Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-19 / 295. szám

Tisza-party riflBHhi A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG MELLÉKI ETE FIATALOKNAK • SZERKESZTI: KORMOS TAMÁS A képernyőn maradjon mindenki természetes A tévés szakma fertőző A KAMERA HUNGARIARA MEGERKE­ZETTTÖBB POPCSAPAT TÁRSA­SÁGÁBAN A VIVA PLUSZ STÁBJA IS. A ZENECSATORNA KÉT FIATAL MŰSORVEZETŐJE, ZSU ÉS BALÁZS LEGALÁBB OLYAN ÉRDEKES VOLT A SZEGEDI BELVÁROSI MOZI KÖZÖN­SÉGÉNEK, MINT A ZENEKAROK IGA­ZOLTAN NEM PLAY BACK MUZSIKÁ­JA. EGYIKÜKET SEM LEPTE MEG, AMIKOR A LÉPCSŐFORDULÓBAN TÖBB RAJONGÓJUK AUTOGRAMÉRT ÁLLÍTOTTA MEG ŐKET. SIKERÜK TITKA TÖBBEK KÖZÖTT TALÁN AZ IS, HOGY AMIT MAGYARORSZÁGON EL­KEZDTEK, EGYELŐRE EGYEDÜLÁLLÓ ÉS NAGYON FIATAL MŰFAJ. Hazánk első zenecsatornája, a Top TV nem sokkal a rendszerváltás után alakult, komolyabb hagyo­mánya ennek, akárcsak a kereske­delmi médiumoknak, csak a nyu­gati országokban volt. Két, akkor még alig huszonéves, teljesen kezdő fiatalnak tehát anélkül kel­lett megtalálni a helyét a szakmá­ban, hogy bárki előttük követendő példát nyújtott volna. Szerencse ez vagy inkább pech? Erre voltunk többek között kíváncsiak, amikor beszélgetni kezdtünk Zsuval és Balázzsal, a Viva Plusz két műsor­vezetőjével a Kamera Hungária pénteki buliján. - Természetesnek maradni a képernyőn, megszabadulni min­I Zsu és Balázs egyszerre jelentkezett a válogatásra. den felvett manírtól, ez ment az elején a legnehezebben - mondta Balázs, aki évekkel ezelőtt csupán egy jó szombati programnak gon­dolta azt, hogy jelentkezik az ak­kor még Z Plusz nevű induló ze­necsatoma stábjába. Szerencsére korán rájöttem, hogy nem érde­mes és nem is célravezető utánoz­ni másokat. Ma már inkább a műsorvezetés szakmai oldala jelent nagy kihívást. Az egész egy holly­woodi forgatókönyvhöz hasonlóan alakult. Behívtak a második, majd a harmadik körbe, és egyszer csak azt vettem észre, hogy dolgozom. Akkor már a Budapesti Média In­tézet hallgatója voltam, de egy évet halasztottam, mikor tévézni kezd­hettem. Most ötödéves vagyok, és ha minden jól megy, fél év múlva megszerzem a kommunikáció sza­kos diplomát - tette hozzá Balázs. Zsu, a csatorna másik műsorve­zetője az említett válogatáson is­merte meg Balázst. A fiatal decsi (Tolna megye) lány korábban nem is álmodott arról, hogy tévés le­gyen. Óvónőképzőbe jelentkezett az érettségi után, ahova nem vet­ték fel, ezért is ment el Bárdos András féléves Televíziós Tanodá­jába. Önnan kikerülve jelentke­zett a Z Plusz felhívására. - Emlék­szem, mindenki görcsösen a legjob­bat akarta kihozni magából. Én pedig csak úgy odaálltam a kame­ra elé és azt mondtam, hogy hel­lo, ez vagyok én. Miután belekós­toltam ebbe á szakmába, szabá­lyosan megfertőzött. Persze én is abba akartam már hagyni néhány­szor, de egy hét szabadság után nem értettem magam. Hogyan is képzeltem, hogy képes lennék e nélkül élni - nevetett Zsu. Jelenleg ő vezeti a legtöbb műsort a csatornán, szám szerint hatot. Bár egy éve még azt nyilatkozta, hogy ez számára csak hobbi és nem munka, de most már úgy érzi ma­gát, mint egy kisgyerek a játszóté­ren, aki minden játékba szeretne be­lekóstolni. A hat műsor kapcsán erre valóban lehetősége nyílik. - Természetesen máshogy ké­szülök fel a Táncreakció forgatása­ira, mint egy hosszú beszélgetés­re valamelyik sztárral, ami nagyon komoly utánajárást és szellemi munkát igényel. Zsu kritikát nem fogad el akárkitől. Ilyen téren leg­jobb barátaira számíthat. - Egy vé­lemény csak akkor mérvadó, ha mellette van egészséges önértéke­lésed. Az ilyen megmérettetések, mint a Kamera Hungária, éppen ezt erősítik meg. Ha díjaznak, az biztos jel arra, hogy jó úton jársz. Olyan, akár egy mérőszerkentyű, ami a sikert jelzi. Arra a kérdésre, hogy egy év múl­va mit fog csinálni, szinte egyér­telműen Viva Plusz volt a válasz. Két év múlva viszont már szeret­ne újra tanulni. Legszívesebben a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakára iratkozna be. ASZÓDI ÉVA Sztársztorik Juga Veronikával AZT SZERETI, HA RONINAK SZÓLÍTJÁK, A KATATOL PEDIG FALRA MÁSZIK. VÉGTÉRE IS EZ NEM AZ Ő NEVE. BERÉNYIÉK LÁNYÁT CSAK EUÁTSSZA, ÉS NAP MINT NAP ÍGY „TALÁLKOZUNK" VELE, AZÉRT EZ NEM Ő. EZ CSAK A MUNKÁJA. Hatalmas élmény volt számomra Farkasházi Réka (a sorozatban Mó­ni) esküvője, ugyanis én voltam az egyik koszorúslány. Lehet azon­ban, hogy nem sokra ment velem, már ami az előkészületeket illeti, mert szerintem én sokkal idege­sebb voltam, mint ő. Úgy esett, hogy Rékának kellett nyugtatnia engem. Végül is férjhez ment a legjobb barátnőm! Aztán az es­küvőn valószínűleg én bőgtem a legjobban. Meg a másik két ko­szorúslány, Timi és Barbi. Aztán Réka egyszer hátranézett, meglá­tott bennünket és ő is sírva fakadt. Szép látvány lehettünk. T.K. Érdekelnek a zenecsatornák? IGEN, AZT HISZEM, IGEN. HISZEN Ml MÁST IS NÉZHETNE EGY MAI FIATAL. AZ ABLAK CÍMŰ SZOLGÁLTATÓ JELLEGŰ MAGAZINMŰSOR NEM IGAZÁN NEKI VAN KITALÁLVA, SEM PEDIG A TÁRSA, AZ ÉVGYŰRŰK. DE MÁRA LÉTREJÖTTEK OLYAN TÉVÉCSATORNÁK, AMELYEK CÉLCSOPORTJÁT KIFEJEZETTEN A FIATALOK ALKOTJÁK. A FOGYASZTÓI TÁRSADALOM LEGÚJABB GENERÁCIÓJA. EGY KIS MŰSOR TÖLTELÉKNEK, SOK ZENE ÉS MÉG TÖBB REKLÁM. DEZSŐ Igen, szoktam nézni zenecsatornákat. Nálunk van MTV (Music Television), német Viva, és a magyar Viva+ is. Az utóbbin leginkább a Nagy kaland című műsort szeretem. Érdekes dolgok vannak benne. A német Viván meg jó a house-os zenék jönnek be. CSABA Én csak a Viva+-t nézem, mivel sajnos nálunk, mióta áttették őket a hipersávra, nem jön be a többi zenei csatorna. A Hazai pálya című műsort szeretem a legjobban, mert végre nemcsak külföldi, hanem magyar zenéket is adnak. A hazai nótákat ugyanis jobban szeretem. ANNA A nagynénéméknél szoktam nézni a Viva+-t. Nincs sem kedvenc műsorom, sem pedig kedvenc műsorvezetőm, de azért rendszeresen nézem a magyar zenecsatoniát. Leginkább a vidcoklipekei kedvelem, a beszélgetős adásokat viszont kevésbé. JUDIT Nálunk csak a két külföldi zenecsatorna, az MTV és a Viva jön be. Magyar Vivánk sajnos nincsen. A zenei műsorokat, slágerlistákat szeretem a legjobban. A Viván ; szerintem jobb, modernebb zenéket adnak, az angol társán pedig több a rock. ANDREA Legtöbbször a Viva+-t szoktam nézni, ott is inkább a slágerlistát. A két kedvenc műsorvezetőm Lilu és Zsu. Lilu egy beszélgetős műsort vezet, Zsu pedig a Megállóba volt régebben. A két fiú közül egyikük sem tetszik igazán. Na jó, talán a Balázs, egy kicsit. RANDIZOK FIGYELMEBE! MINT LATJATOK, SZERDÁNKÉNT TALÁLHATJÁTOK MEG A KÖZKEDVELT RANDI-ROVATOT LAPUNK Tl­SZA-PARTY CÍMŰ MELLÉKLETÉBEN. TO­VÁBBRA IS UGYANÚGY HIRDETHETTEK, MINT EDDIG: VÁGJÁTOK KI A MELLÉKELT ÁBRÁT, ÉS RAGASSZÁTOK A BEKÜLDENDŐ ÜZENET BORÍTÉKJÁRA. NÉVVEL, CÍMMEL ELLÁTOTT LEVELEITEKET INGYEN KÖZÖL­JÜK, DE ÉRTÜK FELELŐSSÉGET NEM VÁL­LALUNK. CÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁ&OÉLVILÁG SZERKESZTŐSÉGE, 6720 SZEGED, STEFÁNIA 10., SAJTÓHÁZ. A BORÍTÉKRA ÍRJÁTOK RÁ: RANDI-RO­VAT! UUOM 21 éves, barna hajú, zöld szemű lány vagyok. A főiskola mellett dolgozom is, ezért kevés az időm az ismerkedésre. Szeretnék meg­ismerkedni egy olyan szegedi fiú­val, 22-26 éves korig, aki szeret bu­lizni és romantikus. Jelige: „Lili­ZSáKBMMCSKá, 20 éves, 17Ó60 évhalasztó lány va­gyok. Barna hajam és szemem van. Szeretek olvasni és rejtvényt fejteni, de a diszkót sem vetem meg. Hogy te milyen legyél? Bár­milyen, de én szeretnék veled meg­ismerkedni. S hogy mi alakul ki köztünk, majd kiderül. Ha sze­retnéd tudni, hogy álompár le­szünk-e, írj „Zsákbamacska" jel­igére! SÁRKÉNT Mint tenyéren a Sárkány röpte, az érzékek hálójában, fölemelt kézzel szembe jöttél. De nem, Te nem láthattál. Ps.: „Tanulj meg mindent megismerni, de magad maradj ismeretlen." XÉZJLSÉZ8SW 22 éves, szegedi srác vagyok, sze­retnék megismerkedni egy olyan RANDI-rovat lánnyal, aki őszinte, tartós kapcso­latra vágyik, és életvidám. Szere­tek sportolni, szeretem a filme­ket, bulizásokat, és persze meghitt, romantikus sétákat. Ha úgy gon­dolod, írj „Kéz a kézben" jeligére! MLIiWE . A „Frézia" jeligéjű, kedves lánynak üzenem: Bocsánatot kérek, de nem jutottam hozzá időben az új­sághoz, és ezért nem tudtam időben elmenni a randira. De na­gyon megtetszett, amit írtál, és örülnék, ha találkozhatnánk a mostani levelem megjelenése utá­ni szombaton, du. 4-kor, a vásár­helyi Korzó Mozi előtt. Ha nem jó a hely, időpont, írj újra, „Dr. Love" jeligére! UTIX&EM Az „Ezüst eső" jeligéjű lánynak Szia! 22 éves, 174 cm magas, sze­gedi srác vagyok. Romantikus be­állítottságú. Én is kölcsönös őszin­teségen, szereteten, törődésen ala­puló kapcsolatot szeretnék. A leg­fontosabbakat, azt hiszem, leír­tam, a többi rajtad múlik Ha meg akarsz ismerni, írj időpontot, le­hetőleg hétvégére, a „Létezem" jeligére! IOTEMST A „Magányos szív" jeligéjű fiú­naküzenem: 16 éves, szegedi, bar­na hajú és szemű lány vagyok. Imádok moziba járni, beszélgetni, de sétálni is szeretek. Ha szeret­nél te is megismerni, találkoz­zunk az üzenet megjelenése utá­ni szombaton, du. 2-kor, a Kárász utca elején, a szobornál. Egy könyv lesz a kezemben. Jelige: „Tiffany". KEMÉNY Sziasztok, lányok! 19 éves, 171 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, magányos, szegedi srác vagyok. Szeretek sétálni, zenét hallgatni, szeretem a jó filmeket, de a diszkó nem az én világom. Szeretnék megismerkedni egy 17­18 éves, 160-165 cm magas, sze­gedi lánnyal, komoly kapcsolat re­ményében. Ha hirdetésem felkel­tette az érdeklődésed, írj a „Re­mény" jeligére! SÖMKACmiMMM. A „Holdvilág" jeligére: Neked szia! Persze, hogy szeretnék veled talál­kozni. A helyszín: dec. 23., du. 2 óra, a belvárosi mozi előtt. És le­gyen nálad egy ilyen újság, nálam is lesz. Ha az időpont nem jó, írj vissza „Néznek a csillagok" jeligé­re! EYERSrniSE LOTE A „Tartósan szeretni" jeligéjű fiú­nak: 17 éves, vásárhelyi lány va­gyok. Olyan tulajdonságaim van­nak, amelyeket, leveled alapján, előnyben részesítesz. Találkozzunk a hirdetés megjelenése utáni na­pon, du. fél 3-kor a vásárhelyi strand bejárata előtt, legyen nálad egy ilyen újság! Ha nem jó, írj vissza, „Everytime love" jeligére! •rosta A „Szeretni bolondulásig" jeligéjű lánynak: Megtetszett az üzene­ted. Én is szeretem az állatokat, a természetet, a gyerekeket. Szeret­nék veled megismerkedni. Talál­kozzunk a hirdetés megjelenése utáni szombaton, a vásárhelyi Kos­suth téren, a padoknál, este 7-kor. Ha nem jó az időpont, írj újat, „Hűség" jeligére! napsugAR, JMSÖiX, S2ÉECSER® A „Napsugár", „Mosoly", „Szél­csend" jeligéjű lányoknak: Köszö­nöm a válaszotokat, feltétlenül szeremélek benneteket megismer­ni! „Napsugárral" pénteken szeret­nék találkozni, „Mosolyt" szom­baton, „Szélcsendet" vasárnap vá­rom. A helyszín mindhárom eset­ben az Erzsébet-szobor, az időpont du. 5 óra. Remélem, eljöttök! En mindenképpen ott leszek! Addig is sziasztok! «WI A „Szerelem" jeligéjű lánynak: Az általad leírtak megegyeznek az el­képzeléseimmel. 21 éves, vásár­helyi srác vagyok. Elég könnyen fel tudok oldódni, de ha a szükség úgy hozza, tudok komoly is lenni. Szeretem a természetet, az állato­kat, és mindent, amiben fantáziát látok. Ha az általam leírtak felkel­tették az érdeklődésedet, a hirde­tés megjelenése utáni napon, du. fél 6-ra gyere a városi könyvtár előtti szoborhoz! Legyen nálad egy ilyen újság! Ha a hely, időpont nem jó, írj vissza „Prince" jeligére!

Next

/
Oldalképek
Tartalom