Délmagyarország, 2002. június (92. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám

MOZAIK HÉTFŐ, 2002. JÚNIUS 10. Végkielégítés SZÍV ERNŐ Szép és árnyalt szó. Valamint rejtélyes, értelme­zési kísérletekre ösztökélő, nyugtalanságot keltő. Azt mondják, a nagyságát hitele'sített szerződés szabályozza, és ha az ember távozik a posztjáról, vagy honnan, jó, távozik, mert elküldik, kirúgják, távozik, mert megegyeznek, akkor bizony ki kell fizetni. Tulajdonképpen szívesebben szólnék ar­ról, hogy az idei nyáron az emberi élet mélyebb rétegeibe lehet belelátni, mint mondjuk, egy év­vel ezelőtt. Arra gondolok, hogy idén a lányoknál a mélyszántású dekoltázs lett a divat, ami egyfe­lől helyeselhető, és másfelől is helyeselhető. Jó lenne arról beszélni, hogy a hétköznapok nyo­masztó szürkeségét, a politika dúlta lelki kisker­teket, illetve a nemzeti érzést miképpen befolyá­solja, hogy mélyvölgyekbe, pihés dombhátakra, szelíd lankákra és rémisztő szakadékokba látni utcán, holtban és hivatalban, ám folyvást a tekin­tetünk elé tolakodik ez a szó: végkielégítés. Vagy például arról is jó lenne beszélni, hogy a déltarjáni Wellenovics Péterné, született Medve Icu szerel­mes lett az éppen zajló labdarúgóvilágbajnokság­ba, a házimunkát következetesen elhanyagolja, minden meccset megnéz, kielemez és újragon­dol, majd pedig esténként leviszi az emberét a kö­zeli játszótérre, a kapuba állítja, a szemét fehér kivégzőkendövel beköti, és irdatlan erejű hetese­ket rúgdos neki. Vagy jó lenne arról beszélni, hogy milyen gyönyörűek voltak a sárgán izzó repceme­zók, a pirosan hullámzó pipacstengerek, hogy a rigók, a kántorok és az agg rockzenészek milyen szépen énekelnek újabban, de nem, nem lehetsé­ges, mert minden édes, kedves és fontos téma elé odatolakodik a végkielégítés. Hát jó, nézzük, hát micsoda dolog is ez valójá­ban ? Hogy a végén kielégítik ? De a végén az időt jelenti, vagy helyet, hm ? Mert ha jól értem, kü­lönben folyamatosan jó neki, hogy úgy mondjam, a szakértelme, hozzáértése, bölcsessége, ügyessé­ge és kreativitása következtében az első pillanat­tól fogva a csúcson van, akkor,'ehhez képest, va­gyis hogy a csúcson levéshez képest, hogyan le­hetséges mégis kielégíteni. Tehát ha már az elejé­től fogva fent időzik a Himaláján, akkor hova vi­szem, miféle földi csúcsra ?! De ha a végkielégítés helyet jelöl, akkor ez azt jelenti, hogy a végén, mint adott, jól behatárolha­tó területen is kielégítik. Tehát nem elég elöl, vagy ha jobban tetszik, előröl kielégíteni, hanem a végén is meg kell tenni. Akkor ez egy keretes szerkezetű megoldás, viszont joggal kérdezheti az egyszerű állampolgár, hogy miért e tobzódás. A végkielégítés persze úgy is érthető, hogy sze­gényt már soha többé nem fogják kielégíteni. Még most egyszer utoljára rászakad a milliók orgaz­musa, ezt jegyezze meg a delikvens jól, mert soha többé nem lesz része benne. Holott dehogynem. Mert majd végkielégítik újra három, négy év múl­va máshol, egy másik államtitkári, banki, főhiva­talnoki őrtorony kényszerű elhagyása miatt. Úgy hogy a végkielégítésről mást nem tudunk monda­ni, mint hogy egy szűk, fölső kör egzisztenciális orgazmusának folyamatos és bizony törvényes fönntartása. így élünk. Különben pedig elvirág­zott a pipacs, ötszáz forint a cseresznye, Welleno­vics Péterné százból százat berúgott tegnap, és még azt is megkockáztatjuk, hogy ezzel a befeje­zéssel nagyon-nagyon demagógok voltunk. A TVanse Express zenekar tagjai bábokként lógtak egy daruról a ki­éli (Németország) kikötőben. A Volvo föld körüli vitorlásverseny befutójára vártak, s közben egy kis - saját - népszerűségre vadász­tak... MTI Telefotó/AP/Heribert Pröpper Aprótolvaj rekord AUBURN (MTI) Feltehetően a világ aprótolvajre­kordere az az amerikai férfi, aki több mint 180 ezer darab 25 cen­tes pénzérmét lopott el 6 év alatt. A Maine állambeli 54 éves Wilf­red Ayotte munkája az volt, hogy Auburn városának egyik bevá­sárló központjában begyűjtse a mosó- és szárító automatákból az aprópénzt. Hat éven át dolgo­zott - saját zsebre is -, és nem is bukott volna le, ha egyszerű lét­számcsökkentés miatt el nem bocsát|ák. Miután a cég egyik ve­zetője kezdte begyűjteni az aprót, feltűnt, hogy egy csapásra felszö­kött a bevétel. A vállalat feljelen­tést tett, Ayotte bankszámláinak alakulása alapján pedig kiderült, hogy a szarka már 1996-ban megkezdte a lopkodást. A cég 45 ezer 790 dollárt követel tőle. Eltérített autópálya C0URTED0UX (MTI) Eltérítenek egy autópályát a di­noszauruszok Svájcban. Az Eu­rópában eddig egyedülálló, 150 millió éves dinoszauruszmarad­ványok előkerülése arra készteti a svájci Jura hegységben autópá­lyát építőket, hogy új terveket dolgozzanak ki. A leletek Cour­tedoux közelében vannak, kere­ken ötszáz dinoszaurusz nyomot találtak egy 800 négyzetméteres kőplatón. A nagyon jól kivehető nyomok egyikének átmérője 55 centiméter körüli. A dinoszau­rusz csípőmagassága 2,4 méter, súlya öt és húsz tonna közötti, hossza pedig fejétől a farkáig mintegy húsz méter lehetett. Gumis taxik OSLO (MTI) Nagy sikerük van a plusz gumik­kal ellátott, óvszeres taxiknak Norvégiában. - Az emberek egy­általán nem szégyenlősek, a ke­reslet igen élénk a gumik iránt ­mondta a Reuternak a taxitársa­ság elnöke. A cégnek húsz kocsi­ja van, mindegyikben a vezető­ülés hátulján ott virít a felirat: „Elfeledkezett az óvszerről? Kér­jen a sofőrtől!" Az akció firtatás­mentes és korhatártalan: kicsik és öregek egyaránt igényelhetnek gumit, a vezető pedig semmit sem kérdez - a gumival kapcso­latban. A taxis cég kimutatása szerint két hét alatt 300 gumióv­szert igényeltek az utasok. Az ak­ciót támogatja a norvég egészség­ügyi hatóság, és nem csak a fer­tőző nemi betegségek terjedésé­nek megakadályozása végett, ha­nem azért is, hogy elejét vegye a nem kívánt terhességeknek - fő­ként a fiatalkorú lányok eseté­ben. Az év szava WIESBADEN (MTI) Németországban a 200l-es esz­tendő szóösszetétele: „szeptem­ber 11"- közölte Wiesbadenban a német nyelvművelő társaság (GFDS). Az „első helyezettet" követő három kifejezés is a szep­tember 11-i egyesült államokbeli terrorcselekményekkel függ ösz­sze: „terrorizmusellenes hábo­rú", „lépfene" és „alyó férfi". Csak ezek után következnek sor­rendben a terror fogalmától ide­gen szóösszetételek, mint példá­ul az „őssejtimport", „egynemű­ek házassága", „mezőgazdasági fordulat". Lottószámok ÖTÖSLOTTÓ 3,25,51,80,86 HAT0SL0TT0 .Jokerszám: 944535 9,1012,21,22,41. Pótszám: 28 A NAP VICCE Orvos a betegnek: - Uram, abba kellene hagyni a szellemi maszturbációt... Miért, káros az egészségem­fA6*> - Nem. Zavarja a JflLtJ* \o re? Hatalmas cipő ARRIACH (MTI) A világ legnagyobb cipője - fa­zonját tekintve kirándulóba­kancs - Ausztriában, egészen pontosan Karintiában áll: a külö­nös lábbeli 7,6 méter hosszú, 3,5 méter széles, 5,3 méter magas, s 1025-ös cipőméretnek felel meg. A mű a vasárnap megnyílt Arri­ach-Gerlitzen-Klösterle kirándu­lóközpont előtt áll. Elkészítésé­hez 50 kilogramm szöget, 12 ezer kapcsot és 280 munkaórát használtak fel, s a cipőfűző egy 20 méter hosszú, 6 centiméter átmérőjű kötél. A bakancsba be lehet menni, s vasárnaptól infor­mációt lehet kapni benne a ki­rándulóközpontról és Arriach községről. Injekciós birkanyírás SYDNEY (MTI) Injekcióval nyírják a birkákat Ausztráliában - bár még nem mindegyiket. A hagyományos, vágószerszámmal történő, igen fárasztó birkanyírás helyett im­már elegendő, ha a juhász bead egy gyapjúhullajtást serkentő kü­lönleges fehérjeinjekciót a birká­nak és betekeri az állat testét egy gyapjúgyűjtő hálóval. A fehérje természetes anyagú, birkákban termelődik. A hagyományos nyí­rással szemben az injekciós módszer hátránya, hogy jóval to­vább tart: négy hétbe telik, míg a birka „levedli" gyapját. Ausztrá­liának mintegy 110 millió birká­ja van, ezek közül már most ne­gyedmilliót nyírnak injekcióval. A „felszerelés" - az injekció és a gyapjúgyűjtő háló - ára 3,7 ausztrál dollár lesz. ISTEN ELTESSE! MARGIT, GRETA Margit a Margaréta régebben megmagyarosodott alakja. Fejlő­dési sora: Margerita, Margerit, Margrit, Margit. A név görög ere­detű, jelentése: gyöngy. Valószí­nűleg a babiloni mar galliti kife­jezésre megy vissza, jelentése itt: a tenger leánya, vagy a világosság gyermeke. A Gréta név rokon a Margarétával, több nyelven önál­lósult becéző név rövidüléseként keletkezett. A népi hiedelem sze­rint Margit asszony a legyek ki­rálynéja, és ezen a napon min­den konyhába beereszt egy kötő­vel. Ilyenkor általában nem nyit­nak ablakot, ezzel vélik elkerülni a sok szemtelen legyet. A retkes melléknevet azért kapta Margit, mert a népi tapasztalat a retek vetésére a legalkalmasabb nap­nak tartja. Az ilyenkor vetett re­tek jó gyenge marad. Általános megfigyelés szerint esős nap, s mint párja, Medárd, időjósló, negyvenes nap is. Egyéb névnap­ok: Bács, Bardó, Diána, Gyöngyi, János, Margit. Sok felhő, többfelé eső Késztette: Ma többnyire erősen felhős les; felettünk a/ ég, és többfelé sántíthatunk esőre, zá­poresőre, zivatarok is kialakulhatnak. Egyre erősebb lesz az északi szél. Szeged 20° Mórahalom 19° Hódmező­vásárhely 21° Mindszent Ö 21° Szentes 21° Békés­csaba § 21° Makó zs 20° Szolnok W.-Yí­24° Csongrád cCb 22° Kecskemét cCb 24° Kistelek te ttífr. 20° Orosháza Ö 20° További kilátások Még kedden is többfelé várható eső, záporeső, majd szerdától már csak elszórtan valószínű zápor, zivatar. A hét közepén átmenetileg több lesz a napsütés és erősödik is a nappali felmelegedés. Kedd gs, ü»\ i * Max:20° Mln:ir Zápor Szerda cCi Max:24° Mln:15° Felhős Csütörtök te Max:27 Min:16 Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 161 cm (hőfoka 21,5 CM, Csongrádnál 26 cm, Mindszentnél 100 cm. A Maros Makónál -19 cm. A Nap kel: 4.47, nyugszik: 20.40. A Hold kel: 4.21, nyugszik: 20.19. Lakatlan inka város COTA COCA (MTI) 400 éve lakatlan inka nagyváros maradványaira bukkantak angol és amerikai régészek a perui ős­erdőben. A bambuszvágó kések­kel felszerelkezett négyfős expe­díció három hetet töltött a dzsungelben és az utazás végén a lanama folyó völgyének alján, 1850 méterrel a tengerszint fe­lett bukkantak rá az inka város maradványaira. A tudósok sze­rint a Cota Cocában fekvő tele­pülést négyszáz évvel ezelőtt hagyták el utolsó lakói, azóta tel­jesen benőtte a bozót. A régészek szerint a Cota Coca-i városban legalább 30 kőépítmény állt, egyebek között egy 75 méter hosszú csarnok. A házak egy ha­talmas tér köré épültek. Az expe­díció tagjai szerint Cota Cocát az­aranyat hajszoló spanyol hódítók elől visszavonuló inkák építhet­ték. Csúffá tett fodrász LONDON (MTI) Szó szerint is csúffá tett egy kínai tetováló egy 18 éves londoni fod­rászt. A fiatalember egyik karjára tetszetős kínai írásjeleket teto­váltatott, amelyek jelentéséről azt mondta neki a bőrfestő: „Sze­relem, tisztesség, engedékeny­ség". Becks csak akkor jött rá, hogy átverték, amikor egy kínai lokálban kiröhögte őt a karjára pillantó pincérnő. Tőle tudta meg, hogy a tetoválás jelentése a következő: „Ha alaposan meg­nézzük, láthatjuk, hogy ugyan­csak csúf fickó". Mindezt 90 fon­tért kapta - több mint 30-ezer magyar forintért. A csúffá tett fodrász felelősségre akarta vonni a tetoválót, ám annak üzletét már végleg zárva találta. „Azt hi­szem, tudhatta, hogy le kell húz­nia a rolót, de előtte búcsúzóul még ki akart szúrni valakivel" ­panaszkodott Becks. A pórul járt hajszobrász azóta hosszú ujjú ru­hákban jár és arra készül, hogy eltávolíttassa testéről a kínai írásjeleket. Ez további 600 font­jába, több mint 200 ezer forintjá­ba kerül majd. Ma ez már nyelvtani dilemma Rejtvényünk vízszintes 1. és 37. számú soraiban egy interne­ten körözött nyelvtani kérdés olvasható. VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora. 12. Kézbe tette. 13. Kócos (tájszó). 14. Román pénz. 15. Fanyar gyümölcs. 16. Hintsd a magot. 17. Gally. 18. Becézett Amália. 19. Tétlenül ácsorogsz. 20. Több mint jó. 22. Ebben a pillanatban. 23. Középen fúj! 24. Izomszalagok. 25. Háziállat hímje. 26. Zu­hanj. 28. Árkot készít. 29. A butaság címerállata. 31. Előidéz. 32. Tüzet éleszt. 34. A.V.S. 36. Karcol. 37. A megfejtés máso­dik sora. 41. Zóna. 42. Sportfogadás. 43. Madárház. 44. Zűr­zavarjelzője. 46. Mely emberek? 47. Plédek. FÜGGŐLEGES: 1. Trópusi betegségben szenved. 2. Jövevény kifejezések (két szó). 3. Ehető csiga. 4. Rádium jele. 5. Tem­pus. 6. Fúvós hangszer. 7. Kacat. 8. Y.G. 9. Éjjeli regeneráló­dás. 10. Szerencséjük volt. 11 alkoss, gyarapíts!" 15. Si­ma. 18. Zsineggel teszik ártalmatlanná. 19. Húz. 21. Jelen­leg. 22. Nem távozik. 25. Kavics. 27. Nyerőszámokat húzó. '1. Nagyon buta. 33. Erősíti a fonalat. 35. Szó­Gabonát ültet. 39. A végén segít! 40. Altatószer :ok. 44. B.A. 45. Igerag. 47. Tanuló vezető betűje. SZOMBATI rejtvényünk helyes megfejtése: Ha mindenből eleged van, adjál belőle másoknak. 1 n 3 4 ü 6 7 8 O 10 ii ! [öl 12 • TS w 14 • IS • 16 H 17 ru u Ts 20 21 • 22 ra 23 24 • mS™"" 27 28 LB 29 n • r J 33 34 35 • 36 • 37 38 30 r B 41 T • 42 • 43 • r 45 46 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom