Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-27 / 300. szám

"KRÓNIKA" CSÜTÖRTÖK, 2001. DECEMBER 27. Mi történt 2001-ben a nagyvilágban? Az amerikaiakat és az egész világot sokkolta a New York-i célpontok elleni terrortámadás Január 1.: Írország, Kolumbia, Mauriti­us, Norvégia és Szingapúr az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állan­dó tagja lett két évre. Svédország félévre az Európai Unió soros elnöke. 12.: Létrejött a világ legnagyobb médiakonglomerátuma az AOL amerikai internetszolgáltató és a Time Warner médiabirodalom összeolvadásával. 16.: Meggyilkolták Laurent-Dé­siré Kabilát, a Kongói Demokrati­kus Köztársaság elnökét, utóda fia, Joseph Kabila vezérőrnagy lett. 18.: A román képviselőház, majd március 8-án a szenátus is elfogad­ta az új közigazgatási törvényt, amely szerint meghatározott felté­telek mellett a nemzeti kisebbsé­gek nyelvét is használni kell a he­lyi közigazgatásban. 20.: Washingtonban letette a hi­vatali esküt George W. Bush, az Egyesült Államok új, republiká­nus elnöke. - Lemondott hivatalá­ról Joseph Estrada korrupcióval vádolt Fülöp-szigeteki államfő. A volt elnököt április 25-én letartóz­tatták, majd június 27-én per kez­dődött ellene. 31.: A hollandiai Camp Zeistben életfogytiglani börtönre ítélték a líbiai Abdel Baszet Ah al-Megrahit, az 1983-as Lockerbie-merénylet tettesét. Február 6.: Az izraeli miniszterelnök-vá­lasztáson a Likud-párti Ariel Sáron győzött. Nemzeti egységkormánya március 7-én alakult meg. 19.: Új, terrorizmus ellenes tör­vény lépett életbe Nagy-Britanni­ában, amelynek alapján 21 kül­földi szervezetet tiltottak be. 20.: Eduárd Kukán szlovák kül­ügyminiszter aláírta a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartáját, amelyet a parlament jú­nius 19-én ratifikált. 21.: II. János Pál pápa negyven­négy új bíborost kreált, történelmi rekordot döntve az egyszerre ava­tott bíborosok számával. 23.: Szkopjéban rendezték meg a délkelet-európai országok állam­és kormányfőinek negyedik csúcs­értekezletét. 26.: Az Afganisztánban hatal­mon lévő tálibok megkezdték és március 9-re befejezték a világ leg­nagyobb, álló Buddha-szobrának lerombolását Bamijánban. 26.: Az Európai Unió külügy­miniszterei Nizzában aláírták az Európa Tanács 2000. decemberi csúcstalálkozóján kidolgozott, az unió bővítésének és az intézmény­rendszer reformjának kereteit összefogó nizzai szerződést. Március 1-2.: A líbiai Szirt városában, az Afrikai Egységszervezet rendkívü­li csúcsértekezletén aláírták az AESZ helyébe lépő Afrikai Unió alapító dokumentumát. 8.: Az amerikai képviselőház megszavazta George W Bush elnök átfogó adócsökkentési törvényja­vaslatának főbb elemeit. Az elnök június 7-én írta alá a tíz évre szó­ló törvénycsomagot. 23-24.: Az Európai Unió állam­és kormányfői Stockholmban jóvá­hagyták az uniós tőkepiaci szabá­lyozás új mechanizmusát. 25.: Los Angelesben a 73. Oscar­díjkiosztó gálán öt Oscart kapott a Gladiátor című film. 25.: Öt skandináv ország - Dá­nia, Svédország, Finnország, Nor­végia és Izland - belépett a Schen­geni Egyezmény államainak sorá­ba, így 15-tagúra nőtt az egymás között útlevél nélküb közlekedést garantáló európai térség. 28.: George W Bush amerikai el­nök bejelentette a globális felme­legedés káros hatásainak mérsék­léséről 1997-ben kötött kiotói egyezmény felmondását. Április 1.: Belgrádban hatalmi visszaélés vádjával letartóztatták Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfőt. A koszovói háború miatt háborús bűnökkel vádolt Milosevicet júni­us 28-án kiadták a hágai Nemzet­közi Törvényszéknek. A volt ál­lamfő ellen október 9-én a horvát­országi, november 23-án a boszni­ai háborúban játszott szerepe mi­att is vádat emeltek. Kényszerleszállást hajtott végre a kínai Hajnan szigetén egy ame­rikai EP-3-as felderítő repülőgép, miután összeütközött egy kínai vadászgéppel. A gép legénységét ­amerikai bocsánatkérés után - 12­én a kínaiak szabadon engedték, június végén a repülőgépet szétsze­relt állapotban visszaszolgáltatták, de az eset súlyosan megrontotta az amerikai-kínai kapcsolatokat. 6.: Lemondott Mori Josiro ja­pán kormányfő, utóda 26-án Koi­dzumi Dzsunicsiro lett. 10.: Hollandiában a világon el­sőként törvényben engedélyezték az eutanáziát, a gyógyíthatatlan betegek jó szándékú halálba segí­tésének lehetőségét. 21-23.: A kanadai Quebecben a harmadik összamerikai csúcsér­tekezlet résztvevői megállapodtak, hogy 2005-ig megteremtik a vá­moktól és kereskedelmi akadá­lyoktól mentes amerikai szabadke­reskedelmi övezetet. A kazahsztáni Bajkonurból út­nak indult az első űrturista, az amerikai Dennis Tito a Szojuz TM-32-es orosz űrhajó fedélzetén. Az űrhajósok május 6-án tértek vissza a Földre. Május 4-9.: Görögországba, Szíriába és Máltára látogatott II. János Pál pá­pa, akinek személyében az 1054­es egyházszakadás óta először járt Athénban a katolikus egyház feje. IE János Pál első pápaként látoga­tott el mecsetbe, Szíriában Keresz­telő Szent János feltételezett sírjá­hoz. 9-20.: Az 54. cannes-i filmfesz­tiválon az olasz Namii Moretti A fiú szobája című alkotása nyerte az Aranypálma fődíjat. 13.: Valamennyi fontos albán és szláv párt részvételével nagykoalí­ciós nemzeti egységkormány ala­kult Macedóniában. 13.: A Silvio Berlusconi vezette Szabadságjogok Háza győzött az olasz parlamenti választásokon, így június 11-én Berlusconi ala­kíthatta meg Itália 1945 utáni 59. kormányát. 18.: Az UNESCO kihirdette az emberiség világörökségének első 19 nem tárgyi remekművét - ettől kezdve a szájhagyományokat és a szellemi értékeket, a „kulturális tereket" külön kategóriába sorolják a világ megőrzendő hagyományai között. 21.: Közzétették a George Mit­chell volt amerikai szenátor irá­nyításával összeállított jelentést az Izrael és a palesztinok közötti erőszakhullám kiváltó okairól, il­letve a kibontakozás lehetőségeiről. 24.: Miután James Jeffords ame­rikai republikánus szenátor kilépett pártjából, a demokraták szerezték meg a többséget a szenátusban. 26.: Peruban vádat emeltek Al­berto Fujimori volt elnök ellen, gyilkossági ügyben való bűnrészes­ség és korrupció miatt. 27.: A lengyel püspöki kar bocsá­natot kért a lengyelek által a má­sodik világháborúban zsidók ellen elkövetett bűnökért. Június 1.: Dipendra herceg nepáh trónö­rökös lelőtte apját, Birendra királyt és a királyi család nyolc tagját, majd öngyilkosságot kísérelt meg. 2-án a kómába esett ámokfutót nyilvá­nították királlyá, 4-i halála után Girendra lépett a trónra. 7.: A brit törvényhozási válasz­tásokat a hivatalban lévő kormány­fő, Tony Blair vezette Munkáspárt fölényesen nyerte meg. 8.: A hivatalban lévő, reformis­taként ismert Mohammed Hata­mi államfő győzött az iráni elnök­választáson. 11.: Az Egyesült Államokban 1963 óta az első szövetségi kivég­zést hajtották végre Timothy McVeighn, aki 1995-ben Oklaho­ma Cityben több száz halálos ál­dozatot követelő pokolgépes rob­bantásos merényletet követett el egy kormányzati épület ellen. 13.: Brüsszelben NATO-csúcs­találkozót rendeztek, ez volt Geor­ge W Bush amerikai elnök első találkozója a 18 tagország vezető­ivel. 15-16.: Az Európai Unió göte­borgi csúcstalálkozóján elfogadták azt a célkitűzést, amely szerint 2002 végére be keh fejezni a csat­lakozási tárgyalásokat a legelőrébb tartó tagjelöltekkel. 16.: George W Bush amerikai el­nök Szlovéniában első alkalom­mal találkozott személyesen Vla­gyimir Putyin orosz államfővel. 17.: AII. Simeon volt cár vezet­te párt győzött a bolgár parlamen­ti választásokon, ez az első eset, hogy egy trónjától megfosztott ke­let-európai uralkodó ismét hata­lomra jutott. A volt cár polgári ne­vén, mint Szimeon Szakszkoburg­gotszki alakított kormányt 24-én. 25-27.: New Yorkban rendez­ték meg a világ eddigi legnagyobb AIDS-konferenciáját. 29.: Bécsben az egykori Jugo­szlávia öt utódállamának külügy­miniszterei aláírták a széthullott ál­lam vagyonmegosztásáról szóló megállapodást. 29.: Kofi Annán ENSZ-főtitkárt újabb ötéves időszakra megerősí­tette tisztségében a világszervezet közgyűlése. Július 1.: A svéd Rolf Ekeust nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttmű­ködési Szervezet (EBESZ) új ki­sebbségi főbiztosává. Az Európai Unió soros elnöki tisztségét félé­ves időtartamról Belgium vette át. 9-1 l.:A zambiai Lusakában ta­nácskozott az Afrikai Egységszer­vezet 37. és egyben utolsó csúcs­értekezlete, ezután az AESZ-t az Afrikai Unió váltja fel. 13.: Moszkvában a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság 112. ülés­szakán Pekingnek ítélték a 2008­as nyári ohmpia rendezését. 16-án a 21 év után távozó Jüan Antonio Samaranch utódjaként Jacques Roggét választották meg a NOB elnökévé. 15-18.: Csiang Cö-min kínai államfő húsz évre szóló orosz-kí­nai jószomszédsági, barátsági és együttműködési szerződést írt alá Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Moszkvában. 20-22.: Genovában globalizáci­óellenes, halálos áldozatot is köve­telő tüntetések közepette tartot­ták a hét legfejlettebb ipari hatalom és Oroszország (G8) vezetőinek csúcstalálkozóját. Augusztus 9.: George W Bush amerikai elnök korlátozó feltételek mellett enge­délyezte az embrionábs őssejtek kutatásának szövetségi források­ból történő anyagi támogatását. 13.: A szláv és albán politikai pártok Szkopjéban aláírták a fél éve tartó macedóniai konfliktusnak véget vető megállapodást. A parla­ment november 15-én hirdette ki az albán nemzetiségnek nagyobb jogokat nyújtó új alkotmányt. Az albán lázadók fegyvereit szeptem­ber 26-ra gyűjtötte be egy NATO­haderő. 26.: A norvég felségjelzésű, Szin­gapúrba tartó Tampa konténer­szállító hajó több mint négyszáz, főként afgán menekültet vett a fed­élzetére egy süllyedőben lévő indo­néz hajóról. Szeptember 1.: Megkezdődtek a világ legna­gyobb pénzcseréjének előkészüle­tei: hét címletben összesen 15 mil­liárd darab euróbankjegy és nyolc címletben 56 mifliárd darab érme kiszállítása a bakrendszerekbe és a kereskedelembe. Az euró ugyanis 2002. január elsejétől hivatalos fi­zetőeszközzé válik. 8.: A dél-afrikai Durbaneben rasszizmus elleni konferenciát tar­tottak, melynek két témája volt: a ranszolgaság és a Közel-Kelet. A 153 résztvevő ország okmányban rögzítette a rabszolgaság elítélését, s felhívták a kelet-európai országok figyelmét arra, hogy a roma gyere­kek számára is tegyék lehetővé az oktatás minden formáját. 9.: Lukasenkót újraválasztották Fehéroroszország elnöke immár

Next

/
Oldalképek
Tartalom