Délmagyarország, 2002. január (92. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-28 / 23. szám

HÉTFŐ, 2002. JANUÁR 28, • RIPORT" 7 Magyarcsanád: A tettes még köztünk jár! Gyilkos vagy ártatlan a katona? Újsághír I.: Január elsejére virradóra kigyulladt egy családi ház Magyarcsanádon. A tűzoltók mentés közben egy félig elszenesedett holttestre bukkantak, és értesítették a rendőrséget, mert felmerült a gyanú, hogy esetleg bűncselekmény történt. Újsághír II.: A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a január elsején Magyarcsanádon történt haláleset körülményeit. Az előzetes szakértői vélemények nem zárják ki az idegenkezűséget. Újsághír III.: A rendőrség elfogta a Magyarcsanádon január elsején történt gyilkossággal alaposan gyanúsítható M. Árpád 19 éves sorkatonát, magyarcsanádi lakost, aki beismerő vallomást tett. Csapó Géza nyomokat látott a hóban, emberét és kerékpárét. A falu közepén „Magyarcsanád központjában éppen romakonferencia és edényvásár zajlik, menjen oda, ott sok emberrel beszélhet." Ezt egy idős asszony javasolja. Mások meg neveket, címeket sorolnak, azokét, akik szerintük már most is főszereplői a hátborzongató ügynek, vagy előbb-utóbb azok lesznek. Tenyerekbe rajzolt térképekkel igazítanak útba. Tucatnyi ember ácsorog a falu közepén, biciklijükre támaszkodva beszélgetnek. Megszólítom őket, elmondom, mit szeretnék, a fényképezőgépet látva azonban szétrebennek. Ketten-hárman azért maradnak, ők azt mondják, ne higgyem el, hogy Mátó Árpád ölte meg Bringye Jánosnét, Lidikét. Meglepetésemet látva megismétlik: nem ő, nem a fiú a tettes, ő nem lehet. Mondom nekik, de hát beismerte. Most ők lepődnek meg, de pár másodperc némaság után megcsóválják a fejüket, és újra, már hangosabban mondják: nem ő volt! Hogy ezt mire alapozzák? „Mindenki, az egész falu ezt beszéli." A nevüket, hiába kérdezem többször is, nem árulják el. „Félünk, félünk!" Azt, hogy kitől, mitől, nem mondják meg. Helyettük egy odaérkező férfi válaszol: Magyarcsanád vendégszerető, barátságos, tiszta falu volt. Az utóbbi években rengeteg lumpenelem bukkant fel, a falu már nem olyan, amilyen volt, az emberek félnek, félünk. Az iskolában Az iskola igazgatónője kedves mosollyal fogad. Hellyel kínál, és rögtön a „tárgyra" tér: „Beszéltem a kollégáimmal, köztük Árpi egykori osztályfőnökével, és úgy döntöttünk, senki nem nyilatkozik. A többiek véleményét is tolmácsolva annyit elmondhatok, nem hisszük el, hogy a fiú a tettes. Másról sokkal inkább el tudjuk képzelni, róla nem. Árpi udvarias, csendes, sokakkal ellentétben mindig előre köszön. Nem tudjuk, mi történhetett. Csak ennyit szeretnék mondani, és kérem, ne fényképezzenek." A tetthely környékén A szörnyű bűncselekmény helyszíne felé tartva két férfibe botlunk. Később kiderül, hogy egyikük még a tűzoltásban is segített. Már nem lepődök meg, amikor egybehangzóan a letartóztatott fiatalember védelmére kelnek. Még azon sem, amikor a kisebbik, a „tűzoltó", miután elmeséli, két hete együtt buliztak, azt mondja, ő is majdnem ott maradt, azon viszont sokkal inkább, hogy nevüket és a fotózást azzal hárítják el: nem szeretnénk, ha megtudnák, hogy itt vagyunk. A borzalom háza A falu szélén befordulunk a Búza sorba, és már senkit nem kell kérdeznünk, hol történt a kegyetlen gyilkosság, messziről látható a kiégett ház, az épületből kihordott elszenesedett bútor-, könyv-, ruha-, cipő- és edénymaradványokkal. Benézek a kapun, az udvarban hangosan ugató kutya próbál láncától megszabadulva elriasztani. Kollégám szól, hogy jön valaki. Visszalépek, és már én is látom: szakállas, fején sapkát, lábán gumicsizmát viselő, nagy szakállú férfi közeledik csoszogva. Bemutatkozunk, Kinyó Jánosnak hívják, ő az elhunyt sógora. Mielőtt bármiről kérdezném, csak úgy, mintha magával beszélgetne, mondja: „Nem értem, miért kellett meghalnia! Néhány ezer forintért? Nem értem. Az is furcsa, hogy az ajtó nyitva volt, hiszen Lidike mindig mindent zárt, a hírek szerint a tettes már bent volt, amikor a sógornőm meglátta. Pláne karácsony óta zárkózott be még nappal is, ugyanis valaki megzörgette az ablakát." A hosszú szakállú ember napok óta hordja az elszenesedett tárgyakat, és fogalma sincs, mikor lesz vége. Megkérem, vezessen körbe, mutasson meg mindent, amit csak fontosnak tart. Készséges. Először az előszobában még mindig látható, szerinte örökre itt maradó vérnyomokra mutat, „itt ölték meg Lidikét", majd bevezet a teljesen kiégett szobába. „Ez az ágy helye, a gyilkos idefektette a sógornőmet, majd felgyújtotta a házat." Az ágy helyén most három cserép elszáradt virág... Mátóéknál először Mátó Árpád szüleinek a háza nincs messze a bűncselekmény helyszínétől, a két épület közötti távolság légvonalban nem több kétszáz méternél. Csengő nincs, a kapu zárva, de ez most jó is, hiszen a drótkerítés mögött két hatalmas kutya vicsorítva, ugatva vár arra, hátha bejutok, és akkor... Csak pár másodpercig toporgok az ajtó előtt, még végig sem gondolom, hogyan értesíthetném a kutyaakadályon keresztül a háziakat, amikor előbb résnyire nyílik a fémkapu, majd kitárul és mögüle egy nő lép az utcára. A vérszomjasnak látszó ebek abban a pillanatban elnémulnak és lefekszenek. A középkorú nő arcán százéves öregasszony árkai, még nem szól semmit, de tudom, ő Árpád, vagy ahogy a faluban mindenki emlegeti, Árpi anyja. Nyújtom a kezem, emeli ő is az övét. Kezet fogunk, bemutatkozom, elmondom, miért jöttem. Még nem fejezem be a mondatot, amikor kibuggyannak a könnyei, folynak, végig az arcán, a barázdák között keresnek utat. Az asszony halkan megszólal: „Ne kérdezzen, nem akarok semmit mondani, a férjem nincs itthon, Szegeden van, Árpinak vitt csomagot, még nem ért haza, rettenetesen megviseltek bennünket a történtek, kérem, kérem, menjen el." Arra még válaszol, hogy másnap itthon lesze a férje, majd rendkívül udvariasan elköszön, és becsukja maga mögött az ajtót. Beszélgetésünk közben a szomszéd ház kapuján kilép egy idős férfi. Megszólítom, közelebb lép, bemutatkozunk, „Csapó Géza vaA vérnyomok még most is látszanak - mutatja Kinyó János. gyok, már 71 éves", mondja. Megkérdezem, mit hallott, esetleg mit tud az év első napján történt tragédiáról, de megrázza a fejét, jelzi, nem hallja. Még kétszer megismétlem, harmadszorra már szinte kiabálva kérdezem, közben arra gondolok, az asszony, Mátó Árpád anyja még a vastag falak mögött is meghallja miről akarom faggatni egyik szomszédját. Látom, az öregnek nagyothallókészülék van a fülében, amit feltehetőleg rosszul állított be. Már annyira közel hajol hozzám, hogy érzem enyhén borszagú leheletét. Nem tehetek mást, negyedszerre is elmondom, hogy mit akarok, erre szeme megvillan, arca kiderül, elmosolyodik, és felcsattan: „Nem a fijú az! Nem a fijú!" Ezután elmeséli, hogy azon a hajnalon kutyaugatásra, kutyacsaholásra ébredt. Kinézett az ablakon, látta, szállingózik a hó. Arra, hogy még mit látott, azt válaszolja: „Nyomokat. Nyomokat, egy kerékpár és egy gyalogos ember nyomait." Ezt ismételgeti, majd amikor elköszönök, megint azt mondja: „Nem a fijjúú volt!" Mátóéknál másodszor Megállok a Mátó-ház közelében, s szinte azonnal mellém lép a velük átellenben lakó szomszéd, Medve István. Öt is megkérdezem, látott-e, hallott-e valamit a szörnyű tragédia napján. „Mi úgy gondoljuk, hogy a fiú, ha ott is volt, nem egyedül volt ott!" Megpróbálom kicsikarni belőle, hogy kik azok a „mi", és miért gondolják azt, amit, de csak megismétli: „Hát mi, akik itt lakunk, mi így gondoljuk, és ez biztos." Mátóék házánál megismétlődik az előző napi jelenet, odalépek az ajtóhoz, a kutyák ugatnak, csaholnak, vicsorognak, majd kitárul az ajtó, csak most nem Árpi anyja, hanem az apja, Mátó Antal lép ki. A dünöngő ebek ezúttal is megszelídülnek, némán elnyúlva figyelnek bennünket. Az asszony is kilép. Egy idő után a nő szeméből megindulnak a könnyek, férje valószínűleg ezért megkéri, menjen vissza a házba. A feleség szót fogad, és ahogy becsukja maga mögött az ájtót, a férfi sem tudja visszafolytam könnyeit. Némán zokogva mondja, tudja, hogy fia ártatlan. Árpival egyszer találkozott, a fia azt mondta neki: „Apa, nem én voltam!" Sok mindenről beszélgetünk még, de kéri, csak azt írjam le: feleségével együtt hisznek abban, hogy kiderül Árpi ártatlansága. Azt még megjegyzi, ő is hallja a falu hangját: „A tettes még köztünk jár!" Ki mit tud? Sokan javasolják, beszéljek azzal a két fiúval, akikkel Árpi december 31-én kétszer is megkereste adósát, a meggyilkolt asszony fiát, és feltétlenül ejtsem útba Laci bácsit, mert ő tudhat „valamit". A két fiú közül az egyik Árpi Magyarcsanádon még kérdés, hogy ki a tettes. Fotó: Karnok Csaba osztálytársa volt, ma is barátok. A másikkal kiegészülve gyakran vállaltak hármasban munkát. December 31 -én azért mentek el a Bringye-házhoz, mert Bringye Jánosné fiajános 15 ezer forinttal tartozott Árpinak, Árpi meg 7 ezerrel nekik. Barátjukat csak elkísérték, azon a napon kétszer is, a házba, a hírekkel ellentétben nem mentek be. Azt tudják, hogy Bringye János nem adta meg tartozását Árpinak, ezért ők sem kaphatták meg a pénzüket, a fejenként 3500-3500 forintot. Azt viszont mind a ketten kizárják, hogy Árpinak köze lehet a bűncselekményhez. Laci bácsi ötszáz lépésnyire lakik Mátóéktól. Azt mondja: „Tüdők, amit tudok, minek beszéljek? Ha a fiú annak ellenére magára vállalta azt a szörnyű bűnt, hogy nem is ő követte el, akkor négyszeres büntetést érdemel!" Hiába kérem, hogy mondja el, miért gondolja, miért hiszi, hogy nem a fiú a tettes, miért véli így az egész falu, sőt szinte már könyörgök neki, de nem válaszol, csak ingatja a fejét. És mosolyog. Azt mondja, ő nyugodtan, boldogan él, van családja, nem akar mást, csak békét. Végül annyit elárul, hogy előre megmondott dolgokat, amik bekövetkeztek, azt azonban nem, hogy mit, és arról sem beszél, hogy látott-e valamit, de nem cáfolja. Alapos gyanú A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai két nappal a bűncselekmény elkövetése után őrizetbe vették a gyilkossággal alaposan gyanúsítható Mátó Árpádot. A születésnapját azon a napon „üneplő" 19 éves sorkatona a rendőrség tájékoztatása szerint részletes beismerő vallomást tett, azaz bevallotta, hogy ő tört be a lakásba, ő szúrta meg előbb a mellkasán az őt kutatás közben meglepő asszonyt, akinek elvágta a torkát is, majd, hogy eltüntesse a nyomokat, felgyújtotta a házat. A rendőrség az ügyet átadta a Szegedi Katonai Ügyészségnek. A katonai főügyészség szóvivője, Veréb Balázs alezredes, főügyészhelyettes elmondta: a folyamatban lévő ügyről, a nyomozás részleteiről semmit nem árulhat el. Annyit megjegyzett: Mátó Árpád magaviseletére a szolgálati helyén nem volt panasz. Arra a kérdésre, hogy elmeorvossal megvizsgáltatják-e a fiút, és az ügynek van-e más gyanúsítottja, a főügyész az első kérdésre igennel, a másodikra nemmel válaszolt. OLÁH ZOLTÁN