Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-23 / 69. szám

SZOMBAT, 2002. MÁRCIUS 23. •NAPOS OLDAL II. Nekünk Mohács kéül Kicsi is, gyönge is vagyok ahhoz, hogy a nagyok játékába beleszóljak. A kockázat is nagy. Ha ki mernék mondani némely dolgokat, legalább öt párt iafia. de leginkább feje esne nekem. Ha ellenben hallgatok, a lelkem is kiszőrösödik bele. Hárintékosan akarom tehát pedzegetni, amit sokan kiabálva mondanak. Egykori miniszterelnökünk most mondta ki, ami az egyházakról a bögyében volt. Oltári nagy bakot lőtt vele. A vallásos emberek minden idegszála úgy rándult össze, rezgett tőle a levegő. Ütni akart vele, de ártott. Saját pártjának. Választások előtt ennyi embert hergelni! Létezik még őszinte hit, nem szabad megsérteni emberi seregeket! Magas nekem a politika. A mostani kampány durvaságát is nehezményezem. A sárga földbe akarják beleverni az ellenfeleket. A porszemmé silányított-másikat legyőzni csekélyke győzelem. Legalább az aréna törvényeit figyelembe venném. Minél erősebb az ellenfél, annál dicsőbb a diadal. Érzem, nagyon érzem, nem tudom ennyire kenetes szavakkal elmondani, ami pedig forr bennem. Oltári nagy baklövés volt Az ember tragédiája is. A szinte munkaversenyben épült színházról egyetlen szót se szólnék, azon túl, hogy inkább kongresszusi palotát láttam magam előtt, mint Thália templomát. A csatornabetétekkel összekapcsolt - inkább ficamított - drámai színekről is csak tömören tudnék szólni, annyit azonban ki kell mondanom, idegbeteg, hagymázos fölfogás sugárzott belőlük. Azok az emberek, akik mindezt iszonyatosan nagy pénzekért elkövették, közöttünk élnek. Hányszor kell valakinek megbuknia, hogy elhiggyük, alkalmatlan a föladatra. A tévedés joga ide is érvényes lenne I Azért kellett az összekapkodott verseny, mert minden út az urnákhoz vezet. Ha megmutatjuk, milyen gyorsan tudunk színházat elópöndöríterú a lakatlan semmiből, futva húzzák be az ikszét az emberek a mi kockánkba. Szegény Madách Imre, ha ezt beírhattad volna a iondoni színbe! Itt is ütni akartak vele, veretesen nagyot, de visszafelé sült el. Hadd vegyem elő megint azt a hívő embert, akit csontig sértett az egykori miniszterelnök. Ha most meg azt látja a televízió három csatornájának bármelyikén, hogy az Úrnak még csak hangja sincsen hozzá, akkor mit gondoljon ? Kirobbanó ötlet, tagadhatatlan, hogy reklámcímkeként ugrál he kiírva, aminek hangzania kellene. A kirobbanóról jut eszembe, egy időben kitalálták a trágyakupacok robbantását is. Itt a csatornák is fölrobbantak. És mit szóljon a nyájas hívő, amikor azt hallja, hogy nem hallja Madách örökérvényű mondatát se. Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál! Ha ez a mondat nincsen benne, fölösleges volt megírnia az egészet! Már küzdenünk se érdemes 1 Ide jutottunk ? És bizakodnunk is fölösleges ? Nincsen annyi pénz a világon, amennyiért nagyobb ellenrakétát lehetne indítani a józan ész ellen. Másra mondta valaki, nekünk Mohács keh. Teljes csöndben jelentem, most is megkaptuk. Párosával. HORVÁTH DEZSŐ Könyvtoplista A Móra Ferenc Könyvesbolt (Kárász u. 5.) e heti sikerlistája 1. Tony Parsons: Apa és fia (Európa) 2. Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (Helikon) 3. Kende Péter: A Viktor (KendeArt Kft.) 4. Christian Zacker: Zsírégető diéta (Magyar Könyvklub) 5. Klaus Oberbeil: A tartós fiatalság megőrzése (Magyar Könyvklub) 6. John Grisham: Holló a hollónak (Magyar Könyvklub) 7. Ken Folett: Vadmacskák (Gabó) 8. Lillian Too: Feng Shui praktikák (Magyar Könyvklub) 9. Claudia Gráf: Holdkalendárium (Magyar Könyvklub) 10. Anne Hooper: Játékos szex (Magyar Könyvklub) Kaszás Attila A Janikáról a szabadúszásról és a benesi dekrétumokról A színészet önző szakma Fotó: Miskolczi Róbert „Harminchat éves. Cvikkeres. Sötétszőke haj, angol bajusz. Neuraszténiás arc, egy érzékeny emberé, aki az érzékenységet saját maga előtt is titkolja. Járásában van valami úri karakter, előkelőség, ami itt, ebben a sötét pesti polgári miliőben is megmaradt." így jellemzi Csáth Géza Boér Kálmánt, A Janika egyik főszereplőjét. A különös figurát Kaszás Attila (képünkön) játssza Valló Péter rendezésében a líamara-Tantuszban. - Szeretek Szegeden lenni, tetszett a színdarab is, Valló Péter pedig anyanyelvi szinten beszéli a polgári színházi nyelvet - feleli Kaszás Attila a kérdésre, miért vállalta a szerepet. - Eredetileg egy stúdió-előadásra készültem, csak amikor megláttam a Kamara-Tantusz nézőterét, akkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy ez egy tradicionális kukucskáló színház. Nem kell benne olyan erőteljesen játszani, mint egy nagyszínházban, de azért mégiscsak teátráhsabb eszközöket igényel, mint egy pici stúdió, ahol egészen közel vagyok a nézőkhö?. - Mi ragadta meg Csáth darabjában I - Az, hogy abban az igazi polgári világban játszódik, amelyről ma csak ábrándozunk. Abban a közegben alakulhatott olyan meleg családi otthon, amelyben egy furcsa háromszög túlélhette a saját halálát. Szép és fájdalmas ez a színdarab, és rokonszenvesek a benne szereplő a figurák. Hétköznapi gonoszságaikon túl teb vannak szeretetigénnyel és szeretettel. Még akkor is szeretnivalók, ha én nem tudnék hozzájuk hasonlóan élni, mert taszítana a mindenáron való kompromisszumkészség, és az ebből fakadó kiúttalanság. - Három éve hagyta ott az ország egyik legnépszerűbb teátrumát, a Vígszínházat. Jól döntött! - Igen, mert így megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy vidéken is játsszak, és kedvemre válogathatok a felkínált lehetőségek közül. Sok jó szereppel biztosan nem találkoztam volna másként. Például a Don Jüannal sem, amit Kecskeméten játszom, hiszen a Vígben évtizedek óta nem volt Moüere-bemutató. Jobban érzem magam mostanában, mert hiába voltam az ország egyik legjobb társulatának a tagja, ha nem azt csinálhattam, amihez szívem szerint kedvem lett volna. A színészet borzasztóan önző szakma, csak a saját szempontjaira szabad az embernek figyelnie, mert ha folyton mérlegel, felőrlődik. Ma is hiszek a társulati létben, de abban nem, hogy a színház demokratikus intézmény. Azokban az illúziókban sem hiszek már, hogy egyik nap főszerepet játszom, másnap pedig beállok a hátsó sorba a többieknek statisztálni. A futballisták sem cserélgetik a posztjaikat. Az adottságai, a karizmája, a tehetsége mindenkit predesztinál bizonyos szerepkörökre. Aki ezzel szembeszegül, az a színház egyik fontos alappillérével szegül szembe. Vannak persze úgynevezett pedagógiai szereposztások, amikor valaki nagyon kifárad egy szerepkörben, és ilyenkor elkalandozhat másfelé. Nálam nem erről volt szó, számomra belső kényszer, hogy a bejáratlan területeket, például a Mohere-darabokat vagy a lírai költészetű Csáth Gézát felfedezzem. - Néhány éve úgy tűnt, eljegyezte magát a zenés műfajokkal. Lemeze jelent meg, a szegedi szabadtérin is énekelte a Miss Saigon Professzorát, sőt Kodály Háry Jánosának címszerepét is. - Kikapcsolódást és nagy örömet jelentettek számomra a zenés feladatok. Ugyanakkor komoly kihívást is, hiszen nem könnyű megfelelően énekelni, ugyanakkor színészként is teljes értékű alakítást nyújtani. Legutóbb a Szörényi-trilógiát játszottam Szegeden, amit ezen a nyáron Esztergomban mutatunk majd be. A Miss Saigon Professzora után meghívtak Londonba meghallgatásra, de az ott felkínált feladatokért nem akartam feladni az itthoni munkámat. Szó volt egy végül meghiúsult ázsiai turnéról is, amit már csak az utazás és a nyelvtanulás lehetősége miatt is szívesen vállaltam volna. Németországban is ajánlottak egyéves szerződést Jean Valjeanként a Nyomorultakban, ami pénzkeresetnek jó lett volna, de úgy gondoltam, nem lelném örömöm abban, hogy hosszú időn át estéről estére ugyanazt a szerepet énekeljem. - A választások közeledtével mennyire figyeli a közéleti történéseket 1 - Ösztönösen megpróbálom magam távol tartani ettől az egészségtelen helyzettől, amiről azt gondolom: nem méltó hozzánk. Döbbentem figyelem, hogy emberek akiket nagyra tartottam - hogyan vetkőznek ki méltóságukból mindkét oldalon. Szánalmasnak tartom, mert közben az országnak szüksége lenne felelős vezetőkre, szakszerű kormányra, hogy a lehető legoptimálisabb feltételekkel végre tényleg tagjai lehessünk az Európai Uniónak. Szomorúan tapasztalom, hogy mindkét oldalon hajlamosak az ország érdekeit föláldozni önös érdekekért. Ez fölháborító! Remélem, hogy mihamarabb vége lesz, és konszohdálódik a helyzet. Egy svájci ismerősömet megkérdezték, náluk melyik párt van épp kormányon. Nem tudta. Azt felelte, ő egy orvos, aki csak a pacientúrájával és a saját bankszámlájával törődik, mert megbízik azokban, akik épp kormányon vannak, hiszen nekik az a dolguk, hogy ideológiáktól mentesen, szakszerűen vezessék az országot. Szeretném, ha mi is mihamarabb eljutnánk idáig. - Szlovák állampolgárként mit szól a benesi dekrétumok kapcsán kialakult vitához 1 - Ez a probléma egy olyan piszok, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Azt hiszem, ezzel a kérdéssel a magyar polgárok többsége nem volt tisztában, mert egy olyan epizódja a történelmünknek, amit hajlamosak voltunk elfelejteni. A lezáratlan kérdéseket fel kell tenni, és választ kell keresni rájuk. Nekünk ezzel kapcsolatban nincs mit takargatnunk, ez nem a mi szégyenfoltunk. - Szokott hazajárni a Felvidékre 1 - Természetesen. Tizennyolc évet úgy éltem le Révkomáromban - mai nevén Komarnóban -, hogy nem kerültem összetűzésbe a többségi szlováksággal. De abban a pillanatban, amint valakinek érdeke, hogy valamilyen politikai célból összekovácsoljon egy csoportot, akkor jól kijátszható a nemzetiségi kártya. Ha a politika által mesterségesen felkorbácsolt hullámok elcsitulnak, mindig kiderül, ugyanúgy együtt tudnak élni az emberek, mint korábban. A kisközösségeken belül nincs demarkációs vonal. Az emberek évszázadok alatt megtanultak együtt élni. A téves információkkal persze pánikot lehet kelteni, amit a politika ügyesen ki is használ. Mindenki tudta, hülyeség azt állítani, hogy a párkányi híd felépítése után jönnek a magyar tankok visszafoglalni a Felvidéket. Mégis akadtak olyan rétegek Szlovákiában, akiket riogatni lehetett ezzel. Korábban sohasem volt önálló szlovák állam, ezért érthető, hogy hosszabb tanulóidőre van szükségük a demokrácia, az államiság kiteljesítéséhez. Alaptalan állításokkal Magyarországon is fel lehet tüzelni, és oda lehet valamilyen érdekcsoport mellé állítani bizonyos rétegeket. Ezt pohtikai manipulációnak hívják. - Mire készül a szegedi bemutató után / - Pihenni fogok, mert ebben az évadban több nagy szereppel is meg kellett birkóznom. Rendbe szedem magam, gyógytornászhoz járok, helyrekalapálom a derekamat és a gerincemet. Egy éve kibontatlanul áll a sarokban a számítógépem, azzal is szeretnék behatóbban megismerkedni. Végre olyasmivel foglalkozhatok majd, amivel az emberek általában szoktak, ha nem olyan bolond életet élnek, mint én. HOLLÓSI ZSOLT PODMANICZKY SZILÁRD Vénusz a Rózsadombon A hangban nem volt készülődés a válaszra, sőt, semmi emberi, én legalábbis azt vártam, hogy ilyen lényeges válasz előtt legalább megköszörüli a torkát. A kis szünettel ugyan elbizonytalanított, de hát ki tudja, nála mennyit tesz ki egy kis szünet. „Mi emberszerűek vagyunk, csak a vitahtásunk más, illetve más felállású téridőbe vagyunk berendezkedve. Az időnek nálunk három, a térnek hat dimenziója van, de lehet több is, amivel sokkal bonyolultabb rendszereket képezhetünk, mint a tiétek. Szükségtelen magyaráznom, hogy a ti világéizékelésetekből ebbe a formába nem nyílik irány, vagy ha nyílik, akkor az egyenlő a megsemmisülésetekkel. Ahogy a tudományotok leírja a világot, az egyre precízebb, de nincs belőle kiút. Vagyis a végső megértés sem vezet el sehová, legfeljebb a végső megértésig, ami, ismerve az ember pszichikumát, egyenlő a végső elkeseredéssel. Az eredeti tervek az ember, és vele együtt a bioszféra prototípusa egy sokkal kevésbé fájdalmas modell volt, amelyben a tudásnak ez a foka nem tartozott olyan szervesen a személyiség integritásához, sokkal jobban el lehetett vele élni, úgy összegészében. A pusztítási program nem tartalmazta az önpusztítást, csak faj és önfenntartás szükségleteit, ez a mostani állapot túlmegy rajta. Nem akartunk feltétlenül úgy hozzájutni a vitáhs energiátokhoz, a lélekhez, hogy az ilyen mészárszéki hangulatot hozzon rátok. De egy picit elszabadult a pokol az utóbbi pár ezer évben, és tulajdonképpen az átállás is ennek a tervnek a része. Egyszer-kétszer ugyan már megpróbáltuk, de nem javított semmit, nem tudtuk kellőképpen kizökkenteni a bioszférát, és főleg az embert az időtapasztalásból, és egyáltalán a tapasztalásból, amivel hergeb magát. A vitális energiátok körülbelül úgy szolgálja a mi életünket, mint ahogyan ti vágóhidakról hozzátok a húst. Azt hiszem, ez elég érthető. De mert nálunk nem egy idődimenzió van, az életünk újabb és újabb vitálenergiák felvételével újrakezdhető, méghozzá az idők keresztezésében, vagyis bárhol, bármikor, függetlenül az előélettől; ezekben a dimenziókban nagyjából ugyanazok a feltételek adottak", mondta a hang. „És nem unjátok meg ezt a végtelen életet?", kérdeztem. „A ti fogalmaitok szerint nyilván unalmasnak kellene lennie, de ahogy mondtam, itt a több idő és térdimenzió miatt összehasonlíthatatlanul nagyobb variánsok jöhetnek létre bármilyen szférában. De mi is végesek vagyunk, ahogy ti. Viszont a vég is teljesen mást jelent. Az univerzum teljes erőinek szolgálata a vég, az pedig csodálatos dolog, amikor az egész világegyetemmel eggyé válsz, ott vagy mindenütt és sehol nem vagy. Valami ilyesmit gondoltatok ti is", mondta a hang. „És akkor ez a kezdet és vég, meg hasonlók, amikkel mi gondolunk, ez nálatok hogy van? Mert ugye nekünk az van, hogy az Isten teremtett minket, vagy volt egy ősrobbanás, aztán meg úgy alakult...", kérdezte a férfi. „Borzasztóan nehéz erről beszélni, ez a nyelv ahg valamire alkalmas, amin ti beszéltek. Ez a nyelv eleve rögzíti a tapasztalatok eredményét, a logikát, a módszereket, a zsenialitás mértékét, és ezzel azt is, hogy erről a világról beszéljen, teljesen új nyelv, kódrendszer kellene hozzá, ami nem a természet absztrakcióin alapul, hanem egy olyan feltételes világon, ami viszont túl van minden számotokra fölfoghatón. De erre talán a legjobb példa az, amikor azt próbáljátok kérdezni, hogy mi volt a világegyetem kezdete előtt, vagyis akkor, amikor nem volt idő. Viszont már maga a kérdés, a „mi volt" időt tételez fel, vagyis már magánál a kérdés feltevésénél ellentmondás születik. Hát most akkor hogy mondjam el, hogy a mi téridőnk szerint a ti végtelenetek nem létezik, ahogy kezdet és vég sem érthető. Elég ha csak annyit mondok, és még az se pontos, hogy a vég az a mi életünkből egy pillanat, a végtelen pedig egy származtatott mennyiség. De itt be is fejezem, mert lassan olyan lesz, mintha verset mondanék süket fületeknek", mondta a hang. „Azért ne olyan sietősen", mondta a férfi. „Hol vagy most és egyáltalán hogy tudsz velünk beszélni?" „Hozzátok képest mindenhol vagyok, a hangom pedig egy egyszerű transzformátor-membrán hangja. De mondom, ldssé nehezemre esik erről beszélnem, másrészről meg hiába is az egész, ha elmondjátok bárkinek, bolondnak néznek, aztán kész. Ez a statisztikai tapasztalat." „És ti nem szolgáltok megint csak másvalakit a vitális energiátokkal?", kérdeztem. „A mi létezésünk nem kétséges, az idő végtelen útjai állnak előttünk, oda és vissza, mármint a fogalmaitok szerint végtelen, mondom, nincs kezdet és nincs vég, nincsenek határaink, mert mindenütt vagyunk", mondta a hang. „Akkor azt is lehet tudni, mi lesz velünk, meg azt is, hogy hogy juthatnánk haza", mondtam. „Tiidni? Hiába, azt hiszem, nem elég az egyszerű átállással próbálkozni, az egészet Föld-programot le kéne álb'tani, vagyis most már nem újraindítani. Borzalmasan sajnállak benneteket, borzalmasan. Pontosan olyan vagy, te kislány, mint a Vénusz, vagyis amit Vénusznak neveztek, egy döglött bolygó a sok közül. Már a sajnálatomat is sajnálom tőletek." „Ha undorodik, elmehet", mondtam és fölálltam, a férfi felé nyújtottam a kezem, aki valahogy az istennek se akart tovább jönni, fogalmazott magában, akár egy gyerek, kérdezni akart még vagy ezret. (Folyt, köv.)