Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

HETFO, 2002. MÁRCIUS 18. • SPORT Táblás ház az Üllői úton Megállíthatatlan a Ferencváros LABDARUGÓ NB I A labdarúgó NB125. fordulójában ádagjian hatezer néző verődött össze meccsenként. A szurkolók mellett ezúttal a játékosok is kitettek ma­gukért: elég régen regisztráltak már 25 találatot bajnoki fordulóban. A forduló már pénteken, Győiben elkezdődött. Az első félidőben még semmi sem mutatta, hogy a fordu­lás követően úgy elveri a vendég Zalaegerszeg a hazaiakat, mint jég a határt. Ehhez kellett egy Kenesei Krisztián is, aki húsz perc leforgá­sa alatt szerzett klasszikus mester­hármasával valósággal kiütötte a Győrt. A zöld-fehéreknek nem árt erősíteniük, mindössze egyetlen pont választja el őket a kiesést „érő" 11. helytől. Amióta Reszeli Soós István Si­mon Tibor váltotta a soproni kispa­don, a hűség városának csapata el­felejtett veszíteni. Fehérvári dön­tedennel kezdték a tavaszt, majd le­győzték a Dunaferrt, most pedig Szombathelyről is pontosan távoz­tak. Végre kétszeresen is volt okuk örülni a dunaújvárosi futballisták­nak. Egyrészt mert az akasztói ki­rándulást (a Stadler-stadionban szenvedtek vereséget az Újpesttől) követően visszatérhettek épülő, szé­pülő pályájukra, másrészt három ponttal gazdagodtak. Na, nem a fe­gyelmi bizottság gondolta meg ma­gát, hanem Tököliék tettek ki ma­gukért, amikor 3-1-re legyőzték a avasszal még nyereden Videotont. \ fehérváriakkal ellentétben a Va­;as még vereden a szezonban, más rérdés, hogy a sereghajtó angyalföl­' ' : hátránya még így is jelentős­'-.'mondható. Nem lenne ekko­amennyiben a Kispestet sike­olna két vállra fektetni az II­.;y-stadionban. Hiába vették piros-kékek háromszor is Ud­' kapuját, az övékbe is ponto­' jyanennyiszer vágódott a lab­ömek mérkőzést játszott egy­5- a Debrecen és az MTK. A -ak ugyan kétszer is vezettek, jgó orral távoztak a cívisvá­A mindent eldöntő Nena­,1at a 92. percben született. ár György tanítványai az őszi 1 meccs alatt kétszer kaptak ki, ép­>en annyiszor; mint tavasszal eddig. Jgy látszik, a magabiztos vezetés, i fényévnyi különbség jóllakottá ette a Hungária körútiakat. Még rá­ázhatnak... A forduló, sőt a tavasz találkozó­inak beharangozták be az Üllői ti Fradi-Újpest derbit. Felfokozott galmak, eufórikus hangulat, táb­ís ház várta a rangadót. A százszor isszasírt régi szép idők most sem óttek elő, a színvonal bőven hagyott ívánni valót maga után. Javarészt a lilák miatt, akik osszul, mondfiatni elképzelés nél­ül fociztak Különösen igaz ez a legállapítás Túlióra; a brazil „cso­acsatár" csak lézengett a pályán, lintha meg lett volna tiltva neki, ogy az átlagnál valamelyest gyor­bban szedje a lábát. Száz szónak _gy a vége: rossz volt nézni a dél­amerikai produktumát... A Fradiról ugyanaz állapídiató meg, mint a múlt héten; masszív, jól összera­kott társaság. GYŐR-ZTE1-3 (0-0) Győr, 3000 néző. Vezette: Ábrahám. Gólszerzők: Baumgartner (90.), ¡11. Kene­sei (53., 66., 73.). Kiállítva: Molnár L. (Győr-79.). FTC-ÚJPEST 2-0 (2-0) Budapest, Ülői út, 15 ezer 627 néző. Ve­zette: Hanacsek. Gólszerzők: Gera (38.), Lipcsei (44. ­11-esből). HALADÁS-SOPRON l-l (0-1) Szombathely, 7000 néző. Vezette: Juhos. Gólszerzők: Leandro (58. - 11-esből), ill. Sira (34.). Kiállítva: Flavio Pim (62.), Tóth R (90.), III. Vincze G. (65.). DUNAFERR-VIDEOTON 3-1 (1-0) Dunaújváros, 1500 néző. Vezette: Szabó Zs. Gólszerzők: Sowunmi (37.), Tököli (65. ­11-esből, 94.), ill. Gajics (74.). Kiállítva: Molnár Z. (89.), ill. Komódi (79.). DEBRECEN-MTK 4-3(1-0) Debrecen, 4000 néző. Vezette: Kassai. Gólszerzők: Bajzát (20., 59.), Böőr (84.), Nenadics (92.), ill. Illés (48.), Zavadszky (55.), Juhász (81.). VASAS-KISPEST 3-3 (l-l) Budapest, lllovszky-stadion, 5000 néző. Vezette: Bukovics. Gólszerzők: Aranyos (38.), Szabados (51.), Tóth N. (64.), III. Hercegfalvi (26.), Németh (55., 63.). A BAJNOKSÁG AllASA 1. MTK 25 18 3 4 51-20 57 2. ZTE 25 14 5 6 49-31 47 3. FTC 25 13 4 8 42-30 43 4. Dunalerr* 25 11 7 7 47-28 40 5. Videoton 25 10 8 7 30-29 38 6. Újpest 25 10 510 43-44 35 7. Debrecen 25 6 11 8 31-36 29 8. Sopron 25 7 711 36-43 28 9. Kispest 25 7 612 35-51 27 10. Győr 25 5 911 31-44 24 11. Haladás 25 5 812 28-49 23 12. Vasas 25 5 515 31-49 20 *A fegyelmi bizottság döntése értelmében a Dunaferrtől mindad­dig fordulónként három pontot kell levonni; amíg ki nem fizetik a télen igazolt Németh Viktor árát a Marcalinak Ameddig azonban nem emelkedik jogerőre a határo­zat, addig nem vonunk le bünte­tőpontokat. SZÉLPÁL LÁSZLÓ t FTC ördöngös támadójával Gera Zoltánnal (világos mezben) :m bírtak az újpesti védők. A Pécsről származó csatár lőtt egy gólt, ilamint kiharcolt egy tizenegyest. MTl-fotó: Földi Imre Makó: a mezőny előtt LABDARUGÓ NB 11 Hazai győzelmével és a Demecser döntetlenjével a labdarúgó NB II keleti csoportjában a táblázat élére ugrott a Makó. Másik me­gyei csapatunk, a Szeged szabad­napos volt. MAKÓ-JÁSZBERÉNY 4-0(1-0) Makó, 400 néző. Vezette: Ember. Makó: Kovács K. - Görög, Dálnaki, Sii­meghy - Bagl, Ferenczy (Kondacs), Ma­gyar, Brakszatórlsz (Szegedi), Kis K. (Kru­csó) - Mádi, Varga. Edző: Kolozsvári Já­nos. Jászberény: Bak - Oláh, Boros, Szabó, Nagy A. - Tasi, Rideg, Kónya (Nagy R.), Beszteri (Gerőcs) - Sárkány, Vígh. Edző: Vígh Tibor. Gólszerző: Mádi (4). - Ha az első néhány percben gólt tudnánk szerezni a kilenc ember­rel védekező vendégek ellen, sok­kal könnyebb dolgunk lenne a meccs hátralevő részében - mond­ta a kezdés előtt Kolozsvári János edző. Játékosai megfogadták taná­csát, s a 3. percben már Bak háló­jában táncolt a labda. Sümeghy előreívelését Magyar az ötösön ke­resztbe fejelte és Mádi a léc alá lőtt, 1-0. A téli időszakban pénz­ügyi gondok miatt szinte teljesen kicserélődött Jászberény alig lépte át a felezővonalat, így az első féli­dőben mindössze egy helyzetre fu­totta. Ekkor a makói védők több­szöri hibája kellett ahhoz, hogy ről növelte az előnyt, 2-0. Alig öt perc múlva Szegedi ugratta ki Má­dit, aki ballal a hosszú sarokba külsőzött, 3-0. A Jászberény telje­sen szétesett, a Makó pedig öröm­játékkal szórakoztatta a nézőket. A 85. percben Bagi keresztlabdáját Mádi átvette, majd jobbal a rövid sarokba helyezett, 4-0. Kolozsvári János: - Akkor lennék teljesen elégedett, ha a Tiszaújvá­ros elleni találkozóra is jutott vol­na legalább egy gól. — Jók: Mádi (a mezőny legjobbja), Görög, Bagi, Magyar, ill. Bak. Ibvábbi eredmények: Orosháza­Mátészalka 0-2, Nyírbátor-Bak­talórántháza 3-1, Karcag-Kazinc­barcika 0-2, Demecser-Bőcs 3-3, Tiszaújváros-Gyula 1-0. Szabad­napos: Szeged. Mádit (elöl) négyszer ünnepelhették csapattársai. Fotó: Miskolczi Róbert 1. Makó 14 8 3 3 25-19 27 2. Demecser 14 8 3 3 27-23 27 3. Tiszaújváros 14 6 6 2 27-16 24 4. Bécs 14 6 5 3 29-21 23 5. Kazincbarcika 14 6 4 4 25-15 22 6. Jászberény 14 6 4 4 20-15 22 7. Mátészalka 14 5 5 4 19-22 20 8. Orosháza 14 5 4 5 22-17 19 9. Karcag 14 4 4 6 14-21 16 10. FC Szeged 13 3 6 4 13-16 15 11. Nyírbátor 14 4 2 8 20-26 14 12. Gyula 14 3 110 12-25 10 13. B.-lórántháza 13 1 3 9 17-34 6 Görög a gólvonalról fejelje ki a ka­puba tartó labdát. A Makó megpró­bált a széleken a szorosan záró vendégvédelem mögé kerülni, de ekkor még eredménytelenül tette ezt. Ferenczy és Magyar is fejesből veszélyeztetett, de a próbálkozá­sok nem okoztak gondot Baknak. A szünetben mindkét tréner a kö­zéppályán változtatott. Ezekkel a húzásokkal Kolozsvári és Vígh is a támadóbb focira szavazott. A második játékrészben tizenhat per­cig bírta a nyomást a vendégcsapat. A 61. percben Görög az alapvo­nalról visszagurított és fvládi közel­A következő forduló párosítása, március 23. (szombat), 15: Máté­szalka-Demecser, Bőcs-Kazinc­barcika. Március 24. (vasárnap), 15: Makó-Orosháza, Szeged-Nyír­bátor, Gyula-Jászberény, Baktaló­rántháza-Tiszaújváros, szabadna­pos: Karcag. Az élre állt a MÉH-Szentes is LABDARUGÓ NB III Az Alföld csoport 15. fordulójá­ban igazán kitettek magukért megyénk csapatai. A MÉH-Szen­tes iskolajátékkal legyőzte az ad­digi éllovas Kiskőröst és a tabel­la élére ugrott, míg az Algyő a Ja­mina otthonából tért haza há­rom ponttal. MÉH-S2ENTES-KISKŐRÖS 4-0 (2-0) Szentes, 800 néző. Vezette: Gyekiczkl. Szentes: Vratnjan - Törtei (Mészáros), Erdei, Koncz, Pálfi - Tóth Cs., Siber, Lu­dasi (Balogh), Kerepeczkl - Juhos, Török L. (Nana). Edző: Verebélyl József. Kiskőrös: Milkó - Aszódi, Fekete, Dell, Somjai - Filus, Kovács (Valkay), Dózsa, Füleid - Szlovák, Makrickij. Edző: Szlovák László. Gólszerzők: Kerepeczki, Török L. (3). A listavezető Bács-Kiskun me­gyei gárda az egy pont megszerzé­se reményében lépett pályára. Azért gondoljuk ezt, mert a kezdés után azonnal beállt védekezni, úgy né­zett ki, mintha nem is akarna gólt szerezni. A kiskőrösi védők 43 per­cig jól álltak a lábukon, de aztán hatvan másodperc alatt összeom­lottak. Előbb Kerepeczki 20 m-es bombája akadt meg a jobb alsó sa­rokban, majd a középkezdést kö­vetően Koncz átadásából a télen igazolt Török L. is betalált. A kétgólos hátrány kimozdítot­ta sündisznó állásából a vendége­ket, de ez sem segített rajtuk. A ka­pu előtt ellenállhatatlan Török L. a 60. és a 65. percben is túl járt Milkó eszén, 4-0. A meccs hátra­lévő részében több alkalommal is növelhette volna előnyét a népes szurkolótáborától hajtott MEH­Szentes, de ekkor már hiányzott a játékosokból a koncentráció. A lá­tottak alapján nyugodtan kijelent­hető: osztálykülönbség mutatko­zott a két együttes között. Verebélyi József: - Természete­sen örülök a győzelemnek, amely­nek kivívásához gratulálok a fiúk­A kiskőrösi védők képtelenek voltak tartani a szentesi Török Lászlót (jobbról). Fotó: Tésik Attila nak. Nem akarok a kákán is cso­mót keresni, de meggyőződésem, még ennél is tudunk sokkal jobban játszani. Jók: Siber, Pálfi, Kerepeczki, Tö­rök L., ill. Milkó, Aszódi, Füleki. SZ.L. JAMINA—ALGYŐ 0-1 (0-0) Békéscsaba, 200 néző. Vezette: Pataki. Jamina: Kollár - Friderlkusz, Pusztai, Za­horán (Walfisch), Pájer- Nagy, Varga M„ Kurilla, Sajben (Kerepeczky), Horváth ­Pozsár (Mochnács). Edző: Zsíros György. Algyő: Halász - Adelhardt, Gábor, Kazán, Koncz (Podonyi) - Pécsek, Kothencz, Krajczár (Krisztin T.), Varga R. - Kiszner (Takács Z.), Krisztin B. Játékos-edző: Ta­kács Zoltán. Gólszerző: Kothencz (11-esből). Három meghatározó labdarúgó - Gábor, Kothencz, Krajczár - tért vissza eltiltásuk lejárta után az Al­győbe. A vendégek nagyon jól el­kapták a mérkőzés ritmusát; az első húsz percben a letámadásuk­kal nem tudtak mit kezdeni a ha­zaiak. Ezután a Jamina kicsit bátrabb lett, de a 70. percig nem adta fel a megszokott stílusát, azaz a masszív védekezésből indított kontratáma­dások erőltetését. Ekkor megtört a jég, betalált a fölényben játszó Al­győ. Kisznert kaszálta el a csabai kapus a 16-oson belül, a 1 l-est Kothencz nagy nyugalommal he­lyezte a kapuba, 0-1. Takács Zoltán: -A győzelem a miénk, a többit felejtsük el. Jók: Kollár, Pozsár, 111. Adelhardt, Kothencz. M. J. KONDOROS-ORKENY1-0 IZSÁK-KALOCSA 3-1 BÉKÉS-GYOMAENDRŐD 3-1 SZABADNAPOS: HFC, RÁKÓCZIFALVA. 1. MÉH-Szentes 13 8 4 1 24- 9 28 2. Kiskőrös 13 8 2 3 22-17 26 3. Algyő 13 8 1 4 18-10 25 4. Rákóczilalva 12 7 2 3 21-17 23 5. HFC 11 5 3 3 12- 8 18 6. Békés 13 5 3 5 16-16 18 7. Kalocsa 13 5 1 7 19-17 16 8. Kondoros 13 4 3 6 12-18 15 9. Izsák 13 3 5 5 23-28 14 10. Örkény 13 3 4 6 12-16 13 11. Gyomaendrőd 13 3 1 9 12-25 10 12. Jamina 12 2 1 9 12-22 7 A következő forduló párosítása. Március 23. (szombat), 15: Al­győ-HFC, Gyomaendrőd-Iamina. Március 24. (vasárnap), 15: Kiskő­rös-Békés, Örkény-MÉH-Szentes, Izsák-Kondoros. Szabadnapos: Ka­locsa, Rákóczifalva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom