Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 28. "VÁLASZTÁS 2 0 0 2 » 9 A 6. számú körzetben indulnak LÁZÁR JÁNOS (Fidesz-MPP, MDF) - Rapcsák András néhai országgyűlési képviselő megmutatta, hogyan lehet eredményesen szolgálni a város és a kistelepülések érdekeit a parlamentben - fogalmazott Lázár János. - A polgári értékrendet képviselő koalíció jelöltjeként legfontosabb célkitűzéseim: a családok támogatása és helyzetének javítása, a felsőfokú tanulás lehetőségének biztosítása 100 fiatal közül legalább 50 számára, a tisztességes munka megbecsülése. Lázár János szerint a térség jövőjét és az itt lakók életkörülményeinek javítását a családok támogatása jelenti. Ezt a családi adókedvezmények növelésével, a kiegészítő családi pótlék összegének megkétszerezésével, a fiataloknak a meglévő otthonteremtő hitel további biztosításával lehet megvalósítani. A fiataloknak lehetőséget kell adni a továbbtanulásra. Az összefogás kormánya bevezette a diákhitelt és tandíjmentessé tette az első diploma megszerzését. - Fontos feladatunk új kollégiNEVJEGY lázár János 1975-ben született Vásárhelyen. Általános iskoláját és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte. 1995-től Vásárhely polgármesteri hivatalában dolgozik. 1997-től közvetlen munkatársa Rapcsák András néhai polgármester, országgyűlési képviselőnek. 1999-ben a szegedi jogi karon szerzett doktori címet. 2000 decemberétől politikai főtanácsadó a polgármesteri hivatalban. umi férőhelyek létesítése, valamint a vidéki és „külvárosi" alapés középfokú oktatás fejlesztése és megbecsülése. A XXI. század Magyarországának legkomolyabb feladata, hogy mindenki, aki dolgozni akar, tisztességes megélhetést biztosító munkához jusson. Az életminőség javításához arra van szükség, hogy Hódmezővásárhelyen, Mindszenten, Mártélyon, Székkutason évente összesen 500-700 új, jól fizető munkahelyet teremtsünk. A társadalmi összefogás célja, hogy tovább emelkedjen a legszegényebb rétegek fizetése, és 2006-ra megkétszereződjön a magyar polgárok átlagkeresete. Térségünk felemelkedéséhez elengedhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, jelenleg és a következő években 15 milliárd forint értékű úthálózat fejlesztés folyik, az Algyő-Vásárhely összekötő út négysávosításával és a tehermentesítő út építésével, az agrárium problémáinak orvoslása, a kiváló lehetőséget nyújtó egészség- és környezeti turizmus fejlesztése, illetve a kis- és középvállalkozások támogatása. SZUROMI ISTVÁN (Centrum Párt) - Tíz éven át előbb a Tarjáni Általános Iskola, majd a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakközépiskola igazgatójaként Hódmezővásárhelyen dolgoztam, munkatársaim menedzserigazgatónak tartottak, és szép sikereket értünk el együtt. A mezőgazdasági szakközépiskola vezetőjeként, közvetlen tapasztalatokat szereztem az agrárium súlyos problémáiról. Városatyaként 6 év alatt gyakorlatot szereztem választópolgáraim érdekképviseletében: elnöke voltam a ifjúsági és sportbizottságnak, majd a városfejlesztési bizottságnak. Tagja a pénzügyi, közoktatási, mezőgazdasági és jogi bizottságnak. A Hód-Menza, Hód-Pedellus Kht.-k felúgyelőbizottságj tagjaként pontos rálátásom van a diákétkeztetésre és a város valamennyi közintézményére. Képviselői éveim alatt szerzett sokrétű tapasztalataimmal országgyűlési képviselőként a köz- és a kistérség: Vásárhely, Mindszent, Székkutas, Mártély lakosai érdekeit kívánom szolgálni. Több száz tanítványom, a szüleik és több ezer választópolgár minősíti munkámat. Mint a Kupa Mihály által vezetett Centrum Párt országgyűlési képviselőjelöltje kiemelten fontosnak tartom a régióban a munkahelyteremtő beruházások megvalósulásának elősegítését. Hiszek abban, hogy széthúzás helyett összefogást, elszegényedés helyett gyarapodást, gyűlölködés helyett szeretetet, embertelenség helyett humanizmust, mellébeszélés helyett pedig szakértelmet kell egy országgyűlési képviselőnek érvényre juttatni a munkájában. Az elmúlt hetekben egyre jobban megerősítettek a tisztelt választók ebben a hitemben. NEVJEGY Szuromi István 1959-ben született Vásárhelyen. Édesanyja gyógyszerészasszisztensként, édesapja a Hódgép üzemmérnökeként vonult nyugdíjba. Iskoláit a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végezte, a JATE Bölcsészettudományi Karán egyetemi doktori címet szerzett, a Magyar testnevelési Egyetemen lett mentálhigiénés szakember. Német középfokú nyelvvizsgával rendelkezik és számítógép-kezelői tanfolyamot végzett. Húsz éve a pályán lévő pedagógus, a neveléstudományok doktoraként jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Főiskolai Karának adjunktusa. A Pénzügyi Számviteli Főiskola szegedi tagozatán vezetésmódszertant tanít. Két leánygyermeke: Dóra (21) főiskolás, Pálma (11) általános iskolás. VÖRÖS LÁSZLÓ (független) - Mindig is érdekelt a politika, de úgy érzem, most van annyi cletés munkatapasztalatom, hogy felkészülten és felelőséggel vállaljam a képviselőjelöltséget. A dél-alföldi régió gazdasági mutatói az országos átlagnál alacsonyabb fejlettségi szintet jeleznek. Egy - a 22 megyei jogú város regionális szerepéről készített - tanulmány szerint Hódmezővásárhely a leggyengébb központ. Képviselői programom középpontjában ezért áll a térség gazdasági erejének és fejlettségi szintjének növelése. Az Európai Unió is régiókban gondolkodik, ezért a képviselőknek össze kell fogniuk, megye és országhatárokon át is. Vállalom a fejlesztések folytatását, de kiegészítem a valóságos munkahelyteremtéssel és a megtorpant szakképzés fejlesztésével. A munkaképes korúak részére a legjobb szociálpohtika: a munkahely teremtés, a tudás- és teljesítményarányos bérezés. A veszélyeshulladék-lerakó építését újra kell gondolni, nemcsak a tervezett gyógyászati, idegenforgalmi beruházások, hanem az itt élők egészsége és a mezőgazdasági termelés érdekében is. Azért indulok függetlenként, hogy korlátok nélkül képviselhessem a térség érdekeit, hogy ne egy budapesti pártelit vidéki megbízottja legyek - egyéni képviselő köntösben. A választó körzet problémáinak ismeretét és képviseletét fontosabbnak tartom, mint bármely választási program bebiflázását és szajkózását. Kampányom során saját munkámat, időmet és eszközeimet használom. A választóktól eddig bizalmat és ajánlószelvényt kértem, de nem költöttem a pénzüket, adóforintjaikat. Ezután is csak a szavazataikat kérem! Ha független jelöltet választanak, biztosak lehetnek abban, hogy a térség fejlődése nem pártküzdelmektől, nem 4 éves választási ciklusoktól függ. Szoros választási eredmény esetén felértékelődik a független egyéni képviselői mandátum, az általa képviselt választói érdek és képviselői álláspont. A politikában és a közéletben tartalmat kifejező stílusváltásra van szükség. NEVJEGY Vörös László 1950-ben született, családjával Hódmezővásárhelyen él. 1975-ben közgazdász diplomát szerzett, angolul beszél, 25 éves mezőgazdasági és ipari tapasztalata van. Részt vett az Alföldi Porcelángyár sikeres átalakításában. Jelenleg pénzügyi tanácsadó, előtte tíz évig egy nemzetközi ipari cégcsoport magyar pénzügyi igazgatója. Szakmai és jótékonysági szervezetek tagja. SOFA attrakció 2002 március 1. és április 27. között Húsvét a falusi vendéglátóknál Rendhagyó volt a húshagyókedd a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. falusi vendéglátó tanfolyamán. A decemberben kezdődött képzési program gyakorlati vizsgáján Csongrád és Bács megye 22 leendő falusi vendéglátó vállalkozója adott ízelítőt milyen meglepetések várnak majd húsvét környékén a hazai és külföldi turistákra. Nézzük a kínálatot! A régióra jellemző népi hagyományok: tojásfa, fonott kalácsból készült madárka, hajtatott búza, berzselt és festett tojás, tavaszi virágok. Évszaktól függetlenül kínálhatjuk az ünnepeinkre jellemző foszlós, sós és édes kalácsot, a falusi hagyományokra jellemző kapros és édes túrós lepényt, legősibb súteményfajtánkat a húzott rétest. A vendéglátás új formái Néhány ételfajta a falusi vendéglátás specialitásaiból: csongrádi kokaspörkölt csíramáléval, krumplileves eresztett tojással és szilvalekváros hájas kifli, szatymazi babos palacsinta és öszibarackspricc, zsombói szárma, tyukmanyos leves. A képzési programot pályázati úton támogatta a Gazdasági Minisztérium. Pethőné Dedák Angéla, a vizsgabizottság elnöke, a regionális marketingigazgatóság vezetője elmondta, mennyire fontosnak tartja, hogy a falusi vendéglátók megfelelő képzettséggel rendelkezzenek, ezzel is elősegítve a minőségi falusi vendégfogadást. A regionális turisztikai fejlesztési programnak is egyik alapköve a területi hagyományokra épülő falusi, tanyai turizmus. Ezen turisztikai termék fejlesztését segítik a Regionális Idegenforgalmi Bizottság Dél-Alföldön kiírt pályázatai. A falusi turizmus terén szállás és szolgáltatás fejlesztésére, új szálláshelyek kialakítására lehet pályázni, melyek maximált pályázati támogatása 5 millió Ft. A falusi turizmusnak van és lesz jövője! A falun élő emberek közül sokan munkanélkülivé váltak, lehetőségeik beszükültek. A falusi turizmus feltételei viszont adottak: ház, kert, háziállatok és családias légkör. A nagyvárosi emberek igényeinek kielégítésére alkalmas környezetet teremtenek. Egymást ösztönözve egyre többen válnak vállalkozóvá. Ez egy más világ! A tanfolyam résztvevői rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjthettek tanulmányaik során: a vendéglátással kapcsolatos alapvető német nyelvi ismereteket, Csongrád megye idegenforgalmi nevezetességeit, vállalkozási ismereteket. A falusi turizmust sokan az őstermelői tevékenység mellett kezdik el, felhasználva azokat az alapanyagokat, amelyeket megtermelnek. A Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. a közeljövőben újabb csoportokat indít a falusi turizmussal, lovasturizmussal és egészségturizmussal foglalkozó vállalkozók, szakemberek részére, (x) és a ráadás 25% kedvezménnyel vásárolhatnak „ Klasszikus" típusú bejárati ajtóinkból, mindazok, akik a lazúr illetve alapmázolt akcióinkban részt vetlek 20% árengedménnyel pedig „Eleganl" belső ajtóinkból azok, akik az ajtókat 2002augusztus 3 Pjgh * megrendelik Alapmázolt széria akció 20% árengedményt adunk minden kedves vevőnknek, aki legalább 6 darabot vásárol k-l,4W/m'Khóátbocsátást * együtthatójú ablukainkm RP Lazúr akció 10% engedményt kap minden kedves vetőnk, aki legalább 6 darabot vásárol a Sofa irl,lW/ntK böátbocsálási együtthatójú 44-es erdei fenyő, 45-ös gesztenye vagy 4 7-es mahagóni lazúr színű ablakainak *Nem vonatkoznak akciós árkedvezményeink emeló-toló. harmonika és bukó-toló erkélyajtókra! 2» BAUHAUS ÉPÍTÉSI SZAKÁRUHÁZ 6800 Hódmezővásárhely, Mátyás u. 38. Telefon/fax: (62) 222-133 6723 Szeged, Rókusi pályaudvar mellett, a Plaza szomszédságában. Telefon/fax: (62) 458-558 6640 Csongrád, Kossuth tér 4. Telefon/fax: (63) 475-555 6800 Hódmezővásárhely, MÁV-Raktáráruház. Telefon/fax: (62) 222-132