Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-02 / 101. szám
4 • KAPCSOLATOK* CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁJUS 2. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége „Magyar művészetoktatásért" plakettel tüntette ki az ötvenéves szegedi Király-König Péter Zeneiskolát. Szeged egyetlen állami alapfokú zeneiskolája az országos zenei versenyeken az elmúlt tíz cvben kiemelkedő eredményeket ért el - állítja Szélpál Szilveszter, a Tábor utcai intézmény igazgatója, aki úgy véli, mindez elsősorban azoknak a nagyszerű zenepedagógusoknak köszönhető, akik a patinás zeneiskolában dolgoznak. - Évről évre körülbelül ezerkétszáz növendék választ bennünket, és mintegy hetvenen tanítanak nálunk, köztük több zenekari művész is - teszi hozzá az újabb vezetői ciklusra pályázó direktor. - A rendszerváltás után a magán-zeneiskolák megjelenése kezdetben némi megrázkódtatást jelentett, de hamar magunkra találtunk. Hatalmas erőbedobással dolgoztunk azon, hogy helyzetünk változatlanul stabil legyen. A nagy versenyben ezt elsősorban a minőséggel tudjuk elérni. Az elmúlt tíz évben 11 rangos országos versenyen győztek a növendékeink, és számtalan dobogós helyet szereztünk. A siker a legjobb bizonyíték arra, hogy minőségi munkát végzünk. A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségének kitüntetése pedig azt jelzi, hogy a szakma is elismeri az eredményeinket. A Király-König Péter Zeneiskola tanárainak a legnagyobb fejtörést mostanában az okozza, hogy a hangszereik kezdenek elhasználódni, miközben az utóbbi években szinte a csillagos égig szöktek a hangszerárak. Például egy közepes minőségűnek mondható, de az oktatásban és az iskolai koncerteken már jól használható zongora ára három-négymillió forintnál kezdődik. - Az ilyen beruházásokhoz nem áll rendelkezésünkre megfelelő anyagi háttér. A karbantartóink igyekeznek ugyan a hangszercinket jó állapotban tartani, de azok a leggondosabb javítás mellett is elhasználódnak. A pótlásukhoz szükséges anyagi fedezet megteremtése jelenti most a legnagyobb kihívást - magyarázza Szélpál Szilveszter. - Amikor 1996-ban a szegedi tanárképző főiskola hallgatója lettem, itt folytattam a magánénekes tanulmányimat. Szél Pálné a mesterem, és sokat köszönhetek zongorakísérőmnek, Lajosné Somogyvári Aliznak is - mondja a még tininek látszó Nagy Ágnes, a Tisza-parti Általános Iskola ifjú tanárnője, aki nemrégiben 3. helyezést szerzett a jászberényi Székely Mihály-énekversenyen, áprilisban pedig közönségdíjat kapott a Simándy Józsefről elnevezett szegedi viadalon. - Második osztályos kisdiákként kerültem a zeneiskolába. A szüleim a Canticum Kamarakórusban énekeltek, és szerették volna, ha én is tanulok valamilyen hangszeren. Vettek is egy zongorát, amelyen Szűcs Istvánná irányításával tanulok meséli Németh Csaba, aki már továbbképzős a Tábor utcában, és legutóbb a szentendrei művészeti találkozón nívódíjat kapott. - Óvodás koromban elkezdtem itt a hegedűtanulást. Szeretek ide járni, sok kellemes élményem fűződik az iskolához - kapcsolódik be a beszélgetésbe Tornyai Péter, aki néhány napja a Debrecenben megrendezett országos szolfézsversenyen szerzett első díjat. Lehet, hogy követi majd a zenei pályán édesapját, aki a Szegedi Szimfonikus Zenekar csellistája. Az állami zeneoktatás szerencsére ma sem jelent elviselhetetlen anyagi terhet a szülők számára, a félévenkénti 2 ezer forintos tandíjat szinte mindenki meg tudja fizetni. A könnyen szállítható hangszerek többsége kölcsönözhető. Szélpál Szilveszter szerint a legkörültekintőbb szülők többnyire nem zeneiskolát, hanem zenetanárt választanak. Amelyik intézményben a legkiválóbb pedagógusok tanítanak, annak nyert ügye van. A fél évszázados jubileumát május végén ünneplő Király-König Péter Zeneiskolának akad olyan egykori növendéke is, aki ma már az unokáját kíséri zeneórára. HOLLÓSI ZSOLT Torontói vendégjáték Egyszemélyes darabját mutatja be csütörtök este fél 8-tól a szegedi Pinceszínházban I, Claudia (Én, Claudia) címmel a torontói Tarragon Theatre társulatának tagja, Kristen Thomson. A Tarragon a legnevesebb kanadai színházak egyike, évtizedek óta fontos szerepet játszik az angol nyelvű kanadai színházkultúra megteremtésében és ismertté tételében. Az alternatív jellegű színház a kanadai metropolisz belvárosában található, ami lehetővé teszi, hogy közönségével bensőséges kapcsolatot alakítson ki. A Horváth Mihály utcai Pinceszínházban a kanadai nagykövetség támogatásával ma este látható angol nyelvű darab már nagy sikert aratott a budapesti Merlin Színházban, valamint Debrecenben és Pécsett is. Kristen Thomson fiatal kanadai drámaírónő és színésznő ezzel az önéletrajzi elemeket is tartalmazó monodrámájával szinte berobbant a kanadai színházi életbe. A színmű a 13 éves Claudiáról szól, aki az iskolai életről, a barátságairól, a felnőttekhez való viszonyáról és a felnőtté válás nehézségeiről humorral és megrendítő őszinteséggel vall. A másfél órás előadás az angolul értő felnőtteknek és kamaszoknak is tanulságos és élvezetes szórakozást kínál. H.ZS. Kitüntették a jubiláló szegedi Király-König Péter Zeneiskolát Verseny és muzsikaszó Az intézmény igazgatója az országos zenei versenyek győzteseivel. Fotó: Miskolczi Róbert Megyei katasztrófavédelmi verseny Makón Ha jönne az ár a Maroson Árvíz, baleset vagy terrortámadás esetén sem a rettegés, hanem a segíteni akarás mozdul meg azokban a fiatalokban, akik a hét elején részt vettek a megyei katasztrófavédelmi versenyen Makón. Az erőpróba győztesei képviselik Csongrád megyét az országos Vetélkedőn. A vetélkedőnek minden évben a megye más-más városa ad otthont. Idén azért Makón rendezték meg, mert az önkormányzat szívesen biztosított hozzá helyszínt a megyei katasztrófavédelemnek - kellemes környezetben, a Maros-parton. Az ifjúsági tábor és a strand területén összesen hat állomás fogadta a megye jószerével minden érdekelt településéről érkezett fiatalokat. A nyolc általános iskolás és öt középiskolás csapat, összesen hetvenkét diák elméleti tesztek és gyakorlati feladatok révén adott számot felkészültségéről, talpraesettségéről a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentők szakembereinek. Az egész délelőtt tartó erőpróbának a gyerekek szemmel látható lelkesedéssel vágtak neki reggel. A versenyzőknek olyan életszerű, a híradásokban gyakran látott helyzetekre kellett reagálniuk, mint például a kitelepítés, menekítésnek a megszervezését igénylő árvíz vagy más természeti katasztrófa, vegyipari baleset. Emellett bizonyítaniuk kellett rátermettségüket az elsősegélynyújtás és a tűzoltás, illetve megelőzés terén is. Az elmúlt évek hazai és nemzetközi katasztrófái azt bizonyították, hogy ezen a téren is hatékonyabb és olcsóbb a megelőzés, mint az utólagos beavatkozás mondta a versenyről a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője, Kató Sándor. Ennek a megelőző munkának a része a fiatalok felkészítése a váratlan helyzetekre többek között iskolai előadásokkal és külön ezzel foglalkozó csoportokban. Hogy ez mennyire érte el célját, azt a legjobban a mostanihoz hasonló versenyeken lehet lemérni. Kora délutánra kiderült, hogy az általános iskolai csapatok közül a szikáncsinak, a középiskolások közül pedig a makói Juhász Gyula Szakközépiskola és Gimnázium csapatának sikerült a legjobban a felkészülés. Ők fogják képviselni megyénket Zánkán az országos katasztrófavédelmi verseny döntőjében. SZABÓ IMRE A feladatok ügyességet és felkészültséget egyaránt igényeltek. Fotó: Karnok Csaba Mórahalmi ünnep A hagyományokhoz híven már az ünnepet megelőző este fúvószenekar csalogatta a mórahalmiakat a felújított Barmos György téri másnapi majálisra. Május elsején délelőtt a sportcsarnoktól kerékpárosok indultak város körüli túrára. A mazsorettek, fúvósok is hívták a mórahalmiakat a vígasságba, végigvonultak a városon, a menet végéhez több tucat gyerek csatlakozott. Mire visszaért a menet a főtérre, a kicsik örömére elkészült a játszótér: a felfújható csúszdát, ugrálóvárat, mászókákat egész estig nyúzták a gyerekek. Amíg ők játszottak, addig szüleik nyugodtan figyelhették a szabadtéri színpad műsorát, ahol egymást váltották a különböző produkciók a néptánctól a mazsorettek műsoráig. Mórahalom és vajdasági testvértelepülése, Temerin focicsapatainak mérkőzésén a vendégek győzedelmeskedtek 3-1-re. Mint minden majálison, most is bográcsokban főtt a vacsora. A legnagyobb bográcsot a gazdakör rotyogtatta a tűz felett, Nagy László vezényletével 80 adag marhapörköltet készítettek. A hat főszakács közül egyedül Bogdán István fűszerezte őzhússal is a marhapörköltet. A vajdasági Joker együttes húzta az utcabálon a talpalávalót hajnalig. K.T. Gyenes fotókiállítása Gyenes Kálmán képeiből nyílt kiállítás kedden a makói Hagymaházban. Ez az esemény volt az első programja a városnapi rendezvénysorozatnak, melyben ezúttal jelentős szerepet kapott a sport. Lapunk munkatársa is sportfotóiból készített válogatást a makóiaknak. A Hagymaház dísztermében Búzás Péter polgármester köszöntötte a jelenlévőket azzal, hogy ez a kiállítás ismét olyan rendezvény, amely nem csak a makóiak számára fontos. Szetey András, a Délvilág és a Délmagyarország főszerkesztője Gyenes Kálmán munkásságát méltatta. CSALOG GÁBOR ZONGORAESTJE Csalog Gábor zongoraestjét rendezik meg ma, csütörtökön 19 órától az SZTE Konzervatóriumának nagytermében. A műsor: J. S. Bach: Kunst der Füge (részletek), Ligeti György: Etűdök, Schumann: Humoreszk. Csalog Gábor 1960-ban született, megnyerte az 1986-os Liszt Ferenc nemzetközi zongoraversenyt. Tanára volt többek között Ránki Dezső, Kocsis Zoltán és Schiff András. Két éven át Sebők György asszisztenseként dolgozott Bloomingtonban, az Indiana Egyetemen. KÖZGYŰJTEMÉNYEK BÉLYEGEN Széchényi Ferenc gróf 1802-ben adományozta a nemzetnek a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének alapjául szolgáló műkincseket és könyveket. A közgyűjtemények létrehozásának kétszázadik alkalmából négy bélyegképes „kisívet" bocsátott ki a Magyar Posta Rt. A bélyegképeken többek között Apafi Mihály zsoltárkönyve, Graduale Pars II. kódex látható. GYŐZTES BALLADAMONDÓK A szegedi Arany János Általános Iskolában a napokban rendezték meg a megyei balladamondó versenyt. A győztesek: 1. helyezett: Hódi Ágnes (Szeged, Arany János Általános Iskola, felkészítő tanár: Popovicsné Molnár Andrea), 2. helyezett: Wodala Mária (Szeged, SZTE JGYTF, felkészítő tanár: Galántai Ferencné), 3. helyezett: Bajnóczi Éva (Hódmezővásárhely, Kertvárosi Általános Iskola, felkészítő tanár: Barnáné Suttai Ágnes.) GYERMEKBÁBOSOK FESZTIVÁLJA A Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ szervezésében május 4-én, szombaton megyei bábfesztivált tartanak gyermekbábosok részére a szegedi Százszorszép Gyermekházban. A rendezvényen az amatőr bábozás képviselői mérettetik meg magukat, s az első helyezett csapat bejut a gyermekbábosok IX. országos fesztiváljának döntőjébe, amelyet idén Egerben tartanak. A vetélkedőre minden érdeklődőt elvárnak a gyermekház munkatársai. Kora nyári meleg Bár még csak az utolsó tavaszi hónap első napja volt tegnap, a szikrázó napsütés már a nyarat előlegezte. Akadt olyan edzett legény is, aki a majálist a még meglehetősen hűvös vizű Tisza partján homokvár építésével töltötte. A következő napokra szóló meteorológiai előrejelzéseket látva biztosak lehetünk benne, nagy lesz a csábítás egy kis kora nyári sütkérczésre, hiszen ma és holnap is június végi meleg várható. Fotó: Karnok Csaba