Délmagyarország, 2001. december (91. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

SZOMBAT, 2001. DECEMBERI. • KAPCSOLATOK" 23 Lékó-búcsú MUNKATÁRSUNKTÓL A Pick learatta a Komlót Doros Ákos gólt nem szerzett Komlón, ám Mezeivel a védekezésben hatékonyan blokkolta a lövéseket. Fotó: Gyenes Kálmán Moszkvában, a 2,2 millió dollár összdíjazású, kieséses sakk- világ­bajnokságon egyik magyarnak sem sikerült a visszavágók után, egye­nes ágon a 32 közé jutnia. A sze­gedi Lékó Péter másodszor is dön­tetlent játszott az örmény Anasz­tasziannal. Lékó, csakúgy, mint a svájci Milov ellen asztalhoz ülő Polgár Judit, a rövidített partikban döntötte el a továbbjutást. Az ötö­dik helyen kiemelt Lékó és Polgár is 1,5-0,5-re kapott ki a riválisától. Miután Gyimesi Zoltán a tavalyi döntős, spanyol Sirovtól már koráb­ban vereséget szenvedett 1,5-0,5­re, így nincs már magyar a vi­lágbajnokság legjobb 32 sakkozója között. Első helyen a Volán MUNKATÁRSUNKTÓL A serdülő korcsoportú fiúk kézilab­da-bajnokságában két megyei csa­pat is érdekelt: a szegedi Tisza Vo­lán százszázalékos teljesítménnyel áll az élen, míg a Makó KC egy győzelemmel a 7. helyet foglalja el az őszi záráskor. A Tisza Volán SC serdülőcsapa­tinak eddigi eredményei: TVSC -Every Day KSE 23-12, Békéscsa­bai BDK-TVSC 15-24, Újkígyós­Csaba KC-TVSC 23-40, TVSC­Makó KC 31-10, Törökszentmik­lósi KE-TVSC 15-32, TVSC-Bé­kési FKC 26-16, TVSC-Tiszaföld­vári SE 56-15. A Makó KC serdülőcsapatának eddigi eredményei: Törökszent­miklósi KE-Makó 33-25, Ma­kó-Békési FKC 11-42, Makó-Ti­szaföldvári SE 26-18, Újkígyós­Csaba KC-Makó 28-21, Ma­kó-Békéscsabai BDK 18-24, Ma­kó-Every Day KSE 15-38. KOSÁRLABDA DEBRECENIVADKAKASOK­NATURTEX-SZEDEÁK 115-105 (32-27,27-24, 31-25,25-29) A csoportos férfi kosárlabda-mérkőzés, Debrecen, 800 néző. Vezette: Hegedűs, dr. Vígh. Debrecen: McDaniels (183), HALM (223), RIDL (188), Boldizsár (-), RUCKER (32). Cserék: Gémes (9), Lakatos (2), Tóth (4) Ádám (103). Edző: Sterbenz Ta­más. Naturtex: DRAH0S (9), MOLNÁR A. (133), KISS (186), DEÁK (3238), GREEN (26). Csere: BALOGH (93). Edző: Boni­fert Domonkos. „Gyerekek, holnap fél kilenc­kor a megszokott helyről indu­lunk." így hangzott Bonifert Do­monkos vezetőedző csütörtök es­ti zárómondata. Pénteken fél ki­lencet mutatott a szegedi városhá­za órája, ekkor azonban többen hi­ányoztak még a csapatból. Tanács Attiláról mindenki tudta, hogy beteg, ezért nem utazik. Hol van­nak a külföldiek? 8.40-kor Molnár Áron megérkezett a kocsijával, ki­szállt, majd zsebre tett kézzel a többiekhez cammogott. Öt perc múlva Ledon Green egy, fülébe húzott sapkában sétált a busz fe­lé, nem volt nála sporttáska. Gyorsan kiderült: késik a fizeté­sük - a magyar fiúk sem kapták meg -; ha nem rendezik ezt a problémát, akkor nem lépnek pá­lyára Debrecenben. Az idegenlé­giósok az elnökkel, Molnár Csa­bával elvonultak, a többiek útra keltek. A mezőberényi ebéd köz­ben érkezett a hír: rendeződtek a felmerült problémák, és Molnár Csabával elindultak a csapat után. Igaz, a kanadai-román center, KÉZILABDA KOMLÓI BKT-PICK SZEGED 24-32 (9-16) NB l-es férfi kézilabda-mérkőzés. Komló, 400 néző. Vezette: Belső, Rózsa. Komló: PÓKOS - KALOCSA! 6 (1), Koncz, Harta 4, Kékesi 3, Frey 4, Szilovics 3. Csere: Szabó (kapus), Dömös 3 (1), Papp 1, Virág, Péter. Edző: Fenyvesi Károly. Pick-Szeged: PERGER - Berta 3, Bécsi 6, BUDAY 7 (3), MEZEI 5, Eklemovics 3, Matics 3. Csere: Ivanov (kapus), Doros, Ilyés 2, dr. Oszlánczi 1, Németh 1, Vad­kerti 1. Edző: Dragan Djukics. Kiállítások: 0, III. 4 perc. Hétméteresek: 22,111.43. Az eredmény alakulása: 5. perc-. 3-3,10. £.•5-6, M £.-8-11,21 £.-9-13,33. p.: 9-18,39. £.13-21,46. £.16-26, 53. p.: 23—28. A kilencvenes évek közepe tá­ján a Pick Szeged Komlóra mindig szorongva érkezett, hiszen a bá­nyászváros csapata hazai pályáján nagyon kellemetlen ellenfél tudott lenni. A bányászat visszafejlesz­tésével arányosan a komlói kézilab­da is elveszítette az erős bástyáit, s így azon sem csodálkozhattunk, hogy két évvel ezelőtt a magyar kézilabda második vonalába kény­szerültek. Erre a kis történeti visszatekintésre azért volt szük­ség, mert a találkozó előtt a Fote­xesből lett stabil komlói játékos, Kalocsai Attila a következő kér­déssel fordult Dobozi Ivánhoz, a Pick Szeged technikai vezetőjéhez: - Ugye nem akartok nagyon meg­verni bennünket? Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés, így próbáltak enyhíteni a szegedi mester, Dragan Djukics édesapja elvesztése miatt érzett fájdalmát. Az első szegedi támadás góllal végződött, de a válaszra sem kellett sokáig várni. Öt percig tar­Molnár Áron ahogy megkapta a járandóságát, kiszállt a kocsiból, s nem vállalta a játékot. Green szerencsére igen, így valamit javult a helyzet. ' Egy kis öröm a nagy meccs előtt: a juniorok 91-82-re legyőzték a házigazdákat. Az első pontot meg­lepetésre Molnár András révén a vendégek szerezték, a 3. percben is csak egy pont volt a Vadkaka­sok előnye, 8-7. Halm két triplát beszórt, de nem volt gond, mert a szegedi Deák is hasonlóan cse­lekedett, így tíz perc után csak öt pont a Debrecen előnye. A máso­dik negyed 2. percében egyenh'tett a Naturtex, majd két perc múlva egy Green-zsákolás után 36-38 a Bonifert-legényeknek. A hajrát Gémesék bírták jobban, így 59-51 állt a félidőben az eredményjelzőn. Rosszul indult a harmadik 10 perc, két gyors Rucker-kosár vezet­te be a negyedet. A 27. percben fa­ragott hátrányából a Szedeák, ek­kor 79-72 volt az eredmény. A 33. percben Deák „triplaesőjé­nek" köszönhetően feljött a Sze­ged, 92-88. A hajrá izgalmasan alakult, a 37. percben is csak 6 pont volt a különbség, 103-97. A remekül küzdő naturtexesek végig nyílttá tették a meccset, szo­ros csatában szenvedtek vereséget. Sterbenz Tamás: - A szegediek alaposan megleptek bennünket, és nagy csatára kényszerítettek. Bonifert Domonkos: - Úgy gondolom, hogy a mai meccsen ilyen szerkezetben is jól kosár­labdáztunk, büszke vagyok a já­tékosaimra, hogy ilyen harcosan és jól kosárlabdáztak. Szeretném felhívni azoknak az embereknek a figyelmét, akik ígérgetnek és hi­tegetnek bennünket, hogy ezzel tele van a padlás, és ezért a bolt­ban mi, kosárlabdázók nem ka­punk parizert. SÜLI RÓBERT tott az adok-kapok góllövői kore­ográfia, amikor zsinórban három hazai gól született. Igaz, ugya­nennyi Eklemovics-lövést védett Pókos kapus, akit ezután is igye­keztek naggyá tenni a vendégtám­adók az elkapkodott kísérleteik­kel. A hetedik percben megelégel­te a könnyelmű szegedi játékot Djukics edző, s időt kért. Ez azon­nal megtette a hatását, hiszen visszaállt a találkozó elején kiala­kult menetrend: a Pick vezetése után hazai egyenlítés. Az első já­tékrész közepétől azonban nagyobb fordulatra kapcsoltak Budayék, igaz ebben közrejátszott az is, hogy Djukics edző gyakori cserével pró­bált frissíteni a csapatán. Miután Fenyvesi Károly látta, hogy egyre SALAKMOTOR MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegeden élő, de gyulai színek­ben versenyző salakmotoros, Nagy Róbert sikeres évet zárt ­ő mégis elégedetlen. A nemzet­közi porondon ugyanis többet várt önmagától. Panaszra azon­ban sem neki, sem a szponzora­inak nem lehet okuk, hiszen megvédte egyéni bajnoki címét és négy ország csébéjén is helytállt csapataival. A sportág iránt érdeklődők még bizonyára emlékeznek rá: az idei salakos esztendő, az ítéletidő mi­att, döcögősen kezdődött. Az esőzések miatt versenyek, ob-for­dulók maradtak el. Azt követően viszont beindult a nagyüzem és a inkább elhúznak a vendégek, elér­kezettnek látta az időt a játéko­saival való beszélgetésre. Szavainak azonban semmi hatása nem volt, hacsak az nem, hogy egyre inkább belejöttek a szegediek a gólszer­zésbe. A védekezésben pedig rend­re blokkolták a komlói lövőket. Már a hazai közönség is nevetett, amikor Kékesi öt lövéséből négy Mezei kezén halt el. Két szegedi góllal kezdődött a második félidő, de ezzel meg is elégedtek Eklemovicsék. Úgy gon­dolkodtak, hogy a kilencgólos előnyük éppen elég lesz a biztos győzelemhez. Ezért egy kicsit kien­gedtek, amit a nagyon szívósan játszó Bányász-gólokkal meg is büntetett. Szerencsére észbe kap­jó csapatmunkának köszönhetően Nagy Róbert hamar elkapta a fo­nalat. - Nagyon jól kezdtem - emléke­zett a vaspapucsos hiszen egy ideig vezettem egyéniben a lengyel ligát, ami nagy szó a szakmában. Ezt követően jöttek a technikai gondok, amelyekért csakis maga­mat okolhatom. Más tunningo­lást kezdtem el használni és ez rosszul sült el; az információ, ami alapján a szerelőmmel dolgoztunk, nem volt jó. Ezzel sajnos hóna­pok mentek el, viszont nagy ta­nulság, hogy legközelebb idény­közben nem váltok tunningot. A csapat-világbajnokságon szere­pelhetett volna jobban a magyar vá­logatott - a 9. hely a kiesést jelen­tette a mieinknek, de 2002-ben mégis kiemeltként indulhatnak, nem kell selejtezőt vívniuk de Nagy kitett magáért, ő volt a leg­tak Bertáék, s pillanatok alatt tíz gól lett a különbség. Ez ismét elé­gedetté tette a Pick játékosait, könnyelműsködni, egyénieskedni kezdtek. Miután a hazaiak ötször megzörgették Ivanov hálóját Dju­kics edző időt kért, de nem igazán tudta felrázni játékosait, akik még félgőzzel is magabiztosan vezet­tek. Fenyvesi Károly: - Egy klasszis­csapat ellen, úgy gondolom, tiszte­sen helyt álltunk. Dragan Djukics: - A játékosaim túl korán gondolták, hogy vége a mérkőzésnek. Figyelmezetlenek­ké váltak, ezért sok ziccert kihagy­tak, de így lett egy kicsit érdekesebb a végjáték. SÜLI JÓZSEF eredményesebb. A lengyel ligában, a tunning gondok okán, lecsúszott a dobogóról és csapata, a Lódz bú­csúzott az első osztálytól. A csehek­nél a Slasny együttesével bronzér­met szerzett, míg a hagyományos krusnovicei viadalt megnyerte. Idény közben Dániából is érkezett egy meghívó, az Outrup (Hargitai Sándornak köszönhetően itt már '89-ben szerepelt magyar) invitál­ta, északon ezüstös szezont zárt. Németországban, a Diedenbergen­nel felért a csúcsra, megnyerte a bajnokságot és egyéniben (az átlag­pontszámot tekintve) is a legjobb­nak bizonyult. Az utóbbi csébén már a harmadik forduló után egyértelmű volt, melyik team lesz a befutó. Ne feledkezzünk meg az USA-ról sem, ahol a Select of World tagjaként szerepelt, s rögtön utána csábították Új-Zélandra ­oda már nem tudott elmenni, mert nem bírta megoldani a motorszál­lítást. Majd mindenütt sikerek, mégis... - Nem vagyok elégedett - kö­zölte Nagy Róbert -, mert a Chal­lenge-ből kiestem és az európai döntőn is mélyen tudásom alatt teljesítettem, dobogóra vártam ma­gam - na, ettől messze elmarad­tam. Tehát akadnak még bőven célok, melyet támogatóim a Rap­pai Csavar, a Hódi Trans és a Ten­zió Bt., valamint új szerelőm, Vér István segítségével elérhetek. Kiéle­zett lesz itthon is a verseny, mert a rosszabb egyéni világbajnoki sze­replés miatt Magyarország csak három vébé és két Eb-helyet ka­pott, az idei öt-öttel szemben. Mindkét sorozaton ott akarok len­ni, azt hiszem ennyi „kiváltság" jár a magyar bajnoknak. De addig még lehet, hogy egy típusváltás is vár rám - zárta gondolatmenetét a ki­váló motoros. IMRE PÉTER REFLEKTOR DEBRECENÉ A VB. A Nemzet közi Tornaszövetség döntése ér­telmében Debrecen rendezheti a sportág 2002-es szerenkénti világ­bajnokságát. A város egy 8 ezer férőhelyes létesítményt ígért a FIG­nek, az építését január elején kez­dik el, átadás szeptember 30. DAVIS-KUPA. Az első nap után döntetlenre áll a melbourne-i te­nisz Davis-kupadöntő. A nyitó ta­lálkozón a franciák második szá­mú játékosa, Nicolas Escudé meg­lepte a hazaiak világelsőjét, Lley­ton Hewittot és 4:6, 6:3, 3:6, 6:3, 6:4-re legyőzte. A második meccs már az ausztrálok sikerét hozta: Patrick Rafter három játszmában (6:3, 7:6, 7:5) verte Sebastien Gros­jeant. Az állás az első nap után: Ausztrália-Franciaország l-l. NB I-ES FORDULÓ ÉS MK. A labdarúgó Borsodi Ligában ma és vasárnap már a 21. fordulót bo­nyolítják le. A párosítás, decem­ber 1., szombat: Kispest-Videoton (13 óra), Debrecen-Vasas (15), Új­pest-Sopron (16.20, ml), MTK­Haladás (17), Zalaegerszeg-Duna­ferr (17); december 2., vasárnap: Győr-Ferencváros (18, Sport 1). A labdarúgó Magyar Kupa negyed­döntőinek tegnapi sorsolása szerint a két állva maradt alacsonyabb osztályú együttes - a Szekszárd és a Tatabánya - egymással küzd a to­vábbjutásért, így valamelyikük ott lehet az elődöntőben. Az előző ki­írás döntőse, a Videoton, a védő bú­csúztatása után a Dunaferr ottho­nában lép pályára és próbálkozik meg az újabb bravúrral. A dunán­túli rangadó (Haladás-Győr) is ér­dekes összecsapásnak ígérkezik. A negyeddöntők párosítása: Hal­adás-Győri ETO, Szekszárd (NB III[-Tatabánya (NB PB), Új­pest-Sopron, Dunaferr-Videoton. A mérkőzéseket március 6-án ren­dezik. VASÁRNAPI RÖPI. A Szegedi NRC NB l-es női röplabdacsapata vasárnap, 12.30-kor játssza legkö­zelebbi bajnoki találkozóját. Szalai Mátyás tanítványai a Miskolc együttesét látják vendégül a Lila is­kola csarnokában. SPORTIDŐ. A Magyar Rádió sze­gedi körzeti stúdiójának sportro­vata a következőket ajánlja a hall­gatók figyelmébe a vasárnap 15 órakor kezdődő Sportidő (93.1 MHzl című műsorából: beszámo­ló a Pick Szeged férfi kézilabdacsa­patának komlói vendégjátékáról és a kosárlabdagárdák (Naturtex, Sze­viép) szerepléséről. A DFRC férfi röpiseinek hazai mérkőzéséről bővebb tudósítást hallhatnak Ezen­kívül lesz teke, asztalitenisz, aero­bik és még számos érdekesség. SPORTMIX. A Rádió 88 vasár­napi (16-tól 20 óráig) sportműso­ra, a Sportmix (95.4 MHz) beszá­mol a Naturtex debreceni és a Sze­viép budapesti vendégjátékáról, va­lamint a DFRC-Szeged Kazincbar­cika elleni hazai meccséről. A stú­dió vendége Berta Róbert, a Pick Szeged kézilabdása lesz, akit a Komló elleni találkozóról is fag­gatnak majd. A stáb beszámol még az asztahtenisz hétvégi eseménye­iről is. UTAZÓ KERET. Mocsai Lajos, a női kézilabda-válogatott szövetsé­gi kapitánya kijelölte a világbaj­nokságra utazó tizenhat játékost. A keret, kapusok: Farkas A., Pálin­ger, Sugár; mezőnyjátékosok: Ba­logh, Borók, Radulovics, Siti B., Siti E., Deli, Farkas Á., Kulcsár, Pádár, Kirsner, Pigniczki, Kindl, Pálffy. Lehet, hogy Lőwy még csat­lakozik az együtteshez. KOKÓ: AMERIKAI ELLENFÉL. Az amerikai Michael Suarez ellen lép kötelek közé Kovács István a december 15-ei berbni profi ököl­vívó gálán. A pehelysúlyú világ­bajnoki övét az idén elveszítő Ko­kó először bokszol a június 17-én kudarccal végződött WBO-cím­mérkőzése óta. A 31 éves Suarez 1989-ben lépett a hivatásosok kö­zé, azóta 36 mérkőzést vívott, mér­lege: 23 győzelem (9 k. o.), 2 dön­tetlen és 11 vereség. CÍMVÉDŐ: NEM! Úgy dön­tött a FIFA, hogy a 2002-es vb győztese már nem lesz automati­kus résztvevője a következő (2006, Németország) világbajnokságnak. Nagy Róbert az idén a kontinens számos pályáján bizonyította: újra számolni kell vele a legjobbaknak is Molnár Áron cserbenhagyta a csapatot Harcos Szedeák Nagy Róbert körbemotorozta Európát A címvédő elégedetlen

Next

/
Oldalképek
Tartalom