Délmagyarország, 2002. április (92. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
I 24 "MOZAIK" PENTEK, 2002. ÁPRILIS 19. A bikini PODMANICZKY SZILÁRD Pesztonka fölvette kétrészes fürdőruháját, de az nagy meglepetést szolgáltatott neki, mert a fölső rész nagyobb lett, az alsó meg kisebb..Hogyan lehetséges ez. kérdezte magától, hogyan, mikor mind a két részt ugyanazon a polcon tartottam. Egyetlen lehetséges magyarázatot talált. Mivel a fölső rész fekete alapon piros kiscicát ábrázolt, ezért, gondolta Pesztonka, a kiscica tavaly óta megnőtt, és kitágította a fölső részt. Viszont az alsó rész ornamentikájából, szintén fekete alapon, egy barna, görbe bottal sétáló idős néni tűnt elő, a lábai előtt egy focilabdával, és hát a néni picit összébb ment az elmúlt egy évben, a focilabda meg leeresztett. Pesztonka úgy döntött, hogy legközelebb csak olyan bikinit vásárol, amin állandó térfogatú tárgyak láthatók, például tejes doboz vagy versenykerékpár, de elfogadhatónak tartotta még a feltölthető akkumulátorral működő zsebszámológépet is. Ám mindezek ellenére nem elégedett meg bikinijének méretváltozását megokoló magyarázatával, gondolkodva fózsi bácsihoz fordult, aki új papírlepke kollekciót akasztott a vitrinbe, s egy kínai legyezővel mozgásba hozta őket, azt figyelte, képesek-e a papírlepkék mozgás közben a szaporodásra. Hogyan lehetséges ez, kérdezte és mutatta Pesztonka fózsi bácsinak a lötyögő fölsőt és a feszülő alsót. Józsi bácsi összehajtotta a legyezőt. jelezve, hamarosan komolyan el fog gondolkodni a problémán. És így is lett. Nézd, Pesztonka, kezdte fózsi bácsi. Egy dolgot tudok elképzelni, de azt nagyon meg kell értened, különben bele se kezdek. Ekkor lépett a szobába Márton, aki csokis pudingot kanalazott, és érdeklődve, a kanalat néha nyitott szájában felejtve figyelte a bikini múltjáról szóló magyarázatot. Lehetséges, kezdte fózsi bácsi, és mást nehezen tudok elképzelni, a bikinid ufók martaléka lett. De csak az egyik rész. Azt még nem tudjuk, hogy melyik. A lényegaz, hogy a bikinid egyik részét elvitték az ufók, nyilván komoly, tudományos vizsgálatokat hajtottak rajta végre. Viszont az ufók fénysebességgel közlekedne, ami, ugye, nagy baj, mert ez a külső körülmény befolyásolja kutatásuk tárgyát, a bikinid egyik részét. A bikinid egyik része a másikhoz képest fénysebességgel mozgott, ezért ebben a bikinirészben lassabban telt az idő, mint a másikban, magyarán, ami itt maradt, jobban elöregedett. Most már csak azt kell megállapítanunk, melyiket vitték el az ufók. Márton merészen csóválta a fejét. Ez nem lehetséges, fózsi bácsi, mondta Márton, hiszen az ufók kettes számrendszerben számolnak, és ha elvisznek valamit, főképp egy bikinit, akkor biztos, hogy nem elégszenek meg az egyik résszel... Agyvelőfelajánlások SYDNEY (MTI) Egy felhívás nyomán több mint kétezer ausztrál állampolgár ajánlotta fel halála után agyvelejét a tudomány számára, hogy szürkeállományaik segítsék az elmebetegségeket kutató orvosok munkáját. Példával Gough Whitlam volt miniszterelnök járt elől. Cüve Harper professzor, a kutatások vezetője közölte: az agyvelőbankot arra használják fel, hogy összehasonlítsák az egészséges agyakat a betegekkel, hogy megértsék a depresszió, a skizofrénia, az Alzheimer- és a Parkinson-kór mozgatórugóit. Tanulmányozni kívánják az alkohol, a drogok és a rossz táplálkozás hatásait. A 80 éves Harper maga is a felajánlók között van, de, mint elmondta, a jelentkezők a legkülönbözőbb korosztályokhoz tartoznak. A felajánlókat az orvosok komoly vizsgálatoknak vetik alá, tesztelik emlékezőtehetségüket, nyelvkészségüket, és figyelemmel kísérik életüket, hogy megfelelő vizsgálati anyagokhoz jussanak. Közép-Európa egyik legöregebb fájának számít a zsennyei (Vas megye) kocsányos tölgy, amelyet az ott lakók kb. ezerévesnek tartanak. A tíz méter törzskerületű, 22 méter magas fa minden tavasszal kihajt. MTI Telefotó: Czika László Sikeres sziámi műtét FOKVAROS (MTI) A dél-afrikai Fokváros gyermekklinikáján sikeresen szétoperáltak szerdán egy sziámi ikerpárt, amely a gerincoszlopánál nőtt össze. Az öt hónapos Zini és Zanela Kona szétválasztását 14 fős orvoscsoport végezte, a műtét sokórás volt, csütörtök hajnalban fejeződött be. A műtét az előzetes várakozásoknak teljesen megfelelően alakult - nyilatkozott Alastair Millar professzor, a vezető sebész. Ha a következő három napban komplikáció nélkül gyógyulnak, nem marad nyoma az összenövésnek - vélik az orvosok. Dél-Afrika vezető helyen áll a világban a sziámi ikrek bonyolult szétválasztása terén. Csupán a szóban forgó fokvárosi klinikán eddig már 34 hasonló műtétet hajtottak végre. Vadlovak a Hortobágyon. A világörökség részeként számon tartott nemzeti parkban öt évvel ezelőtt eurázsiai vadlovakat telepítettek. A régészeti ásatási leletek ugyanis azt igazolják, hogy valaha őshonosak voltak. Emberi beavatkozás nélkül ma is megélnek a pusztában. MTI Telefotó: Qláh Tibor Gyilkol a rémálom MANILA (MTI) Rejtélyes halál szedi áldozatait Ázsiában: a rémálom, filippino nyelven bangungot. Legutóbb a Fülöp-szigeteken sújtott le, áldozatai szinte kivétel nélkül látszólag egészséges, erejük teljében lévő férfiak. Valamennyiüket álmukban, általában hajnali három órakor érte a halál. A legutóbbi áldozat egy fiatal színész volt, az alig 27 esztendős Ricardo Yan. Az orvosok szerint halála oka hasnyálmirigy-gyulladás volt, amely szívbénuláshoz vezetett. De arra nem találtak választ, hogy miként támadhatta meg ez a betegség az egészségesnek tűnő fiatalembert, aki nem kábítószerezett, és a halála előtti estén körülbelül két sörnek megfelelő alkoholt fogyasztott csupán. A korábbi áldozatok ugyanakkor rendszerint nagyon sokat ettek vagy ittak végzetes éjszakájuk előtt. A Fülöp-szigeteki prvosok praxisában eddig a rémálom többnyire 30 és 40 év közötti férfiakat ölt meg, bár tudnak egy 17 éves áldozatról is. Az áldozatok száma 1957 óta már több mint háromszáz csak a Fülöp-szigeteken. Nő egy sem volt köztük, úgy tűnik a hölgyek „jobban alszanak", elkerüli őket a végzetes rémálom. A halálhoz közvetlenül valamiféle szívritmuszavar vezet. Mint Erdie Fardeguilan kardiológus a Reuternek elmondta: az elhunytaknál megfigyelték, hogy utolsó perceikben nyöszörögnek, morognak, de hogy mi történik ilyenkor velük, nem tudják, mért ezt a nyöszörgést nem élik túl. Szemük előtt a súly MIAMI (MTI) Rendőrfogyató prémiumrendszert vezettek be a floridai autópályarendőrségnél: aki túlsúlyos, annak a pénztárcája túl könnyű lesz, mert nem kapja meg évi 500 dolláros prémiumát. A rendelkezés hagy bizonyos testsúlyszabadság-sávot, nem grammra pontosan kell mindegyik rendőrnek a magasságához egészségügyileg javasolt súlyúnak lennie, sőt, még pár kiló sem számít. Aki viszont 15 fonttal - 6,8 kilóval - többet nyom a számára egészségügyileg ajánlott szintnél, nem kapja meg az 500 dolláros bonuszt. Az egyik helyi rendőrszakszervezeti vezető, Jim Rhyne őrmester szerint helytelen a zsírtalanabb rendőr - zsírosabb fizetség politika. Az őrmester 123 kilós, igaz, 193 centiméter magas - jegyezte meg a Reuter. A Floridai Autópálya Rendőrség szóvivője, Dávid Tripp kapitány ugyanakkor azt hangoztatta, hogy nem annyira a testsúlyról, inkább az egészségről van szó. - Kipattanni a járőrkocsiból és a stresszt legyűrve rosszfiúk után loholni csakis egészségesen lehet - mondta Tripp. Nyerők A Skandináv lottó szerdai húzásán telitalálatos szelvény nem volt. Az 51 darab 6 találatosra egyenként 231 ezer 600 forintot, az ötösökre 5020, a négyesekre egyenként 775 forintot fizetnek. ISTEN ELTESSE! EMMA Emma a német Erma, ez pedig Irma alakváltozatával együtt a germán Erm-, Irm- kezdetű női nevek önállósult becézője. Az említett előtag a hermion germán néptörzs nevére utal. Más vélemény szerint Irmin germán istenség nevét őrzi. Egyéb névnapok: -Ezékiel, Gerold, Gilda, Kocsárd, Kunó, Leó, Leon, Malvin, Timon, Zseraldina. Változékony, de enyhe idő Készítette Többszőr megnövekszik felettünk a felhőzet, helyenként záporeső, esetleg zivatar is kialakulhat, de néhány órás napsütésre is számíthatunk. SE& KííSzeged Hódmezővásárhely Szentes Makó Csongrád Kistelek További kilátások A napos időszakok mellett eleinte még többször, vasárnaptól már csak időnként növekszik meg a felhőzet és egyre kisebb eséllyel várható csapadék is. A hőmérséklet néhány fokkal a sokévi átlag felett alakul. 21° Mórahalom 21° 21° Mindszent 20° 20° Békéscsaba 20° 21° Szolnok 21° 20° Kecskemét 20° 21° Orosháza 21° Szombat Vasárnap Hétfő Kedd ^ ^ ^ Max:20* Mbi:r Néhol zápor Max:21° Mn:9° Változó Max:20° Mki:8° Változó Max:lT Min* Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 180 cm (hőfoka 11.41." I, Csongrádnál 84 cm, Mindszentnél 142 cm. A Maros Makónál-12 cm. A Nap kel: 5.49, nyugszik: 19.39. A Hold kel: 9.57, nyugszik: 1.39. Örömlányok bánata MASHAD (MTI) Különböző iráni csoportosulások tiltakozása ellenére szerdán Mashhadban kivégeztek egy férfit, aki a vád szerint 16 prostituáltat gyilkolt meg. A 39 éves férfi ellen hozott halálos ítéletet jóváhagyta a Legfelsőbb Bíróság is. Az ítélet és az ellene megnyilvámflt tiltakozások sajátos eleme különben az, hogy az 1979 évi iszlám forradalom óta Iránban tilos a prostitúció. Ennek ellenére, a korrupcióra jellemző, hogy az ország egész területén működnek központok, amelyekben megfelelő ellenszolgáltatásért igénybe lehet venni a legősibb mesterség művelőinek szolgáltatásait. A sorozatgyilkos egy olyan csoportosuláshoz tartozott, amely a szent városként tisztelt Mashhadot „meg akarja tisztítani az erkölcstelenségtől" - olvasható a dpa jelentésében. Csatangoló oroszlán 0GYINC0V0 (MTI) Oroszlán sétálgatott egy orosz város, Ogyincovo utcáin és megtámadott egy lányt. A vadállat egy vándorcirkusztól csatangolt el, és amikor kilépett a Csikin utcára, rátámadt egy éppen arra járó 16 éves leányra. A hangos jajkiáltások hallatán és az üresen tátongó ketrec láttán az oroszlán idomárjai a helyszínre rohantak, és kiszabadították a szerencsétlen lányt, szétfeszítve a nagyragadozó állkapcsát - adta hírül az Interfax, hozzátéve, hogy az áldozatot nyomban kórházba szállították. Az oroszlán ezután kényelmesen lefeküdt az útra, mígnem a cirkuszi személyzetnek sikerült visszatuszkolnia a ketrecbe. A rendőrség nyomozást indított a körülmények feltárására és a felelősség megállapítására. Minden jel szerint emberi felelőtlenség okozta a galibát. Az előzetes vizsgálat szerint az egyik idomár nyitva felejtette az oroszlán ketrecének ajtaját - írta az ITAR-TASZSZ. Három Rossini-opera címe A NAP VICCE Habratsek lerohanja a bölcs Zabracseket a Gyertek hozzám! kisvendéglő ivójában: - Mondd, Zabi, te miről mondanál le könnyebben: a nőkről vagy a borról? - Az évjárattól függ! VÍZSZINTES: 1. Gioacchino Rossini (1792-1868) egyik operája. 11. Előre átgondolás. 12. Rossz bor. 13. Fúvós hangszer. 14. Költői sóhaj. 15. Olasz állami idegenforgalmi hivatal. 16. Kacatok gyűjtőhelye. 18. Kubai elbeszélő (Lisandro). 19. Páratlan vánkos! 20. Budapest egyik külső kerülete. 21. Autonóm terület, röv. 22. Női becenév. 24. Labdátmagasan középre rúgó. 25. Pascal jele. 26. Fizetési bizonylat. 28. Tejtermék. 29. Táncdalénekesnő v. (Márta). 30. Köztudott. 32. Motorolaj-márka. 33. Ismeretlen névbetűi. 34. Román kisteherautó. 35. Páratlan rokokó! 36. Nyájat a karámba hajtó. 39. Egy másik Rossini-opera. FÜGGŐLEGES: 1. Rossini-opera. 2. Épületet szanál. 3. Idegen előtag: szín-. 4. Ünnepélyesen átad. 5. Igekötő. 6. Régi, ritka férfinevünk. 7. Szorgos rovar. 8. Náci rohamosztag volt. 9. Pirosbetűs nappal kapcsolatos. 10. Francia folyó. 15. Vadak számára létesített erdei táplálékhely. 17. Kossuth-díjas költő (Lajos, +1967). 18. Tetem bomlása. 20. Félbevágott lencse! 22.... Atatürk („A törökök atyja"). 23. Hivatalban van! 24. Éjszakai szórakozóhelyek. 25. Fegyvernem-jelzés. 27. Börtöncella. 28. Ásott csapda. 30. Figyelmezteti. 31. Ritka női név. 33. Tagadószó. 36. A szobába. 37. Errefele! 38. Előd. CSÜTÖRTÖKI rejtvényünk helyes megfejtése: Az én zenémet legjobban a gyerekek és az állatok értik. i 2 3 4 s 6 7 « É • 1 10 ii n É • 13 • 16 • 19 • • 21 • 23 V J • 26 27 • • 2.9 _ • 31 32 _ 1 • 1 35 • "s 37 \ 4L • "s J