Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-02 / 1. szám
SZERDA, 2002. JANUÁR 2. "TISZA-PARTY* 9 Olvassatok mindennap! Újévi fogadalmat Már a következő rekordra készül Széplaki Attila Száz óra a számítógép előtt • Attila és a gép száz órán keresztül „nézett" egymással farkasszemet. (Fotó: Miskolczi Róbert) A panelban vékonyak a falak, így gyakorlatilag mindenki akaratlanul is részese lehet szomszédai magánéletének. Tudomást szerezhet a nagyobb bosszúságokról, hétköznapi összezördülésekről, új szerelmekről, figyelemmel kísérheti a gyerekek fejlődését, hangszeres tudásának javulását, kisebb meghűlések lefolyását, a zenei ízlés változását is. Újév napján, minden január elsején reggel pedig a nagy csendben áthallatszik az elkövetkező esztendőre vonatkozó ígéret is. Egy lelkes amatőr lélekbúvár hosszú éveken keresztül minden alkalommal feljegyezte a szomszédból áthallatszó szavakat. A fal túloldalán élő ismeretlenről nagyon sokat tudott, bár soha nem látta. A gyűjtemény néhány - pubhkálható - darabját ezennel közreadom. - ígérem, anyuci, hogy gyakorolni fogom a cipőfűző megkötését, és Öcsinek mindig odaadom a kisautómat, ha kölcsönkéri. - Javítok az iskolai eredményeimen és rendesen eljárok edzésre a jövő évben! Mindig egyenes háttal ülök a széken és Home of the Angels címmel egy árvaházi kisfiú történetét szeretné filmre vinni a popzenész, Michael Jackson. A forgatás várhatóan jövő májusban kezdődik. A történet pedig Kanadában játszódna. Az Invicible című albummal újra a popzene élvonalába került Michael Jackson. A neves popsztár ezután teljesen más oldaláról szeretné meglepni rajongóit. Ezúttal a filmiparban próbálná ki magát. Méghozzá nem szereplőként, nem is operatőrként, hanem rendezőként. Home of the Angels (Az angyalok otthona) címmel közösen kíván hímet rendezni egyik barátjával, Brian Michael Stollerrel. - A film egy nyolc év körüli árva kisfiúról szól, aki nem tudja eldönteni melyik felnőttben bízhat meg. Egy kicsit hasonlít majd az Olivér című darabra - nyilatkozta Stoller a Rolling Stone magazinnak. De ez nem musical lesz, hanem egy nagyon komoly, érzelemgazdag drámát tervezünk - tette hozRÓZSABIMRÓ Vizsgálat rózsák ügyében címmel a párizsi bemutató után immár Szegeden is láthatjátok Darvasi László bűnügyi legendáját Czeizel Gábor rendezésében! Az első előadás január 11-én lesz a Pince Színházban. NYtJSZHFtJl Szentesen a művelődési központban minden hónapban egy adott vasárnapon összegyűl egy titkos társaság, s eszmét cserélnek a tapsifülesek (ők csak így nevezik maguk közt) életéről. Fedőnevük: nyúlászklub. SM300L Megint lehet oskolába menni, dolgozatot írni, felelni és vizsgázni! Valamint bemutatni az osztálytársaknak a karácsonyra kapott mobilt, ami véletlenül becsörög majd óra közben, mert még elelfelejtjük kikapcsolni. Lehet vilnem húzogatom a Zsófi copfját! - Valahogy bejutok majd a szakmunkásba, és ott nem bukom meg, anya, az száz. Ja, és nem verem meg többet a Kovácsot. -Ha a jövő év végéig sem sikerül elveszíteni a szüzességem, akkor befalcolok! - Karikám! Csak téged és örökké és igazán... semmi sem szakíthat el tőled! Keresek egy rendes állást is jövőre, ígérem! Szép életünk lesz! - Hát én letöröm a derekadat! Hát mi a csudára költötted el már megint a konyhapénzt! Ha még egyszer előfordul, hogy az ötödikéi fizetésig nem tudunk miből kenyeret venni, hát én nem is tudom, mit csinálok veled! - Most az egyszer engedj még be, drágaságom, soha többé rá sem nézek más nőre, te vagy az én gyönyörűségem, hát ne hagyjál itt könyörögni az ajtó előtt... - Soha többé nem iszom egy kortyot se! Törjön le a kezem, ha a cigi után nyúlnék... Jaj, kapcsold le azt a villanyt! Olyan gyönge a gyomrom... M. S zá. Az alkotás célja, hogy felhívják a figyelmet az árván felnövő gyermekek szomorú sorsára. Jacko másfél évvel ezelőtt kereste föl Stollert a film ötletével. Az alapgondolatot egy regény szolgáltatta. „Michael azt mondta, olvasott néhány éve egy könyvet, amelyet meg kellene filmesíteni. Mivel érzelemvilágunk nagyon közel áll egymáshoz, felajánlotta, hogy rendezzük közösen a filmet. Ezután azonnal meg is vásároltuk a megfilmesítéshez szükséges jogot" - folytatta Stoller. A páros azt reméli, hogy Michael nevével és kapcsolatai révén sok híres színészt tudnak majd megnyerni a produkciónak. Szeretnék, ha Nicolas Cage és Júlia Roberts is játszana a filmben, persze ők csak mellékszerepeket kapnának, hiszen az igazi főhős a kisfiú lesz. A filmzenét természetesen Jackson szerzi majd. A páros most tárgyal a filmstúdiókkal a gyártás helyéről. A forgatás valószínűleg májusban kezdődik majd Kanadában. A. T. j. lantani az új rucikkal, táskákkal, órákkal, bakancsokkal, ékszerekkel, CD-lejátszókkal is. De vigyázat! A tanárnő nem erre kíváncsi, hanem arra, hogy elolvastad-e a szünetre előírt kötelező olvasmányokat... TRIÍA RÍPV A szentesi Péter Pál Pincében dr. Molnár László gyűjteményéből válogatott tréfás, alkalmi levlapokat állítottak ki. Létezik annál szellemesebb tréfa is, mint nyáron a Balatonról karácsonyi lapot küldeni, vagy épp fordítva. INDUL A MANDULA Szombaton és vasárnap a Dankó Pista utcai Tantuszban három alkalommal is előadja a társulat az Indul a bakterház című vígjátékot. Vasárnap délután háromtól is megtekintheti az előadást az, aki még világosban szeretne hazaérni. MIT LEHET CSINÁLNI SZÁZ ÓRÁN KERESZTÜL EGY SZÁMÍTÓGÉP ELŐTT? ÉS MIÉRT VÁLLALKOZIK VALAKI ARRA, HOGY EZT KIPRÓBÁUA? A VÁLASZ: CSAK ÚGY, MIÉRT NE? A szegedi Széplaki Attila - aki egyébként a vagyonvédelem területén dolgozik - addig-addig járt a Mátrix internetes caféba, míg egyszer csak a tulajdonos, Sashegyi Árpád felvetette az ödetet, mi lenne, ha addig maradna a gép előtt, megszakítás nélkül, ameddig csak bírja. Először csak 72 óra, tehát három nap volt a cél, ám nagyon meglepődtem, amikor a hatvannegyedik órában, azt mondta a tulajdonos, hogy a száz az egy szép kerek szám... Tudtam, azt szeremé, ha ennyi ideig maradnék a gép előtt. Rábólintottam - mesélte Attila, aki december 19-én, hétfőn 19 óra 18 perckor leült a gép elé, és 22-én, szombaton éjjel 1 óra 18 perckor állt fel onnan. A száz óra alatt nem unatkozott a rekorder - mint mondta -, az internet elég széles skálát biztosított arra, hogy az ember ne unja magát a gép előtt, akár ilyen hosszú időn keresztül is. - Van egy kedvenc chatlapom, a BULINET. Ezen keresztül sokat beszélgettem, fiúkkal, lányokkal egyaránt. Rengeteg interneten játszható játék is segített az idő nem annyira hasznos, de kellemes eltöltésére. Ilyenkor gyorDübörgő rockzenével zárta 2001-et az Indigó zenekar. A Soho Music Club koncerttermében az év utolsó péntek estéjén, tíz körül már feltűntek az első rockerek, a fűtetlen parketten pedig néhány percen belül már izzott is a buli, tomboltak a kemény zene hódolói. Kizárólag magyar szerzemények, csak a legjobbak és a legkeményebbek, száz százalék élőben - ez az Indigó specialitása. - Már a negyedik éve zenél a banda Indigó néven Bár többszöri tagcsere után vagyunk, a profilunk ugyanaz: igazi magyar rockművek, szíwel-léleklcel játszott zene. Persze egyikünk sem ezekből a bulikból él, a bevételből folyamatosan fejleszthetjük a felszerelést. De nem is ez a fontos, hanem a lelkesedés, mert hiszünk benne, hogy ez jó zene. Nem voltunk restek, karácsonykor, a mínusz huszonnégy fokos hidegben is elpöfögtünk Békéscsabára, hogy egy hatalmas bulit csaphassunk - mesélte a koncert előtt Ménesi Tamás, a zenekar rangidőse, aki egyben a billentyűket is bűvöli a koncerteken. - A korunknál fogva is hitelesek vagyunk, hiszen mi, negyven felé járók annak idején a világvégére is elBRUCE TOP 10-E 1. Elvis Presley: Blue Moon of Kentucky 2. Madonna: Papa Don't Prech 3. Scorpions: Wind Of Change 4. Elvis Presley: Jaihlouse Rock 5. Guns n' Roses: November Rain 6. Die Toten Hősen: Alles wird gut 7. Elvis Presley: Old Shep 8. Madonna: Like A Virgin 9. Elvis Presley: Love Me Tender 10. Die Toten Hősen: Born To Lose sabban peregtek az órák... Volt olyan, hogy észre se vettem, és 1015 óra is eltelt. Sőt, ezek az on-line játékok mostmár annyira profik és élethűek, hogy az ember szinte átéli az ottani történéseket. A különböző információs oldalakról nem is beszélve, hiszen az ilyen Volt már biztonsági őr, kamionsofőr, aktakukac, hegesztő, kidobó és Bruno néven mixer egy New York-i bálban. A németországi IdarObernsteinban 1955. március 19én látta meg a napvilágot. A mozirajongók nagy része már ennyiből tudja, hogy Bruce Willisről van szó. A Die Hard sztárja adatbázisok segítségével mindenki kielégítheti a tudásszomját idézte fel a száz óra eltöltését Attila. A harminc éves fiatalembert barátai nem látogatták, mivel az egyik percről a másikra dőlt el, hogy belevág, így hát nem is tudmég középiskolásként került közeli kapcsolatba a zenével. A Loose Goose zenekaiban játszott. A bandában gitározott ugyan, de Walter nagyapjától egy szájharmonikát kapott. Ez a csöppnyi hangszer hangja is feltűnt a csapat néhány számában. A mamája révén már apró gyerkőcként Elvist hallgatott, ezért a rock az igazi kedvence mind a mai napig. Azért germán származását sem tagadta meg, a CD-lejátszó melletti fiók mélyén még porosodik egy-két német együttes korongja. Ha egyedül van, nosztalgiából még előveszi ezeket és egy üveg whisky társaságában az óhazára gondol. Hiába, no: Deutschland, Deutschland über alles! tak a rendkívüli kísérletről. Csak később tűnt fel egy-két ismerősnek, hogy a haver eltűnt. - Ami a bíztatást illeti, itt szeretnék köszönetet mondám a Mátrix café teljes stábjának, akik végig mellettem álltak és biztos vagyok benne, hogy nélkülük nem sikerült volna a rekord. Még az ételt, italt is ők hozták nekem, én csak a WC-re mentem ki, kétóránként öt percre. A BULINET-es csetes barátaim is sokat segítettek, elláttak tanácsokkal, mit egyek, mit igyak. Ez a rekord nem csak az enyém, mindenki kivette a részét belőle, aki segített és biztatott - hangsúlyozta az internetezés rekordere. Az alvás hiánya nem okozott neki gondot, hiszen mikor vagyonőrként dolgozott, már hozzászokott az ébrenléthez. Egyébként néha napi tíz kávét is megiszom - tette hozzá. Üröm az örömben. Ez a százórás nonstop internetezés sajnos nem volt hivatalos Guiness-rekord. Mivel ez egy hirtelen elhatározás volt, senki nem készült fel rá, így hitelesítőt sem hívtak. Éppen ezért Attila az új évben, januárban már szeretne bekerülni a rekordok könyvébe. - Ez csak bemelegítés volt. Ebben a hónapban Guiness-hitelesítéssel 300 órát szeretnék a gép előtt ülni, természetesen alvás és pihenés nélkül. A. T. J. A RÁDIÓ88 TOP 10-E 1.ATC: I'm In Heaven 2. Bosson: I Belive 3. Linkin Park: In The End 4. Anastacia: Paid My Dues 5. Nelly Furtado: Turn Off The Light 6. Náksi vs. Brunner: Gyere velem 7. Modjo: What I Mean 8. Frcnch Affair: Sexy 9. Dandy Warhols: Bohemian Like You 10.TNT Nem jön álom a szememre 7Tm,|.TTf; Jackson rendez Szórakozzunk együtt! Szép új füleket kívánunk az idén A mínuszok sem állják útját a bandának Óévbúcsúztató buli az Indigóval H Míg az együttes frontembere a mikrofont, addig az egyik rajongó a sörösüveget ragadta meg. mentünk, hogy meghallgathassuk azokat a számokat, amelyek közül havonta három-négyszer máig is hatalmas bulikat kerekítünk mondta Nyikos Imre, az Indigó énekese, frontembere. - A zenék és a zenénk legnagyobb elismerése, hogy esténként a tinitől az ötvenesig minden korosztály hatalmasat bulizik az Edda-bluesra, vagy a keményebb számokra. GOV Bruce és a Rádió88 heti slágerlistája