Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-29 / 302. szám
Kedvezménytörvény és a szakszervezetek "BELFÖLD-KÜLFÖLD* SZOMBAT, 2001. DECEMBER 29. A kormányfő a munkaerőpiaci tények ismeretének hiányáról Új agrárhitelezési rendszer BUDAPEST (MTI) Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök a diplomácia csődjének nevezte a kedvezménytörvény kapcsán kötött román-magyar megállapodást; ezért ismételten sürgette a kormányt, hogy függessze fel a jogszabály végrehajtását. Az ellenzéki pohtikus erről sajtótájékoztatón beszélt pénteken. Horn Gyula szerint a munkavállalás lehetőségének korlátozás nélküli biztosítása a román állampolgárok számára Magyarországon GLÓBUSZ AZ ELSŐ HATÁRKŐ Vietnam és Kína megkezdte a két ország közötti szárazföldi határ kijelölését. A vietnami sajtó beszámolója szerint Vietnam északkeleti részén, Mong Cai településén Le Cong Phung vietnami külügyminiszter-helyettes és kínai kollegája, Vang Ji előző nap helyezte el az első határkövet. SZLOVÁK CSEND Jaroslav Chlebo szlovák külügyi államtitkár egyelőre nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arra vonatkozóan, vajon Pozsony elfogadna-e egy a magyar kedvezménytörvénnyel kapcsolatos magyar-román megállapodáshoz hasonló egyezséget. Chlebot a pozsonyi Új Szó munkatársa kérDZSAMMU (MTI) Két indiai polgári személy meghalt, öt pedig megsebesült pénteken a Pakisztánnal határos indiai Dzsammu és Kasmír államban annak következtében, hogy pakisztáni csapatok tüzérségi tüzet nyitottak a határvonal közelében. Az indiai védelmi minisztérium tisztségviselője szerint a pakisztáni katonaság gránátvetőkkel, valamint kisebb fegyverekkel lőtte annak a katonai elKAIRÓ (MTI) A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) pénteken kairói rendkívüli értekezletén megállapodott arról, hogy napi 1,5 millió hordóval csökkentik a kitermelést 2002. január l-jétől. A termeléskorlátozás hat hónapra szól. A döntés értelmében a szervezet tíz országának összkvótája papíron napi 21,7 milhó hordó, tíz év óta a legalacsonyabb. Az év eleje óta az OPEC összesen 19 százalékkal, napi 5 milhó hordóval korlátozta termelését. Az OPEC novemberBUDAPEST (MTI) Emelkednek januártól a gyermekek után járó ellátások és támogatások - közölte a Szociáhs és Családügyi Minisztérium. A közlés szerint 2002-ben a gyermekgondozási segély (gyes) összege 20 ezer 100 forint havonta. A gyesen töltött idő szolgálati időnek minősül, így összegéből 8 százalék járulékot vonnak le. A súlyos társadalmi és szociáhs feszültségeket kelthet. Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi öt szakszervezeti szövetség, mert elfogadhatatlannak tartják a magyar munkaerőpiac korlátozás nélküh, egyoldalú megnyitását a román munkavállalók számára - közölték a szövetségek. Úgy vélik: a kedvezménytörvény tovább súlyosbítja a helyzetet a foglalkoztatási gondokkal küszködő keleti országrészben. dezte meg, de a diplomata nem részletezte, vajon a magyar-román megállapodásnak lehet-e hatása a kérdés magyar-szlovák viszonylatban még nyitott fejezeteire. HAEKKERUP LEMONDOTT Lemondott tisztségéről Hans Haekkerup, az koszovói ideiglenes ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetője. Haekkerup lemondásának okát nem közölték, de egyes értesülések szerint a dán politikus szeretne több időt tölteni családjával. Az 56 éves politikus korábban dán védelmi miniszter volt, 2000. december 8-án nevezték ki az UNMIK vezetőjévé, mely tisztséget a francia Bemard Kouchnertől vett át. lenőrzés alatt álló határnak az egyik szakaszát, amely a vitatott hovatartozású himalájai vidéket osztja meg India és Pakisztán között. Mint a Reuters emlékeztet rá, a két délázsiai állam között mélypontra zuhant a viszony az indiai parlament elleni, 14 halottat követelő december 13-i támadás után. Újdelhi két, Pakisztánból irányított muszlim fegyveres csoportot tett felelőssé az akcióért, és megtorló intézkedéseket sürgetett Iszlámábádtól. ben körvonalazta mostani termeléscsökkentését, előfeltételként szabva azonban ezúttal, hogy a szervezeten kívüh termelők is vállaljanak áldozatot, és saját kitermelésüket legalább napi 450-500 ezer hordóval csökkentsék. Miután a kartell erre ígéretet kapott a szervezeten kívüli fő termelőktől Oroszország, Mexikó, Norvégia, Omán és Angola - így Kairóban az elképzelés most megerősítést nyert. Nem hivatalos közlés szerint a szervezeten kívüli termelők össze-" sen napi 462 ezer hordóval csökkentik kitermelésüket. gyermekgondozási díj (gyed) a naptári átlagkereset 70 százaléka, de legfeljebb havi 83 ezer forint. A gyedből is vonnak nyugdíjjárulékot, és a családi adókedvezmény is érvényesíthető ennél az ellátásnál. Az anyasági támogatás a nyugdíjminimum 150 százaléka, ami jövőre 30 ezer 150 forintot jelent. A családi pótlék és a vele azonos összegű iskoláztatási támogatás egy gyermek esetében BUDAPEST (MTI) A kormány elfogadta az új agrárhitelezési rendszert, amelyhez egyúttal 22,6 milliárd forint állami garanciát rendeltek - derült ki a miniszterelnök tájékoztatásából a kabinet pénteki, budapesti ülését követően. Orbán Viktor elmondása szerint a hitelt a 300 hektárnál nem nagyobb területen gazdálkodók vehetik igénybe földvásárláshoz, telephely-kialakításhoz, ültetvénytelepítéshez, új gépbeszerzéshez, illetve tartós forgóeszköz beszerzéséhez. A kormányfő szólt arSIBERGAN, ISZLÁMÁBÁD (MTI) Afganisztánban az egykori tálib harcosok, akik mára már beolvadtak a lakosságba, továbbra is veszélyt jelentenek az ország és átmeneti kormányának stabilitása szempontjából - jelentette ki Afganisztán új kormányának védelmi miniszterhelyettese. Abdul Rasid Dosztum üzbég nemzetiségű volt hadúr - aki egykoron a szovjetek BUDAPEST (MTI) Jövőre három jelentős változás lesz a személyi jövedelemadózásban (szja): módosulnak az adósávok, nem kell adót fizetni a nyugdíj után, és jelentősen megnő a lakásvásárlási hitelek kedvezménye. havi 3800 forint. A gyermekét egyedül nevelő szülő havonta 4500 forintra jogosult. Kétgyermekes család esetén gyermekenként havonta 4700 forint, csonka család esetében gyermekenként havi 5400 forint a családi pótlék összege 2002-ben. Három vagy többgyermekes családnál gyermekenként havonta 5900, csonka család esetében gyermekenként havi 6300 forint ról, hogy 13,3 milbárd forint értékben meghirdették az úgynevezett zöldhitelt, amely az őszi és a tavaszi gabonavetést hivatott támogatni, továbbá 3 milbárd forintot fordítanak a minőségi termelést elősegítő támogatásokra. Orbán Viktor megjegyezte, hogy a hitebendszer további kidolgozásával és a hitelek folyósításával a kormány a Magyar Fejlesztési Bankot bízta meg. - Az előttünk álló esztendőben legalább 100 és legfeljebb 200 milbárd forintnyi tőke kerülhet hitel formájában a magyar mezőgazdatámogatta hadseregben főtiszti rangban szolgált, később fellázadt az akkori vezetés ellen - nyilatkozatában kifejtette: a tábbok ugyan háború kirobbantására már nem képesek, de terrorcselekményekkel és emberrablásokkal továbbra is hatalmas gondot okozhatnak. Négy rakéta csapódott be egy Dzsalalabád környéki támaszpontra, de senki sem sebesült meg - jelentette pénteken az AIP afgán hírVáltozik az adótábla. Az új adótáblában a sávokat valorizálták, vagyis a várható infláció arányában megemelték. Jelentős változás lesz, hogy januártól a nyugdíjat nem számítják adóköteles jövedelemnek, ha a nyugdíjasnak egyéb jövedelme van. az ellátás jövőre. Tartósan beteg, súlyosan fogyatékos gyermek után havonta 10 ezer 500 forintnyi családi pótlékot folyósítanak a következő évben. Gyermekotthonban, javítóintézetben nevelt, büntetés-végrehajtási intézetben lévő, gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló, valamint szociális intézményben, nevelőszülőnél, hivatásos nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek ságba, a 300 hektárnál nem nagyobb területen gazdálkodók világába - fogalmazott a miniszterelnök. Nincs lehetőség a tömeges munkaerő-beáramlásra, ez ügyben semmifajta veszély nem fenyeget közölte a vonatkozó jogszabályokra hivatkozva a miniszterelnök. Orbán Viktor szerint a közte és a román kormányfő között létrejött egyetértési nyilatkozatot követő „hangzavar és zűrzavar" a tények nem megfelelő ismeretéből fakad. A kormányfő ismertetése szerint a kedvezménytörvény egyetlen könnyítést ad a munkavállalók száMTI Telefot&AP ügynökség. Ez volt az első ilyen támadás azóta, hogy a táhbellenes erők elfoglalták a várost. Az afgán védelmi minisztérium szóvivője pénteken úgy vélekedett, hogy három-négy napon belül megsemmisítik az al-Kaida terrorszervezet utolsó ellenállási pontjait. Ezt követően az új afgán hatalom megvizsgálja majd, hogy szükség van-e további amerikai bombázásokra - mondta a szóvivő. Új és jelentős kedvezmény a lakáscélú hitelek adókedvezményeiben, hogy 2002-ben éves szinten a törlesztő részletek 40 százaléka, maximum 240 ezer forint írható le az adóból az 1993 után kötött lakásvásárlási, felújítási, és bővítési hitelek esetében. után havonta 5400 forintot folyósítanak. A kiegészítő családi pótlék összege az arra jogosultak esetében gyermekenként havonta 4200 forintra emelkedik. A gyermeknevelési támogatás (gyet) összege megegyezik a nyugdíjminimuméval. A havi 20 ezer 100 forintos gyetből 8 százalék nyugdíjjárulékot vonnak le, így a folyósítás időtartama szolgálati időnek minősül. mára, mégpedig azt, hogy a magyar igazolvánnyal rendelkezők a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül kaphatják meg munkavállalási engedélyüket. Az összes többi törvény, szabály, előírás a határon túh magyarokra is vonatkozik. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kormány megalkotta a magyar igazolvány igénylést szabályozó rendeletet. Jövő év március 15-től egy szemeszterre egy összegben is fel lehet venni a diákhitelt - jelentette be Borókai Gábor a kormány pénteki ülését követő budapesti sajtótájékoztatón. RÖVIDEN SZÁZ NAP Szociahsta pohtikusok és szimpatizánsok a választásokig hátralévő száz napot jelképező mérőszalagokról levágták az első centimétert pénteken a Deák téren, és jelezték: a levágott darabokat elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy emlékeztessék a kormányváltás közeledtére. Tóbiás József elnökségi tag közölte: száz nap múlva az emberek eldönthetik, hogy milyen országban szeremének élni. ÉLETVÉDŐK DEMONSTRÁCIÓJA Életvédő zarándoklat elnevezéssel csendes demonstrációt tartottak pénteken Budapesten, a Szent Rókus Kórház előtt, hogy felhívják a figyelmet a magzatok védelmére, és tiltakozzanak az abortuszok ellen. A szervezők azt szeretnék elérni, hogy december 28. (aprószentek napja, „a betlehemi gyermekgyilkosság gyásznapja") legyen abortuszmentes nap: kérik az egészségügyben dolgozókat, ezen a napon az egész országban tartózkodjanak a művi terhesség-megszakítástól vagy az abban való részvételtől. MEGDÖBBENTEK A Független Kisgazdapárt Országos Elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a köztársasági elnök aláírta és kihirdeti a termőföldről szóló törvény módosításáról szóló, nemrégiben elfogadott előterjesztést. A Torgyán József pártelnök által aláírt közlemény szerint a törvény olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek révén külföldiek Magyarországon 50 évre nemcsak földhöz, hanem egyenesen nagybirtokokhoz juthatnak. ZÁMBÓ IMRE HALÁLA A rendőrség olyan operatív információ birtokába jutott a népszerű énekes, Zámbó Imre halálával kapcsolatban, ami miatt az ORFK illetékes szervezete átkérte a lezárt eljárás aktáit a Budapesti Rendőrfőkapitányságtól. A megoldatlan gyilkossági ügyek felderítésére felállított nyomozócsoport névtelenséget kérő munkatársai szerint a zenész fegyverbalesetének néhány apró, eddig „nem kellően tisztázott részletkérdését" kívánják vizsgálni. MILLENNIUMI KIÁLLÍTÁS Több mint 7 ezren tekintették meg eddig az egy héttel ezelőtt megnyílt Almok álmodéi - Világraszóló magyarok című tárlatot a budapesti Millenniumi Rendezvényközpontban. A bemutatót naponta átlagosan 500-600-an keresték fel. A kiállítás elnyerte a látogatók tetszését. A vendégkönyvbe jegyzett sorokból kiderül, hogy sokan újra vissza akarnak térni, mivel a monumentábs bemutatót többször is érdemes megtekinteni. Dosztum, a józan realista Kasmíri határincidens Amerikai tengerészgyalogosok felügyelik a kandahári repülőtér környékét. Az OPEC napi 1,5 millió hordóval csökkent Termeléskorlátozás Gyermeknevelési támogatások 2002-ben Adóváltozások a jövő esztendőben Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ORFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, meiiékletek|, MISKOLCZÍ RÓBERT (fotó), OLAH ZOLTÁN (hír és információi, SÜLI JÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. tel.: 62/213-391. tel /fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel./íax: 63/481-010 • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA. Kiadói titkársági fax: 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 (Délmagyarország), 1055 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN Ó133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.