Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-21 / 116. szám
12 •MŰSOR" KEDD, 2002. MÁJUS 21. (FIZETETT HIRDETÉS) „Larissza kezelése jobb a gyógyszernél" „Balogh Larissza már korábban is segített rajtam. Évekkel ezelőtt láb-, nyak- és vállízületi fájdalmak keserítették meg az életemet. A lábaim már zsibbadtak, magas volt a vérnyomásom, időjárásváltozás idején általános levertség vett rajtam erőt. Akkor tíz kezelést kaptam, és egészen mostanáig nem volt semmi bajom. Most azonban vesekövem alakult ki, ezenkívül fölment a vércukrom és magas koleszterinszintet mértek. Vashiánnyal is küszködök. Persze kaptam gyógyszereket, de olyan sokfélét és hatalmas mennyiséget kellett beszednem, hogy szinte állandóan fájt a gyomrom (különben sose szokott), és az étvágyam is elment. Larissza kezelései megint segítettek rajtam. Balogh Larissza három magyar állami vizsgával rendelkező természetgyágyász és bioenergetikus rendelése: 6724 Szeged, Makkoserdö sor 24. Telefonos bejelentkezés: 06-30/9-675-651 Még a kezeléssorozat felénél járunk, de a javulásnak máris sok jele mutatkozik. Elmúlt a gyomorfájás, visszatérőben az étvágyam. Rendeződött a vérnyomásom, ezen felül a koleszterinérték is biztatóan alakul. A vashiány sem olyan aggasztó már, mint korábban. Teljes gyógyulásra a kezelések végeztével számíthatok. Minden alkalom után jobban és jobban érzem magam. Larissza elmondta, hogy a teljes, hosszan tartó hatású gyógyulás időigényes, ezért csak a teljes kúra befejezése után várható. Elmondhatom, mert ismét tapasztaltam: Larissza kezelése jobb minden gyógyszernél!" (x) R@SSMANN A Rossmann Magyarország Kft. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő Drogéria és Parfüméria üzlethálózata ÜZLETHELYISÉGET keres Budapesten és minden 15 OOO főnél több lakosú városban, hosszú távú bérletre, esetleg megvételre az alábbi feltételekkel: • központi elhelyezkedés nagy gyalogosforgalommal, • kb. 200 ms-es nettó üzlettér kialakítására alkalmas üzlethelyiség kirakatokkal, ^ • kb. 50 ms-es helyiség raktár, illetve szociális blokk céljából. Amit kínálunk: • megbízható, hosszú távú együttműködés, • a piacon versenyképes bérleti díj, • teljes körű felújítás. Ajánlataikat levélben, faxon vagy személyesen várjuk az alábbi címen, illetve telefonszámokon: Rossmann Magyarország Kft., 2220 Vecsés, Lőrinci út 61., fax: 06-29/550-804, telefon: 06-30/995-5397 (Farkas Sándor) cajfo m Qu/ESTOR TKAVEL QUAESTOR TRAVEL; Www.quaestor.hu/travel LAST-MINUTE GÖRÖGORSZÁG Korfu rep. apt. jún. 39.900 Ft-tól/hét Kréta rep. apt. jún. 52.900 Ft-tól/hét MEDITERRÁN NYÁR Tengerparti villák Dalmáciában 18.400 Ft-tól/fő/hét Horvátországi szállodák*** fp. 39.900 Ft-tól/fő/hét Málta 4*hotel reg. 84.990 Ft-tól/hét Törökországi nyaralás 87.200 Ft-tól hotel*** fp. rep. 1 hét Portugália Cascais 134.700 Ft Aparthotel*** reg. repülő 07.15 ig BELFÖLDI AKCIÓS NYARALÁSOK AZ ORSZÁG BÁRMELY PONTJÁN! Balatonföldvár 29.500 Ft/fő/hét Hotel Fesztivál félpanzióval 7 éj Nászutas ajánlatainkból: Somogyaszaló 6 éj, fp. 41.900 Ft/pár RE PÜ LÖ j EGYÁRAIN KBÓ L Amszterdam, Róma, ZUrich 53.200 Ft QUAESTORTRAVEL 6720 Szeged, Kölcsey u. 11 I. em. Tel.: 62/424-565, 424-564 Ugye nem felejtette el megvenni ^ a * Prof. dr. Csisztyakov ORVOS-TERMÉSZETGYÓGYÁSZ GERINCBETEGSEGEK SPECIALISTÁJA ••bbbmrítíí i am Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28-30. Munkanapokon: 9-13,15-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398 és (30) 294-1674 KÖLCSÖN Szerezzen magának és szeretteinek néhány igazán emlékezetes pillanatot - gond nélkül. A Provident Pénzügyi Rt. hitelkonstrukciójával könnyedén juthat kölcsönhöz kezes, sorban állás nélkül, és már 48 órán belül döntést hozunk hitelkérelméről. Képviselőnk otthonában keresi fel, és a részletekről személyesen tájékoztatja Önt. Önnek pedig nincs más dolga, mint hogy élvezze azokat az emlékezetes pillanatokat. A hital felső határa 100 OOO Ft. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 60 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 408 Ft, 26 hetes futamidővel. További információ: Provident Pénzügyi Rt. helyi tarifával hívható 0640505050~es számán. PROVIDENT 0 THM: 334-398% FINANCIAL A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Provident a kölcsönt a saját feltételei szerint bocsátja rendelkezésre. TELEVIZIOMUSOR 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Topmodell Brazil tévéfilmsorozat, 175 9.05-11.00 Naprakész magazin 11.05 Az óceán gyöngyei Francia tévéfilmsorozat, 11. 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Srpski ekran Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 13.30 Unser Bildschirm Német nyelvű nemzetiségi magazin 14.00 Domovina Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 14.30 Tengerparti álmok francia tévéfilmsorozat, 51 52 15.00 Betűvető 15.30 Váratlan utazás Kanadai tévéfilmsorozat. 85 Meglepetések 16.20 100 kép a XX. századról Magyar kultúrtörténeti dokumentumfilm-sorozat, 82. 16.30 Kisokos - kisiskolásoknak 17.00 Érintő 17.30 Katolikus krónika 18.00 Híradó hatkor 18.15 Esti mese 18.30 A Tenkes kapitánya Tévéfilmsorozat, 9-10. 19.20 Labdarúgó-vb 19.25 45 éves az MTV 19.27 Szót kér a természet Fénylő gala) 19.30 Híradó este 19.53 Sporthírek, időjárás 20.05 Önök kérték! Kívánságműsor 21.00 Millenniumi mesék 21.30 Panoráma Benda Lászlóval 22.00 Aktuális 22.20 Híradó este, időjárás 22.25 Théma 22.45 Lendületben Gazdasági magazin 23.10 Kultúrpercek 23.15 Oldjuk meg! 0.25 Kárpáti krónika 0.35 Világhíradó 5.50 Jó reggelt. Magyarország! Színes hírmagazin. Benne: Faluvilág 9.00 11-50 Délelőtt a TV 2-vel Benne: 9.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók Mexikói filmsorozat 9.45 Rosalinda Mexikói filmsorozat 10.10 Ablak Európára 10.40 Közvetlen ajánlat 11.40 Mi, magyarok 11.50 Riviéra Európai filmsorozat 12.40 Rosamunde Pilcher: Rózsa a viharban Német romantikus film 14.30 Szeretni beindulásig Spanyol-argentin filmsorozat 15.00 Barátok és szerelmek Mexikói filmsorozat 15.30 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő 16.00 Lucecita 17.00 Claudia Talkshow 18.00 Aktív A TV 2 magazinja 18.30 Tények Hírműsor 19.05 Jó barátok 19.30 Walker, a texasi kopó Amerikai akciófilm-sorozat. 20.30 Harc az öböl felett 22.20 Jó estét, Magyarország! 23.00 Ablak Európára 23.30 Tiltott szenvedélyek Olasz film 1.15 Aktív A TV 2 magazinja 1.40 Ml, magyarok 1.50 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Julieta Mexikói filmsorozat 619.40 Teleparti 10.05 Top-shop 10.40 Teleparti 11.05 Topshop 11.35 Deleié Vidám show. Benne: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.10 Teleparti 14.00 Hélene és a fiúk Francia filmsorozat. 144 14.30 Kalandos nyár Francia kalandfilmsorozat 44 15.30 Csak egy szavadba kerüli Telefonos villámjáték 15.35 Receptklub 15.45 Milagros Perui filmsorozat, 242. 16.10 Csak egy szavadba kerül! Telefonos villámjáték 16.15 Vad szenvedélyek 17.10 Mónika A kibeszelóshow 18.00 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.55 Legyen ön Is milliomos! 19.25 Fókusz Közszolgálati magazin 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet 21.25 Szupermozi: Psycho IV. Ahogyan kezdődött 23.10 Könyvjelző 23.30 Híradó - Késő esti kiadás 23.50 Művészbejáró: Biblia Olasz-amerikai film, 2. 1.25 Fókusz, időjárás-jelentés 1.55 Divatklip A Kuril-szigetek titkai Ismeretterjesztő filmsorozat 10.15 A jog hálójában Amenkai bűnügyi tévéfilmsorozat 11.05 Ismeretlen ismerősök 11.30 Kapás van! Horgászok magazinja 12.00 Déli harangszó Utána: Topmodell Brazil tévéfilmsorozat. 123. 12.301100 év Európa közepén 13.00 Híradó délben 13.55 Musica Historica Mandel quartett 14.10 Magyar szalon tteti kulturális magazin 14.35 Ötcsillagos találkozások 15.05 Naprakész magazin 16.55 Zenelánc 17.05 Iskola utca Tizenévesek magazinja 18.00 Határátkelő Közéleti szolgáltatómagazin 19.30 Esti mese 19.50 45 éves az MTV 20.00 Híradó este 20.20 Sporthírek, időjárás 20.35 Katonadolog 23.20 Záréra 0.20 Éjszakai telefon - Fodor Jánossal 1.55 Aktuális 2.20 A négy páncélos és a kutya Lengyel tévéfilmsorozat 3.15 Vílághíradó 3.40 Zenelánc (ism.) 3.45 Betűvető 4.10 Kqjtúrpercek 4.15 Iskola utca Tizenévesek magazinja (ism.) 5.10 Panoráma Benda Lászlóval Szeged TV Duna TV 5.10 A vatikáni rádió adása 5.30 Indul a nap Reggeli hírmagazin 8.30 Műsorismertetés 8.40 Határok fölött (ism.) 9.05 Bethlen- szellem Magyar dokumentumfilm 10.10 Egy magyar nábob Magyar játékfilm 11.50 Híradó 12.00 Déli harangszó, műsorismertetés, vers 12.10 Felelet az életnek Sérültekről nem csak sérülteknek 12.40 Emlékképek - Régi híradók (ism.) 13.00 Talentum (ism) 13.30 Magyar történelmi arcképcsarnok 14.00 Célkeresztben (ism.) 14.30 A tudomány kincsesháza Tudományos, ismeretterjesztő magazin (ism.) 15.00 Beszélő emlékházak Magyardokumentumfilm 15.30 Heuréka, megtaláltam! Tudományos, innovációs, ismeretterjesztő magazin (Ism.) 16.05 Széllovagok Német tévéfilmsorozat 16.55 Öt órai zene 17.00 Kalendárium 17.55 Műsorajánlat 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 18.55 Hej. hej, helyes beszéd! 19.00 Gazdakör 19.30 Vacsora ínyenceknek Angol tévéfilmsorozat 19.55 Az Egyesült Államok története 20.00 Kabala Magyar játékfilm 21.35 Csajovics Animációs kisfilm 21.45 Híradó, sport 22.05 Talentum 22.35 Elő a zsebkendőkkel! Francia játékfilm 0.20 Hírek 0.25 Műsorismertetés, vers 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Hungarorama 8.45 Delta 9.10 7.00 Mese. 7.15 Közös nevező (ism.). 7.30 Zenevonal. 8.00 Csillagszem, 6. rész (ism.). 10.00 Emberrablás magyar módra. Filmszatíra. 11.25 Zenevonal. 13.00 Képújság. 15.00 Zenevonal. 18.00 1100 év Európa közepén 18.30 Mese. 18.45 Közös nevező. 19.00 Híradó. 19.30 Estelő 20.30 Fórum. 21.15 A nagy gyémántrablás. 22.45 Híradó (Ism.). Telin TV 22.00 18.00 Hangos képújság. 18.00 Telemagazin. 19.00 Törzsasztal - borászati, gasztronómiai magazin. 20.30 Hoppá - Ifjúsági műsm 21.00 Diagnózis (ism.). TKTV E-mail: info@tktv.hu http/toww.tktv.hu 15.00 17.30TKTV Képújság 17.30 19.00 TKTV „Kedd-délután". VTV Makó 7.00 A hétfői adás ismétlése. 18.00 Műsorajánló. 18.05 Tiszatájék - megyei magazin. 18.30 Fókusz-gondoskodni mindennapi 19.00 Híradó. 19.10 Alexina titka ..Francia film. 20.30 Híradó (ism.). 20.40 Képújság Vásárhelyi TV 16.00 Ébredés - vallási magazin. 16.40 Expedíció - természetfilm 17.30 Híradó. 17.45 A nap kérdése. 18.00 Képes Sport; benne: üss Hódmezővásárhelyi NKC—Váci NK Magyar Kupa női kézilabda mérkőzés. 20.00 Híradó. 20.15 A nap kérdése. 20.20 Alexina titka. Francia film. 21.50 Promenád (ism.). 22.30 Híradó, (ism.). 22.55 Expedíció - természetfilm. O.OO-tól Képújság. SZÍNHÁZMŰSOR SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 óra: Csárdáskirálynő - operett. Bérletszünet, emelt helyár, jegyek korlátozott számban válthatók. BÁBSZÍNHÁZ De. 10 éra: Játék. Mackó-bérlet. MOZIMŰSOR A szegedi mozikban játszott filmekről részletesen a www.delmagyar.hu honlapon is olvashatnak. BELVÁROSI MINIPLEX NAGYTEREM Du. 3, fél 6 és este 8 éra: Star Wars 2. rész - A klónok támadása. Színes, m. b. amerikai sci-fi. BELVÁROSI MINIPLEX FILMTÉKA Du. negyed 4, fél 6 és este háromnegyed 8 éra: Kikötői hírek. Színes amerikai film. BELVÁROSI MINIPLEX KAMARA Du. 3, negyed 6 és este fél 8 éra: Az ígéret megszállottja. Színes lamerikai film. GRAND CAFÉ Este 7 óra: Szörnyek évadja. R.: Jancsó Miklós. PLAZA CINEMA CITY A Hídember: 13,15.30 éra. E.T.: 13 éra. Egy csodálatos elme: 15.30 óra. Végtelen és képtelen: 18,20.15 óra. Megszólít az éjszaka: 17.30,19.45 óra. Star Wars 2.: 14.45,17.30,20.15 óra. Kikötői hírek: 15,17.30,20 éra. Pán Péter: 13,14.30,16 óra. Szörny Rt.: 14 óra. Valami Amerika: 13.15,18,20.15 óra. Pánikszoba: 15, 17.30, 20 óra. Fúj szárazra, édes: 16,18 óra. Hart háborúja: 17.45 óra. Skorpiókirály: 14,16,18,20 éra. Kate és Leopold: 14.45,19.45 éra. Banditák: 20 óra. VÁSÁRHELY Du. háromnegyed 6 óra: Pán Péter. Színes, m. b. amerikail animációs film; este 8 óra; Kiképzés. Színes, m. b. amerikail vígjáték. MAKÓ ' Este 7 éra: Egy csodálatos elme. Színes amerikai film. SZENTES Du. fél 6 óra: Szörny Rt. Színes, m. b. amerikai film; este 8 óra: 13 kísértet. Színes amerikai horrorfilm. RADIOMUSOR KOSSUTH 5.00 Reggeli krónika 8.04 A BBC londoni világhíradója 8.19 Mindennapi tudomány 8.47 Gyógyír 9.04 Napközben 10.00 Délelőtti krónika 11.35 Ünnepi könyvhét 200212.02 Déli krónika 12.40 KI nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.30 Tanúim lesztek! 14.04 Társalgó 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika 16.20 „Majjarországról jövök..." 17.05 Európa klub 17.45 Kék bolygó 18.00 Esti krónika 19.05 Határok nélkül 19.30 Sportvilág 19.50 Mese 20.04 Aranyemberek - Tóth Bálint 20.35 Ünnepi könyvhét 21.05 Nemzetközi vallási híradó 21.35 Táncházvilág 22.00Késő esti krónika 22.30Tér-idő 23.00 Kenő 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 0.10 Himnusz PETŐFI 4.32 Hajnali dallamok 6.03 Kívánságreggel 8.45 Sportreggel 9.00 Délelőtt 9.16 Riport - interjú - stúdióbeszélgetés 9.52 Apró-cseprő 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Kelet kapujában 11.10 Gordiusz-plusz 11.38 Zöld jelzés 11.48 Korkérdés 12.00 Magyarnóta-előadók 13.00 Verkli 14.00 Csúcsforgalom (élő) 17.00 Háztól házig 18.01 Kölyökrádió 18.30 Gordiusz - Múzeumi majális, 2 19.04 Sportpercek 19.15 Unikum 20.00Váltóhang 21.04 Rádiószínház: Jönnek a sárkányok értem 21.42 Zene 22.00 2002 éjszaka meséi 23.15 Tele-stúdió0.00 Éjfél után... Wágner Tamással 3.03 Kedvelt melódiák 4.03 Melis György énekel RÁDIÓ SZEGED Szeged 93.1 MHz 5.55 22.30. Szentes 66.29 MHz 5.55 9.00 5.55 Műsorismertetés, időjárás útlnform. Szerk.: Nagy Margit. 6.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 6.20 Jegyzet. 6.30 Hírek 6.45 Reggeli párbeszéd. 7.00 Reggeli Krónika (Kossuth). 7.20 Akutális beszélgetés. 7.30 Hírek 7.45 Országos lapszemle, programajánlat és a hálózatos műsor tartalma. 8.00 BBC világhíradó Londonból. 8.15 Aktuális riport interjú 9.00 Hírek 9.05 9.05 1107 Hétfőtől péntekig: Kossuth - Napközben. 10.00 Hírek 11.00 Hírek 12.00 Déli Krónika (Kossuth) 12.45 Hírek 13.00 Hírek 13.05 Héttőtél péntekig: Kossuth 14.00 Hírek 15.00 Hírek 15.05 Délutáni magazin - szerkesztő: Vécsey Ágnes. 15.10 Lépéselőnyben. 16.00 Délutáni Krónika - Kossuth. 16.20 MOJ - Kossuth. 17.00 Hírek 17.15 Sporthírek. 17.45 Hírek 18.00 Esb Krónika (Kossuth) 18.30-tél 22.30 ig Országos nemzebségi műsorok Kossuth URH adón és a Regionális Stúdiók műsoRADI0 88 FM 95.4Tel 62444-088. www.radio88.hu Címünk: 6721Szeged. Madách u. 6.5.55 lm 8.55 ig félóránként. 9.55-től 18.55 ig óránként hírek, időjárás 6.40 7.40 8.40 11.40 és 15.40 kor sporthírek. 6.00 Café 88 (Szalma Emese és Sövény Tibor). 10.00 Száraz Ferenc. 14.00 Bende Gábor. 17.00 Kívánságműsor (Bende Gábor) 19.00 Szonda (Patkós Attila) 20.00 Arcok (Vass Imre). 22.00 Éjszakai zenemlx. JUVENTUS-SZEGED FM100.2MHz Az adás ideje alatt hívható telefonszám: 6244-22-44. www.juventus.szeged.hu 6.00 Reggeli Juventus D. Tóth Júliával I Sándorral 10.00 Genscher. 14.00 Vass Manan. 17.00 Kívánságműsor óhaj Molnár Balázzsal. 19.00 Nonstop zene. RÁDIÓ 7 VÁSÁRHELY Naponta 5.00-től 24 éráig szerkesztett műsorok a 97.6 MHz-en. Szerkesztőségi telefon: 62533 677, telefax: 62533-678. Adástelefonok: 62533 777 és 62533 778 SMS 30 26 77 777 E-mait radlo7@deltav.hu Címünk: Hódmezővásárhely, Szabadság tér 71, (piaccal szemben.) 5.00 Jó reggelt - zenés információs műsor, félóránként hírekkel. 9.30 Napraforgó - közszolgálat magazinműsor: a sertéspiac helyzete, a felvásárlási ár alakulása. Vendégek: Huszár Lajos, a hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnöke, Szilágyi Gábor, a Hód-Mezőgazda Rt. állattenyésztési osztályvezető-helyettese, Hevesi István sertéstenyésztő, Forró Sándor, a Pick-Szeged Rt élőállatforgalmi vezetője 12.00 Hírösszefoglaló. 13.00 A nap kérdése. 13.30 Humorpercek. 14.00 Dél-alföldi Hírmondó. 16.00 Női magazin. 17.00 Óránként hírek 19.20 Esti mese. 20.15 Észbontó. 23.30 Dél-alföldi Hírmondó (ism.). RÁDIÓ SZENTES A Rádió Szentes műsora a nap 24 órájában hallható a 106.0 MHz-en. Interneten: www.szentes.hi/tadioszentes.ram. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 63315-472 és 315-482 E-mail: radioszentes@mail.tiszanethu Állandó műsorok: Helyi és térségi hírek - minden óra 30 percében Tisza Menti Krónika - hétköznap: 17.15-től 17.45-ig. 6.00 Ébredjen ránk! Zenés ébresztő. Benne: naptár, évfordulók, útinform, lapszemle. 9.00 Riportok - interjúk. 10.00 Zeneéra. 11.00 Programajánló. 12.00 Zene-özön. 13.00 Szerkesztik a hallgatók. 14.00 Zeneéra. 15.00 Agóra - délutáni magazin. Amiről a múzeumi tárlók mesélnek. Szentes testvéri szálai. 17.15 Tisza Menti Krónika. A nap hírei. 18.00 Zene - érdekességek 19.00 Esti mese. 20.00 Zenés éjszaka. ORIENT RÁDIÓ SZENTES Adás naponta 04-07 és 10-13 éra között a 95.7 MHz-en. 4.30-kor és minden óra harmincadik percében hírek, sport, időjárás. 5.10 Színes események. érdekességek. 6.00 Gazdapercek. 6.10 Valaki mondja meg.. 6.15 Boldog névnapot! 6.40 Terefere a stúdióban. 6.50 Sorsolás. 10.15 Lapszemle. 10.40 Aktuális interjú. 11.00 Játék. 12.00 Zene délidőben. Szombaton 11.35401 Fiatalok kívánságműsora egy órában, és minden hónap első és harmadik szombatján: „Az élet védelmében" -külön program. MÉDIA-6 SZENTES FM95 7MHz Adásidő: naponta 7.00 és 10.00. valamint 13.00 és 4.00 óra között. Cím: Szentes, Petőfi u. 5 Tel.: 63312-148. teúax: 63440 880 E-maiL media6@szentes.media6.hu 7.00 Start napindlté magazin. Naptár. 7.30 BBC hírek, fnssirtformáciék. 13.00 Tiszavidéki hangadó. 17.00 Koraesti Koktél - az első órában üzenerögzítős kívánságműsor: 63440-880. aktuális Információk, riportok, játékok, esb mese. 21.00 Zenehid.