Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-29 / 150. szám
SZOMBAT, 2002. JÚNIUS 29. •SPORT19 A hős könnyei Egy valaki rettenetesen hiányzik majd a vasárnapi világbajnoki döntő résztvevői közül a jokohamai stadion zöld gyepéről. Nem csak a németeknek, nekem is. Michael Ballack, aki csapatát előbb az elődöntőbe, majd néhány nap elteltével a fináléba fejelte, illetve lőtte. Holnap viszont a lelátóról kénytelen szorítani az övéi sikeréért. Dicshimnuszokat zenghetnek nekem Kahn kapus bámulatos védéseiről, a nem teljesen egészséges Hamann remek középpályás teljesítményéről, Ramelow precíz söprögető játékáról, Klose gólerősségéről, számomra akkor is Ballack a német labdarúgó-válogatott hőse. A Dél-Korea elleni elődöntőben góltól mentette meg csapatát. Nem mérlegelt, pedig tudta, a szabálytalansága sárga lapot von maga után. Immár a másodikat. A 71. percben eldőlt, számára az a vb utolsó meccse. Látszott az arcán a mérhetetlen csalódás, a fájdalom ráncai barázdákat rajzoltak. Normális esetben ilyenkor az ember magába roskad, lelkileg összetörik. De nem egy német futballista. Az eset után négy perccel belőtte hazája válogatottját a döntőbe. A hármas sípszót követően besétált az öltözőbe, leült a padra, ...és zokogott. Hiába veregették a vállát a többiek, fölösleges volt, nem sikerült megvigasztalni. Lemaradt arról a mérkőzésről, amelyről világéletében álmodott, amelyet korábban már annyiszor lejátszott - fejben. Hiányozni fog. S nem csak a németeknek... SZÉLPÁL LÁSZLÓ Hétfőn kezdi a felkészülést a Carnex-Szentesi VK Tari helyett Pengő? Lele Ambrus a kapocs a klubvezetés, a játékosok és az edző között A válogatott sportigazgató A díjkiosztón Mezei Richárd (balról) még nem tudta, hogy a leendő sportigazgatójától kapja az ajándékot. Fotó: Karnok Csaba VÍZILABDA A legutóbbi női vízilabda-bajnokságot a harmadik helyen befejező Carnex-Szentesi VK hétfőn kezdi el a következő szezonra a felkészülést. Ez biztos, az viszont még bizonytalan, hogy kinek az irányításával. Nem tudni még, hogy ki vezényli július l-jétől a szentesi női felnőttcsapat edzéseit. Az eddigi tréner, Tari László ugyanis munkahelyi és egyéb elfoglaltságaira hivatkozva a jövőben nem tudja betölteni ezt a feladatkört. - Június 30-án lejár a szerződésem, már eldöntöttem magamban, kiszállok a szentesi vízilabdából - közölte lapunkkal a szakember. - Szentesen és Csongrádon is üzemeltetek egy-egy sportboltot, valamint úgy tervezem, a csongrádi politikai életben is szerepet vállalok. Ennyi elfoglaltság mellett már sok lett volna a póló. Szerettem a csapaA szegedi születésű, de már hosszú évek óta nyíregyházi színekben versenyző atléta, Szentgyörgyi Katalin hétfőn autóbalesetet szenvedett. A sérülés nem súlyos, a szabadtéri pályaidényt mégis ki kell hagynia a sportág legnagyobb hazai ígéretének. - Borzasztó napokat élünk át mondta György Rolland, Szentgyörgyi Katalin edzője. - Igaz, a sérülését egy átlagember észre sem venné, a medencecsontja tört el, de fájdalmai nincsenek, ezzel nyugodtan mehetne dolgozni. De ő sportoló és a csípőjére, a gerincoszlopára és a csigolyájára több százkilós nyomás nehezedik az edzéseken. Nem szabad kockáztatni, ez pedig azt jelenti, hogy sorozatban immár harmadszor kénytelen kihagyni a pályaidény legfontosabb versenyeit. Ennek a sérülésnek ugyanis egyetlen gyógymódja van, az idő. Minimum hat hét mire Szentgyörgyi felépül, ezt türelmesen ki kell várni. A baleset Budán történt, s egy fatábs véletlennek tulajdonítható. Kigurult a labda az úttestre, amit kisvártatva követett egy apróság; Szentgyörgyi nem tudott mást tenni félre rántotta a kormányt és a fának ütközött. Szerencsére nem ment nagy tot, de a folytatást a közeljövőben az időm már nem teszi lehetővé. Sajnálom. Juhász fózsef, a Szentesi VK elnökét nem lepte meg Tari bejelentése. - Sok sikert kívánok neki a civil életben. Az igazsághoz tartozik, mindenképpen váltottam volna: arra gondoltam, hogy az első garnitúrát a jövőben Pengő Lászlóra bízom, Tari pedig az utánpótlásban dolgozott volna tovább. Pengővel már beszélgettem, hajlik is arra, hogy a fiú gyermekcsapat mellett a nők szakmai irányítását is elvállalja. A kiszemelt szakember egyelőre még nem bólintott a felkérésre. - Váratlanul ért a megkeresés, nem terveztem, hogy a fiúk mellett a nőknél is edzősködnöm kell a következő idényben mondta Pengő. - Valószínűleg azért gondolt rám az elnök, mert korábban két és fél évig már dolgoztam a lányokkal. Nem tudom, még átgondolom... SZ. L. sebességgel, ezért nem történt komolyabb baj. A kisgyerek csupán megijedt, karcolás sem esett rajta. A sajtó azonban így is kíváncsi volt: - A balesetről értesítettem a szövetséget és a távirati irodát, majd bekapcsolva hagytam a telefonomat. Úgy tartottam ugyanis korrektnek, ha baj esetén is elérhetőek vagyunk. Meglepődtem... Olyanok is hívtak, akik addig nem is „tudtak" rólunk, vagyis nagyjából kétszer annyian, mint amikor Kati megnyerte az Európa-bajnokságot. Az egyik kereskedelmi tévé, azt tudakolta van-e fotónk az esetről, mert akkor arra is számítanának. Természetesen megértem, hogy ez szenzáció, de mégis elgondolkodtató volt ez a reakció. Mi lett volna, ha a kissráccal is történik valami? Mint arról már volt szó, ezzel kiesett, 2000 (olimpiai) és 2001 (vb) után harmadszor a pályaidény jelentős része. Ez bevallottan jelentős anyagi veszteséget is jelent a György-Szentgyörgyi duónak, amit majd az őszi-téb mezei futóversenyeken igyekeznek pótolni. Reméljük a balszerencse-sorozat ezzel véget ért, s a jövőben a felnőtt világbajnokságokon, Eb-ken és az athéni olimpián is rajthoz állhat a futónő. I.P. KÉZILABDA Július elsejétől, nem főállású, hanem megbízásos jogviszony alapján Lele Ambrus látja el a Pick Szeged NB l-es kézilabdacsapatánál a sportigazgatói feladatot. A 44 éves sportember a Szegedi Volán színeiben 127-szer húzta fel a válogatott mezét, s legutóbb a Tisza Volán SC utánpótlásának szakosztályvezetője volt. - Tizenkét év telt el azóta, hogy befejezte az aktív játékot. Ez annyira sok idő, hogy a fiatalabb Pick-drukkerek már nem is emlékeznek a játékára. Kérem, elevenítse fel a kézilabdás múltját. - Tápéi születésű vagyok, s először 1973-ban mentem le a kézilabdapályára. Három évvel később már az NB l-es első csapatban játszottam. Azzal dicsekedhetek, hogy Magyarországon csak Szegeden játszottam. Négy évet a grazi Waagner Biro első KAJAK-KENU Tfegnap a férfi kajak négyesek szolnoki válogatójával teljessé vált a szegedi Mol V síkvízi kajak-kenu Európa-bajnokságon és az augusztusi sevillai vb-n induló magyar csapat kerete. Három számban csatáztak a férfi kajakosok tegnap Szolnokon, a Holt-Tiszán. A tét nem volt kisebb, mint a szegedi Európa-bajnokságon, és a sevillai világbajnokságon való indulás. A legfrissebbek a 200-asok voltak. Három egység délelőtt kilenc órakor rajtolt el. A világbajnok, a két szegedit is a hajóban tudó kvartett (Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, Beé István, Horváth Gábor) alaposan beragadt a rajtnál. Hiába került hátrányba a négyes, a remek hajrával megnyerte a futamot. Hegedűs Róbert nem sokat pihenhetett, hiszen 11 órakor a 500-asok álltak rajthoz. Ebben a számban volt a legnépesebb a osztályú osztrák csapatban játszottam, s közben háromszor bajnoki címet szereztünk, egyszer pedig második lett a csapat. Tizenkét évvel ezelőtt pedig végleg abbahagytam a kézilabdát. - Hosszú ideig csak mint nézővel találkozhattunk a kézilabdameccseken. Pedig mindenki azt hitte, hogy sikeres sportmúlttal egészen biztosan szerepet vállal Szeged reprezentáns csapatánál. Mi volt az oka annak, hogy hátat fordított a kézilabdának 1 - Két ajánlatom volt, s választanom kellett, hogy a kéziben vagy az üzleti életben vállalok szerepet. Ez utóbbi mellett döntöttem. Közben természetesen voltak próbálkozások, hogy a kéziben is tevékenykedjek. Lassan becserkésztek. Előbb a megyei szövetség elnökségének lettem a tagja, majd tavaly beadtam a derekam, s a Tisza Volán SC vezetésébe választottak, s megbíztak az utánpótlás szakosztályvezetőjének. Az elmúlt tizenkét év alatt azonban minden szegedi mérkőzésen - szinte mindig az egész U. Sflwfel Kajak-kenu Eurőpa^bajnotoáq Még 19 nap mezőny, öt egység harcolt az elsőségért. Fantasztikus rajtot vett Gyökös, Borhi, Hegedűs, Kökény hajója, közvetlenül a rajt után az élre állt, s ezt nem is engedte ki a kezéből. A nap meglepetése! A második helyen a szakemberek által legyőzhetetlennek hitt Vereckei, Veréb, Horváth, Beé egység végzett. A nap hősének bizonyuló Hegedűs Róbertet, a Démász Szeged Vízisport Egyesület versenyzőjét faggattuk a bravúrról. - Kezdjük az első számmal, hiszen nagyon megizzadtunk az elsőségért. Úgy érzem, méltatlan körülmények között versenyeztünk Szolnokon, ezt szóvá is tettük a szövetség vezetőinek. Egyszerűen nem készültek elő. Például a rajtnál nem volt hangosícsaláddal - ott drukkoltam a lelátón. - Milyennek látja a Pick Szegedet? - Mindig kritikusan néztem a csapat játékát. Jelenleg a férfi kézilabdában az ország második legjobb klubja a miénk. Az előttünk végző Fotexnek köztudottan több a pénze. - Milyen elképzeléssel vág neki a munkának 1 - Legelőször is szeretnék jó munkakapcsolatot kialakítani a klubban dolgozókkal. Továbbá azon leszek, hogy minél több időt töltsek a csapattal, s mintegy összekötő kapocs legyek a játékosok, az edző és az elnökség között. Elsősorban szeretném megértetni a kézilabdásokkal, hogy a népszerűségük nő azzal is, ha szívvel-lélekkel játszanak. Ezt várja ugyanis a közönség, s ezzel eddig adósak maradtak. - Lesz ideje a főállása mellett 1 - Megbeszéltem a Naturtex cégvezetőjével, ha a szükség úgy kívánja, akkor napközben is kézilabdázhatok. SÜLI JÓZSEF tás, hiányzott a rajtpisztoly, az indító hangját alig hallottuk. Erre nem számítottunk. Az ötszázon aztán mind a négyen nagyon akartunk, fűtött bennünket a bizonyítási vágy. Jól ment a hajó, jó erőben voltunk, ennek köszönhettük a győzelmet. Boldog vagyok, hogy mindkét számban sikerül győztes hajóban ülnöm, nagyon bízom benne, hogy ezt a jó formát sikerül átmenteni a szegedi Eb-re, illetve a sevillai világbajnokságra. Az utolsó számra, az 1000 méterre délután került sor. Ebben a szegedi Storcz Botond és társai, Kammerer Zoltán, Kökény Roland, Horváth Gábor magabiztos győzelmet aratott a Siebel Lajos, Molnár Péter (Démász Szeged), Gyökös Lajos, Kucsera Gábor alkotta újonc hajó ellen. A viadal után Petrovics Kálmán, a Démász Vízisport Egyesület igazgatója örömmel újságolta, hogy eddig 13(!) számban harcolta ki szegedi sportoló az Európa-bajnokságon való indulást, ilyenre pedig a sportág történetében még nem volt példa. SÜLI RÓBERT REFLEKTOR NEMZETKÖZI FUTÓVERSENY Július 6-án, 10.30-tól gyermek és serdülő korcsoportú nemzetközi futóversenyt rendeznek Szegeden az Eko-parkban (Fürj u. 92/b). Bővebb információ Korom Istvántól (06-62/430-430), vagy Antal Andortól 806-52/474-707) kapható. ESZTERO SIKERE A szegedi aerobikos, Esztero Zsolt a német nemzetközi bajnokságon vett részt és remek eredményeket ért el. Megnyerte a rangos Európa-bajnoki színtű viadalt és a legjobb gyakorlatért járó különdíjat is megkapta, melyet a Belga Aerobikszövetség ajánlott fel. HÓDIÁKOS ÉREMESŐ Serdülő, ifjúsági és junior korcsoportú atlétikai versenyt rendeztek Kiskunhalason, melyen a vásárhelyi Hódiák SE sportolói remekül szerepeltek. Összesen 16 arany-, 15 ezüst- és 6 bronzérmet szereztek, ami 212 pontot és a csapatversenyben a második helyezést jelentette számukra. Budapesten az Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon is helytálltak a hódiákosok. Vári Beáta a 100 méteres síkfutásban 3., a 4x100 méteres váltó tagjaként pedig 2. lett. Szabó László, szintén a 4x100-as váltó tagjaként állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Az összetett felnőtt Eb-re válogató versenyen Zsótér Márta (Hódiák SE) a 3. helyen végzett és bekerült a hétpróbacsapatba. Hasonló sikerrel szerepelt Ádok Roland, aki aranyjelvényes minősítéssel szerzett bronzot. Gombos Sándor pedig nemzetközi viadalon, Schwechatban állt rajthoz (12 ország atlétái vettek részt) és 400 méteren 48.59 mp-es idővel a 4. helyen ért célba. ÚJABB VERESÉG Újabb vereséget szenvedett az 1986-os korosztályú labdarúgó-bajnokságban, a BLASZ-ban szereplő Tisza Volán Focisuli csapata. Ezúttal a Dunaferr bizonyult jobbnak a szegedieknél. Eredmény: Dunaferr SE-FC Szeged Tisza Volán KÉSZ Focisuli 1-0(1-0). TVFS: Tombácz-Mészáros (Kőszegi), Túri, Varga F., Szélpál - Simon (Varga G.), Fülöp, Duba, Kárász - Stetakovic (Völgyi), Váczi (Fejsze). Edző: Paksi Péter. SIMEK-EMLÉKVERSENY Budapesten rendezték meg a Simek Ferenc-emlékversenyt, melyen részt vettek és jól szerepeltek a Szegedi VSE fiatal atlétái is. Ali éves lányoknál Miklós Judit 60 méteren 2., távolugrásban 1. lett. A 12 esztendősöknél Szlatárovics Orsolya diadalmaskodott 60 méteren, távolugrásban pedig bronzérmet szerzett. Györki Andrea távolban 4. lett. A fiúknál, a 12 éves korcsoportban Kreininger Csaba 60 méteren a dobogó harmadik fokára állhatott fel, távolugrásban pedig az 5. helyen végzett. Utóbbi versenyszámban Gömöry Gyula 3., Tűhegyi Boldizsár pedig 4. lett. ÖRDÖGH-BRONZ Országos meghívásos motokrosszversenyt rendeztek Szekszárdon, melyen a fiatal Ördögh Gábor (Szegedi Motorsport SE) a harmadik helyet szerezte meg. ÁCS GÉZA-EMLÉKKIÁLLÍTÁS Ács Gézára emlékeznek Dorozsmán. Az egykori kiváló szakember 1944-ben született, 1959ben már aktív játékos volt, 1965-ben kelt az első edzésnaplója, 1970-ben alakította meg a Mezőgép csapatát. Tíz évvel ezelőtt hirtelen hunyt el, az évfordulóra a Petőfi Sándor Művelődési Házban június 26-án emlékkiállítás nyílt, amely július 6-ig tekinthető meg. A kiállítást egyik kedvenc tanítványa, játékosa, Hódi Tamás nyitotta meg. Szentgyörgyi kényszerszünete Hegedűsék 500-as robbantása