Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-24 / 95. szám
12 •MEGYEI TŰKOR SZERDA, 2002. ÁPRILIS 24. NASA-haditechnika Vásárhelyen Ha napkollektor fűt és melegíti a vizet Németországban járt a Bárányi házaspár, és meghívóik családi házánál működő napkollektorokat láttak. Ennek hatására megújuló energiák hasznosítását lehetővé tevő szerkezetekkel foglalkoznak Hódmezővásárhelyen. Sőt - mondja Baranyiné l'ataki Erzsébet, az Ökocentrum nevű, kétszemélyes családi vállalkozás vezetője - az idén már be is mutatnak napkollektorokat, napelemeket és „kapcsolt részeiket" a hét végén, pénteken nyíló IX. alföldi állattenyésztési napok szakkiállításon. A berendezéseket német cég gyártja, budapesti vállalkozás importálja, a Bárányi házaspár pedig Csongrád megyében képviseli a gyártót, az importőrt, és alvállalkozókkal föl is szerelteti az igényelt napkollektort, napelemet, egyebet. Mi a különbség a napkollektor és a napelem közt? A napkollektor elsősorban vizet melegít, és fűtésrásegítésként is alkalmazv ^mk I B *BísíéKf v i|P H || % nL ti -Ék /wí Az Ökocentrum többek között napkollektorokkal, napelemekkel vesz részt az állattenyésztési szakkiállításon. Fotó: Tésik Attila ható, a napelem pedig elektromos árammá alakítja és akkumulátorban tárolja az energiát. A szegedi Deák Ferenc gimnázium és a darmstadti Elconorcnschulc gimnázium diákcsere-kapcsolata révén egy hétig 19 német diák és két pedagógus tanulmányozta a magyar iskolarendszert a Tisza-parti városban . Testvérvárosi együttműködés keretében jött létre a szegedi Deák Ferenc gimnázium és a darmstadti Eleonorenschule gimnázium diák-tanár cserekapcsolata. Több mint egy évtizede évente két alkalommal találkoznak a tanulók egymással: tavasszal Szegeden, ősszel pedig a Hessen tartománybeli Darmstadtban. Idén 19 német diák Brcining Ilona és Heidrun Erzberger tanárnők vezetésével látogatott Szegedre. Baráthné Sóti Ildikó igazgatóhelyettes elmondta, hogy idén A magyar oktatás szerCSALADI ESEMENYEK HAZASSAGOT KOTOTT Nagy Attila Levente és Virág Anikó Éva, Harangozó László és Csorba Sára, Kiss Attila Csaba és Foster Kimberly Maria, Lakatos József és Kakas Beatrix Klára, Makra László és Császár Judit, dr. Palotás Miklós János és Rácz Barbara, Ordasi Szabolcs és Bolford Gabriella, Szűcs Tibor és Farkas Mónika, Vári Zsolt és TUrcsik Márta, Várszegi Norbert és Kocsis Andrea Ágnes, Petrovics Mihály és Németh Klaudia Diána, Horváth Zsolt Ferenc és Kálmán Éva. SZÜLETETT Csányi Imrének és Jakus Zsuzsannának Emese, Pálosi Róbertnek és Csekő Erzsébetnek Vivien, Kovács Tamásnak és Vigh Barbara Lenkének Márton, Márkus Lászlónak és Antoni Tímeának Brigitta, Pető Mihálynak és Sági Katalinnak Norbert Ferenc, Bors Istvánnak és Kohári Bernadettnek Virág, Stana Tibornak és Tombácz Erika Máriának Andrea Roxána, Gulyás Miklósnak és Oberschall Stefánia Krisztinának Lili Eszter, Bába Gábor Bélának és Diószeghy Andreának Eszter, Bódi Attilának és Ipacs Nikolettának Martin Patrik, Holcsik Istvánnak és Tóth Andreának Alexa, Szabina, Fekete Zsoltnak és Tóth Mónika Évának Tamás Zsolt, Szögi András Dánielnek és Almási Gabriellának Péter Márk, László Sándornak és Pázmándi Erikának Botond Flórián, Csóti Gábor JánosMagyarországon - bár egyre több - alapvetően mégis máig ritkahelyen lehet látni ég felé irányi- ság, hogy valaki ezzel kívánja letott napelemeket, -kollektorokat faragni fűtés-, melegvíz-előállítás, elektromosáram-költségeit. Holott például Németországban, a skandináv országokban, ahol pedig nagyságrendekkel kevesebb a napsütéses órák száma, mint nálunk, széles körben elterjedtek e szerkezetek. Melyek rá adásul környezetbarátok: működésük semmiféle szennyezéssel nem jár. „A használati meleg víz előállításának költségeit akár 60-70 százalékban is megtakaríthatja a napkollektor, a fűtésrásegítésnél mintegy 40 százalékos megtakarítás is elérhető. Leghatékonyabb, ha télen lakásfűtésre, nyáron medence vizének melegítésére használjuk a rendszert" mondja Baranyiné Pataki Erzsébet. Megtudjuk még tőle: a napkollektorok közül olyannal is foglalkoznak, amelyet a NASA fejlesztett ki eredetileg, a rendszerben folyékony etanol kering, és saját biztonsági rendszerrel bír. Nagy jelentősége lehet még a szélenergiának is: szélkerekek segítségével öntözéshez, állatok itatásához szükséges vízszivattyúzásra lehet hasznosítani. ECS. Darmstadti diákok jártak Szegeden kezete címmel szerveztek programot a vendégek számára, s ebben a különféle oktatási és nevelési intézmények látogatása, tanulmányozása szerepelt. így az egy hét alatt jártak a Krúdy Gyula szakközépiskolában, a Tisza Lajos textilipari szakközépiskolában, a Tömörkény gimnáziumban, óvodákat látogattak, a Béke Utcai Általános Iskolában tanórán vettek részt, a Somogyi-könyvtár vendégei voltak, de ellátogattak Ópusztaszcrrc is. A német diákok a látogatás végén írásban és szóban számoltak be mindarról, amit szegedi látogatásuk alkalmával tapasztaltak. Egybehangzó véleményüknek adtak hangot, miszerint nálunk jóval szigorúbb az oktatási rendszer, fegyelmezettebbek a diákok német társaiknál. A csoport ma indul Budapestre, utána haza. K.F. nak és Bulik Hajnalka Mariannának Benedek Áron, Koza Zsoltnak és Lévai Szilviának Patrik, Fóris Józsefnek és Ördög Arankának Márton, Lele Zoltánnak és Kónya Mónika Andreának Tamás Péter, Mucsi Gábornak és Horváth Gabriellának Erzsébet, Farkas Gábornak és Székely Angélának Ákos Pál, Szabó Dénesnek és Kinka Ilonának Regina nevű gyermeke. MEGHALT Csikós Mihály Andrásné Mikula Ilona Rozália, Török Antalné Vendlóczki Rozália, Csányi Sándor, Molnár Istvánné Hódi Etelka, Szabó Fercncné Pesti Julianna, Paragi Pál Lajos, Csíkos Gyula Szilveszter, Rózsa Sándorné Pintér Rózsa, Kis Sándor, Vidács Mihály, Hajducsák László, Kőhegyi Lajosné Kapitány Gizella, Dömösdi Mihályné Szarvas Margit, Mészáros László Attila, Belovai Péter, Linn Sándor Andorné Deér Emese Klára, Metzinger György, Süli Istvánné Tandari Anna, Kereszthegyi Károlyné Balog Mária Magdolna, Otott Jánosné Börcsök Anna, Czinka Viktória, Zsadányi László Endre, Lajkó István, Sipos József Mihály, Lengyel Mihály István, Katona Béla, Pesti Józsefné Majoros Ilona, Jenőfi Oszkár, dr. Kasza Gyula, Forrai Jusztina, Halász Sándorné Szili Ilona, Kókai Istvánné Nagy Julianna, Rózsa Gézáné Szűcs Piroska, Kovács Lajos, Szabó KálMi megépítettük Önnek. Itt az Opel Combo, a praktikus kishaszongépjármű, és az Opel Combo Tour, az univerzális családi autó. Ez a páros olyan tehetséges, hogy még akkor sem tehetetlen, ha szinte a lehetetlent várják el tőle. Új Opel Combo és Combo Tour. Opel. Jó ötletek - jobb autók.