Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-11 / 134. szám
KEDD, 2002. JÚNIUS II. • AKTUÁLIS" 3 A pusztító hideg dacára bőséges és jó minőségű a piaci kínálat Magas áron zár a szezon Színes a nyár eleji kínálat, minden gyümölcsből találni szépet a piacokon. A vásárlási kedvet nem is a minőség, inkább az árak tartják kordában. Az eperszezonnak csaknem vége, ám ez nem látszik az árakon: 350 forint alatt nemigen látható, s ha olcsóság mellett az esztétikum is fontos, akkor 400-450 forintot kell kifizetnünk egy kiló eperért. A nyár első gyümölcse tehát lassan leérik, s a többi a következő 1-2 hónapban fog minket megörvendeztetni. Ám hogy mennyiért, azt sem a kereskedők, sem a piacelemzők, sem a termelők nem tudják pontosan megmondani. A decemberi, tartósan mínusz 20 fok alatti hideg, valamint az április eleji fagyos éjszakák nyoma látszik a gyümölcsösökön, így az idén jóval kevesebb meggy, cseresznye, barack, szőlő, szilva terem majd. A hiányt az export és a feldolgozóágazat érzékeli majd, a „kiskosaras" vevő nem, hiszen a piacra a védettebb, kevésbé károsodott házi kiskertek gyümölcsei kerülnek, s ez a kínálat mennyiségében és minőségében is bőven fedezi a háztartások szükségleteit. Akik pár héttel ezelőtt azt mondták, jó ára lesz a gyümölcsnek, most konstatálhatják: nem tévedtek nagyot. Bár az előző évekhez hasonlóan áremelkedésre a nyár előrehaladtával is lehet számítani, a piaci árak azért nem Tangens és számlatömb A szezon végén is nagyon drága az eper. Fotó: Kamok Csaba szabadulnak el. Legalábbis a Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács prognózisa szerint. Szakembereik szerint nehéz volna megjósolni, hogy az idén menynyibe is fog kerülni egy kiló barack, szőlő vagy szilva, azt azonban valószínűsítik, a szezon közepén 300-350 forintnál többet nem lehet elkérni ezekért a gyümölcsökért, hiszen a magyar fogyasztó ezt már sokallja, s nem fizeti meg. Az, hogy miért és mennyit hajlandó fizetni a vevő, az a piacon kiderül. A cseresznyeszezon közepén járunk, s 300 forintnál olcsóbban nem mérik kilóját. Ami már elég szép és még elég olcsó ahhoz, hogy „lelkiismeret-furdalás" nélkül megvásároljuk, az 400-420 forintba kerül, az extra ropogósért pedig akár 550 forintot is elkérnek a kereskedők. A meggy szinte mindenütt egyforma minőségű, s egységesen 350 forint belőle egy kiló. A befőzési szezon egyik kedvence még hoszszú hetekig kelleti magát a standokon, ám az ára csakúgy, mint tavaly, nemigen megy 250-280 forint alá. Kapható már ribizke és egres is, az előbbi kilójáért 520-650 forintot, az utóbbiért 360 forintot kérnek. Az ínyencek a málnának örülhetnek, a mosolyt a jellemzően 1000-1400 forint közötti árak hervasztják. Miután málnából évről évre csökken a kínálat, s termesztése, szedése is munkaigényes, a szezonnak hamarabb vége lesz, mint hogy a málna ára 600-700 forint alá essen - állítják a kereskedők. Zöldségek közül most a borsó és a zsenge zöldbab a sláger, az előbbinek 180-200 forint, az utóbbinak 440-460 forint kilója. Újkrumpliból most érdemes válogatni, bőséges a felhozatal: az árak széles skálán, 60 és 120 forint között változnak. O.K.K. BÁTYI ZOLTÁN Soha életemben nem voltam olyan okos, mint érettségim napján. Kérdezhették akkor tőlem, mennyi verset is írt Arany lános a Margit-szigeti fák alatt, hogyan bizonyította be Pitagorasz tételének összes igazát, netán hányan rohamozták a Téli palotát a novemberben rendezett októberi forradalom idején, szám be sem állt a heves válaszolgatásban. De gondolom, nem vagyok egyedül, amikor azt állítom: a középiskola negyedik éve után, fent nevezett érettségi idejére tömi mindenki a fejébe a megbuktatás rémétől fenyegetve a legtöbb tudást. Hogy aztán nyár végére ne csak a harmadik triumvirátust keverje a széndioxid vegyjelével, de még azt se tudja kinyögni, páros ujjú-e a patás, vagy csupán tangenst téveszti össze a cotangenssel, mintegy a sinus függvényében. Ám mit számít ez - a magyar érettségi rendszer már csak úgy vagyon kitalálva, hogy nyelje a sok tudást az agy. Arról pedig legfeljebb néhanapján nyitunk rövidebb vitákat, vajon valóban az élethez szükséges tudománnyal béleljük-e ki mostanság a tinédzserek agyát, vagy ideje lenne inkább a jobban hasznosítható ismeretekre koncentrálni ? És ez a néhanapja általában az érettségik idején érkezik el. Ezen a héten nem véletlen hát, hogy az érettségizők családjában dühöngő kamionok módjára ütköznek az érvek és ellenérvek. Ha a kedves mama azt állítja, bizony, nagyon boldog, hogy gyermeke annyira profi módon elemzi az ógörög drámákat, a papa biztos megjegyzi: inkább talán egy személygépjárművek vezetésére jogosító papírhoz juttatták volna fiát négy középiskolás év alatt. Amikor pedig a nagymama arra büszke, unokája akár 678, történelmileg nagyon fontos évszámot is fel tud sorolni fejből, álmából is felébresztve, a hugica azon vihorászik, mekkora tök ciki is bátyja számítógépes ismeretekből. A keresztanyu meg azt kérdi a konyhaszekrény árnyékából: aztán könyvelésről hallottál-e, egy számlát, édös érettségizős fiam, ki tudsz-e tölteni, mert úgyis kényszervállalkozó lesz belőled. Hogy miként vélekedik e vitáról az érettségitől rettegő kamasz ? Ugyan, mikor foglalkozna efféle csacskaságokkal, amikor éppen a frász kerülgeti. Meg egyébként is - momentán az itt a lényeg, hogy görbüljön az érdemjegy. A hasznosítható tudás témakörében úgyis rendeznek még vagy kétezer roppant komoly konferenciát. Z. és az elsikkasztott százezrek Másfél évi börtönre ítélte a Szegedi Városi Bíróság dr. Z. Katalint, aki közös képviselőként három társasház lakóinak pénzét sikkasztotta el. Jogvégzett hölgy, dr. Z. Katalin állt tegnap bírái előtt a Szegedi Városi Bíróságon. Dr. Z. az elmúlt években három szegedi társasház, a Csongrádi sugárút 122., a Petőfi Sándor sugárút 40., és a Dózsa György utca 14. szám alatti épületek közös képviseletét vállalta. Aztán idővel kiderült, korántsem úgy munkálkodott, hogy azzal elégedettek lehessenek e házak lakói. A vádirat szerint a Csongrádi sugárúti épületben élők, akiket 1998 júniusa és 2001 januárja között képviselt dr. Z., 988 ezer 366 forintjukat sirathatták el. A Petőfi Sándor sugárút 40.-ben - ahol a társasház banki forgalmát sem rögzítette, alapbizonylatokat sem őrzött meg, sőt idővel semmiféle könyvelést nem végzett dr. Z. - több mint 150 ezer forintot hiányoltak a lakók, miután közel két évi együttműködés után 2001 júniusában felmondtak képviselőjüknek. A Dózsa György utca 14.-ben 1998 októbere és 2000 áprilisa között dolgozott a jogásznő. Távozása után 133 ezer 796 forint hiányzott a leltárnál. A Szegedi Városi Bíróság végül is egyrendbeli folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, kézrendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében és egyrendbeli számviteli fegyelem megsértése vétségében találta bűnösnek dr. Z. Katalint. Ezért 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélték, 2 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Meg kell térítenie az okozott kárt is. Az ítélet nem jogerős. B.Z. Lottó-Szám-Mágia Még tart a Szegedi Területi Igazgatóság akciója, melynek keretében 3900 forint összértékű (joker nem számít bele) nyeretlen ötöslottó szelvényt kell május 21.-június 22. között összegyűjteni és beküldeni. Az akció főnyereménye egy VW Bora 1.6 típusú személygépkocsi, emellett 36 db 100 000 lorint értékű készpénznyereményt is kisorsolnak. A nyeretlen Monté Carlo kaparós sorsjegyek (5 darabot kell beküldeni július 6-ig) most Peugeot 307 típusú gépkocsit, 50 000 forintos készpénz nyereményt, vagy mobiltelefont érhetnek. Részletek a szórólapokon és a lottózókban. Még csak egy hete vitték ki a majd 700 milliós telitalálatost, és újra volt ötös, melynek nyereménye több, mint 60 millió forint. A 8-ra végződök továbbra sem remekelnek, az utolsó kilenc sorsolásból mindössze egy alkalommal került közülük szám a nyertesek közé. A 2-re végződök pedig sorozatban az ötödik búzást hagyták ki. A 7-tel oszthatók között is érdemes lehet keresgélni, áprilisban és májusban is csak egy-egy sorsoláson tudtak nyerőszámot adni, júniusban még egyszer & HATOS A tízesek (10,12) és a húszasok (21, 22) is kétkét számot adtak a hatoshoz. Telitalálatot senki sem ért el, így vasárnep már 445 millió forintért megy majd a sorsolás. A 4-re végződök már ötödik hete képtelenek a nyertesek közé kerülni, az 5-re és 7-i e végj.ődők pedig az utolsó hat héten csak egyszer-egyszer jutottak szóhoz. Javítottak a 4-esek idei szereplésükön (944535). A 6-osok j viszont továbbra sem tudnak bekerülni a JOKER számjegyei közé (ez már a kilencedik sorsolás volt 6-os nélkül). Négy négyzetszám is volt a kézi sorsoláson, egyedül a 4-es maradt ki közülük. A hatodik (26-30) és a hetedik sor (31-35) ezzel szemben az utolsó két hétben mindössze egy-egy nyerőszámot tudott adni. Az 50 milliós heteshez talán bátrabban lehet közülük is választani. Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóság Szalay lesz a befutó? Szinte már biztosra vehető, hogy Szalay István volt szegedi szocialista polgármestert nevezik ki a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi államtitkárának - értesült lapunk kormányhoz közelálló forrásokból. Amint arról írtunk, Medgyessy Péter kormányfő Szalay Istvánt kérte fel az államtitkári poszt ellátására. Az egykori polgármester és MSZP-s országgyűlési képviselő elfogadta a miniszterelnök felkérését. Jóllehet a kinevezés még nem történt meg, az érintett úgy tudja: az egyházak elfogadják személyét, s folyik az egyeztetés különböző fórumokon. Nem kapták meg a gyest és a gyedet a ruhagyári nők Jussukra várnak az anyák Folytatás az 1. oldalról Fábián Ildikó kislányával van gyesen január óta, s azt a 20 ezer forintot keresi, amelyik pillanatnyilag hiányzik a családi kasszából. Tóth Edit azt panaszolta, a családi pótlék nem érkezett meg a folyószámlájára. Holott mindenkit megkérdeztek, vissza szeretne-e jönni, erről írásban kellett nyilatkozniuk. Mindhárman idézték a munka törvénykönyvét is, miszerint jogutódlásnál nem választható el a jogi állomány a „rendestől". Megkérdeztük a Trifex Kft. ügyvezető igazgatóját, Ódor Zsoltot, miért nem rendeződött még mindig a jogi állományban lévő dolgozók sorsa. - Az adásvételi szerződésben nem szerepelt az, hogy átvesszük a jogi állományt. Ugyanakkor nyilatkoztunk arról, hogy hajlandóak vagyunk a nem dolgozó ruhagyáriakat is felvenni, ha cserébe kompenzációt kapunk. Pillanatnyilag erről tárgyalunk a felszámolóval és a háromtagú hitelezői választmánnyal. Tehát nem a mi „szociális érzéketlenségünkről" van szó. Más forrásból származó, hivatalosan meg nem erősített információink szerint a Trifex egy még meglévő ruhagyári telek átengedése ellenében hajlandó lenne átvenni a gyeseseket, gyedeseket. Kiflire is kell a pénz. Fotó: Schmidt Andrea Az alkuban 35 millió forint forog kockán - ennyibe kerülne a 70 ember végkielégítése. Azt is megtudtuk, a háttérben tettek lépéseket annak érdekében, hogy az egészségbiztosítási pénztár soron kívül kifizesse az elmaradt pénzeket. Hiszen májusban a Szegedi Ruhagyár f. a. már nem minősült kifizetőhelynek. FEKETE KLÁRA Parfümcsempész bukott Nagylakon Közel 180 jogsértő cselekményt derítettek fel az elmúlt napokban a Vám- és Pénzügyőrség Dél-alföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai. Az elkövetési érték meghaladta a 8,1 millió forintot. Nagylaknál akart kilépni hazánkból az a román úr, bizonyos B. I. S., aki Magyarországra érkezve, Hegyeshalmon még véletlenül sem szólt arról, hogy útiholmijai közé eldugott 704 darab, 100 milliliteres üvegcsékbe zárt különféle parfümöt és 98 kiló kávét. E feledékenységet a nagylaki fináncok a 470 ezer forint értékű áru lefoglalásával honorálták, s B. I. S. ellen csempészés alapos gyanúja miatt eljárás is indult. Gyulán az országba belépő S. W. osztrák állampolgártól egy szárazföldi görög teknőcöt vettek el, s természetkárosítás miatt indult vizsgálat az utazó ellen. Szintén Gyulán bukott meg az a román kamionos, aki kocsija rakterében - a bejelentett áruk mellett - 350 pólót, 1210 női blúzt és 315 férfiinget akart becsempészni. A 974 ezer forint értékű árunak a fuvaros búcsút inthetett. A vámhivatal Kecskeméti lövedéki Központjának munkatársai állampolgári bejelentés alapján vizsgálódtak T. P. kiskőrösi lakos ingatlanán. Nem dolgoztak fölöslegesen, ugyanis 17 ezer 600 liter ismeretlen öszszetételű szeszes folyadékot találtak. A gazda meghallgatása során aztán T. P. bérbeadási szerződéssel igazolta, hogy a tárolás lehetőségét átadta egy soltvadkerti férfinak, K. Á.-nak, a megtalált itókához tehát neki semmi köze sincs. Az italt a vámosok lefoglalták. B.Z.