Délmagyarország, 2002. március (92. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-11 / 59. szám

2 •BELFÖLD-KÜLFÖLD" HÉTFŐ, 2002. MÁRCIUS 11. MIÉP-,, műhelytitok" : Fidesz-jelöltek kérése MISKOLC (MTI) A Fidesz jelenlegi országgyűlési képviselői és képviselő-jelöltjei kö­zül többen is megkeresték a MIÉP képviselőjelöltjeit annak érdeké­ben, hogy a választások második fordulójában lépjenek vissza ja­vukra - állította Lentner Csaba. A MIÉP országgyűlési képviselője erről Miskolcon, egy kampánygyű­lést megelőző sajtótájékoztatón beszélt vasárnap. Elmondta: a Fi­desz elnöksége és választmánya nem egyeztetett sem a magyar tár­sadalommal, sem pedig képviselő­jelöltjeikkel akkor, amikor hatá­rozottan elutasította Csurka Ist­ván MIÉP-elnök azon javaslatát, hogy a Magyar Igazság és Élet Párt­ja a választások második forduló­ja előtt mintegy száz jelöltjét visszalépteti annak érdekében, hogy a jobboldali erők alakíthassa­nak kormányt. A képviselő személyes tapaszta­lataira hivatkozva elmondta: több fideszes jelölt kereste meg a MIÉP jelöltjeit azzal a kéréssel, hogy a vá­lasztások második fordulójára lép­jenek vissza javukra. Neveket ugyanakkor nem említett a képvi­selő. Lentner szerint biztosra vehető, hogy a „Fidesz-Lungo Drom szö­vetség nem szerez 50 százalékot meghaladó szavazati arányt a vá­lasztásokon, ezért koalíciós kény­szer lép fel". - A következő Or­szággyűlésben a MIÉP az igazság és a mérleg nyelve lesz - jelentet­te ki a képviselő, aki szerint párt­ja akár 25 százalékos szavazati arányt is szerezhet. Vidéki körút­ja során ugyanis azt tapasztalta: „az embereknek úgy kell a MIÉP radi­kalizmusa, mint egy falat kenyér". • Csurka István semmiképpen sem fogadja el Torgyán Józsefnek a nyilvános vitára szóló kihívását. Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének ajánlatán, bár nem érti a kihívást, még gondolkodik. Anaconda-hadművelet BAGRAM (MTI) Visszatért az afganisztáni Bagram bázisára az a mintegy 400 ameri­kai katona, aki részt vett az or­szág keleti részén folyó Anaconda­hadműveletben. A nyolc napja in­dított katonai akciónak azonban még nincsen vége. A katonák több­sége a 101. amerikai légi deszant hadosztályhoz tartozik. Az amerikai reguláris és külön­leges haderők több mint ezer ka­tonája vett részt a bombázások­kal támogatott szárazföldi offenzí­vában, amelyet a Paktia tartomány­beli Arma-hegységben indított március 2-án a nemzetközi anti­terrorista koalíció az al-Kaida há­lózat és a tálibok ellenállási góca el­len. Mint Bryan Hilferty őrnagy, a hadosztály szóvivője az AP-vel kö­zölte, a leghevesebb összecsapáso­kon már túl vannak, ennek elle­nére a térségben folytatódnak a katonai akciók a jövőben is. Izrael villámgyorsan megtorolta a támadásokat Nyolcszáz foglyot ejtettek JERUZSÁLEM, GÁZA, RÁMALLÁH (MTI) Legalább J 4 ember Jialt meg és több mint i 50 szenvedett sérülést szom­bat este Izraelben két egymást kö­vető, véres palesztin merénylet kö­vetkeztében. A netánjai és jeruzsá­lemi merénylet három elkövetője is életét vesztette. Megtorlásul izrae­li helikopterek éjszalca rakétákkal le­rombolták fasszer Arafat palesztin elnök gázai irodájának épületét. (Arafat három hónapja a ciszjordá­niai Rámalláhban van izraeli vesz­tegzár alatt.) Izraeli harci helikop­terek legalább 30 rakétát lőttek ki Gáza városára, és teljesen lerombol­ták azt a tengerparti irodaépületet, ahol Arafat a múltban a külföldi államférfiakat fogadta. Előzőleg izraeb helikopterek pa­lesztin célpontokat bombáztak a ciszjordániai Rámalláhban és Náb­luszban is. Ugyanakkor az izraeli csapatok szombat éjjel kivonultak Túl-Karmból és a két szomszédos palesztin menekúlttáborbój, ahol a nap folyamán összesen nyolc­száz palesztint vettek őrizetbe, köz­tük a biztonsági szolgálat hatvan tagját. Izraeli katonák bekötött szemű, megbilincselt palesztin foglyokat őriznek, akiket egy menekülttáborban vettek őrizetbe. MTI TelefottVAP/Orel Cohen Mikor lesz szükség a nukleáris fegyver amerikai alkalmazására ? Kiszivárgott változatok LOS ANGELES (MTI) GLÓBUSZ ÍR NEPSZAVAZAS? Dávid Thmble északír miniszter­elnök népszavazás megtartását ja­vasolta 2003-ban az ír Köztársa­ság és a Nagy-Britanniához tarto­zó Észak-Írország egyesüléséről. HINDU SZÉLSŐSÉGESEK Az indiai rendőrök Kalkutta kö­zelében tüzet nyitottak hindu ak­tivistákra, akik erőszakkal vála­szoltak arra, hogy a hatóságok megakadályozták vallási szertar­tásukat. MEGHIÚSÍTOTT ROBBANTÁS Orosz belügyi katonák vasárnap megakadályoztak egy áramelosztó központ felrobbantását Argunban, Csecsenföld harmadik legnagyobb városában. Egy razzia során sike­rült kiszűrni a robbanószerrel meg­pakolt gépkocsit, amelyet az áram­elosztó mellett állítottak le. A Los Angeles Times szerint az amerikai kormányzat utasította a hadvezetést: dolgozzon ki stratégi­ai terveket olyan esetekre, ha nuk­leáris fegyver alkalmazására lenne szükség Kína, Oroszország, Irak, Irán, Észak-Korea, Líbia, illetve Szí­ria ellen. Arra is utasítás született, hogy készítsenek az eddig gyártot­taknál kisebb nukleáris fegyvere­ket, bizonyos fajta hadszíntéri alkal­mazásra. A kaliforniai lapban közöl­tek szerint erről tanúskodó bizalmas Pentagon-dokumentum jutott W51­liam Arkin védelmi elemző birtoká­ba. Az eddig titokban tartott jelen­tés szerint három olyan típushely­zet képzelhető el, amikor szükséges­sé válhat nukleáris fegyver alkal­mazása a fent említett államokkal szemben. Az első eshetőség, ha meg kell semmisíteni olyan célpontot, amely hagyományos eszközzel nem semmisíthető meg. A második, ha megtorlást kell alkalmazni nuk­leáris, biológiai, illetve vegyi fegyver­rel végrehajtott támadás miatt. A harmadik lehetséges típushelyzet a „meglepetésszerű katonai fejle­mények esete". Az mindig is egyér­telmű volt, hogy az Egyesült Álla­mok részletesen kidolgozott nuk­leáris tervekkel rendelkezik Orosz­ország vonatkozásában - miként a Szovjetunió ellen is teljes volt an­nak idején a készenléti állapot. Az is köztudott, hogy az amerikai ra­kétavédelmi tervek indoklásakor a sötét szándékúnak tartott országok - leginkább Irak és Észak-Korea - ré­széről a jövőben esetleg kiinduló fenyegetést szokták Washington­ban felhozni. Az viszont eddig nem került napvilágra, hogy a fent em­lített országok az USA esetleges nukleáris csapásmérésének előre hivatalosan kijelölt célpontjai. • A képviselőházi és szenátusi el­fogadás után a hétvégén Bush ame­rikai elnök is aláirta azt a gazdaság­ösztönző csomagtervet, amely ha­tásait tekintve az idén 51 milhárd, jövőre 43 milliárd pótlólagos dollárt pumpál az amerikai gazdaságba. Joseph Pulitzer Emlékdíjak BUDAPEST (MTI) A loseph Puhtzer Emlékdíjakat 12. alkalommal adták át idén a magas színvonalú szakmai tevékenységet folytató újságíróknak, illetve egy al­kotóközösségnek vasárnap Buda­pesten. Hardáss Elemér, a Joseph Puhtzer Emlékdíj Alapítvány ku­ratóriumának elnöke úgy fogalma­zott, hogy a magyar sajtóban a küz­delem és az idegesség ellenére meg­teremnek az igazi értékek. Mint mondta, a meghirdetett nyolc ka­tegóriában számos kitűnő pályáza­tot adtak be, a kuratórium összesen 146 pályamüvet bírált el. A cikk, cikksorozat, oknyomozó, tényfel­táró riport, társadalmi, politikai ese­ményekről kategóriában IXinkösti Árpád újságírót, a Népszabadság főmunkatársát jutabnazták. A ko­rábbi publicisztika kategóriát ketté­bontva, kritika kategóriában Molnár Gál Péter színikritikust, a Népsza­badság főmunkatársát, publiciszti­kában pedig Szegő András újság­írót tüntették ki. A képi megjelení­tés kategória díjasa Tettamanti Bé­la grafikus lett. Az életmű kategó­ria díjazottja Bajor Nagy Ernő újság­író, riporter, tv- és rádiókommentá­tor, tv- és rádiójátékok szerzője. Az alkotóközösségek kategóriában a Kussuth rádió Világóra szerkesztő­sége, és négy állandó szerkesztője, Barát József, Keleti Miklós, Lengyel Miklós és Molnár lános bizonyult a legjobbnak. Rádiós riporteri, szer­kesztői, műsorvezetői tevékenység kategóriában Szepesi György újság­író, sportriporter kapta meg az em­lékdíjat az utóbbi ötven évben vég­zett tevékenységéért, televíziós ri­porteri, szerkesztői, műsorvezetői tevékenység kategóriában nem volt díjazott, Hankiss Elemér indoklá­sa szerint az elmúlt évben e téren nem voltak kimagasló teljesítmé­nyek. A nyolcadik, sajtótörténeti mű, memoár kategóriának meg­osztva, két díjazottja volt: Bajomi­Lázár Péter médiakutató és Kőszá­lik Péter Marosvásárhelyen élő saj­tóbibliográfus, pubheista. Felvételünkön a díjazottak láthatók. Alsó sor, balról: Barát József, Lengyel Miklós, Molnár János, Keleti Miklós. Középső sor, balról: tettamanti Béla, Kuszálik Péter, Pünkösti Árpád, Szegő András, Molnár Gál Péter. Felső sor, balról: Bajor Nagy Ernő, Szepesi György és Bajomi-Lázár Péter. MTI Telefotó: Sándor Katalin Hazatér Strasbourgból egy zámolyi roma család? Anya gyermekeivel ZAMOLY (MTI) Nem érkezett meg gyermekeivel Strasbourgból Zámolyra az a ro­ma fiatalasszony, aki tavaly mene­dékjogot kapott Franciaországban. Ezt a roma fiatalasszony édesany­ja közölte. Krasznai József, a zá­molyi romák Strasbourgban tar­tózkodó szóvivője ezzel ellentét­ben szombaton még azt közölte, hogy a fiatalasszony hazaérkezett Zámolyra. A fiatalasszony édesany­ja szerint lánya és annak négy kis­gyereke, köztük egy csecsemő, ko­csival indult Magyarország felé csü­törtökön. Ők, mármint a nagyszü­lők, akik látogatóban voltak a lá­nyuknál Strasbourgban, autó­busszal vágtak neki a hazafelé ve­zető útnak. Közölte: nincs tudo­másuk arról, hogy lányuk és a ki­csik hol vannak. - Elképzelhető, hogy mivel a csecsemőnek nem volt útlevele és édesanyja útleve­lébe sem volt bejegyezve, valame­lyik országhatárról visszafordítot­ták őket - mondta a nagyszülő, aki hozzátette, úgy tudja, hogy lánya végleg haza akar költözni Magyar­országra. A zámolyi romákat pat­ronáló egyik strasbouigi társadalmi szervezet tagja, Bombola Mihály azt mondta, hogy eddig nem kap­tak hivatalos értesítést a fia­talasszony és gyerekei hollétéről. Leszerelési kampány PRISTINA (MTI) Michael Steiner, a koszovói ENSZ­igazgatás (UNMIK) új vezetője fegyvereik beszolgáltatására szólí­totta fel Koszovóiakóit, és kemény büntetéseket helyezett kilátásba azokkal szemben, akik nem en­gedelmeskednek felhívásának. A fegyverbeszolgáltatási kam­pány március 15-én kezdődik és egy hónapig tart. Akinél a Koszo­vóban állomásozó nemzetközi ha­derő a határidő lejárta után fegy­vert talál, azt nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 7500 euró pénzbüntetéssel fogja sújta­RÖVIDEN MEGALAKULT A MEUSZ Megalakult a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) szombaton. A szervezet budapesti ülésén Hollós Jánost, a Magyar Rá­dió Rt. alelnökét választották meg az új szövetség elnökének. A ME­ÚSZ elnökségének tagjai: Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnö­ke, Mendreczky Károly, a Magyar televízió Rt. elnöke, Pékár István, a Duna televízió Rt. elnöke, Lisz­kay Gábor, a Magyar Nemzet igaz­gató-főszerkesztője, Siklósi Beatrix, a Magyar televízió munkatársa és Sediánszky János, a Magyar Rádió munkatársa. GYÓGYFÜRDÓAVATÁS Az utazók védőszentje, Szent Kris­tóf nevét viselő, 400 milbó forint költséggel megépült gyógyfürdőt avatott szombaton Orbán Viktor miniszterelnök Hévízen, a Hotel Caibonában. A Szent Kristóf Gyógy­fürdő egy négyszakaszos, összesen 1,7 milliárd forint értékű fejleszté­si program része. E beruházás 400 milfió forintos költségéből 160 mil­liót a Széchenyi-terv keretében nyer­tek el. VAJNAI KÓRHÁZBA KERÜLT Kórházba került Vajnai Attila, a Munkáspárt alelnöke, aki szerda óta folytat éhségsztrájkot paksi ott­honában. A politikus, aki Tolna megye paksi választókörzetében in­dul országgyűlési képviselőjelölt­ként, azért demonstrál, mert párt­ja szerint a Magyar televízió nem biztosít esélyegyenlőséget az orszá­gos hstát állító pártoknak. AZ SZDSZ AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOKRÓL A Szabad Demokraták Szövetsége felszólítja a Fideszt és Orbán Vik­tor miniszterelnököt, hogy vessen véget „az állami gazdaságok have­ri tulajdonba történö lenyúlásá­nak". KÉSZÜLTSÉG TISZAFÜRED ÉS RAKAMAZ KÖZÖTT tevábbra is elsófokú az árvízvédel­mi készültség a Tisza bal partján Ti­szafüred és Rakamaz között - kö­zölte a Tiszántúh Vízügyi Igazgató­ság (TTVIZIG) védelemvezető-he­lyettese. A március 7-én és 8-án a felső-tiszai vízgyűjtőn lehullott csa­padék kisebb árhullámot indított el, amely jelenleg még Záhonynál tetőzik. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők KECZER CABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), OLÁH ZOLTÁN |hír cx információ), SÜLI IÓZSEF ¡sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚISZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház Levélcím: 6740 Szeged, PL. 15.4 Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat. 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E mail: szcrkesztoscgMclmagyar.szegcd.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Tel/fax: 62/241-905. Hirdetési tel/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. tel. 62/213-391. Tcl./íax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. tel. 63/401-024. tel./tax. 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tcl./íax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadót titkársági tax: 62/442-958 • Hirdetésiül vétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. telefon: 62/466-847. • terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN, terjesztés: 62/567-864. terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 (Délmagyarország), 1055 Ft IDéhrilág1 • Árus terjesztés: Délhír Rt • ISSN 0133-025X (Dclmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom