Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

• A K T U A L I S HETFO, 2002. MÁRCIUS 18. Hétvégi séta a Plazában A mozi és a boltok mellett a kávézót is sokan látogatják. Folytatás a; 1. oldalról Amikor az eladó az időkapcsoló előnyeit kezdi taglalni, az asszony és a férje összenéznek: ők ugyan nem akarnak előre programozni: jó nekik a mosás akkor is, amikor éppen otthon vannak. Az üzletből kifelé még megállnak egy pillanat­ra a házimozi óriás képernyője előtt: Mel Gibson ádáz harcot foly­tat a rossz fiúkkal. A férfiben már csillanna az érdeklődés a technika iránt, de az asszony elhúzza onnan: „Ez minket nem érdekel". A cukrászdában harmincas apu­ka ül hat-hétéves fiával. Nagyon hasonlítanak egymásra, a fejfor­májuk és a tekintetük szinte egy­forma. A férfi viselkedéséből még­is látszik, hogy nem élnek együtt, csak a láthatást töltik jobb híján a Plazában. A gyerek valami nagy, krémes süteménnyel vacakol ­frappáns ötlet ebéd előtt -, a férfi pedig közönyösen vár: mindegy neki, hogy itt ülnek vagy máshol. Délután négy órakor már na­gyobb a tömeg, a parkolóból el­tűnnek az öreg autók, helyettük megjelenik egy-két extrakategóri­ás jármű, terepjáró. A Plaza ilyen­kor tele van olyan családokkal, akiknek nem volt kedvük hétvégi programot csinálni, de már elun­ták az otthon ülést. A kávézóban harmincas házaspár kapucsínó­zik, a gyerek közben a szimuláto­ron tép. Újabb és újabb fordulókért kuncsorog, az apuka enged: addig is tud a nejével beszélgetni. A gye­rekmegőrzőben is virgonckodik né­hány gyerek: az anyuka kívül, a padon pihen, az apuka a pár mé­terrel odébb kiállított autócsodát veszi szemügyre. Az üzletekben ilyenkor inkább csak nézelődnek az emberek, a legtöbben nem azért jönnek, hogy vásároljanak, csak az időt akarják elütni valahogy. Egy félreeső padon két fiatal lány nyilvánvalóan szerelmi ügyeket tárgyal, ha arra téved valaki, gyor­san elhallgatnak. Hallótávolságon kívül, egy másik padon egy lány egy fiú ölében ül, nem beszélgetnek, csak nézik egymást kitartóan. A Plaza központjában választási kampányprogram zajlik: az SZDSZ jelöltjeit mutatja be Vágó István. Pár tucat érdeklődő ül a nézőtéren, az ismert televízióst látva sokan megállnak, de, látva, miről is szól a show, rövidesen mennek tovább. Ilyenkor, délután látszik a legjob­ban, hogy a Plazának nincsenek társadalmi szabályai. Van, aki me­legítőben ugrik be, mások éppúgy kiöltöznek, mint egy hagyomá­Fotá: Kamok Csaba nyos hétvégi, belvárosi sétához. Világok találkoznak itt: kardigá­nos öregúr néz dermedten egy ég­nek álló hajú, lila műbőrbe öltöz­tetett próbababát. Odébb egy ötvenes családapa té­tován kezébe vesz egy hegyes orrú motoroscsizmát, de amikor az if­jú eladóhölgy odalejt hozzá, zavar­tan leteszi, és gyorsan elköszön. Rendszerváltás előtti szürke öl­tönyben, hóna alatt autóstáskával sétál egy férfi, tekintete meg-meg­akad a fiatal lányokon. Este nyolcra a Plazát birtokba veszik a fiatalok. A pénztárnál két tizenéves lány irtózatosan vihog. Negyedszer nézik meg a Harry Pottert, pedig az egyiket már az öccse is cikizi emiatt. „Tök égő, de nekem akkor is bejön" - mondja az egyik, és tovább vihog. Ugyanott két bölcsésztípusú intellektus fa­nyalog: már megint csak ameri­kai filmet adnak, és rövid huzavo­na után úgy döntenek, átvonul­nak a belvárosiba. A büfében ren­desen fogy a pattogatott kukorica, melyből a mini adag is akkora, hogy a film feléig bőven kitart. A gyorsbüfék előtti placc majdnem tele, a szimulátornál a délutáni kissrác helyén pedig már egy örök­ifjú bőrdzsekis bőgeti a motort. KECZER GABRIELLA Fórum az olimpiáért Rogán Antal, a Fidesz-MPP és a legnagyobb kormányzópárt ifjú­sági szervezetének, a Fidelitasnak az elnöke, Bartha László Szeged polgármestere, és Dobó László, a Fidelitas alelnöke, valamint Kaj­ner Gyula háromszoros világbaj­nok kajakozó fórumot tart Szege­den, a Kárász utcai Átrium üz­letházban. A rendezvény ma este fél hétkor kezdődik. Az esemény előtt fél hattól Rogán és Dobó az olimpia magyarországi megrendezését tá­mogató aláírásokat gyűjt a Kárász utcán. We/rea JK* TiÁ/TrurJ MONTENEGRO - HÁLÓKOCSIS VONATTAL Fjord Hotel Kotor Palma Hotel Tivat fp.-val Plavi Horizonti fp.-val Dudva-Mediteran fp.-val APARTMANOK Tivatban Becici LAKÓKOCSIK Robinson fp.-val 27 500-39 000 Ft/fS 45 000-51 200 Ft/fo 33 100-52 600 Ft/fö 39 800-68 800 Ft/fo 14 000-19 500 . 16 200-24 800 Ft/fo 26 800-50 400/lakókocsi 26 000-31 000 Ft/fö HORVÁTORSZÁG — busszal is, az Isztriától Dubrovnikig DALMÁCIA ÉS A SZIGETEK hotelek, apartmanok Partnereinktől: Görögország, Spanyolország. Tunézia, Olaszország, Törökország, Bulgária ÚJDONSÁG: Tui, Gulet, Magic Life programok Budapestről SZEGED, KÁRÁSZ U. 9. (ÁTRIUM) Tel./fax: 421-885; 426-922 e-mail: adriakontiki@tiszanet.hu Nyitva tartás: 9-18, szombat: 9-13. Fellegi Ádám estje a Bartókban Ismertető előadással egybekötött zongoraestet ad ma 19 órától Fel­legi Ádám zongoraművész a Bar­tók Béla Művelődési Központ nagy­termében. A tencertre a szokásos zongorabérlet érvényes, vagy a helyszínen is válthatók belépője­gyek. A hangversenyen Chopin 24 prelűdje, majd Beethoven f-moll (Appassionata) szonátája hang­zik el. HÍREK ZOMANCFESTES ÓRÁKKAL ATEAHÁZBAN Rendhagyónak mondható kiállítás nyílik ma este 6 órakor Szegeden, a Klauzál téri Wagner Teaházban. A kiállító, Máthé Elek szenvedélyes zománcfestő és óragyűjtő, amit időnként megpróbált összekapcsol­ni. A szerinte is furcsának mond­ható végeredményt bemutató tárla­tot, amely április 2-áig látogadiató. CSÖVET LOPOTT MERCEDESESTŐL Lopás miatt folytat eljárást a Szege­di Rendőrkapitányság ismeretlen tettes vagy tettesek ellen, aki, vagy akik egy szegedi telephely keríté­sét kivágva elloptak egy rézcsövek­kel megpakolt Mercedes tehergép­kocsit. A teherautót később a sán­dorfalvi úton üresen megtalálták. Az ellopott csövek értéke mintegy 700 ezer forint. PODMANICZKY SZILÁRD FILMNOVELLÁJA Az Irka Egyesület (Irodalmi Szerzők Kulturális és Szociális Egyesülete) nemrégiben pályázatot hirdetett hangjáték, egyfelvonásos és film­novella írására. A bírálóbizottság nemrégiben hozta meg döntését, amelynek értelmében a 105 jelent­kező közül a filmnovella kategóri­ában alkotói támogatást nyert Pod­maniczky Szilárd, lapunk munka­társa Az angyalvisszalövő állomás című művével. Az ünnepélyes ered­ményhirdetésre március 26-án ke­rül sor. Algyőiek szomszédoltak Csanádpalotán Harmonikán játszott a képviselő Mi a különbség egy százezer fo­rintért fellépő előadóművész és egy szabadidejében harmonikázó fa­lusi önkormányzati képviselő kö­zött? Mint a hétvégén Csanádpa­lotán kiderült, leginkább az, hogy utóbbi, ha színpadra lép, egész biz­tosan szívvel-lélekkel játszik. Ha pedig előadása szép és színvonalas is, a közönség biztosan többet kap, mint egy rutinból ledarált koncer­ten. Többek között ezért is van létjo­gosultsága az öt évvel ezelőtt indult rendezvénysorozatnak, amelyet szomszédolónak nevezett el az öt­letgazda, a Délmagyarország Kft. Bár kiadónk ma már nem szerve­zi a Csongrád megyei községek művészeti csoportjainak kölcsö­nös bemutatkozását, az eddigi sze­replők - húsz község - idén is összehozták a szomszédolót, amely február 16-án kezdődött, s a má­jus végi algyői gálával fejeződik be, amikor is minden község műsorá­ból a két legtöbb szavazatot ka­pott produkció látható. A hét vé­gén Algyő szomszédolt Csanád­palotán. Az algyőiek - akik közül sokan a hatvanas évek hangulatát idéző, restaurált faros busszal ér­keztek - ajándékokat is hoztak: gyékényből fonott szobrot, zász­lót, kék-fehér hagyományos rongy­szőnyeget, algyői kékfestővel dí­szített kosarat, s egy üveggel a „pol­gármesteri rettenetös" nevű pálin­kából. A művelődési házban Piri Jó­zsef algyői és Perneki László palo­tai polgármester köszöntője után kezdődött a műsor. Táncoltak má­sodikosok, aztán a zömmel nyug­díjasokból álló hagyományőrző együttes lépett fel, de láthattak a palotaiak karatés formagyakorlatot, tévéműsor-paródiát, népszínmű­vet, hallhattak mai slágereket ének­lő, hamvas hangú énekest, ope­retteket, pontos citerazenét és ré­gi melódiákat, harmonikán. A leg­több produkciót felnőtt fiatalok és középkorú férfiak, asszonyok ad­ták elő. A közönség hallhatta, hogy a népszínműben tanárnő, jogász, műszerész és pénzügyi szakértő játszik. Azaz, nem hivatásos elő­adóművészek, hanem faluban élő, egymáshoz kötődő emberek Ebben pedig, mint Ádók István, a palotai művelődési ház vezetője elmond­ta, az a szép, hogy gyakran sokkal bensőségesebb kapcsolat alakul ki a közönség és a műkedvelő elő­adók között, mint ha egy profi elő­adót látnának. A palotaiak bíznak benne, a jövő hét végén ők is ha­sonló sikerrel mutatkoznak be az algyői faluházban. B. A. Pontytelepítés horgászati tilalom nélkül Aranyhal a Maty-éren Két és fél tonna új ponty úszott a versenypálya vizébe. Fotó: Karnok Csaba MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeged Városi Sportigazgatóság munkatársai két és fél tonna előnevelt pontyot telepítettek szombaton a Maty-éren. A 80 dekagramm és két kilogramm kö­zötti súlyú halakat a jászkiséri tavakból szállították a víztározóba. A halak között látható volt egy külön­legesen értékes, narancssárga-fekete mintás ponty, ami véletlenül keveredhetett a „rendes" halak közé. Töb­ben fogadkoztak, hogy az ő horgukon akad majd meg a Maty-éri „aranyhal". Szakemberek szerint a friss te­lepítés a hét elején fog igazán „harapni". Szovics Zoltán, a városi sportigazgatóság vezetője megjegyezte: a telepítés idején nincs horgászati tila­lom a Maty-éren. Az igazgató azt is elmondta, hogy terveik szerint az idén összesen öt tonna háromnya­ras, négy-négy tonna kétnyaras és egynyaras, és 50 ezer előnevelt pontyot, valamint három tonna kesze­get és 125 ezer darab előnevelt süllőt telepítenek a tá­rozóba. Vámosok a végeken Eurótól búcsúzott a jugoszláv pénzmosó A Vám- és Pénzügyőrség Dél-al­földi Regionális Parancsnokságá­nak munkatársai az elmúlt na­pokban 165 jogsértő cselekményt derítettek fel. Az elkövetési érték meghaladta a 4 millió 500 ezer fo­rintot. Röszkén jelentkezett belépésre O. A. jugoszláv férfi, akiről kiderült, aranyműves. Ám a férfi vámkeze­léskor nem szólt arról, hogy né­hány, a szakmájával összefüggő terméket is magával hozott az út­ra. Ezt a feledékenységet a finán­cok rossz néven vették, s csempé­szés alapos gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, miután lefoglal­tak egy 179,5 gramm súlyú, tisz­tított, 14 karátos félkész fülbeva­lót, egy 88,7 grammos, nem tisz­tított, szintén 14 karátos félkész fülbevalót, valamint 31,6 gramm, nemesfémnek látszó forraszanya­got. A vámraktárba került tárgyak összértéke 331 ezer 574 forint. Tbmpán is egy jugoszláv állam­polgárságú utazó járt pórul a téte­les vámvizsgálat miatt. Ellene pénzmosás alapos gyanúja miatt indult eljárás, ugyanis a pénzügy­őrök az utas kocsijának légszűrő­jében 93 darab (86 darab 100-as és hét 200-as címletű) euró bankje­gyet találtak. Mivel a jugó vándor elbúcsúzhatott valutájától, éppon 2 millió 437 ezer 300 forint érté­kű pénzzel lett szegényebb. A Kiskőrösi Jövedéki Hivatal munkatársai viszont már vissza­élés jövedékkel bűncselekmény alapos gyanúja miatt indítottak el­járást Sz. B. bátonyterenyei lakos ellen. Az észak-magyarországi úr kiskőrösi ingatlanán ugyanis 560 liter vörös és 2700 liter fehérbor­ra bukkantak. Mindezek tárolásá­hoz Sz. B. adóraktári engedéllyel nem rendelkezett. Az ital természe­tesen állami tulajdonba került. Régiónk fináncai lefoglaltak még ezer karton cigarettát, 244 liter különféle szeszes italt és 103 liter tiszta szeszt. A kiszabott pénzbír­ságokból 701 ezer forint folyt be az államkasszába. B. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom