Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-30 / 100. szám

MA: EGY SZAZALEK, EP TESTBEN Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve DELMAGYARORSZAG KEDD, 2002. ÁPRILIS 30., 92/100. FÜGGETLEN NAPILAP, ALAPÍTVA 1910-BEN ÁRA: 58 FT (ELŐFIZETVE: 46 FT) TÉMÁINKBÓL HALAL A SÍNEK KOZOTT Nem volt rossz tanuló - ennyit lehet tudni arról a 15 éves diák­ról, aki tegnap öngyilkos lett. Amikor meglátta a vonatot, le­tette a táskáját és széttárt karok­kal a sínek közé lépett. A Szeged­ről Budapestre tartó intercity ve­zetője azonnal dudált és vészfé­kezett, de nem tudott időben megállni. Az elhagyott táskában nem találtak búcsúlevelet, így egyelőre nem tudni: miért? 4. oldal MOZDULÓ INGATLANPIAC Az új építésű lakások mellett egyre kelendőbbek a régebbi, tég­laépítésű, egyedi fűtésű ottho­nok is. Az ingatlanpiaci állóvíz a szakértők szerint attól mozdult meg, hogy az állami kamattámo­gatást kiterjesztették a használt lakások vásárlására, illetve fel­újítására is. A szerkezetkész la­kások négyzetméterára Szegeden már a 200 ezer forintot is eléri. Egy százalék A DOHÁNYZÁS ÉS A GERINC A dohányosok körében három­szor gyakrabban fordulnak elő deréktáji és gerincpanaszok, mint a nem dohányzók között. Ezt a cigarettázás közben a szer­vezetbe bejutó sokféle vegyi anyag károsító hatásával magya­rázzák. A szén-monoxid például csökkenti az oxigénellátást, rom­lik az anyagcsere. Ép testben BONIFERT LEMONDOTT A Naturtex-Szedeák férfi kosár­labdacsapatának trénere felállt a kispadról, Bonifert Domonkos úgy érezte, a csapatot már nem tudja motiválni. Az edzőt Mol­nár Csaba, a juniorválogatott ka­pitánya váltja, s megpróbálja benntartani a gárdát. 14. oldal www.delmagyar.hu 77013 "025027 02 100 Gépfegyverrel, puskával, pisztolyokkal és füstgránáttal akartak rabolni Pénzszállító autó volt a célpont Egy géppisztoly a fegyverarzenálból, Hiczakov Szilvána sajtószóvivő kezében. Fotó: Karnok Csaba Kinek lesz majd jó az egyszerűbb adó? A tervek szerint közel 550 ezer vállalkozó választhatná az egy­szerűsített adózást, amit a kor­mányalakításra készülődő szo­cialista párt kíván bevezetni a következő évtől. A nyilatkozatok alapján úgy tű­nik, leginkább a szellemi munkát végző vállalkozóknak és a kis anyagköltséggel dolgozó szolgál­tatóknak vonzó választás az egy­szerűsített vállalkozási adó. A szocialisták elképzelése szerint januártól az éves bruttó árbevétel 15 százalékának megfelelő adó kifizetésével a 10 millió forintnál kisebb árbevételű vállalkozók, közkereseti és betéti társaságok kiválthatnák egyes adók megfize­tését. Az áfát, a társasági adót, a személyi jövedelemadó osztaléki ágát egyszerűen el lehetne felejte­ni. Óriási könnyebbséget jelente­ne az is, hogy az új adózást válasz­tóknak nem kellene könyvelést vezetniük, elég lenne az árbevé­teből gyűjtögetni a számlákat. Részletek az Egy százalékban Pick-osztalék A Pick Rt. tegnapi közgyűlésén nagy többséggel elutasították az ÁPV Rt javaslatát, amely az idei üzleti tervekre vonatkozott, rá­adásul az új igazgatósági tagról sem sikerült megegyezni. Az Ara­go nem kívánt új tagot delegálni, az aranyrészvényes pedig maradt a régi jelöltjénél, Markos András­nál. Megszavazták viszont az osz­talékot, amit a társaság a korábbi szándékkal ellentétben mégis fi­zet, ráadásul a részvényenkénti ezer forint megegyezik a papír névértékével. Ezzel a többségi tu­lajdonos Arago Rt. hárommilliárd forintos bevételhez jut. írásaink a 3. oldalon Holnaptól várják a vendégeket a strandok Az időjárás sem lehet akadály A Szikin, a Partfürdőn és a SZUE-ban (Ligetfürdő) holnap­tól várják a vendégeket. Az idén átlagosan húsz százalékkal többe kerülnek a belépők, mint tavaly. A felnőttjegyek 450 és 650 forin­tosak, a gyerekek 300 forintért válthatnak belépőt a három sze­gedi strandon. A tavalyinál ked­vezőbb áron a 70 éven felüliek lá­togathatják az uszodákat, ők is annyit fizetnek, mint a 14 éven aluli gyerekek. A tíz napra szóló felnőttbérlet ára 3800 és 6000 forint között mozog, a kicsik en­nek feléért lubickolhatnak. A Partfürdőn öt régi épület he­lyén mediterrán jellegű lakáso­kat alakítottak ki, fürdőszobával, konyhával, terasszal, így ötven­nel több vendéget tudnak elszál­lásolni. Sziksósfürdőn még ta­valy elkészült tiz új faház, ezeket az idei nyitásra már csak takarí­tani kellett. Pénzszállító autó megtámadá­sára és kifosztására készült az a fegyveres kisteleki banda, amelynek tagjaira még tervük végrehajtása előtt lecsapott a rendőrség. A Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság Boszorkány kom­mandósai ütöttek rajta tegnap hajnalban három kisteleki férfin. A rendőrség információi szerint a banda tagjai fegyveres bűncse­lekményt terveztek. A házkuta­táskor valóságos fegyverarzenált találtak a rendőrök: egy, a határ­őrségnél rendszeresített AK gép­pisztolyt, két forgótáras pisz­tolyt, egy hangtompítós, látcső­vel felszerelt kispuskát, egy ri­asztópisztolyt, egy füstgránátot. A fegyverek mellett fél kiló mari­huánát is lefoglaltak. Zs. Feren­cet és testvérét, Zs. Tibort, illetve K. Andrást azzal gyanúsítják, hogy a fegyverekkel bűncselek­ményt akartak elkövetni. A rendőrség adatai szerint pán­célozott pénzszállító autó kifosz­tását tervezte a három középko­rú férb, akik egyébként földmű­velésből élnek. Anyagi helyzetük akkor romlott meg, amikor több tízmillió forintot kölcsönadtak, majd nem kaptak vissza. A rend­őrség információi szerint a köl­csönadott összeghez legális úton jutottak. - A büntetlen előéletű gyanúsítottak nem a kölcsön­adott pénzt akarták visszaszerez­ni adósaiktól, hanem más forrás­ból akartak „bevételhez" jutni ­jelentette ki Kumbor Tibor alez­redes, a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság osztályvezető­je. Kumbor megjegyezte, a kábí­tószer vélhetőleg nincs összefüg­gésben a tervezett bűncselek­ménnyel, de az valószínűsíthető, hogy a drog forgalmazásától is hasznot reméltek. Az osztályvezető egy különle­ges fegyvert is bemutatott a saj­tó képviselőinek: a rablásra ké­szülő férfiak egy úgynevezett „börtönpisztolyhoz" is hozzáju­tottak. A töltőtollra emlékeztető szerkezetben rugós csapszeg sü­ti el a kispuskalőszert, ami a csövön át távozik. A rendőrök szerint a három férfinak lőfegy­verrel, és kábítószerrel való visz­szaélés miatt kell bíróság elé áll­ni, előzetes letartóztatásukról ma döntenek. K. B. Pálmafás készülődés az újszegedi Ligetfürdőben. Fotó: Schmidt Andrea Bővebben az 5. oldalon Kettévágták a négyes villamos vonalát A bontást már befejezték, jelenleg a közműveket cserélik a csomó­pont alatt. Fotó: Schmidt Andrea A Dugonics téren, ahol kettős körforgalmat alakítanak ki, jól haladnak az építők. Az útbontás a vége felé tart, a kiemelt föld nagy részét már el is szállították. Az új pályaszerkezet megépítése előtt átrendezik a közművezeté­keket, s ahol ez szükséges, meg is javítják. A 4-es villamos vonalát a hét végén kettévágták. Az uta­soknak ugyan időbe telik, amíg átkelnek az építési területen - a konzitól a jogi kar épületéig vagy fordítva de az „ellenkocsik" mindig megvárják őket. A jegyek a 4-es teljes vonalán érvényesek, ám az utasoknak az átszállás után újra érvényesíteni kell eze­ket, méghozzá úgy, hogy fordítva dugják be a lyukasztóba. A közle­kedők nem panaszkodnak a ké­nyelmetlenség miatt, csak azért, mert tapasztalataik szerint a hét vége óta ritkábban járnak a villa­mosok. A közlekedési társaság főmérnöke szerint az átszállást és a kocsik menetidejének egyez­tetését csak úgy tudták megolda­ni, ha 15 helyett 20 percenként indulnak a villamosok. Cikkünk az 5. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom