Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-22 / 298. szám

Napos oldal A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG KULTURÁLIS MAGAZINJA • SZERKESZTI: HOLLÓSf ZSOLT Szegedi kamionnal a kéthektáros amszterdami dokkban Sztrádatúra, négy határon át NÉZD MEG A SPARTA PRAHA STADIONJÁT, MEG AZ AJAXÉT IS, ÉS VEGYÉL NEKEM NÉMET FOCIMEZT, HA LEHET BAYERNT - SZÓRTA SZÁJÁBÓL A SOK SZÓT TOMI FIAM, BELE, A HIDEG MAGYAR HAJNALBA. ÉN MEG EGYENSÚLYOZTAM, KEZEMBEN NAGY SPORTTÁSKÁVAL, KISPÁRNÁVAL, MELEGNEK REMÉLT TAKARÓVAL A TARJÁNI LAKÓTELEP ASZFALTJA ÉS EGY KAMION ÜLÉSE KÖZÖTT. E SZÁMOMRA NEM ÉPPEN HÉTKÖZNAPI BŰVÉSZMUTATVÁNYNAK IS KÖSZÖNHETŐ, HOGY EGY MÁSODPERCEM SEM MARAD ÍGÉRGETÉSRE. NO, PERSZE AZ IS ÓVATOSSÁGRA INTETT, HOGY NEM ELŐSZÖR VÁLLALKOZTAM MÁR KAMIONKALANDRA. MÁRPEDIG HA VALAKI UTAZOTT MÁR EFFÉLE MONSTRUMON, MEGTANULTA A KAMIONOSOK NAGY IGAZSÁGÁT. MISZERINT: EGY FUVARRAL CSAK AKKOR NEM LEHET GOND, HA A HAZAÉRKEZÉS UTÁN BEZÁRTÁK MAGUK MÖGÖTT A PILÓTAFÜLKÉT. Am pár perccel később jómagam is prágai sétáról, amszterdami városnézésről álmodoztam. Ugyanis ekkor jelentette be vendéglátóm, a Tisza Express pilótája, Laczi Ferenc (aki egy tavalyi angliai kalandozás után újfent megosztotta velem a kamiontraktor néhány légköbméteres összkomfortját] - sima kis út ígérkezik. Paprika a zsákokban zonnyal nyert már egy-két versenyt a nyugodtság bajnokságokon) egykedvűen közölte: márpedig reggelig itt egy deka kakaót se targoncáznak a platóra. Ugyanis a munkaidőnek a dokkban délután 4-kor vége. - Azt mondod, Ajax pályát nézzünk addig? A traktorral még valahogy csak begurulnák a városba, de szerinted, ki vigyáz a pótra? - hessegette el egy amszterdami sétának még a gondolatát is Laczi úr. Megismerkedhettem viszont kétezer kilométer szürke sztrádaaszfalt után kéthektárnyi kikötővel, megbámulhattam, hogy töltik meg a németalföldi csatornákra induló kis hajókat a nagy hasú tengerjárókból. És reggel már azt is tudtam: a holland segédmunkások Volkswagen Passattal érkeznek robotolni. Amikor viszont öltönyüket melósgöncre cserélik, egy perc pihenőt sem engednek maguknak addig, amíg a szállítmány utolsó zsákja nem kerül a kocsira. - Csak haladjanak is, mert vasárnap reggelig be kell lépnünk magyar földre - taposott a gázba Laczi Ferenc. - Az osztrákok felé nem fordulhatunk, mert ezen a szombaton nemzeti ünnepet ülnek. Ha pedig Szlovákiában rekedtünk, vasárnap a kamionstop miatt egy métert se gurulhatunk - közölte Laczi úr. Mondjam tovább? Tachométer figyelte rohanás vissza keletre, újfent kamionhadsereg, két oszlopos sorban Waidhausnál. Kutyban meg arról cseveghettünk győri, pesti, kecskeméti, erdélyi fuvarozókkal - vajon minek köszönhető, hogy amíg a cseh finánc húsz márka kenőpénzért hajlandó meggyorsítani az ügyintézést, a szlovák már ötven márkát is elkér különösebb pironkodás nélkül. - Majd lebuknak egyszer ezek is - búcsúztunk egy német sofőrtől, aki száját tátva ámuldozott az unión kívüli korrupció árfolyamán. Rajkánál néhány óra múlva áldottuk a jó szerencsénket, hiszen hétfői indulás után, „sima fuvarral", szombat estére már vissza is értünk Magyarországra. Ja, el ne feledjem - az egyik németországi szupermarketben azért csak sikerült megvennem a német labdarúgó-válogatott mezét. A Sparta stadiont (no, meg az Aiaxét| pedig miért ne nézhetném meg a te: levízióban? BÁTYI ZOLTÁN - Rákóczifalván őrölt paprikát pakolunk, ezt Hollandiában, egy Helmond nevű városban cibálják le a targoncával. Aztán irány az amszterdami kikötő, ahol kávé, vagy kakaó költözik a platóra. Azt pedig majd Szabadkán veszi át a megrendelő - közölte Laczi úr. S hogy én se unatkozzak, amíg kamionjával „feleteti" azt a százegy-néhány kilométert, ami Szegedet a Szolnok melletti Rákóczifalvától választja el, felajánlotta - kutakodjak csak nyugodtan térképgyűjteményében. Ám mire megszámolhattam volna, hány országról és mennyi városról őrizget ilyen mappát, már csikorgott is kocsink mellett egy targonca összes kereke, és három vidám munkásember faggatózott aztán mégis, hol szórják az ételbe a magyar föld pirosló paprikakincsét? - Szóval a hollandokhoz megy? Hát akkor jó utat - integettek a rákóczifalviak a raktáruk épülete mellett. Mi pedig ötven méterrel arrébb éppen három órát vártunk ezután arra, ugyan jöjjön már az a növényvédelmis, aki pecsétet üt a sok szállítmányt kísérő sok okmány egyik papirosára. - Ebből a három órából lehet Hollandiáig egy teljes nap késés - bosszankodott Laczi mester, amikor végre kigurulhattunk a faluszéli majorból, s megcéloztuk Budapest egyik vámhivatalát, ahol aztán nem marad majd pecsét nélkül egyetlen dokument sem. - Ha pedig a vámhivatal bezár, mire odaérünk, akkor csont - harapott dühösen egy étvágyűző cukorba házigazdám. S már igen közel jártunk Pesthez, amikor a szegedi kamionos cég központjából megérkezett mobilon az üzenet - csak semmi aggodalom, a vámosok hétfőnként I Kikötői csendélet, pihenő darukkal. Vajon hány tonna áru fordul meg Amszterdamban 24 óra alatt? • Amszterdam. Brazil kakaót rakodnak holland munkások a magyar kamionba. kora estig szorgoskodnak. Kónyáné Magdika, a Tisza Express munkatársa közölte ezt velünk. O az a hölgy, akinek hangját Európa talán már minden országában ismerik szállítmányozók, fuvarozók, speditőrök. S akinek segítségére a szegedi kamionvitézek minden másodpercben számíthatnak, guruljon velük az autó Skandináviában, a Balkánon, vagy éppenséggel London külvárosában. Integettünk Prágának - Szóval akkor mégiscsak lehet ebből még Prága, meg Ajax- stadion - fészkeI Laczi Ferenc Venlóban. Határállomás, határ nélkül. (A szerző felvételei) I Waidhaus. Kamionsorakozó az Európai Unió egyik legnagyobb csehországi kapujában. lődött bennem a reménykedés, amikor minden gond nélkül kivártuk a sorunkat a vámhivatalban, s a mosonmagyaróvári Hungarocamion-telepen sem volt semmi akadálya annak, hogy megágyazzunk (természetesen a kocsiban) az első alváshoz. Bizakodásom másnap hajnalban Rajkánál csak tovább hízott. Magyarország nemrégiben kiépített, új, s nyugat-európai mércével mérve is rendkívül korszerű határállomásán ugyanis kamionos türelemmel mérve egy percet sem kellett ácsorognunk. De Prágának, Amszterdamnak még a nevét is elfelejtettem, amikor Kutyhoz, a Szlovákia és Csehország közé felhúzott határkapuhoz értünk. - Na, itt ugyan estig sem gurulunk át - nyafogott egy ifjonc kamionos - talán húsz méterrel előttünk a több kilométeres sorban. - Ugyan, felejtsd el a szavát, még a csattogós szárnyú falepkét cibálta az óvodában, amikor én már kamionon ültem - legyintett Laczi úr, s neki lett igaza. „Mindössze" néhány óra múlva már csehek pecsétje is került a szlovákoké mellé. Prágának mégis csak integettünk, mert a cseh sztrádán nyargalászva már elért fülkénkbe a rossz hír - Waidhausnál, a cseh-német határon bedugult a határ. - Öt kilométeres a sor, de van ez hét is. És egy óra alatt két lépést se moccantunk - panaszolta valaki CB-rádión az ácsorgók közül. Mi pedig, az Európai Unió küszöbétől tízpercnyire, az átjutásra esélytelenek nyugalmával ágyazhattunk, miközben sárga fényt szórt ránk a benzinkutat megvilágító kandeláber. Az országúti szabályokhoz mit sem értő, most akár legyinthet is - ugyan már, az ilyen, várakozással elpazarolt időket könnyű visszanyerni a sztrádán. A kamionosok bírnák is a sok órás vezetést, csak éppen a tachométer, a menet- és pihenőidőket pontosan rögzítő szerkezet szab határt a nagy szorgalomnak. Az uniós rendőrök - legyenek azok németek, hollandok, vagy éppenséggel franciák rendkívül könnyen és igencsak nagy összegekre megbüntetik azt a fuvarost, aki vét az előírások ellen. Egy nap kilenc óránál többet senki nem vezethet, így aztán mi sem vágtathattunk megállás nélkül Helmondba, amikor végre átvergődtünk Waidhauson. Márkán csúszik a papír De csak megérkeztünk, miután Venlóban (város Németország és Hollandia találkozásánál) megnézhettem, hogyan fest az a határ, ami már nem is határ. Helmondban aztán barátságos hollandusok oly sebességgel lecibálták kocsinkról a paprikát, hogy el sem köszönhettünk a szálbtmánytól.Az amszterdami kikötőben viszont egy jól öltözött úr (ki minden bi-