Délmagyarország, 2002. május (92. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-13 / 110. szám
•BELFOLD - KÜLFÖLD" HETFO, 2002. MÁJUS 13. Kivégzés közben tárat is cseréltek MÓR, NAGYKANIZSA, BUDAPEST (MTI) Tárat kellett cserélniük fegyvereikben a móri bankrablóknak, olyan nagyszámú lövést adtak le áldozataikra. Az igazságügyi fegyverszakértők megállapítási az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján olvashatók. Az igazságügyi orvos szakértők és a helyszíni szemlebizottság megállapításai közül a nyomozó hatóság kiemeli, hogy az elhunytak közül többen kivégzésszerűen váltak a példátlan kegyetlenséggel végrehajtott bűncselekmény áldozatává. Az ORFK honlapjáról kiderül: a két elkövető két lőfegyverből adta le a lövéseket. A hét halálos áldozatot követelő brutális bűncselekmény szakértői vizsgálatainak elsődleges eredményeit már a speciális nyomozócsoport rendelkezésérc bocsátották az igazságügyi szakértők. A rendelkezésre álló adatok egy részét a későbbi bizonyítási eljárás érdekeben a rendőrség egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni. • Ártatlannak vallja magát a móri rablógyilkossággal kapcsolatba hozott Horváth Szilárd, aki családtagjainak jelezte: nincs köze a mészárláshoz. Horváth Szilárd édesapjától azt kérte, egy percig se kételkedjen ártatlanságában, és megígérte azt is, hogy nemsokára feladja magát. Felvette a kapcsolatot a rendőrséggel egy ügyvéd, aki Horváth Szilárdot, a móri bankrablással kapcsolatba hozott egyik körözött férfit képviseli. Azt javasolta, hogy a legfőbb ügyész tartózkodjon a rendőrségen, amikor Horváth Szilárd feladja magát, és emellett vállalják írásban, hogy nem gyanúsítják meg ügyfelét. A rendőrség a feltételeket nem fogadta el. Azt ajánlották, hogy ha Horváth Szilárd fél tőlük, akkor jelentkezzen a büntetés-végrehajtásnál, mivel aműgy is ők köröztetik. Kövér László a Fidesz-választmány elnöke Változó szerepkörök BUDAPEST (MTI) Kövér Lászlót választotta elnökévé a Fidesz Országos Választmánya. Pokorni Zoltán a szavazást követően közölte: a választmány egyhangúlag döntött Kövér László mellett, miután a testület eddigi elnöke, Várhegyi Attila lemondott posztjáról. Várhegyi Attila a Fidesz pártigazgatója lett. A Fidesz elnöke bejelentette, hogy a választmány a párt XV. rendkívüli - kongresszusát június 15-re hívta össze. Pokorni elmondta, hogy a Fidesz kongreszszusán értékelik a választási eredményt, meghatározzák a polgári erük feladatait és foglalkoznak az őszi önkormányzati választásokkal is. Közölte, hogy a választási eredmény függvényében az országos választmány szerepe és jelentősége megváltozik. Más a feladata a testületnek, ha a Fidesz kormányon van, és más, ha ellenzékben politizál. - A 2002-es választások előtti politikai vitákat a polgári oldal megnyerte, sikeresen tudtuk megfogalmazni szakmai programunkat - szögezte le. Hozzátette: ugyanakkor a szervezési, mozgósítási kérdésekben az MSZP szerepelt jobban. Véleménye szerint ebből fakad a Fidesz új feladata. Az új struktúrát vázolva elmondta, hogy Várhegyi Attila pártigazgató, Kövér László választmányi elnök és Áder János ügyvezető alelnök dolgozik a jövöben a pártszervezési, mozgósítási feladatokon, Deutsch Tamás, Szájer József és ő a politikai, szakmai vitákat vívja majd meg. Figyelem Goméaveszély Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt veszély fenyegeti a gabonát. Támad a lisztharmat és a helminthosporium! Az Artea biztosan megtérülő befektetés gabonában! Széles hatásspektrumú gombaölő szer gabonafélékben! Javasolt dózisa: 0,5 I /ha Az Artea a gabonabetegségek széles köre ellen véd, amely hatásos lisztharmat, szeptória, helminthospórium, rozsdabetegségek és kalász fuzárium ellen. További információért hivja: Syngenta Kft.: (+36 1) 488 2260 Dobai Tibor Dél-Magyarországi területi vezető telefon: 06 20 366-5302 syngenta Az MSZP kongresszusa felhatalmazást adott a koalíciókötésre A programjuk ígérvényei Miután az MSZP választmánya elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét, a párt kongresszusa megadta a felhatalmazást a pártelnöknek és a kormányfőjelöltnek a megállapodás megkötésére. BUDAPEST (MTI) Vasárnap a küldöttek felszólalását követően az MSZP kongreszszusa megadta a felhatalmazást Kovács László szocialista pártelnöknek és Medgyessy Péter kormányfőjelöltnek arra, hogy az előzetes egyeztetések alapján megkössék a koalíciós megállapodást az SZDSZ-szel. Az országos választmány, illetve az elnökség által a kongresszus elé terjesztett javaslat alapján a kongresszus kisebb módosításokkal határozatot fogadott el az MSZP kormányzati szerepvállalásáról és az SZDSZ-szel kötendő koalícióról. Eszerint a kongresszus támogatja, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje a köztársasági elnöknek a kormányalakításra vonatkozó felkérését elfogadja, valamint felhatalmazza a párt elnökét és a kormányfőjelöltet, hogy a programok egyeztetéséről, illetve a kormányzati struktúráról lefolytatott előkészítő megbeszélések alapján az SZDSZ-szel kösse meg a stabil parlamenti többséget, kormányA kongresszus küldöttei között (balról jobbra) Németh Imre mezőgazdasági miniszterjelölt, Horn Gyula volt kormányfő és (áll) Kiss Péter munkaügyi miniszterjelölt. MTI Telefotó: Koszticsák Szilárd zást biztosító megállapodást. A kongresszus szükségesnek tartja, hogy a megalakuló szocialista-szabad demokrata kormány programja tartalmazza az MSZP választási programjának célkitűzését, külön az első száz nap programját és azok megvalósításához az intézkedéseket. • Az MSZP Országos Választmánya elfogadta a koalíciós megállapodás tervezetét - közölte Jánosi György választmányi elnök a testület ülését követően. A dokumentum tartalmazza: a választmány támogatja, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje elfogadja az államfő kormányalakításra vonatkozó felkérését, továbbá felhatalmazza a párt elnökét és kormányfőjelöltjét, hogy a programok egyeztetéséről, a kormányzati struktúráról lefolytatott előkészítő megbeszélések alapján az SZDSZ-szel megkösKisebb létszámú bizottságok BUDAPEST (MTI) Megszületett a négy parlamenti frakció közötti megállapodás a bizottsági struktúráról, a testületekben helyet foglaló képviselők számáról és a vezetői posztok megoszlásáról, valamint az új Országgyűlés alakuló ülésének napirendjéről - hangzott el pártok politikusainak közös sajtótájékoztatóján. Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető elmondta: a megállapodás értelmében 25 bizottság működik majd a parlamentben, amelyből 14-nek kormánypárti, 11-nek ellenzéki elnöke lesz, 35 alelnököt a kormánypártok, 33-at pedig az ellenzék delegál. A megállapodás alapján az Országgyűlés elnökét és egyik alelnökét az MSZP) két alelnököt a Fidesz, egyet-egyet pedig a két kisebb frakció ad majd. Szájer József (Fidesz) örömét fejezte ki amiatt, hogy a megállapodásban megjelentek azok az elvek, amelyeket a Fidesz korábban is vallott: a kormányoldalnak a mandátumarányokon felüli, de nem túlzó reprezentáltság szükséges és a nagyobb frakcióknak gesztust kell tenniük a kisebbek felé. A bizottságok kisebb létszámmal működnek majd. GLÓBUSZ AZ EVSZAZAD CSALÓJA Ausztria mégsem adhatja ki az Egyesült Államoknak az ott több mint 800 évi szabadságvesztésre ítélt Shalom Weiss csalót: noha a bécsi tartományi legfelső bíróság csütörtökön a kiadatás mellett döntött, a strasbourgi emberi jogi bíróság pénteken úgy ítélte meg, hogy az ott folyó eljárás lezárásáig Weiss nem adható ki. VÍZ ALATT A VÁROS Madagaszkár második legnagyobb városa, az Antananarivo fővárostól 360 kilométerre északkeletre fekvő Toamasina jórészt víz alá került szombaton, a térségben három napja megindult tropikus esőzés következtében. A külvárosi szegénynegyedeket teljesen elöntötte a víz, egyedül a kikötőváros központja maradt szárazon. Az emberek derékig vízben gázolva próbálják menteni, ami menthető. ÚJ ELNÖK A Pim Fortuyn Listája (LPF) nevű holland szélsőjobboldali párt megválasztotta a meggyilkolt Pim Fortuyn pártvezér utódát Peter Langendam, a párt korábbi kincstárnoka személyében. Fortuyn temetése után John Dost alelnök nyilvánosan Jdjelentette, hogy őt illeti az LPF pártelnöld tiszte. A pártvezetés döntése után Dost megkövette a pártot elsietett kijelentése miatt. Az izraeli polgárok a békéért tüntettek Rabin téri üzenet TEL-AVIV (MTI) Több tízezer izraeli tüntetett szombat este a békéért Tel-Avivban, követelve, hogy országuk „Izrael megmentése érdekében" vonuljon vissza a palesztin területekről. A hatóságok hatvanezresre, míg a szervezők százezresre becsülték a résztvevők számát. A tüntetők több izraeli békemozgalom, köztük a Békét most! szervezet, valamint egy különböző baloldali személyiségeket és írókat magában foglaló „békekoalíció" felhívására gyűltek össze. A gyűlés színhelye a Rabin tér volt, amely arról kapta a nevét, hogy lichak Rabin miniszterelnököt 1995. november 4-én itt ölte meg egy zsidó szélsőséges - ugyancsak egy békegyűlés alkalmával. A hatóságok 1400 rendőrt mozgósítottak. A gyűlésen a tér és a szomszéd utcák teljesen megteltek. se a stabil parlamenti többséget és a kiegyensúlyozott kormányzást biztosító koalíciós megállapodást. Jánosi György elmondta: a választmány javaslatára a tervezetben konkrétan kitérnek az új kormány első száz napra ígért intézkedéseire is. Az MTI úgy tudja: a választmányi ülésen - a korábbiakhoz hasonlóan - többen kifogásolták, hogy az oktatási tárca vezetése a koalíciós partnerhez kerül. RÖVIDEN SPORTENGEDELY Sportengedélye volt az elkövetéshez használt fegyverére annak az 58 éves férfinak, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy péntek reggel egy lövéssel megölt egy kamionsofőrt a főváros XXII. kerületében. A használt fegyverre ún. önvédelmi, valamint sportengedély adható ki. MENTŐHELIKOPTER Lezuhant egy mentőhelikopter Debrecen közelében. A balesetnek nincs áldozata. A MI 2-es helikopter műszaki berepülésre indult, ugyanis karbantartási munkákat végeztek rajta. A pilóták teljesítménycsökkenést észleltek, emiatt visszafordultak, de a repülőtérig nem jutottak el. A helikopter a földhöz vágódott és teljesen összetört. A pilóták nem sérültek meg. TRAKTORBALESET A partoldalról leborult egy traktor a Somogy megyei Torvajon vasárnap. A jármű vezetője a helyszínen meghalt. A traktor egy négy és fél méter magas partoldalról borult le, majd maga alá temette vezetőjét. Lezuhant egy kisrepülőgép ESZTERGOM (MTI) Lezuhant egy kisrepülőgép az esztergomi repülőtér közelében. A Fuji 200-as típusú egymotoros gepen utazók — három férfi és egy nő - életüket vesztették. Egy szemtanú elmondta: egy ideig úgy tűnt, hogy a repülő le akar szállni, de aztán újra emelkedni kezdett. A gép megtett további 400-500 métert, majd megpróbált megfordulni, de ez már nem sikerült, és a földnek csapódott. Egy másik tanú - a repülőtér egyik alkalmazottja - arról számolt be, hogy a gép motorja körülbelül 100 méter magasban elhalkult, majd a repülő egy-két másodperc múlva lezuhant. A kisrepülőgép roncsai. MTI Telefotó: Kovács Tamás Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRF1 FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (totó), OLÁH ZOLTÁN (hit és információ), SOU IÖZSEP (sportl • Délvilág szwkesztőségvezetó ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf: 15.1. Telefon: 62/567-888 Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-882. Interneteim wwwdelmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegvidelmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Dcak f u. 6. Tel : 62/213-391. Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401-024 tel./fax 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11 (Városi Galéria) Tél./íax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadöigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA • Kiadói titkársági fax: 62/442-958 Hirdetésfelvétel 62/567-832, 62/567-835. Fax 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Telefon: 62/466-847. •Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, terjesztés: 62/567-864 terjesztési zöldszám: 80/821-821. Elólizetési díj egy hónapra 1165 Pt (Délmagyarország), 1055 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 IDélvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.