Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-03 / 281. szám
HÉTFŐ, 2001. DECEMBER 3. •AKTUÁLIS" Jön a Frei-dosszié Több mint fél tonnás faragott oszlopot cipeltek a járókelők Ünnepi hetek Szegeden A Dóm téren Bartha László lányai társaságában mondott ünnepi beszédet. Fotó: Miskolczi Róbert néphit és keresztény szimbolika faragott jeleit magán hordozó betlehemes oszlop lesz a rendezvény állandó jelképe és a szegedi ünnepi hetek szimbóluma - tudtuk meg Mocselini Rudolftól. A Dóm téren Bartha László mondott ünnepi beszédet. A polgármester egyebek mellett elmondta: a város vezetőinek az volt a szándéka, hogy a téren az ünnephez és a helyez méltó kézműves alkotások jelenjenek meg, valamint vallási hagyományokat idéző, hangulatos műsorok készítsék fel a látogatókat a közelgő ünnepekre. „Végezetül arra kérem önöket, kicsiket és nagyokat, minél gyakrabban látogassanak ki a Dóm térre, hogy itt, együtt készülhessünk a karácsonyra" - fogalmazott beszéde végén Bartha László. A. T. J. Rendőrkézen a nyaklánctolvaj MUNKATÁRSUNKTÓL Az ismert tévériporter, Frei Tamás országos bemutató körútra indult novemberben megjelent könyvével, amelynek címe: Egy riporter dossziéja. A szerző Szegedre is elhozza művét, amelyet Folytatás az 1. oldalról A Kamera Hungária egyszerre szól a televíziós szakmának és a publikumnak, így most is részt vehetnek majd a nézők a vetítéseken éppúgy, mint a különböző élő műsorokon és szakmai fórumokon. Ingyenes jegyeket a Miniplexben lehet majd igényelni. Az Országos Rádió és Televízió Testület együttműködésével megvalósuló fesztivál programja rendkívül sokszínű: december 13-án este 7 órától tartják Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című új filmjének díszbemutatóját. Lesznek élő televíziós műsorok is, például az MTV Naprakész című szolgáltató magazinja Geszler Dorottyával és Dombovári Gáborral elevenedik meg a Miniplex színpadán. Idén már mind hat vezető televízió részt vesz műsoraival a seregszemlén. Több tévésztárral is találkozhatnak a szegediek ezen a négy napon: Zanzibár-bulit és Balázs Péter-showt rendeznek, az RTL-Klub estjén fellép Alföldi Róbert, Jáksó László, Vágó István, koncertet ad a Favágó együttes. Láthatja a közönség Havas Henrik élő talkshow-ját, a Duna Televízió délutánján Keresztes Ildikó és a Kaláka együttes is szerepel. A TV2 estjének háziasszonya Szily Nóra lesz, Máté Krisztina Szegeden sem kegyelmez sztárvendégeinek, Pálffy SZÉKESFEHÉRVÁR (MTI) Eltűnt fiatalember után kutat a rendőrség; Perneki Róben 26 éves, szegedi lakos nyolcadik napja nem ad életjelt magáról - közölte R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A fiatalember november 22-én utazott el Szegedről munkahelyére, egy Alcsútdoboz környéki baromfitelepre, Ugye emlékeznek még Csukás István mindig éhes mesefigurájára, Gombóc Artúrra, a dagadt madárra, akit Sajdik Ferenc rajzolt bele a Pom-Pom című sorozatba. A kerek csokoládéról, szögletes csokoládéról, tejes csokoládéról, mogyorós csokoládéról - egyáltalán mindenféle édességről - álmodozó Artúr alighanem infarktust kapna a nagy gyönyörűségtől, ha manapság végigbattyogna Szeged városán. Ugyanis a szupermarketek gondolái éppen úgy roskadoznak a hatalmas, Mikulásra és karácsonyra szánt csokitehertől, mint ahogy a Mars téren sem kell két lépésnél többet megtenni ahhoz, hogy csokoládéba botoljék a vásárló. A szegediek, no meg azok a hölgyek és urak, akiknek autóját szabadkai, újvidéki, aradi, temesvári, zentai és lükindai rendszám díszítette elmúlt hétvégünkön - készülve a Mikulásünnepre -, fáradtságot nem ismerve pakolták szatyorjaikba a finomságokat. - Számításaink szerint december tizedike után lesz foglalt az itt dolgozó eladók minden perce - fogalmazott Pávlicz fánosné üzletvezető. - A most hozzánk betérők egyelőre még csak ismerkednek az december 4-én, kedden délután fél négykor a Tesco Áruházban dedikál. A Park Kiadó gondozásában megjelent könyv nem a tévés riportsorozat írott változata, a benne található történeteket Frei Tamás még sehol nem mesélte el. István és Stahl fudit a replika Hírshow-t adják elő. A Satehte éjszakai búbjában Bárdos András kérdezi sztárvendégeit, Flipper Ócsi és barátai koncerteznek. A fesztivál egyben a produkciók versenye is. A tizenöt különböző kategóriába összesen 187 filmet és műsort neveztek a televíziók. Neves hazai és külföldön élő, magyar származású médiaszakemberek alkotják a pártatlan zsűrit, amelynek elnöke Megyer Örs, tagjai: Bob Schulcz, Bogyay Katalin, Fritz Tamás, Fekete Ibolya, Galkó Balázs, Kardos Sándor, Márta István, Such György, Siflis Zoltán, Sükösd Miklós és Wéber János. December 16-án a Szegedi Nemzeti Színilázban Hernádi Judit és Kern András részvételével Alföldi Róbert rendezi azt a nagyszabású gálaestet, amelyen átadják a fesztivál díjait. Ebben az esztendőben egy pályakezdő képzőművész, Kiss Katalin készítette a tizenöt díjat: egy üveg talapzaton álló, különleges eljárással festett strucctojáshéj, amit féldrágakövekkel díszítenek. A tojás belsejébe egy izzót építenek, így asztalilámpaként is használható. Csermely Ákos úgy fogalmazott: a tojás és a fény az életet, a születést, a termékenységet szimbolizálja, ezért esett rá a választás. H. ZS. ahol biztonsági őrként dolgozott. Utoljára másnap éjfél körül látták a falubeh vendéglátó helyen. Perneki Róbert körülbelül 180 centiméter magas, vékony testalkatú, haja fekete és rövid, szemöldökén heg látható. Különleges ismertetőjelként jobb lapockáján színes skorpió, bal vállán színes leopárd tetoválás van. Utolsó ismert ruházata sötét színű síoverall volt. új könyvekkel és az árakkal, s azt fontolgatják, mit is vegyenek, ha megkapják a fizetésüket. Az anyagi lehetőségeket pedig jól mutatja, hogy szinte mindenki azt kérdi, milyen kedvezményeket tudunk adni. A fizetőképes keresletet az összes többi bolt vezetése is alaposan felmérhette, mert szinte minden kirakatban ott a tábla: „Akció!" Láttam olyan hirdetést, amelyik egyenesen azt közb, náluk bizony majdnem minden 50 százalékkal olcsóbb, másutt végkiárusítás címén kínálják 20-30-40 százalékkal olcsóbban a portékát. Ám elmúlt szombatunkon ennek ellenére inkább egymással, mintsem a vevőkkel diskuráltak az eladók. - Ilyen rossz novemberünk még soha nem volt, mint az idén - közölte velem, nem túl vidáman az egyik bolt vezetője, aki nevét tudakolva így legyintett: azt inkább hagyjuk. - Majd így összegezte panaszait: - Nyáron, az utca átépítése idején az itteni kereskedők nagy árengedményekkel akarták megtartani vevőiket. Nem is kellett csalódniuk, a gyakran fél áron kínált nadrágok, kosztümök, farmerek és öltönyök kelendőek is voltak. Ám A Dóm téren második alkalommal rendezik meg a város központi karácsonyi rendezvényét, az ünnepi heteket. A szombaton megnyílt és december 23-áig tartó ünnepi hetek és kézművesvásár rendezvényeivel és megjelenésével is a karácsony szellemiségéhez igazodik. - Szeretnénk erre a huszonhárom napra mesevilággá varázsolni a Dóm teret, amelyről már tavaly is bebizonyosodott, ez a legalkalmasabb és legméltóbb helyszíne a karácsonyi rendezvénysorozatnak mondta Mocselini Rudolf szervező, az Ördögszekér Bt. ügyvezetője. A rendezvényen hagyományos sárkemencében lángost is sütnek majd, de lesz kürtőskalács és forró csokoládé, melegedőként pedig teát és természetesen forralt bor ihatnak a látogatók - tette hozzá a szervező. Az ünnepi hetek különleges színfoltja volt a nyolc és fél méteres, faragott nyárfatörzs átszálb'tása a Kárász utca elejéről a Dóm térre. Szombat délután három órakor a gólyalábas kikiáltó tizenöt önkéntest keresett, akik majd hősies helytállással, erejük megfeszítésével elcipelik a 700 kilós fatörzset. Nehezen gyűlt össze a csapat, pedig a kikiáltó mindent megtett. - Uram, nem érne rá egy rövidke fél órára? - próbált megállítani egy-egy gyalogost. Végül csak összejött a bátor csapat, amelyben Kémeri Attila, a Szeged Televízió riportere, Molnár Csaba, a szegedi polgármesteri hivatal sajtóreferense, Rózsa Péter, a Szeged Plaza marketingigazgatója, valamint lapunk munkatársa és megannyi bátor férfi és nő is részt vett. Ahogy haladtunk a Dóm tér felé, mindenki Pesten fogták el MUNKATÁRSUNKTÓL Többrendbeh lopás miatt adtak ki körözést a szegedi rendőrkapitányság munkatársai Sz. Krisztián 26 éves szegedi lakos ellen, akinek szakterülete az alkalmi és betöréssel elkövetett lopás volt. Sz. Krisztiánt Budapesten, a VII. kerületben igazoltatta rendőrjárőr, majd miután kiderült, hogy körözés alatt áll, kihallgatták, és a Szegedi Fegyház és Börtönbe szállították. egyre inkább úgy érzem: sokan már augusztusban megvehették a karácsonyfa alá valót, mert most nézelődő akad ugyan, csak éppen nem kattognak a pénztárgépek. Szerencsére ma már Romániában, Jugoszláviában is élnek olyan tehetősebb polgárok, akinek sikk a szegedi Kárászon bevásárolni, így nem egyszer olyan vissza-visszatérő törzsvendégeket köszönthetünk, egyetértett abban, hogy a műalkotás lépésről lépésre egyre nehezebb. Szerencsére, ahogy közeledtünk a célhoz egyre többen csatlakoztak a cipekedőkhöz. A Dóm téren még egy utolsó poént mondott a kikiáltó, amely mindenkiből derültséget váltott ki: Jaj, most vettem észre, hogy rossz lielyre hoztuk, vigyük vissza! - kiáltotta. A városi karácsonyfa mellett ez az új, a magyar MUNKATÁRSUNKTÓL Nyaldánctolvajt fogtak a rendőrök a hét közepén Szegeden. A 20 éves P. Gábor szeptember vége óta a szegedi utcákon, tereken nők nyaltából aranyláncukat, vagy kezükből táskájukat tépte ki. A rendőrség információi szerint P. az eltulajdonított értékeket a zálogházban értékesítette. A fiatalember áldozatait általában kerékpárral közelítette akikkel csak idegen nyelven tudunk elbeszélgetni. Hogy a határon túlról Szegedig kocsikázók közül hányan keresik fel a Somogyi utcai sátoros vásárt, nem tudtuk kideríteni. Magyarul faggatózóval („Mégis, mibe kerül?") viszont találkoztam, nem is eggyel, a sálat ámló pavilonnál éppen úgy, mint a karácsonyi díszek környékén. Kérdésemre - „Mennyire ígérmeg és vagy a pontos idő felől érdeklődött, vagy egyszerűen melléjük érve elvette értékeiket. A fiatal gyanúsított gyakran erőszakot is alkalmazott. November 25-én délelőtt ugyanis a Petőfi Sándor sugárúton megtámadott egy nőt, kést szegezett a nyakához, és elrabolta táskáját. P. Gábor ellen rablás, lopás és közokirattal való visszaélés miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon. kezik jó boltnak az idei december?" - pedig Szarka Béla képkereskedőtől kaptam választ. - Ez az, amit nem lehet kiszámítani. Árultam én már olyan karácsonyi vásárban, ahol december 11 -ig egyeden festmény sem kelt el, de később azért csak megtaláltak a vásárlók. Máskor már december 10-éig eladtuk a képek nagy részét, s azt hittem, pár nap múlva üres lesz minden paravánunk, ám egyik napról a másikra drasztikusan megcsappant a kereslet. Ezért aztán még jósolni sem merek. Inkább az egyszeri képkereskedő szavait idézem: az emberek nem nagyon vesznek, de azért el lehet adni - mosolygott Szarka úr. Ja, hogy el ne feledjem: mosolyból egyébként sem volt hiány ezen a szegedi szombaton. Bár az egyik gyorsétterem előtt láttam olyan anyukát is, aki felháborodottan közölte csemetéjével - „Csak nem gondolod, hogy fizetés előtt van nekem pénzem sült krumplira!"-, pár méterrel arrébb vagy féltucatnyi, kipirult arcú kisiskolás bizonygatta egymásnak: hozzájuk egyszerre három puttonnyal a hátán érkezik majd a Mikulás. BÁTYI ZOLTÁN HÍREK MESTERKURZUS KONCERTTEL Mesterkurzust tart ma és kedden a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában két neves pozsonyi muzsikus, Josep Podhoranski gordonkaművész és Ivan Gajan zongoraművész. A vendégprofesszorok ma 19 órakor az intézmény nagytermében (Szeged, Tisza L. krt. 79-81) koncertet tartanak. A GLOSSZAÍRÁSRÓL A SÍK SÁNDOBAN Tollhegyen címmel a Beszélő című sorozatban, ma héfőn este fél hétkor Pilhál Györggyel, a Magyar Nemzet munkatárásával beszélgetnek a Lechner téri Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium társalgójában. Az előadás nyilvános, belépődíj nincs. Huszonegy Corvin-lánccal tüntették ki a hét végén Zsigmond Vilmost. A világhírű operatőrről szűkebb pátriájának mozivezetői is csak öt évvel ezelőtt tudták meg, hogy Szegedről származott el a tengerentúlra. Akkor derült ki, hogy az Oscar-díjas operatőr huszonegy évig a Tisza partján élt. Az években mérhető nyerőszám Zsigmondnak nem hozott szerencsét szülővárosában. Bár tavaly, amikor hetvenedik életévét töltötte be, jelölték a díszpolgári címre, csak egy szavazatot kapott a kulturális bizottságban. Arra, hogy miért nem érdemesült a megtisztelő címre, az volt a magyarázat: nem tett igazán sokat Szegedért. Na, így nem lett a városnak Oscar-díjas díszpolgára. Ez a mi ablakunk a világra. El lehet húzni a sötétítőfüggönyt. SZ. c. SZ. Kamera Hungária 2001 a Miniplexben Eltűnt Perneki Róbert Egyszerre három puttonnyal jön a Mikulás Vajon a pultokra pakolt csokimikulásokból hány éli túl ezt a hetet? Fotó: Karnok Csaba