kormány első, Szegedre lá­togató tisztségviselője, Mesterházy Attila. A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium (GYISM) államtitkára közölte, hogy az ISM értékes kezdeményezéseinek folytatása mel­lett a nevében is megújuló, a gyermekek ügyeit is felvállaló tárca új szemléletet képvi­sel. Elhangzott: a tárca a hatalabb korosztá­lyok és a sportügy érdekeinek képviselője­ként szeretne dolgozni. Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy a GYISM a következő négy évben több minisz­tériummal együttműködve vállalja az ifjúsági életpáiyamodell kidolgozását. Az államtitkár szerint az ifjúságpolitika előtérbe kerülése nem jelenti a sportügyek háttérbe szorulását, bár egyes sportágak, például a futball koráb­ban kiemelt státuszával szemben a kiegyenlí­tődés jellemzi majd a sportpolitikát. így előnyt élvez majd az utánpótlás-nevelés, a tö­megsport és a nemzeti élsport támogatása. A GYISM fő célkitűzései közé tartozik az önkormányzatok ifjúságpolitikai szerepének növelése, a fogyatékkal élő hatalok korábban sikerrel megkezdett támogatásának folytatá­sa, az ifjúság lakáshoz jutásának kiemelkedő támogatása, valamint a drogkérdés jogi sza­bályzása, amely a jelenlegi büntetési tételek meghagyása mellett a könnyű drogokat fo­gyasztó fiatalok számára lehetőséget biztosí­tana a rehabilitációra. A megújuló tárca egyik legfontosabb fel­adatának tartja az ifjúsági törvény összeállí­tását. Mesterházy Attila kitért rá: a Fi­desz-MPP által kezdeményezett olimpiaren­dezés ügyében új szempontok alapján vizs­gálják meg a megvalósíthatóságot és elkép­zelhető, hogy népszavazást írnak ki. I. SZ. Makón rendez konferenciát a DATTE Javaslatok az új kormánynak Maroson. Makótól is messze még az autópálya. Fotó: Karnok Csaba Idillikus boszniai „életkép" 1996-ból, a Szarajevó és Mostar kö­zött húzódó országútról: békésen legelésző juhnyáj a festőien szép hegyoldalban, amelyet örökzöld erdő szegélyez. Egyik pilla­natról a másikra hatalmas robbanás rázkódtatja meg a környé­ket, a birkák egyik csoportja szabályosan az égbe száll, a levegő­ben darabokra tépve repkednek a húscafatok, földre huppanásuk után pedig minden oldalra folyik a vér... Nem egy bűnügyi film forgatásának a képei ezek, hanem a boszniai háború következ­ményeinek tragikus mindennapjai. Ha nem láttam volna, el sem hinném, s a „messziről jött ember" túlzó kijelentései egyikének tartanám. Bosznia-Hercegovinában pedig szinte mindennap történik ilyen és hasonló eset, amióta a háború befejeződött. Tudniillik a taposóaknák nemcsak a szerencsétlen állatokat tizedelik, hanem az embereket is. Annyi csonkolt lábú felnőttet, meg gyereket (ők kevésbé fegyelmezettek, gyakrabban lépnek az aknamezőkre) kevés háború sújtotta helyen látni, mint Boszniában! Nem vélet­len, hogy a megboldogult Diana hercegnő is felfigyelt a tragédiák­ra és a kis bosnyák gyerekeken kívül a kambodzsai, vietnami, eritreai, zimbabwei társaikon is igyekezett segíteni. Értelemszerűen merül fel a kérdés: miként segíthetünk a hábo­rúban lerombolt, a hazánk határaitól alig 120 kilométerre fekvő, balkáni országon ? A vérzivataros időben befogadtuk a bosnyák menekülteket, ellátmk őket, gyerekeik itt jártak (sokan még ma is itt járnak) iskolába, közreműködtünk azoknak a családoknak az egyesítésében, amelyek egy része Nyugatra menekült, a másik nálunk lelt oltalomra. Hat év alatt azonban sokat változott a helyzet. Ma a gazdasági vállalatok ottani beruházásai mellett a bosnyákok azt szeretnék, ha a közigazgatási és önkormányzati tudnivalókról is oktatnánk őket. Az új ország ugyanis e nélkül egyszerűen működésképtelen. A három etnikum - bosnyák, hor­vát, szerb - alkotta, s közigazgatásilag még nem teljesen egységes állam, Magyarországot a demokrácia „friss"példaképének tartja. A bosznia-hercegovinai politikusok, köztisztviselők hazánk de­mokratikus intézményeinek működését szeretnék tanulmányoz­ni, s az itteni tapasztalatokat otthon kamatoztatni. A napokban is bosnyákok jöttek Szegedre és Hódmezővásár­helyre - tanulni. Ezúttal a települések közbiztonságáról, a közin­tézmények működéséről, a NATO-tag Magyarország honvédségé­nek tevékenységéről hallgattak előadásokat és ismerkedtek a gya­korlattal. Azt mondták: minden ismeret, amely hozzájárni továb­bi fejlődésükhöz, sietteti a nagy vérveszteséget szenvedett ország sebeinek gyógyulását. Medgyessy államtitkárnak kérte fel Szalay István egyházi GYULAY ENDRE MEGYES PÜSPÖK A KINEVEZÉSRŐL Gyulay Endre csütörtökön lapunktól értesült arról, hogy Szalay István elfogadta a kormányfő felkérését. A megyés püspök úgy véli: a lehetséges közös munkáról csak a kinevezést követően érdemes beszélni, hiszen az államtitkári poszt körül rengeteg volt a bizonytalanság az utóbbi hetekben. Gyulay elmondta: a volt szegedi polgármestert jól ismeri, és rendes, becsületes em­bernek tartja. Bár tudja, hogy Szalay nem jár mindennap temp­lomba, úgy véli, egy ilyen politikai szerep betöltésének nem fel­tétele a buzgó vallásosság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom