Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-24 / 119. szám

Szinesfilm-elóhivás 30 perc alatt! Családi kör AZ OTTHON MELLEKLETE A DELMAGYARORSZAGBAN ÉS A DÉLVILÁGBAN • SZERKESZTI LÉVAY GIZELLA Gyermeknapi gondolatok a szabadságról, a boldogságról és a lehetőségekről A távolságot, mint üveggolyót... Az ENSZ-közgyűlése a közelmúltban rendkívüli ülésszakot tartott, amelyen a gyermekekkel foglalkozott. A tanácskozás hátterét alkotó legfrissebb ENSZ-statisztikák szerint jelenleg 2,1 milliárd fiatalkorú él a Földön, vagyis bolygónk lakosságának 35 százaléka gyermek. Számuk évente 129 millió újszülöttel növekszik. Ezek egynegyede siralmas körülmények között él. A földrészek szerinti megoszlás a következő: statisztikailag minden 100 újszülöttből 55 Ázsiában jön a világra, 16 Afrikában, a Szaharától délre, nyolc Latin-Amerikában és a Karib-térségben, hét a KözelKeleten és Észak-Afrikában születik. Hatan Kelet-Európában, nyolcan pedig az iparilag fejlett országokban - Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban és Ausztráliában látják meg a napvilágot. Születésekor minden harmadik gyermeket nem anyakönyveznek és ezáltal hivatalosan nincs állampolgársága. Minden száz gyermek közül életének első öt évében 32 alultáplált, 18 nem jut hozzá tiszta ivóvízhez, 27-et pedig soha semmilyen betegség ellen nem oltanak be. Világviszonylatban minden száz gyermekből 18 soha nem jár iskolába, közülük 11 leány. A fejlődő országokban minden negyedik 5 és 14 év közötti gyermek már dolgozik, ráadásul közülük minden második teljes munkaidőben. Afrikában 21 gyermek közül nyolcnak hozzá kell járulnia a család eltartásához. Ázsiában ez a szám 55-ből 12, Latin-Amerikában pedig nyolcból egy. Átlagosan számítva a mai újszülöttek 64 évig fognak élni. Az iparilag fejlett világban a várható életkor már 78 év, az AIDS által leginkább sújtott 45 országban azonban mindössze 58 esztendő. Az említett adatok legtöbbje nem túl szívderítő, inkább figyelemfelkeltő. A szegedi gyerekeket pedig egészen más, vidámabb dolgok foglalkoztatják, alábbi összeállításunkban a közelgő gyermeknap kapcsán kérdeztük őket: mond csak, miért jó gyereknek lenni! Elindulok a rolleremmel, a többiek pedig utánam jöjjenek! (Fotó: Tésik Attila) JÁMBOR KRISZTINA, 15 EVES Azt hiszem, soha nem szeretnék igazán felnőni. Ugyanis a felnőttekhez képest a gyerekek jóval több időt szánhatnak magukra, a kikapcsolódásukra. Ez nagyon fontos, mert enélkül nem menne jól a tanulás sem. A haverokkal együtt imádok felszabadultan szórakozni és bulizni. Délutánonként hosszú órákat szoktunk kint tölteni a játszótereken, legtöbbször bizony beesteledik mire elválunk egymástól, annyira jól érezzük magunkat. Ilyenkor kipróbálunk minden mászókát és forgót. A kedvencem a Stefánián található parabola, amiben úgy kell futni, hogy közben pörögjön az egész szerkezet. Ez egy szenzációs játék, nem lehet megunni. Ebben a lányok sokkal ügyesebbek, a fiúk leginkább megakadnak. A barátnőimmel jókat nevetünk rajtuk, mindig ugratjuk egymást. Már alig várom, hogy felnőtt legyek és végre autóm legyen. Már előre látom, hogyan fogok száguldozni az országutakon. Egy bogarat fogok vásárolni, az olyan kedves. KASA DOMINIKA, 5 EVES Nagyon szeretek rajzolni, anya sok színes ceruzát vásárolt nekem. Leginkább a babáimmal szoktam játszani. Annyi van belőlük, hogy meg sem tudom számolni. Ez szerintem lehetetlen, minden polcon, ágyon és asztalon csak őket látom. Vannak még plüssmacik, kutyusok és cicák is. A hajasbabákat szeretem a legjobban, mert olyan szépek és kedvesek. A múltkor nagy szomorúság ért, mert elvesztettem a masnis, barnahajú Juliska babát. Ő volt a kedvencem, és nagyon hiányzik. Kértem anyuéktól nemrég egy anyuka lovat és egy apuka lovat, két kislány lovacskával. Azt mondták anyuék, hogy majd meglátják. Mindig így szoktak válaszolni, utána pedig nemsokára megérkezik az ajándék. Szeretnek engem. El szoktak vinni hintázni és úszni is. Anyutól sok olyan játékot kapok, amiből tanulni is lehet. Amikor kicsit voltam, sok érdekes dolgot olvasott nekem a könyvekből. A barátnőimmel is jókat szoktunk játszani, főleg azokkal, akik aranyosak. ü HALASI NORA, 15 EVES Azért jó gyereknek lenni, mert nekünk a tanuláson kívül semmi dolgunk nincs, a szüleink szinte mindent megcsinálnak helyettünk: gondoskodnak rólunk, főznek ránk, öltöztetnek minket. Ez az érzés megfizethetetlen, a legjobb az lenne, ha soha nem érne véget. Szerintem ezzel a mi korosztályunkból sokan nincsenek is tisztában, sokan el sem gondolkoznak róla. Pedig nem árt, ha néha elmélázunk, miért vannak így a dolgok. Gyerekként még felhőtlenül, gondok nélkül élhetünk, bulizhatunk és időnként kirughatunk a hámból. Hétvégeken a barátnőimmel imádunk házibuliba és diszkóba járni, mert ott nagy a tömeg, alig férünk el, lehet tombolni és őrjöngeni. Erre szükségünk van, sokan csak ezt várják egész héten. Szerintem akkor válik valaki igazán felnőtté, ha gyermeket vállal. Én még ettől nagyon távol állok, és bizony várom a gyermeknapot. Ilyenkor a szüleimtől mindig kapok csokit, aminek nagyon örülök. RÓZSAVÖLGYI VILMOS, 19 EVES Miért jó gyereknek lenni? Filozofikus a kérdés. Pont jó korban vagyok: egyszerre kihasználhatom az előnyeit a felnőtt életnek is, bizonyos mértékben nincsenek korlátaim, másrészt pedig mégsem vagyok teljesen felnőtt, sok mindent nem kérnek számon rajtam. A gyerekeknek azért jó, mert minden kapu nyitva áll előttük, még úgy érezhetik, hogy minden vágyuk valóra válhat. Szerencsés vagyok, mert a gyerekkori álmomat megvalósíthatom: repülőpilótának tanulok. Nálunk ez családi tradíció, a nagyapám még a második világháborúban volt vadászpilóta, édesapám is repül, ezért én is kedvet kaptam hozzá. Legelőször hatévesen szálltam magasba, egy életre megszerettem ezt a szabad érzést. Repülés közben azt érzem, hogy nincsenek határaim, kicsit ironikusan fogalmazva Istenként szállhatok a felhők között, amik időnként elborítják a környéket, az ember pedig repül, repül föl a magosba, míg egyszercsak fentről hófödte tájnak tűnik a lenti világ. Mindenhol gyönyörűszép fehér felhők és ezerágra süt a nap. KOLTAI ENIKŐ, M ÉVES Nem jó gyereknek lenni, mert a felnőttek hozzánk képest jóval szabadabbak, mindig azt csinálhatnak amit éppen akarnak vagy amihez kedvük van. Nem irigylem viszont tőlük azt, hogy naponta dolgozniuk kell, ez nagyon nehéz lehet. Látom is a szüleimen, hogy munka után milyen fáradtak. Amikor ebbe jobban belegondolok, akkor szoktam igazán örülni annak, hogy milyen jó gyerekként élni. Sokat szoktunk szórakozni, bulizni és nevetni. Az ismerősökkel a játszótérre szinte mindennap kijövünk, jókat hülyéskedünk és beszélgetünk. A forgókés a mászókák ugyan már nem érdekelnek, de a barátaimhoz nagyon ragaszkodok. Tizennyolc éves korom után már úgyis felnőtt leszek, ezen sajnos nem tudok változtatni. Akkor majd biztosan arról fogok nosztalgiázni, hogy milyen boldogok is voltak azok a bizonyos gyermekévek és az önfeledt játékok. Most azonban bemelegítésként néha-néha, titokban egy kis idóre kipróbálnám, hogy felnőtt fejjel hogyan gondolkodnék és mit tennék. BÁRÁNYOS JÓZSEF, 15 ÉVES Én most a szabadságot szeretem a leginkább, talán azért, mert ebből van a legkevesebb. Az iskolában sokat kell tanulni, délutánonként pedig még 3-4 órát a könyvek fölött töltök. Nem tanulok olyan jól, mint szeretném, ezért igyekszem mindennap bepótolni a hiányosságaimat. Egy ideje kevesebb időm jut a játékra, a kikapcsolódásra. Ezen nem szoktam bánkódni, van amikor nem is hiányzik. Előfordul, hogy pihenésként leülök az egyik parkba és figyelem, hogy a többiek játszanak. Ez is nagyon szórakoztató tud lenni. Szabadidőmben a barátaimmal csak úgy cél nélkül szeretünk Szeged környékén nagyokat kirándulni, kóborolni. A szabadban való kószálás kikapcsol és pihentet. Amikor biciklivel indulunk útnak, óriási távolságokat szoktunk megtenni. Ilyenkor szabadnak érezzük magunkat. Hogy az életben mi az álmom? Nincsenek nagy vágyaim, ha csak az nem, hogy ha felnövök építész szeretnék lenni. A szegedi gyönyörű palotákhoz hasonlókat szeretnék én is tervezni. Ünnepnap GYERMEKEINKET ÜNNEPEUÜK AZ UTOLSÓ MÁJUSI HÉTVÉGÉN. ÉVEZREDE ÚGY KEZDŐDIK A GENERÁCIÓS SZÖVEG. „BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN!". MTI PRESS Azt jelzi: az idősebbek nem értik, hogy a fiatalok miért nem az általuk kitaposott ösvényeket választják, vagy pedig arról szól a „bezzeg", hogy mennyivel nehezebb és szegényesebb volt az elődök élete, mint a tejben-vajban fürösztött, elkényeztetett utódoké. Jogos-e a mondatba rejtett szemrehányás? Mielőtt elhamarkodottan válaszolna bárki, gondoljuk végig: volt-e korszak az emberiség történetében, amely akkora változást hozott volna a gyerekek életében, mint a legutóbbi fél évszázad? Pedagógusok, szülők az igazi megmondhatói: a mai öt-hatévesek rengeteg olyan dologról szereznek tudomást, amiről ők legföljebb kamasz(bakfis)koruk vége felé, akkor is elsősorban olvasmányaik révén értesültek. Mire gondolunk? Elsősorban a minden szférát elözönlő tömegkommunikáció és egyre modernebb eszközei hatására, másodsorban pedig - s részben az előzővel összefüggésben - a gyerekek szabadidejének döntő tartalmi változására. Korunk gyermekei nem tudják már, hogyan kell métázni, golyózni, s kiment a divatból talán az ugróiskola is. Rongylabdát sosem látnak, - ha fejelgetnek egymásnak a srácok, boltból vásárolják a lasztit, nem is tudva, hogy nagyapjuknak megfelelt egy lecsupaszított teniszlabda is a „stukkoláshoz". Nem készítenek gombfocicsapatokat, s nem varrnak babát a lányok, ha ilyesmihez támad kedvük, készen kapják a kellékeket az üzletekben. Nincsenek már grundok, - a mai Bokák és Nemecsekek kiválasztásának inkább a diszkó, mint a játszótér a helyszíne. Készen kapnak mindent fiaink, lányaink: Barbie babától a hamburgerig. Még sincs idejük, soha, semmire! Tény: az iskola nemcsak a tanórákon, hanem a melléjük rendelt foglalkozásokkal is bőven elvesz idejükből, s a másfél-két órás filmek megnézése, a számítógépes játékprogramok futtatása már csak némi lelkiismeret-furdalással kerül a napi programba. Sok, túl sok a gyerekek kötelezettsége, túl korán teszi őket felnőtté a felgyorsult élet. Márpedig, hogy ez nem jó, arra a magyar nyelv egy sor bölcsességet magába foglaló kifejezése a leghatásosabb bizonyíték. Amely így fogalmazza meg az életkorából „kieső" gyermek jelzőjét: koravén. Ne engedjük, hogy gyermekeink koravének legyenek! Segítsük őket abban - s ha kell, szelíd szeretettel ösztönözzük is őket -, hogy mindennapjaikban a komoly feladatokra és a játékra, mozgásra fordított idő aránya ne boruljon fel! Ne becsüljük le a játék jelentőségét, hiszen nemcsak a pszichológusok, hanem akár az etológusok is meggyőzhetnek bárkit: a játék komoly dolog, mert az életre készít, az életkori sajátosságokhoz igazodva. A játék során tanulnak meg gyermekcink célszerűen gondolkodni és cselekedni, küzdeni önmagukért és egymásért, győzni és veszteni, és mindezek hatását elviselni. Ezek pedig életre szóló tapasztalatok!