Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-20 / 92. szám

SZOMBAT, 2002. ÁPRILIS 20. • NAPOS OLDAL­II. Gyerünk a moziba be! Francia MAGYARORSZÁGON EDDIG MÉG BE NEM MUTATOTT FILMEKET LÁTHAT ÁP­RILIS 26-TÓL MÁJUS ELSEJÉIG A SZEGEDI KÖZÖNSÉG A BELVÁROSI MOZI­BAN MEGRENDEZÉSRE KERÜLŐ FRANCIA FILMNAPOKON. A fővároson kívül Szeged, Pécs, Debrecen és Eger ad otthont a hato­dik alkalommal megrendezésre kerülő francia filmnapoknak. Az or­szágos frankofón filmmustra április 26-tól május Tjéig tart, és hét nemrég készült, hazánkban eddig még be nem mutatott francia fil­met láthat a közönség esténként hét órától. Az egyhetes vetítéssoro­zaton mindennap egy alkotást mutatnak be: az első napon a világhírű Jeanne Moreau főszereplésével az Ez a szerelmet vetítik a Belvárosi mozi nagytermében. A programsorozat második napján a filmtéká­ban mutatják be Gérard Depardieu és Guillaume Canet főszereplésé­vel a Vidocg című filmet. Vidocg történelmi figura volt: egykori fe­gyenc, akit Napóleon idején a titkosrendőrség főnökévé neveztek ki, majd X. Károly uralkodása alatt magánnyomozóként dolgozott az 1848-as második forradalmat megelőző időszak felbolydult Párizsá­ban. Különös alakja mítosszá vált Franciaországban. Leleményes módszerei legendássá tették, hiszen a két forradalom közti Párizs leg­titkosabb köreit is behatóan ismerte. Az előző produkciótól eltérően nagyon is mai világba kalauzolja a nézőt Michael Haneke A zongoratanárnő című filmjében, melyet 27-én láthat a közönség. Az alkotás tavaly elnyerte a Cannes-i feszti­vál legjobb színésznői és legjobb színészi díját, az idén pedig a legjobb mellékszereplőként Annié Girardot kapott César-díjat és Isabelle Huppert európai filmdíjat. Másnap igazi sztárparádét kínál a 8 Nő cí­mű film, melyben többek között Catherine Deneuve, Isabelle Hup­pert, Emmanuelle Béart, Fanny Ardant játssza a főbb szerepeket. Egy vidéki kúriában játszódik a bűnügyi történet, melyben a tragikus és kegyetlen igazság napvilágra kerül, az álarcok lehullanak és a képmu­tatók lelepleződnek. Az idei berlini fesztiválon a nyolc főszereplő kü­löndíjat kapott kiemelkedő művészi teljesítményéért. A Wasabi című film (képünkön) története a maffia világáról szól: Hubert (Jean Reno) lágyszívű, ám a kelleténél kissé drasztikusabb módszereket alkalma­zó rendőrfelügyelő. Ahol ő nyomoz, ott kő kövön nem marad... A fil­met április 29-én vetítik a filmtékában. Charles Nemes filmje A Po­koli torony balekjai egy féktelen burleszk-komédia, melynek színtere a Montparnasse-torony. Egy nyári estén két ablakmosó, Eric és Ramzy az ötvenkettedik emelet magasságában függeszkedik az épület külsején, egyikük egy energiaitaltól várja a csodát, míg másikuk szen­vedélyesen bámul az ablakon keresztül egy gyönyörű nőt, akibe azon­nal beleszeret. Május 1 -jén Az Angyalok: végállomás című Andié Téchiné-film zárja az egyhetes vetítéssorozatot. L. G. Ónodi Eszter (KÉPÜNKÖN) AZT MONDJA, SEM­MI TUDATOSSÁG NINCS A KARRIERJÉBEN. EZ AZÉRT IS ÉRDEKES, MERT AZ ÚJ SZÍNÉSZGENE­RÁCIÓ TAGJAI KÖZÖn Ő AZ EGYETLEN NŐ, AKIT TÖBB SIKERFILMBEN, PÉLDÁUL A MESEAUTÓ­BAN, VAGY A VALAMI AMERIKÁBAN IS LÁTHA­TOTT MÁR A KÖZÖNSÉG. A színészek új generációja van kialakulóban. Kamarás Iván, Szabó Győző mellett ő az egyetlen lány, aki több filmbe bekerülve, a vá­szonról is megmutathatta tehetségét. Ónodi Eszter fiatal, hamvas, nevetős - és most már ismert is. A színésznő a Meseautó Kovács Ve­rájával szerzett magának szélesebb körű elis­merést, most pedig a háromszázezres néző­számot elért Valami Amerikában tündökölt. - Egyfajta stratégia ez nálad: megragadni minden filmes lehetőséget 1 - Ma már nem így gondolom. Persze pró­báltam éltem minden lehetőséggel, amit megkaptam. Nem mondom, ha az ember dúskálhatna a lehetőségekben, akkor köny­nyebb lenne az életem, de nagyjátékfilmek­nél kevesebb az ajánlat. Szóval semmi tuda­tosság nincs a karrieremben. A filmezés íze - Hét film után van már annyi tapasztala­tod, hogy egy forgatókönyvet elolvasva, megsaccolod a sikeréti - Nincs. A Valami Amerika nagy tanulsága az én életemnek, mert bár jónak ígérkezett, nem hittem volna el, hogy így bejön. Nagyon vicces, kellemes, szórakoztató volt a könyv, de nem borítékoltam volna ekkora sikert. - Megtetszett a szerep 1 - Igen. És tetszett a könyv dinamizmusa, amit a kész filmben is megéreztem. Egyéb­ként szeretek új emberekkel együtt dolgozni. Ez egyfajta kihívás. Támogatom az első fil­meseket, és Gábor olyan alkotóközösséget hozott létre, olyan színészeket szerzett meg, akikkel szerettem volna együtt dolgozni. - így utólag melyik a kedvenc filmed 1 - Talán az első kettő. A Glamour és Az alki­mista és a szűz. - És melyik szerep állt neked a legjobban 1 - Nem tudom. Hála istennek eddig még nem kellett két ugyanolyan karaktert meg­formálnom. - De már érzed a filmezés ízét 1 - A Meseautónál már picit otthonosabban kezdtem mozogni a kamera előtt, de még mindig nem vagyok a végén. Viszont kezd le­hullani a mágikus lepel, ami körülöttem van filmezés közben. Színpadon nehezebb - Igaz, teljesen máshogy kell játszani fil­men és színpadon 1 - Persze. Ez. logikailag is így van: gondolj bele. Ötszáz méterről még az arcát sem látod valakinek, míg totál közelről minden rezdü­lését. De ettől nem könnyebb. Néha még ne­hezebb is, hiszen a teátrálisból nehezebb le­venni, mint rápakolni valamire. Úgyhogy előfordul, hogy a rendező azt mondja, csinál­jam ezt meg azt, én meg úgy érzem, hogy csi­náltam, de nem eléggé, mert nem irányult rá a néző figyelme. menni. De most éppen elégedettebb időszak­ban vagyok, jó évad volt ez a Katonában. A szabadúszás nehézsége, hogy marha pici ez a piac, és nem tudom, hogy megtalálnának-e azok a szerepek, amiket én szeretek. Színész­nőből ráadásul mindig több van, mint kell. De nekem fontos a komoly művészszínházi háttér is, ahol Weörest, Goethét játszhatok, ahol akár egy Molnár Ferenc is becsúszhat. Kortársvonzalom - Akkor beszéljünk a jelenről, hiszen most is két kortárs darabban játszol. - A Portugált 98 óta játsszuk, úgyhogy túl vagyunk a századik előadáson. Lukács Andor rendezésében készült belőle film is, amiben nagyjából a színházi gárda szerepelt. - Mi a másik, amire most készültök 1 - Ez egy svájci fiú színdarabja, Top Dogs címmel fog futni. Érdekessége, hogy mi is ír­juk a darabot. Kezdetben volt egy kanavász, amihez hozzátettünk, elvettünk. Persze ma­gyarítottunk, kivettük a svájci vonatkozáso­kat, de voltak komplett monológok, amiket mi írtunk bele. - Nagyon lelkesen beszélsz. Ennyire szív­ügyed a kortárs színház 1 - Elsősorban ez érdekel, meg a kísérletezés, ezért is próbáltam ki a mozgásszínházat meg mindent. De a komoly, klasszikus darabokat is szeretem. DÉNES VANDA - Többször voltál valakinek a szerelmese. A Glamourban Eperjes Károly párját, a Me­seautóban Stohl András választottját alakí­tottad. Mennyire volt más szerelmesnek lenni a Valami Amerikában ? - Hú, ezt nem tudom. Nem a partnertől függ, az biztos, hiszen én azt próbálom elját­szani, amit megírtak. Ha a forgatókönyvben az van, hogy repdessek mellette mint a ga­lambka, akkor azt. Persze számít a személyes kötődés, segíthet a partner tapasztalata is... - Van szerepálmod, kedvenc rendeződ, akivel az életben legalább egyszer szeretnél dolgozni ? - Nincs. Egyik se. Sokféle filmben el tud­nám magam képzelni, de ha elkezdem sorol­ni a neveket, akkor az felajánlkozásnak tűn­het. - Négy éve hű vagy a Katona József Szín­házhoz. Jól tolerálják a kikéréseket ? - Természetesen a színház elsőbbséget él­vez. Ha olyan mázlid van, hogy éppen van három nap szüneted, akkor forgathatsz. De már sok mindenből kimaradtam. Például a John Cusack legújabb filmjében, a Maxben lett volna egy kis szerepem, de a forgatással egy időben volt a Szent György és a sárkány főpróbahete, ami éjjel-nappali bentlakásos állapot. És kimarad a Los Angeles-i magyar hét is. - Nem szeretnél ilyenkor inkább szabad­úszó lenni 1 - Hullámokban rám tör, hogy jobb lenne el­SzívEmő Az Olvasó Ősi szakma az újságírás, még ha nem is olyan ősi, mint a legősibb. Nekem például az egyik kolumnista ükpapám folyton csak bölény­lányokat karistolt a Reform Barlang Újság falára, és addig csinálta, amíg kőbunkójával agyon nem ütötte, ki nem panírozta és föl nem falta a rovatvezetője. Krisztus előtt tizenötezerrel történt, és látják, még mindig emlékszünk rá. Azt is tudjuk, igazság nincsen, vagy ha mégis, csak mindig máskor és máshol. Az igazság elbújik, mint egy rettegő kicsi állat, miközben hazug elefántok kergetőznek magyar pálmafák alatt. Tudják, két alapvetően őszülte rovat van egy újság­ban: a halálhírek közleményei, illetve a születési rovat. Elvileg az újságírás roppant könnyű szakma lenne. Mármost mégis baj van az újságírással. Akadnak problémák a tulajdonossal. A tulajdonosnak pénze van, vagy nincs, mert most például a német Kirch médiabirodalom im­bolyog a szakadék szélén. A tulajdonos nagy bajba kerülhet, mint például került Murdoch úr, a brit sajtómágnás tengeri hajókázás közben. Vagy akár a szegény Fenyő János, akinek az életét bérgyil­kosok oltották ki a nyílt utcán. Én például sokféle tulajdonban vol­tam már, de a tulajdonosomat még nem láttam, és ez így van jól. Egyszer egy kollégám írt a svájcisapkáról. Másnap kirúgták. Ugyan­is a tulajdonos svájci volt. A tulajdonosnak nem csak pénze van, hanem filozófiája, végtére is ő dönti el, miféle életelveket képvisel­jen az újság, amihez a tőkét adja. Hallottam egyszer egy laptulajdonosról, volt kedves, aranyos ba­rátnője is neki. Mit kérsz születésnapodra Picicica, kubai utat, új gépkocsit, gardróbcserét: Egy újságot, egy olyan színes magazinocs­kát, szőrös farkasom, pirult a lány, mint az eperszedő téeszdolgozó, amikor megszúrja a hasát a traktoros fiú bajusza. És Picicica meg­kapta az újságot. Hm? Főszerkesztő lett, mert így is lehet főszer­kesztőnek lenni. Az újságírás egyik ősi ellenfele a politikus. A politikus az, aki egy szemerkélős péntek délután hab kávéra invitálja meg az újságírót, aztán rettenetes berúgás lesz a vége, végül az újságíró lead egy olyan cikket, amely a politikus feleségének a bálás butikjában játszódik. A pohtikus az, aki a legjobban nézi le az újságírót, mert általában úgy véli, hogy az újságíró nem más, mint az ő nagyszerű cselekede­teinek krónikása, énekese, egy Tinódi Lantos Sebestyéne. Az újságírás legnagyobb, mondhatni, örök problémája azonban Ön, kedves Olvasó. Tisztelet a kivételnek. Viszont az nincsen. Mert hogy kicsoda az olvasó? Ön például az, aki most ezt a cikket olvassa? Nem, nem, ráncolja a homlokát, mert az ön neve nem Ol­vasó, hanem Kovács Tihamér okleveles szélmérnök, akinek vélet­lenül két nagylábujja van a jobb lábfején, viszont soha nem írtunk még róla. De miért nem írtunk róla? Azért mert még a feleségének se mutatta meg, aki pedig már az Ön ülepén is nyomkodott filléres fényű fekélyeket? Na és? Egy újságnak tudni kell a kétnagylábujjú Olvasójáról. S ha nem tudósított róla, akkor jogosan sértődhet meg? Igen, jogosan. Viszont ha írnak az ön dupla nagylábujjáról, Kovács úr, akkor máris a képbe tolakodnak, hogy egy képzavarral éljünk, a személyiségi jogok. Az ember különben is kiszámíthatat­lan. Némely hölgyek dicsekednek a harmadik keblükkel, mások meg letagadják a kötelező tüdőszűrésen is. Vagy azt írjuk, jó, én írom, szóval azt írom: Az Olvasó hülye. Ön erre hevesen bólogat, mert természetesen nem magamagára gondol, hanem a szomszéd­jára, a főnökére vagy a hitvestársára. És roppant elégedett, hogy az igazság végre ki van mondva. Csak éppen azt nem veszi észre, hogy a hitvestársa is elolvassa az újságot, meglátja az ominózus monda­tot, és önre bámulva ugyancsak elégedetten bólogat. Vagy Ön pontosan érteni fog)a, hogy én lehülyéztem Önt, minek következtében Ön kikeresi a kisebbik gyerek játékai közül a bika­csököt és a keleti csillaghajigálót, s komótosan megindul a redakció irányába, hogy véleményem megváltoztatására bírjon. Az egyik Olvasó több szexualitást szeretne, meztelen hölgyeket a címlapon, a másik olvasó a gyilkossági híreket csemegézné hosz­szabban, a harmadik meg több metafizikai jellegű áhítatra vágyik, i Vegyük példának a közelmúlt eseményeit. Az egyik Olvasónk ko­kárdát hord, és nekünk ő ilyeténképpen Olvasó. A másik Olvasó már nem hordja a kokárdát, de minekünk az is Olvasó. Aki az éle­tében még nem vett fel még kokárdát, az is Olvasó. Aki hívő és hir­deti ezt, az is olvasó. Aki úgy hívő, hogy csendben és magában az, i minekünk az is Olvasó. Aki négy éve hívő, az is Olvasó, és aki ápri­listól talán újra ateista lesz, az is Olvasó. A szőrös, a büdös, a lopós, a hazug, nekünk mind Olvasó. A saját nevemben beszélek, de épp­úgy írom az újságot kokárdásnak, csalódott püspöknek, néptribün­; nek, bankárnak, ellenzékinek, mint az olyannak, aki a saját nemé­ből választ élettársat. Szögezzük le szelíden: az Olvasó nem az a jogi személy, aki olvas­sa az újságot. Akkor az Olvasó az, aki előfizet? Csaknem nem he­lyénvaló megállapítás. Én még nem hallottam a miniszterelnök urunkat hajléktalanok­ról beszélni. Polgárokról már igen, róluk szólt számtalanszor. Igen, én a polgároknak is írom az újságot. De én például a hajléktalanok­nak is írok. Én már láttam hajléktalant újságot lapozgatni, sőt: ke­resztrejtvényt is fejtett istenadta, vagyis ő is Olvasó volt. Olvasó az a szegedi polgár, aki nem fizet elő a lapunkra, mert nincsen pénze, vagy elégedetlen mivelünk, ezért lemondja? Bizony az. Olvasóm az a kedves szegedi illető, aki engem el akart temetni? Színtiszta Olva­só. Nos tehát, hogy tehát mire is jutottunk. Azt kell mondanunk, hogy az Olvasó legközelebbi rokona a Szavazó. Mondhatnánk azt, hogy szám, hogy egymillió, kettő, három, vagy tíz. És ez így is van. Csakhogy mielőtt szám válna az olvasóból vagy a szavazóból, az előtt rokon, szomszéd, ismerős, hontárs,egyszóval ember.

Next

/
Oldalképek
Tartalom