Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

4,2 milliárd forint támogatás 186 versenyképes vállalkozás Vállalkozáserősítő Program CSÜTÖRTÖK, 2002. MÁRCIUS 14. •AKTUALIS" A környezetvédelmi tárca támogatja a mártélyi holtág rehabihtációját Fidesz-program: előtérben az agrár-környezetvédelem A szocialisták jelöltje ígért az országnak, Szentesnek és Kisteleknek Medgyessy megyejárása A sajtó szabadságfoka Száztízmillió forinttal támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium a mártélyi holtág rehabilitációját ­jelentette be tegnap Túri-Kovács Béla, a szaktárca vezetője Már­télyon. A községi faluházban tar­tott környezet- és természetvédel­mi fórumon a miniszter azt is el­mondta, hogy ennek az évnek az elejére már sikerült lezárni a kör­nyezetvédelemmel kapcsolatos EU-aktákat Brüsszelben. Az unió elfogadta a magyar kormány kör­nyezetvédelmi eredményeit. Ez kü­lönösen annak tükrében fontos, hogy 2000-ben még egy olyan or­szágjelentés született Brüsszelben, mely szerint a magyar környezet­védelem elmaradottsága akár még EU-csatlakozásunknak is gátja le­het. „Az azóta bekövetkezett nagy eredményt úgy tudtuk elérni - vé­lekedett Túri-Kovács -, hogy dol­gozni hagytuk a szakembereket." A Fidesz környezetvédelmi kon­cepcióját ismertetve annak egyik legfontosabb elemének az agrár­környezetvédelmet nevezte, ami lehetővé teszi, hogy - a természet­A mártélyi faluházban fórumot tartott Túri-Kovács Béla környezet­védelmi miniszter. Fotó: Tésik Attila védelem ügyének sérülése nélkül - akár még a nemzeti parkok terü­letén is folyjon gazdálkodás. Vissza kell térni az évtizedekkel ezelőtt megszüntetett legeltető gazdálko­dásra - hívta fel a hgyelmet "Túri­Kovács Béla -, riiert őshonos ha­szonállatokkal védett területeken is lehet foglalkozni. Az érdeklődő gazdák a nemzeti parkoknál tájé­kozódhatnak. F.CS. A számok Önökért beszélnek Hídépítés Reális esély van arra, hogy az Európai Unió támogatja a szegedi vasúti híd felépítését - jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Bartha László. A szegedi polgármester az elmúlt héten hivatalos látogatáson járt Brüsszelben, ahol az EU illetékeseivel többek között erről is tárgyalt. A megbeszéléseken szóba kerültek a következő szegedi stabilitási konferencia felada­tai is. Szabad demokrata választási célok MUNKATÁRSUNKTÓL Választási célkitűzéséből tájékoz­tatta a sajtó képviselőit a Szabad Demokraták Szövetsége szerdán a párt szegedi székházában. Szent­Iványi István, az SZDSZ országos ügyvivője és országgyűlési frak­cióvezetője úgy véli, hogy a válasz­tások után egy új kormánynak kell modern, dinamikus, versenyké­pes gazdasággal rendelkező ország­gá formálnia hazánkat. A párt megvalósítandó céljai közt elsőként az átfogó adóreformot említette Szent-Iványi. Ha kor­mányra kerülnek, az évi 2,4 mil­lió forintos jövedelmet nem meg­haladó polgároknak 18, efölött pe­dig 36 százalékos adókulccsal kell számolniuk. A program második pilléreként megállítják a kormány­zati korrupciót. A frakcióvezető átfogó egészségügyi reformot és a diplomás társadalom megbecsü­lését ígérte választóinak. A szabad demokraták a diplomás minimál­bért a mindenkori minimálbér két­szeresében határoznák meg, mond­ta Szent-Iványi István. Egy korszerű berendezésekkel felszerelt vállalko­zás, egy újabb exportképes termék csekélységnek tűnhet, de együttesen ezek az apró eredmények teszik országunkat versenyképessé. A Gazdasági Minisztérium tavaly indította útjára a mikro-, kis­és középvállalkozások technikai korszerűsítését célzó programját, amely műszáki berendezések és gépek beszerzéséhez nyújt támogatást 2001-ben 42. milliárd forintot fordított erre a célra. Ez is egy fontos példa a Gazdasági Minisztérium tevékeny­ségi köréből, hiszen a valódi változásokhoz az apró sikereken keresztül vezet az út. GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM www.gm.hu Medgyessy Péter tegnapi szege­di sajtótájékoztatóján megerősí­tette: bármelyik napon kész Or­bán Viktorral a vita lefolytatásá­ra. Csak azt várná el Orbántól, magyarázza meg, miért csak áp­rilis 5-e az egyedüli lehetséges időpont kettejük vitájára. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Csongrád megyében kampányolt. - Rendkívül időszerűvé vált, hogy a közlekedés fejlesztéséről szóljak - fogalmazott szegedi sajtótájékoz­tatóján Medgyessy Péter, aki az E5-ösön és az ópusztaszeri úton történt baleset miatt közel három­negyed órát késett a sajtó munka­társaival való találkozóról. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje el­mondta: négy hete járja az orszá­got, s tapasztalata szerint az utak rossz, helyenként katasztrofális ál­lapotban vannak. - A majdani EU­tagságunk azt követeli, hogy elér­hetőek legyenek azok a térségek, ahová a támogatásokat szánja az Európai Unió - hangsúlyozta a kormányfőjelölt. Medgyessy kije­lentette: a szocialista párt vállalja, hogy 2006-ig 800 kilométer autó­pályát és autóutat épít, így az E5­öst is „meghosszabbítják" az or­szághatárig. Elhangzott: az MSZP hatalomra kerülése esetén olcsó és egységes matricarendszert vezet be az autópályákon. A politikus kulcskérdésnek nevezte az elke­rülő utak megépítését is, ugyanis - mutatott rá - azok az utak, ame­lyek településeken vezetnek át, veszélyeztetik a gyalogosok életét. Az MSZP azonban nem csupán a közúthálózatot fejlesztené. Med­gyessy elmondta: szerinte a térsé­gi repülőterek kihasználásán so­kat lehetne javítani. Azok a nagy­A szocialisták miniszterelnök-jelöltje optimista. Fotó: Schmidt Andrea városok, ahol regionális repterek működnek, logisztikai feladatot láthatnának el a jövőben. A szoci­alisták a hajózási feltételeken is javítanának. - Tennénk mindezt azért, hogy azok a térségek is be­kapcsolódhassanak Európa vérke­ringésébe, amelyek ma még hátrá­nyos helyzetben vannak - hangsú­lyozta a miniszterelnök-jelölt. Medgyessy Péter Csongrád me­gyei látogatásáról szólva elmond­ta, hogy 2006-ig Szentesen és kör­nyékén befejeznék a csatornázást, Kisteleken pedig megerősítenék az élelmiszer-ipari ágazatot. Kérdésre válaszolva Medgyessy Péter közölte: tapasztalata sze­rint „az emberek ki vannak éhez­ve arra, hogy megszólítsák és meg­hallgassák őket a politikusok", mert a mostani kormány nem folytatott párbeszédet a válasz­tókkal. Az Orbán-Medgyessy vitával kapcsolatosan elmondta: a part­nerségi viszony alapján elvárná Orbán Viktortól, hogy megmagya­rázza, miért csak április 5-e az egyedüli lehetséges időpont kette­jük vitájára. Az MSZP miniszter­elnök-jelöltje megerősítette, hogy ő bármelyik napon kész a vita le­folytatására. Medgyessy szerint az időpontról szóló vita a lényegről tereli el a figyelmet, „arról nem esik ugyanis szó, hogy miről vitat­kozzunk". A szocialista politikus kérdésre válaszolva - mely sze­rint ha egy asztalhoz ülnek Orbán Viktorral, akivel korábban mun­kakapcsolatban volt, tudnak-e majd érdemben vitatkozni - kö­zölte: „ezt az Orbán Viktort nem ismerem". - Én olyan Orbán Vik­tort ismertem meg, akinek szel­lemes érvei voltak, érdeklődött az emberek dolgai iránt, vitatko­zott és nyitott volt, a mostani en­nek ellenkezője - fogalmazott Medgyessy. A szocialista miniszterelnök­jelölt este a szegedi Árpád téren megrendezett választási nagy­gyűlésen több ezer érdeklődő előtt mondott beszédet. SZABÓ C. SZILÁRD PODMANICZKY SZILÁRD A szabad véleménynyilvánítás és a függetlenség a sajtó szabadsá­gának alappillérei. És ha erre többségünk elméletben rá is bólint, a gyakorlat valahogy mégsem ilyen mesés. A függetlenség egyik mércéje az objektivitás, ami a dolgok, ese­mények, összefüggések megjelenését valamely elfogadottnak vélt közmegegyezés alapján rendszerezi és viszonyítja az írott szöveg­ben. És mindez ráadásul, érzéseim szerint, elengedhetetlen a sza­badságélményhez. A kérdés'csupán az, hogy egyáltalán létezik-e az a bizonyos elfogadottnak vélt közmegegyezés ma a magyar tár­sadalomban, amely alapján kimondható az objektivitás. Ha az éppenséggel jobbra és baba totálisan kettészakított választói szim­pátiákat vesszük alapul, akkor semmiféle „zöm " közmegegyezé­séről nem beszélhetünk. Bármennyire is szikár, s már-már a sze­mélyiségét teljesen megszüntető az újságíró által írt pl. tudósítás, a hiányzó közmegegyezés miatt az objektivitás, s ezáltal a függet­lenség s rajta keresztül a sajtó szabad „megélése " talajtalan vággyá válik. Mindezek konklúziója egyfelé mutat: ahhoz, hogy a sajtó szabad legyen, szabad olvasókra van szükség. Evidencia: ha nincsenek sza­bad, vegyük azt, független olvasók, akkor a gyakorlatban nem lé­tezhet független, szabad sajtó sem. Már most látom, hiába alapoztam száraz logikára az érvelésem, nem egy olvasó fogja a sajtó szabadságának értelmezését összemos­ni a liberális sajtóval. A kettő nem egy, és most látszik csak igazán, hány rétege van a magyar nyelvnek, ami éppen sokrétű eszköztá­rával nehezíti annak a csúsztatásmentes olvasói morálnak a kia­lakulását, amely nélkül, még egyszer mondom, nem létezik sza­bad sajtó. írhatnék itt több tucat példát arról, hogy olvasói telefonok és le­velek hogyan kérték számon az objektivitást a szerzőn, miközben a szövegben egyáltalán nem szereplő állítást kifogásoltak, ami csak úgy képzelhető el, hogy az olvasó saját, nem független vízióját ol­vassa újra és újra, bármi legyen is odanyomtatva. Egy újságnak soha nem tesz jót, ha olvasóit kéri számon, de ép­pen ezt leírva nem mutatkozik más mód arra, hogy tisztelettel meg­állapítsuk, az olvasáskultúra állapota nem függetleníthető a sajtó szabadságfokától. Ráadásul még nyakig járunk az Olvasás évé­ben. Legyen egymáshoz türelmünk, mert nincs más választásunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom