Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-27 / 300. szám
2 •BELFÖLD-KULFOLD" CSÜTÖRTÖK, 2001. DECEMBER 27. Kiszivárgott tervek egy eldöntött tényről II. János Pál pápa karácsonyi szentmiséje és üzenete A fény ünnepén a békéért II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről szólt több ezer hívéhez, és rajtuk keresztül mindenldhez („urbi et orbi"). MTI Telefot&AP/Anum Mari WASHINGTON (MTI) A Newsweek című amerikai pohtikai hetilap szerint vezető amerikai tisztségviselők már tanulmányozzák a terveket Irak lerohanására és Szaddám Húszéin hatalmának megdöntésére. A tervek szerint 100 ezer katonát küldenének a frontra, és egyszerre rohannák le Irakot északról és délről. Az erős pohtikai nyomás alatt álló vezérkari főnökök 50-50 ezer embert vezényelnének a két frontra - közti hétfőn utcára került számában a hírmagazin. A tanulmányozott terv szerint két hadsereg nyomulna Bagdad felé, de a stratégák egyelőre bizonytalanok atekintetben, hogy ez elegendő lenne-e az GLÓBUSZ KÖLTÖZIK A MILOSEVICS CSALÁD Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök családja a Belgrád előkelő Dedinje negyedében lévő elnöki rezidenciából egy közeli magánvillába költözik. A jugoszláv kormány időközben már két bizottságot is létrehozott annak megábapítására, tényleg eltűnt-e több értékes műkincs az utóbbi években a Mir (Béke) nevű elnöki rezidenciából, ahol Milosevicsék mostanáig laktak. Állítólag a hiányzó tárgyak között van egy gyémántokkal ékesített kard is, amelyet egykor Sztáhn ajándékozott Titónak. RADUJEV: ÉLETFOGYTIGLAN A dagesztáni legfelsőbb bíróság életfogytig tartó szabadságvesztéssel és teljes vagyonelkobzással sújtotta Szalman Radujevet, a talán ÚJDELHI (MTI) Az indiai rakéták indítóállásaikban vannak - jelentette be szerdán George Fernandes indiai védelmi miniszter. Fernandes nem fűzött magyarázatot az indiai PTI hírügynökség útján tett bejelentéséhez, de a helyi sajtó tudni véü, hogy a hadsereg 150 kilométer hatótávolságú, atomtöltet hordozására is képes, Prithvi típusú föld-föld rakétákat helyezett át a pakisztáni határiraki főváros bevételéhez. A térségbeli amerikai szárazföldi erők parancsnoka, Paul Mikolashek tábornok úgy ítéb meg, hogy Bagdad bevételéhez és Szaddám Húszéin rendszerének megdöntéséhez közel százhetvenezer katonára lenne szükség, vagyis legalább ugyanannyira, mint amennyi az 1991. januári Sivatagi Vihar hadműveletben részt vett. George W. Bush amerikai elnök és nemzetbiztonsági tanácsa már eldöntötte, hogy Szaddám Huszeinnek mennie kell - írja a Newsweek névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva. A hetilap szerint a kérdés már nem az, hogy lesújt-e az Egyesült Államokra Irakra, hanem az, hogy mikor. legismertebb csecsen szakadár hadurat. Az Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaság fővárosában, Mahacskalában kihirdetett ítélet szerint Radujev minden vádpontban bűnösnek találtatott, egyetlen kivétellel: bizonyíték hiányában ejtették ellene azt a vádpontot, hogy részt vett volna törvénytelen fegyveres alakulatok szervezésében, illetve tagja lett volna ilyeneknek. SÁTÁNKULTUSZ Halált kértek az ügyészek annak a sátánista szektának egyik vezetőjére, amely hat évvel ezelőtt ideggáz-támadást hajtott végre a tokiói metróban. Niimi Tomomitszut, az Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) szekta egykori „belügyminiszterét" hét rendbeb gyilkosság ügyében áhították bíróság elé. ra. Az újdelhi védelmi minisztérium egy szóvivője közölte a Reuter hírügynökséggel, hogy a hadsereg „elővigyázatossági intézkedésként" újabb harci repülőgépeket is küldött a pakisztáni határon levő támaszpontokra. India ítikisztánt vádolja az újdelhi parlament eben december 13-án elkövetett, 14 emberéletet követelő támadás megszervezésével. Pakisztán cáfolta a vádat, mégis végletesen kiéleződött a feszültség a két atomhatalom között. VATIKÁNVÁROS (MTI) II. János Pál pápa a római Szent Péter-bazilikában megtartott hagyományos karácsonyi éjféli miséjében arra szólította fel a zsidókat, muzulmánokat és keresztényeket, hogy együtt munkálkodjanak a békéért. - Karácsony a fény ünnepe; Jézus születésével a ragyogás tér vissza az emberek közé - mondotta n. János Pál, hangsúlyozva, hogy a hitnek e bizonyosságát keb a hívőknek szembeállítaniuk a hétköznapi tapasztalatok történelmi valóságával. A hívőknek tanúságot keb tenniük az együttérzésről, és a béke építőivé kell válniuk. - Tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy Isten nevét soha ne lehessen öldöklés igazolására használni. Járuljanak hozzá ahhoz, hogy együtt, békésen lehessen megoldani az együttélésből, a föld és a javak megosztásából eredő feszültségeket - mondotta a 8000 hivő előtt bemutatott szentmiséjében, a római Szent Péter-bazilikában a katolikus egyházfő. • Idei karácsonyi üzenetében II. János Pál pápa a felnőttek konfliktusai miatt szenvedő gyermekek megmentéséért emelte fel szavát, és azt is kérte, hogy a vallást soBUDAPEST (MTI) Január elsejéig az MNB feltölti készleteit euróbankjegyekből, néhány közintézményt ugyanis innen látnak el euróval - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az eurókészpénz-ellátás túlnyomó részét azonban a kereskedelmi bankok biztosítják, nagyrészt saját külföldi anyabankjaik közreműködésével. Január 1jétől az arra felhatalmazott hitelintézeteknél beszerezhető lesz az euró - húzta alá a jegybank elnöke. Járai Zsigmond kiemelte: az ország hosszú távú célja, hogy 20062007 táján a forintot felváltsa az euró, Magyarország csatlakozzon az Európai Monetáris és Gazdasáha ne használják a gyűlölet, az erőszak igazolására. Hűvös, de ragyogó napsütéses időben beszélt a pápa a Szent Péter bazilika erkélyéről a Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívőhöz, és rajtuk keresztül mindenkihez („urbi et orbi" - a városhoz és a világhoz). „A gondolataim ma a világ összes gyermeke felé fordulnak; sokan, nagyon sokan vannak, akik szülegi Unióhoz. Addig természetesen teljesíteni kell a maastrichti előírásokat, amelyek részben az infláció alakulására, az államadósságnak a GDP-hez viszonyított arányára, illetve a kamatszintre vonatkoznak. Magyarország már most teljesíti azt az előfeltételt, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított aránya legfeljebb 60 százalék lehet, jelenleg 55 százalék ez a szint. Az inflációt is jelentősen le keh szorítani. A pénzromlással kapcsolatban az MNB továbbra is tartja magát ahhoz, hogy idén decemberben az egy évre visszatekintő pénzromlás 7 százalék lesz, jövő év decemberére pedig az éves inflációt 4,5 százalékra várja a jegybank. Az MNB inflációs célja 2003-ra ISZLÁMÁBÁD (MTI) A bukott tálib rezsim most azt akarja elhitetni a világgal, hogy Oszama bin Laden már december közepén meghalt, méghozzá betegségben, Tora Bora-i sírját pedig nem is érdemes keresni, mert azt a vahhabita felekezet temetkezési szokásainak megfelelően elegyengették, sőt az amerikai bombázásokban teljesen meg is semmisülhetett. A The Observer című pakisztáni lapban jelent meg „interjú" a táhb mozgalom egy név szerint nem azonosított befolyásos tagjával, egy állítólagos szemtanúval. A férfi arról beszélt az újságnak, hogy személyesen is jelen volt Tora Bora hegyi erődben a terroristavezér katonai tiszteletadással történt temetésénél, amelyen az alKaida mintegy 30 harcosa, családtagok és „néhány baráti táhb személyiség" vett részt. A szemtanú szerint Oszama bin Laden súlyos tüdőbetegségben szenvedett és tésüktől fogva arra vannak ítélve, hogy önhibájukon kívül elszenvedjék a kegyetlen konfliktusok következményeit" - mondta a 81 éves egyházfő. „Mentsük meg a gyermekeket, hogy megmentsük az emberiség reményét. Ez az emberiség sürgős feladata: visszaadni a jogot a reménykedéshez" - jelentette ki a pápa. A gyermek Jézusban „ráismerhetünk minden 3,5 százalék, ezzel elérhető lesz, hogy az Európai Unióba való belépéskor a hazai pénzromlás 2 százalék körüli szintre csökkenjen. Járai Zsigmond aláhúzta: a mostani eurókészpénzzel való feltöltés eltörpül amellett, amit néhány év múlva, 2006 táján keh tenni az eurózónába való belépéskor. A jegybankvezetése úgy látja, hogy a biztonságos és gazdaságos készpénzellátás érdekében Magyarország nem vállalja majd az euróbankjegyek előállítását, a szükséges mennyiségű euróbankj egyet inkább külföldről szerzi be. - A mostani számítások szerint az országnak feleannyiba kerül a bankjegyek megvásárlása külföldről, mint azok hazai előállítása emelte ki. „párnák közt", természetes halállal halt meg. - Az Egyesült Államok „esztelen hajszát folytat" Oszama bin Laden után és „soha nem fogja elérni célját, hogy élve vagy halva elkapja őt"- mondta az illető, akinek szavait a dpa és a Kyodo hírügynökség ismertette a szélesebb nemzetközi közvéleménnyel. A névtelenséghez ragaszkodó „szemtanú" beszélt arról is, hogy milyennek látta áhítólagos végóráiban a világ első számú körözött terroristáját. Azt mondta, hogy az al-Kaida vezetője sápadtnak és erőtlennek látszott, de nyugodt, oldott és bizakodó volt. Halála előtt Bin Laden „a bűnbánat legcsekélyebb jelét sem mutatta, ellenkezőleg, meg volt győződve arról, hogy sikerült felhívnia a muzulmánok figyelmét a hitetlenek hegemonista szándékaira és az iszlám ellen összeesküvésére" - nyilatkozta az állítólagos tálib személyiség a pakisztáni lapban. gyermekre, bármilyen fajtájú vagy nemzetiségű is legyen: a palesztin kicsikre és az izraeh kicsikre, az amerikai csöppségekre, és az afgánokra, a hutuk gyermekeire és a tuszi gyermekekre..." - figyelmeztetett. Az üzenet másik hangsúlyos mondanivalója a hírügynökségi jelentések szerint az volt, hogy a hit nem szolgálhat az erőszak igazolására. RÖVIDEN HEGEDŰS ALÁÍRT A legfőbb ügyész helyettese december 22-iki hatállyal visszavonta Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének vezető ügyészi kinevezését erősítette meg egy lap információját Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. A szóvivő a kinevezés visszavonásának indoklásáról nem tudott felvilágosítást adni. Az említett cikkben arra utalnak, hogy múlt hét szerdán az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása és erősítése érdekében írt közleményt aláírta az Ügyészek Országos Egyesülete is, amelynek Hegedűs András az elnöke. A nyilatkozatban megállapították, hogy napjainkban az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyeztetett. KUTYÁK MARCANGOLTÁK Rendőrségi szakértők vizsgáljájjj, hogy milyen körülmények közöst veszítette életét karácsonyra vifradóan az a csemői asszony, akinek szétmarcangolt holttestére kedden gyermekei találtak rá a település külterületén. Az 50 éves nő vendégségből tartott haza karácsony éjszakáján. Elképzelhető, hogy útközben megfagyott, s miután meghalt, kezdték ki a kóborló ebek, de nem zárható ki az sem, hogy kutyatámadás áldozata lett. MSZP-JAVASLAT Filló Pál, az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának szocialista elnöke szerint a testületnek rendkívüli ülést kell tartania a kedvezménytörvényhez kapcsolódó magyar-román megállapodás miatt. Filló Pál úgy látja, a foglalkoztatási bizottságnak legkésőbb január 15-ig össze kell ülnie. A politikus napirendként Matolcsy György gazdasági, illetve Harrach Péter szociális és családügyi miniszter meghallgatását javasolja. Véleménye szerint a két tárcavezetőnek többek közt arról is be kellene számolnia, hogy a kormány milyen eszközöket kíván felvonultatni a magyar munkaerőpiac védelme érdekében. Üres maradt Arafat helye Fekete-fehér kockás kendővel letakart szék jelképezi Jasszer Arafatot, a Palesztin Hatóság vezetőjét, alti nem tudott megjelenni a Születés temploma melletti Szent Katalin-templomban celebrált éjféli misén a ciszjordániai Betlehemben ltarácsony éjszakáján. MTI TelefotáAP/Elizabeth Dalziel Mit akarnak elhitetni a tálibok! Bin Laden halálhíre Az euróbevezetés magyarországi menetrendje Forintváltás lesz 2007-ig India: a Prithvi rakéták indítóállásban Határ menti villongás Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS . Főszerkesztő-helyettes: ORFI FERENC • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN, V. FEKETE SÁNDOR • Rovatvezetők: KECZER GABRIELLA (életmód, kultúra, mellékletek), MISKOLCZÍ RÓBERT (fotó), OLAH ZOLTÁN (hír és ínformáció), SÜLI fÓZSEF (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: ÚJSZÁSZI ILONA • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-888. Szerkesztőségi titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkcsztoseg@delmagyar.szeged.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetést tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Deák F. u. 6. "tel.; 62/213-391. Telifax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. (Városi Galéria) Tel/fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadőígazgató: PÁSZTINÉ MÉSZÁROS ÉVA Kiadói titkársági fax; 62/442-958 • Hirdetésfelvétel: 62/567-832, 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. "telefon: 62/466-847. • terjesztést vezető: KÖTI ZOLTÁN, terjesztés: 62/567-864. terjesztési zöldszám: 06-80/821-821. Előfizetési díj egy hónapra 1165 (Délmagyarország), 1055 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. • ISSN 0133-02SX (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.