Délmagyarország, 2002. február (92. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-07 / 32. szám

CSÜTÖRTÖK, 2002. FEBRUÁR 7. • KAPCSOLATOK" 9 CSOROG A PANNON GSM Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalata­ikat Bodó Gabriellával oszthatják meg, aki 9 és 13 óra között hívható a 06­20-9432-663-as mobiltelefonszámon. Elveszett tárgyaikat kereső, illetve talált tárgyakat visszaadni szándékozó olvasóink ingyenes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. VOLÁN Helyreigazítást kért a „Csörög­tél" Mező István, a Volán forgal­mi igazgatója: a helyközi járato­kon a gyermekek hatéves koráig jár az ingyenes utazási kedvez­mény, és nem hatéves kortól. Fe­keténé Klárafalváról panaszolta, hogy minden hétfőn reggel hat óra harminctól negyed nyolcig a Makóról érkező járatok nem ve­szik fel a diákokat, pedig a kö­zépiskolásoknak általában van nulladik órájuk. A szülőknek kel­lett igazolniuk a nulladik órákat. Mező István forgalmi igazgató el­mondta, hogy megvizsgálták a problémát, és február 11 -én, hét­főn már megszületik a megoldás. GYERMEKEK A Rókus II. általános iskola egyik pedagógusa szeretné felhívni a fi­gyelmet arra, hogy a Tesco kör­nyékén és a Kossuth Lajos su­gárúton kiskorú gyermekeket tá­madnak meg kisebb csoportokban serdülőkornak, pénzt követelve tőlük. A biztonsági őrök és a la­kosság sem siet a gyermekek se­gítségére. Hogyan neveljék önál­lóságra az apróságokat, ha nem közlekedhetnek az utcán bizton­ságosan és nem számíthatnak a felnőttek segítségére? - kérdezi a pedagógus. CSATORNA S.-né Dorozsmáról kérdezte, hogy az elkészült csatorna bekötéséről mikor és ki fogja értesíteni a la­kosokat. Nóvák Gyula, a Víziköz­mű Működtető Rt. igazgatója el­mondta, hogy a Szegedi Csatorna­társulat szórólapon fogja értesí­teni az érintetteket arról, hogy mikor történik meg a csatornabe­kötés. A társulat kezdeményezi a szegedi vízműveknél a díjfizetés kezdeti időpontjának elhalasztá­sát. ÜDÜLÉSI CSEKK Palotás Ferencné a Kálvária Védő­otthon lakóinak nevében mint az alapítvány kuratóriumának tag­ja jelezte, hogy a kedvezményes üdültetési lehetőségekből a fogya­tékos gyermekeket is kizárták az­zal, hogy megszűnt részükre az üdülési csekk formájában hasz­nálható támogatás. PANNON Az élvonal. GSM H0R0SZK0P 'V» | KOS: Ma rekordidő alatt végzi el * I munkálatait. Már százszor bebizo­nyosodott, ha kellő önbizalommaljndul a napnak, szinte minden terve sikerül. ¿Ml BIKA: Tekintse át befektetéseit és * »pénzügyeit, mert lehet, hogy megfe­ledkezett néhány tartozásáról. Délutánját egy régi ismerősével tölti. fVl IKREK: Energiái kifogyhatatlannak * látszanak. Egy keveset a szerelem­be is kellene fektetnie, mert különben párja elkezdi magányos pályafutását. ^^ ; RÁK: Még mindig nem ért véget ' szerencsesorozata, de okosan teszi, ha tartalékokat gyűjt. Estére öltözzön ki és menjen el kedvesével szórakozni. [ OROSZLÁN: Nem érti, hogy lehet * eltűnni a világ szeme elől, márpe­dig akit keres, azt elnyelte a föld. Ahelyett, hogy pánikba esne, inkább telefonáljon. /k I SZŰZ: Lehet, hogy a kérdéseire még ' nem kapta meg a válaszokat, de most ne is törje ezen a fejét. Élvezze azt, ami van, s ne filozofáljon. /Őr MÉRLEG: Lelkesen és vidáman ! kezdi a napot, mint ahogy általában szokta. Nagy merészséggel oldja meg a hely­zeteket. Adja át magát a szerelemnek. W 1 SKORPIÓ: Ma olyan emberek tár­1 saságában lesz, akik igen messze esnek az ön érdeklődési körétől. Délután végre felüdül, mert találkozik barátnőjével. NYILAS: Ne legyen rest, próbálja ki ' azt a receptet, amit ma hall. Élj munkaajánlatot kap, nagy horderejű a dön­tés, sok mindenről le kell majd mondania. Éf : BAK: Ma úgy látja, az a legcélrave­' zetó'bb, ha mindenki a maga mód­ján, a maga tempója szerint oldja meg a problémáit. Elfáradt a rábeszélésekben. I VÍZÖNTŐ: Valaki, akiről nincs túl jó ' véleménye, és egészen más úton jár, mint ön, tanulságos példával szolgál ön­nek. Tegye félre ellenérzéseit. ^ j HALAK: Óvakodjék a túlköltekezés­• tői. Az utóbbi időben úgy érzi, hogy mindent megtesz a szerelméért, még sincs önnel megelégedve. Legyen türelmes. MEGJÖTTÜNK SZEGED NAGY BRIGITTA Február 5., 13 óra 40 perc, 3520 g. Sz.: Deák Andrea és Nagy Attila (Hódmezővásárhely). IVÁN BARNABÁS Február5., 13óra 15perc, 3820g. Sz.: Kárpáti Bernadett és Iván Zol­tán (Szeged). ROMICS ROLAND BÉLA Febmár 5., 16 óra 5 perc, 3900 g. Sz.: Domokos Mónika és Romics Béla (Szeged). KÓSZÓ ENIKŐ Február 4., 15 óra 24 perc, 3600 g. Sz.: Czikora Judit és Kószó Antal (Szeged). KAIÁRIK RÉKA Február 5., 16 óra 40 perc, 3520 g. Sz.: Korcsok Rita és Kajárik Zoltán (Szeged). BAKACSI NIKOLETT Febmár 5., 20 óra 15 perc, 3540 g. Sz.: Mészáros Ildikó és Bakacsi Jó­zsef (Bordány). KUN BERTOLD Febmár 5., 11 óra 15 perc, 3250 g. Sz.: Bodor Renáta és Kun Zoltán (Szeged). TÓTH BÁLINT Febmár 6., 8 óra 28 perc, 4780 g. Sz.: Bata Katalin és dr. Tóth Lász­ló (Szeged). VÁSÁRHELY KARDOS MARTINA IBOLYA Febmár 5., 13 óra 25 perc, 3710 g. Sz.: Csorba Ibolya és Kardos Zol­tán (Hódmezővásárhely). TÖRÖK LIZA TEREZA Febmár 5., 14 óra 35 perc, 3630 g. Sz.: Pálfi Adél és Török László (Hódmezővásárhely). PAP MARTIN DOMINIK Febmár 5., 16 óra 25 perc, 3470 g. Sz.: Török Beáta és Pap Mihály (Hódmezővásárhely). SZENTES SZILÁGYI HELGA Febmár 5., 14 óra 2 perc, 3250 g. Sz.: Rása Lenke Marianna és Szi­lágyi Zoltán József (Tiszaföldvár). SZOKOLAI FRUZSINA Febmár 5., 18 óra 30 perc, 2910 g. Sz.: Ladányi Zsuzsanna és Szoko­lai Imre (Nagymágocs). Gratulálunk! TISZTELT OLVASÓINK! A szerkesztőség fenntartja a jogot arra, hogy a beérkezett észrevételeket esetenként rövidítve, szerkesztett formában adja közre. Az írások olvasóüik nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség véleményével. MEGKERDEZTÜK A VÁSÁRHELYI OLVASOT Ott lesz a pénteki temetésen í 2 hbf.jh^ ••bii^n wmm HETTIG fOZSEFNE volt porcelángyári dolgozó: Igen, ott leszek Rapcsák András temetésén, kimondhatatlanul saj­nálom, hogy elhunyt a polgármes­ter úr. Csak az a baj, én magam is orvosi kezelésekre járok, nem tu­dom, hogy végül is el tudok-e jut­ni. Ez az ember mindent megtett a városért, amit tehetett. Az ő sokéves munkája nélkül Hódme­zővásárhely messze nem ez vol­na, mint így. Mindenképpen sze­retném leróni tiszteletemet. HIDAS JANOSNE nyugalmazott kollégiumi dolgozó: Mi úgy gondoltuk a férjemmel, feltétlenül elmegyünk a temetés­re. Nagy tisztelői voltunk Rapcsák úrnak, mindig azt nézte, mit, hol tehet a város érdekében. Itt van például a szennyvíztisztító, ezt is ő intézte el, így innen nem kerül szennyvíz a Tiszába. De a Kos­suth teret is meg lehet nézni, han­gulatos a padokkal, kandeláberek­kel. Öröm a városban sétálni. • POSTABONTÁS Az érem másik oldala Az elmúlt napok során több ízben találkoztam negatív hangvételű vé­leménynyilvánításokkal a Tesco Áruházzal kapcsolatban. S mivel min­den éremnek két oldala van, úgy határoztam, én is leírom tapasztala­taimat, amelyeket a szóban forgó üzletben szereztem. Megnyílása óta rendszeres vásárlója vagyok a Tescónak - van olyan hét, hogy több alkalommal is ellátogatok oda. Vásárlásaim skálája igen széles: a bútortól a háztartási gépeken át a ruházati cikkekig szinte min­dent vettem már ott, s még soha nem fordult elő, hogy kifogásolható lett volna az ám minősége. Az élelmiszerekkel ugyanez a tapasztalatom. Bár elég távol lakom az ámháztól s gépkocsim sincs, húsfélékért és tej­termékekért már csak ide járok: az elmúlt évek során egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy romlott, vagy lejárt szavatosságú terméket vittem volna haza. Reagálni szeretnék néhány szóval arra a sokak szerint sé­relmezhető eljárásra is, amelynek keretén belül a biztonságiak időnként szúrópróbaszerűen ellenőrzik egy-egy vásárló holmiját. Mivel ez már ve­lem is előfordult - sajnálatosan berögződött rossz szokásom, hogy na­gyocska hátizsákomat rendszeresen a hátamon felejtem befelé menet - nem érhet az a „vád", hogy kívülállóként mondok véleményt: nem kellene túl érzékenyen reagálni erre, hiszen általában rendkívül diszk­rétek és udvariasak, másrészt pedig a munkájukat végzik. A rendőrt sem kritizálja senki azért, mert igazoltat... Ilyenkor - s persze akkor is, ha az estére hullafáradt pénztáros kicsit morcosabban néz ránk - kellene elővenni humorérzékünket, cseppnyi türelmet s kedvességet keverni hozzá, s máris megoldódna a kínos szi­tuáció. Meg aztán, akinek tiszta a lelkiismerete, annak egy efféle ellen­őrzés semmiféle kellemetlenséget nem jelent. S ha valaki felhördülne az emberi méltóság és önérzet védelmében, annak azt üzenem, sajnos az ehhez való jogot mi, vásárlók játszottuk el. FEKETE ANNAMÁRIA SZEGED • A JOG ASZTALA A garancia érvényesítése H. I. makói olvasónk kérdésére válaszolva: Egy új televíziót vásároltunk. A tévé azonban hibás volt. Meg is állapodtunk az üzletvezetővel, hogy a tévét kicseréli, mivel annak a javítása túl hosszadalmas lemie. ígéretet tett, hogy elküldi egy emberét a tévéért, és hoz helyette egy másikat. Ez az ígérgetés így ment kb. két hónapig, akkor aztán tényleg megjelent és közölte, hogy ugyan kicseréli a hibás tévét egy hibátlanra, de a két hónapi használatért neki jogszabályban foglaltaknak megfelelően használati díj jár. Nem igazán értem, hogy én, aki teljesen vétlen voltam az üggyel kapcsolatban, és az üzlet vezetője késlekedett az ígéretének teljesítésével, miért kellene bármit is pluszban a tévé árán felül fizetnem. Tisztelt Olvasó! A rendelkezésemre bocsátott információk alapján kérdésére az alábbi választ tudom adni: Az ön esete egyáltalán nem egyedi, olyannyira, hogy a bírósági gyakorlat ki is alakította saját álláspontját az ezekhez hasonló esetekben. Ha az eladó a jótálláson vagy kellékszavatosságon alapuló kötelezettségének teljesítésével késlekedik, a vevő a termék használatáért használati díj fizetésére nem kötelezhető. Használati díj csak kivételesen és akkor számítható fel, ha a vevő terhére a jogok visszaélésszerű gyakorlása vagy rosszhiszeműség állapítható meg. Ez utóbbi az ön által előadottak alapján természetesen nem állapítható meg, így önnek használati díjat fizetnie nem kell. IFJ. DR. KÖNCZÖL LÁSZLÓ Leveleket: „A jog asztala" Délmagyarország Szerkesztősége 6740 Szeged, Stefánia 10. címre kérjük küldeni. E-MAIL ÜZENET Tisztelt olvasók! Leveleiket a jövőben a következő e-mail címen is fogadjuk: kapcsolatok@delmagyar.hu. 2002. 02. 04-én 13:10 kor utaz­tam hazafelé a 11 -es busszal, a meg­lepő az volt, hogy egy olyan gorom­ba sofőrrel kerültem szembe, aki nem érdemli meg a munkáját. Rendben van, hogy elöl kell felszáll­ni, de a csúcsforgalomra is lehetne tekintettel, pláne, hogy úgy intéz­te el a dolgot, hogy szabályosan rá­csukta az ajtót a felszálló utasokra. Mint ahogy rám is. A következő, hogy mérgében akkora gázzal indí­tott, hogy az utasok sorba dőltek el, mint valami dominójátékban. DAVIDHAZI SANDORNE takarékszövetkezeti ügyintéző: A munkaidőmnek már vége van, amikor kezdődik a temetés, te­hát - hacsak valami váratlanul közbe nem jön - el fogok menni. Rapcsák András nagyon sokat tett Hódmezővásárhelyért. Hogy mást ne mondjak, csatornázás, útépí­tés, a közvilágítás korszerűsíté­se, jön a Tesco, bővítve a lakosság ellátását, és sok ember ott talál majd munkát, ez is nevéhez fűző­dik. SÍPOS SÁNDOR gépjármű-ügyintéző: Valószínűleg elmegyek a temetés­re, attól függ, hogy a munkám en­gedi-e, ennyi tiszteletadást min­denképpen megérdemel. Csak meg kell nézni, mi mindent tett a vá­rosért. Itt van például a 47-es út négysávúsítása, az elkerülő út, a te­niszpálya, az uszoda, de a nyugdí­jaslakópark és a szociális lakópark is, ami szintén föl fog épülni. Ennyi jut hirtelen eszembe, s ez nem ke­ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR Kígyó Gyógyszertár, Klauzál tér 3., este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL Ma a balesetet szenvedett szemé­lyeket Szegeden az SZTE Trauma­tológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátá­sa a gyermekklinika gyermekse­bészeti osztályán történik. KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órá­tól másnap reggel 7.30 óráig, szom­baton, vasárnap és munkaszüne­ti napokon reggel 7.30 órától más­nap reggel 7.30 óráig. Ambuláns rendelés: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17., (Szilágyi utca felől). Ügye­leti kihívás telefonszáma: 474­374, vagy 104. GYERMEK­GYÓGYÁSZATI ÜGYELET Hétköznap 13-tól másnap reggel 7.30 óráig, szombaton és munka­szüneti napokon pedig reggel 7.30­tól másnap reggel 7.30 óráig. Am­buláns rendelés a teljes ügyeleti időszak alatt: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17., (a Szilágyi utca felől). Elérhetőségi telefonszám: 474-374, vagy 104. AJANLO A SOMOGYI-KONYVTAR aulájában kiállítást nyílt Bod Péter és kortársai címmel. Megtekint­hetők még: Victor Hugó és John Steinbeck életét és munkásságát bemutató dokumentumok is; a tarjáni fiókkönyvtárban (Csorba u. 3.) 16 órától „Könyvbarátok Klub"-jának rendezvényén a ven­dég: dr. Dillman József sebészorvos; a Csillag téri fiókkönyvtárban „Ré­gi magyar várak", az északvárosi­ban „Művészi illusztrációk a 18-19. századból"; a dorozsmaiban „Térképek, metszetek a régi Ma­gyarországból"; a tápéiban „Sze­ged első nyomdája"; a rókusiban „A magyar könyvnyomtatás kez­dete" címmel kiállítás tekinthető meg. A VASVARI PAL KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLÁBAN (Gutenberg u. 11.) 16.30 órakor: természettudományos tárgyak a Waldorf-iskolában. Előadó: Kö­kéndy Ákos, a Pesthidegkúti Wal­dorf Iskolából. A BARTÓK BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN 18 órakor: belső kozmosz. Bor­nemisza Gergely előadása. AZ ALSÓVÁROSI KULTÚRHÁZBAN (Rákóczi u. 1.) 20 órakor: farsan­gi táncház a Hegedős együttes köz­reműködésével. SMS-ÜZENETEK Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk a levelek, a telefonhívások mellett szívesen fogadja a 06­30218-1 l-l l-es számra az SMS-üzeneteket is! Észrevételeiket, véleményeiket köszönjük! PARKOLAS Legalább a közterület-felügyelők tisztában lehetnének a KRESZ­szel, akkor nem cédulázták volna szombaton a mozgáskorlátozott­igazolványommal várakozó autó­mat. (209645918) SPORTCSARNOK Miért kellett az új sportcsarnok jól bevált eredményjelző tábláját kevesebbet tudóra lecserélni, és hova lett a régi? Ez felesleges pénz­kidobás volt. (30-2493255) BUSZ Miért nincs a helyi járatú közleke­dési eszközökön diákjegy, mint a helyközi járatokon? (30-3109414) DISCO A razziát a korhatár betartására és a néha életveszélyes embertömeg megakadályozására értettem. Ha valakit rosszullét miatt nem vesz­nek emberszámba, ki lesz érte a fe­lelős? Csanádi Zsuzsanna (30-2891941) DISZKRIMINÁCIÓ Kíváncsi volnék, miért tart a fiatal­ság 22 vagy 25 éves korig? A 30 évemmel már öreg vagyok egy ál­láshirdetésre?! Nem diszkriminá­ció ez? (302646221) TETŰ A nagymágocsi óvodában is van te­tűprobléma. Ismerik a forrását, de a személyi jogokra hivatkozva nem merik bejelenteni. Az önkormány­zat irtószert nem biztosít a szülők­nek. (303219025) üJesíel a Kapcsolat

Next

/
Oldalképek
Tartalom