Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-15 / 292. szám

A SZEGEDI ÖNKORMÁNYZAT MELLÉKLETE 'MbEM^MPV JILATV • mi MliM • • Szeged önkormányzata 5 milliós segítséget szavazott meg Felajánlások az égési intenzívért Egy egész ország hallgatta megdöbbenve néhány héttel ezelőtt a tudósításokat. Két, sú­lyos égési sérüléseket szenve­dett keceli kisgyereket száz kilo­métereken át, egyik városból a másikba szállított a mentő, mert nem volt olyan kórház, ahol el tudták volna látni sérüléseiket. Az azóta elhunyt gyermekek tra­gédiáját követően elindult egy olyan akció, amely égési inten­zív osztály felállításhoz gyűjt adományokat. Az új létesítmény Szegeden valósulna meg, amennyiben sikerül előterem­teni az intenzív kialakításához szükséges több mint 50 millió forintot. De vajon mennyire erős az adakozási kedv? - kérdeztük Vass Imrét, a Rádió 88 hírigaz­gatóját, a jótékonysági akció kezdeményezőjét. - Megszámolni sem könnyű, hány cégtől és magánszemély­től érkeztek már forintok a me­gadott bankszámlaszámra ­mondta el Vass Imre. - Elsőként a Rádió 88, a Lapcom Kft. Dél­magyarország Kiadó és a Sze­ged Televízió kötelezte el ma­gát az akció mellett. Ma már örömmel számolhatok be arról is, hogy jelentős összegekkel gyarapította az égési intenzív osztály megvalósítására szánt pénzalapot - többek között - a Telecom Kft., a Club Aramis, a Szegedi Kábeltelevízió Rt., a Sze­gedi Vízmű Kft,, az IKV Rt., a Dé­mász, a Húsos Szakszervezet. Számos magánszemély is aján­lott fel pénzadományt régiónk­ból, de kaptunk például 1 mil­lió forintot Amerikában élő, egy­kori szegedi diákoktól is. Külön is szólnék a V-fon Rt. kezdemé­nyezéséről - a telefontársaság „munkába állított" egy számot (17-49), s aki ezt tárcsázza, hí­vásonként száz forinttal járul hozzá az akció sikeréhez. Vass Imrétől megtudtuk azt is, hogy az eddigi legnagyobb adományt - 5 millió forintot ­Szeged város önkormányzata szavazta meg. A Torony alatti felajánlásról Nagy Sándor városházi szenátor önálló képviselői indítványa alapján tárgyalt a testület. Eb­ben az indítványban a képvise­lő így fogalmazott: „ A Rádió 88 gyűjtést indí­tott a Szegedi Gyermekklinikán kialakítandó égési intenzív osz­tályjavára. A jótékonysági akci­óhoz csatlakozott a Délmagyar­ország és a Szeged Televízió is. Újsághírek szerint a beruházás 57 millió forintba kerülne, ami­hez a minisztérium is támoga­tást ígért. A szükséges összeg előteremtése azonban így is je­lentős erőfeszítéseket kíván a város és a régió polgáraitól. Megítélésem szerint az akció si­kere érdekében Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának is hozzá kellene járulni az égé­si sérült gyermekek kezelésére alkalmas berendezések beszer­zéséhez. Javaslom, hogy erre a célra a közgyűlés 5 millió forin­tot biztosítson. Kérem a polgár­mester urat, hogy javaslatomat, az ügy fontosságára való tekin­tettel sürgősséggel terjessze a közgyűlés elé" - olvasható Nagy Sándor indítványában, amelyet december 7-én meg is tárgyalt a városházi testület. Az a dön­tés született, hogy a szegedi gyermekklinika javára 5 millió forintot biztosít a szegedi önkor­mányzat az égési sérült gyer­mekek kezelésére alkalmas kór­házi részleg létrehozásához. - Az eddig összegyűlt több mint 11 millió forint az intenzív osztály átalakításához elegen­dő, amelynek tervezési munká­it Palánkai Tibor építész térítés­mentesen vállalta - tudtuk meg Vass Imrétől. A hírigazgató hoz­zátette: a gyűjtési akció termé­szetesen még nem fejeződött be. Már tervezik - többek között -jótékonysági koncert megren­dezését is. Aki pedig arról sze­retne információt kapni, miként juttathatja el az adományát az akció számlájára, a Rádió 88 te­lefonszámán (62/444-088) ér­deklődhet a részletekről. Bátyi Zoltán Képviselői fogadóórák A december 17-22-i munka­héten a következő önkormány­zati képviselők tartanak lakos­sági fórumot: December 17-én, hétfőn, Farkasné Pócsai Blanka, a 8-as választókerület (Újszeged) kép­viselője 16.00 órától a Fő Fa­sori Általános Iskola könyvtá­rában, Tóth József, a 17-es vá­lasztókerület (Kiskundorozs­ma) képviselője pedig 16.00 órától a Petőfi Sándor Műve­lődési Házban (Negyvennyol­cas u.) várja a polgárokat. December 18-án, kedden, Gila Ferenc, a 24-es választó­kerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője 17.00 órától a Hu­nyadi János Általános Iskolá­ban (Lidicei tér) tart fogadó­órát. December 20-án, csütörtö­kön, dr. Tímárné Horváth Mag­dolna, a 25-ös választókerü­let (Tápé) képviselője 14.00­16.00 óráig a tápéi ügyfélszol­gálaton (Honfoglalás u. 79.) tart fórumot, dr. Mécs László, a 12-es választókerület (Móra­város, Béketelep) képviselője 17.00 órától tart lakossági fó­rumot a Déri Miksa Szakkö­zépiskolában (Kálvária tér). A téma: a volt kábelgyár környé­kének közlekedési problémái. Önkormányzati zöldszám, ingyenesen A 06-80-820-032 -es, ingyenes, zöld számon hív­hatják a szegedi polgárok az önkormányzatot, ha kérdése­ik, javaslataik vannak a várost érintő ügyekben. A telefo­nos rögzítőn bárki hagyhat üzenetet egy percben, és szük­ség esetén az illetékesek vissza is hívják, ha meghagyja ne­vét és elérhetőségét. A telefonszám csak a 62-eS körzet­számról érhető el. Önkormányzat munkaügyi központ és civilek összefogásával Támasz a rászorultaknak Új helyet kapott a Támasz Egyesület. A rákbetegek és a tartós munkanélküliek segíté­sére 1995-ben létrehozott ci­vil szervezet számára az ön­kormányzat az Ősz utcai szű­kös hely kiváltására ajánlotta fel a Bocskai utca 9. szám alatti földszinti ingatlanrész használatát. Az egyesület ugyanis együttműködési megállapodás értelmében be­kapcsolódik bizonyos kötele­ző önkormányzati feladatok ellátásába. A rendszeres szociális segély­ben részesülők többsége nehe­zen viseli a munkanélküliséget. Kiszolgáltatottság érzésüket pe­dig csak fokozza, ha mindeh­hez még betegség is társul. Már­pedig a szakemberek szerint a kétségbeesett, szorongó ember egészsége fizikai értelemben is veszélyben van. Akit pedig az egyik legrettegettebb betegség, a rák támad meg, az külön figye­lemre szorul. A Támasz Egyesü­let nekik nyújt segítséget ­együttműködve az önkormány­zat szociális irodájával, intéz­ményeivel, valamint a megyei munkaügyi központtal, tudtuk meg Kakujáné Söszler Gertrúd­tól, az egyesület elnökétől. - A munkanélküliség, az élet­feltételek romlása következté­ben Szegeden is sokan igényel­nek szociális támogatást. A krí­zishelyzetbe került emberek mellett az önkormányzat érde­ke is az, hogy az állásukat vesz­tett polgárok mielőbb munkát vállalhassanak. A helyzetet ne­hezíti, ha betegség miatt tesz­nek az utcára embereket, több­nyire persze más, de igen átlát­szó indokkal. Az ilyen emberek testi és lelki rehabilitálása, il­letve szakmai átképzése ugyan­is speciális figyelmet, kezelést igényel. Mi ennek egy pici, de talán a legérzékeny szeletét vál­laljuk át - mondta az elnök asszony. - Fontosnak tartjuk többek között annak tudatosí­tását, hogy még a műtéten áte­sett daganatos betegek is képe­sek lehetnek a teljes értékű munkára. - Ehhez azonban nélkülözhe­tetlen, hogy az érintettek együttműködő partnerként kapcsolódjanak az ilyen prog­ramokhoz. -Valóban. Mi nem oldhatjuk meg helyettük a feladatokat, a problémákat. Átképzésükhöz szükséges az aktív közreműkö­désük. A Csongrád Megyei Munkaügyi Központtal együtt csak így segíthetünk rajtuk ered­ményesen. Sokuknak ugyan eszébe sem jut, hogy felkeres­sék a munkaügyi központot, különösen, ha egészségügyi okok miatt vesztették el munká­jukat. Ezért gyakran a mi közre­működésünkkel regisztrálják őket, mint munkanélkülieket. A segítségadás folyamata nem véletlenszerű. Ügyfeleinkkel kö­zös cselekvési tervet dolgozunk ki. Felkészítésüket a három éve, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány pályázatán el­nyertforrásból, az „Újra dolgo­zom" programkeretében végez­zük. - Mit jelent ez konkrétan? - Ez egy személyorientált módszereket alkalmazó prog­ram. Elsődleges célcsoportja a tartósan, több mint 9 hónapja munka nélkül lévők köre. Ezek az emberek zömmel a leszaka­dó rétegekhez, a kisebbséghez tartoznak, gyakran mentálisan sérültek és alacsony iskolai vég­Kakujáné Söszler Gertrúd: Gyógyászati segédeszközök kedvezményes forgalmazásával is igyekszünk segíteni a rászorultakon. (Fotó: Miskolczi Róbert) Az „Újra dolgozom" programba bevontak Férfi 937 Nő 1065 Tartós munkanélküli 1092 Regisztrált munkanélküli 484 Felsőfokú végzettségű 245 Technikus 102 Középfokú végzettségű 1257 Legfeljebb ált. iskolát végzett 398 zettségűek. De bevonhatók a programba a nem piackom­foxrm szakmával rendelkező, 45 év feletti tartós munkanélkü­liek is. Ők az állami munkaügyi szervezetek számára nehezen elérhetőek. -A munkáltatók hogyan fo­gadják ezeket az embereket? - Térítésmentes szolgáltatá­sunk kiterjed arra is, hogy a munkáltató érdekeit is figye­lembe vegyük. Ez azt jelenti, hogy a hozzánk fordulókat lehe­tőség szerint az általuk igényelt munkakörre közvetítjük ki. - Hány munkanélkülit sike­rült így álláshoz juttatni? - Közreműködésünkkel 877 személy, köztük 483 tartós munkanélküli számára sikerült három hónapnál hosszabb idő­re munkahelyet találni. Ezzel ügyfeleink 80 százalékának gondján enyhíthettünk. Ám az­zal,, hogy munkát kap valaki, még nem esik ki a „látóterünk­ből". Még további három hóna­pig nyomon követjük sorsuk alakulását. - Vélhetően más pályázatok­ra is beneveznek. - Igen hiszen fő céljaink kö­zött szerepel a rákbetegség prevenciója, a daganatos be­tegek helyzetének, társadalmi beilleszkedésének segítése. Emellett különféle testi táma­szok, gyógyászati segédesz­közök kedvezményes forgal­mazása. A kórházi betegláto­gató szolgálatra vállalkozó ön­kéntes segítőink, gyógyult rák­betegként személyes példá­jukkal bizonyítják, hogy van remény a betegség leküzdé­sére, a talpraállásra. - Hogyan kerülnek kapcso­latba munkanélküli ügyfeleik­kel? - Az egyesület irodáján kívül a Tabán Családsegítő Közös­ségi Házban, a Rákóczi és az Algyő Családsegítő Központ­ban, a Somogyi-könyvtár „odesszai" és „rókusi" kiren­deltségén, a Progressz Alapít­vány irodájában, a Dél-alföldi Bibliotéka, továbbá a dorozs­mai könyvtárban, nem utol­sósorban pedig a munkaügyi központban fogadjuk a segít­ségkérőket. - Mire terjed ki a prevenci­ót szolgáló program? - Elsősorban olyan fiatalo­kat céloztuk meg, akik halmo­zottan hátrányos helyzetben élnek, egészségkultúrájuk sok kívánnivalót hagy maga után. Mivel több ilyen diák tanul a Móra Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában, ott immár a hetedik esztende­je tartunk felvilágosító órákat. Ezeken orvos, pszichológus, szociális munkás beszélget a tanulókkal, hiszen sok beteg­ség, így a rák is, megfelelő élet­vitellel megelőzhető, legyőzhe­tő. Nyertes pályázatunk hason­ló célt szolgálna, de az már öt szegedi középfokú intézményt von be a programba. - Hogyan biztosítják a műkö­dési, finanszírozási feltétele­ket? - Egyesületünkről elmond­ható: az indulás nehézségeit hátrahagyva már mint kiemel­kedően közhasznú szervezet, az utóbbi két évben jó partner­ségben tevékenykedik a szeged önkormányzat szociális és egészségügyi irodájával. Az ön­kormányzattal kötött megáll­apodásnak köszönhetjük a je­lenlegi, kedvezőbb elhelyezést is. A tagdíjak, a pályázati pén­zek, az adományok pedig fede­zik kiadásaink egy részét. Gyó­gyászati segédeszközüzletünk vénybeváltó helyként is funkci­onál, az ott befolyt forintokat szintén feladataink ellátására, céljaink megvalósítására fordít­juk. Kórházlátogató önkénte­seink közreműködésével példá­ul ezért tudjuk az emlőműtött betegeket megajándékozni az első textilprotézissel. N. Rácz Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom